Belestünk a 112-es segélyhívó szombathelyi központjába

Hetente tesznek szabálysértési feljelentéseket a zaklatók miatt. Volt, aki marslakókról akart bejelentést tenni.
 
 

Belestünk a 112-es segélyhívó szombathelyi központjába

Hetente tesznek szabálysértési feljelentéseket a zaklatók miatt. Volt, aki marslakókról akart bejelentést tenni.
 
 
 
 
Tetszünk, ugye? Akkor lájkolj minket! 
 

Belestünk a 112-es segélyhívó szombathelyi központjába

Hetente tesznek szabálysértési feljelentéseket a zaklatók miatt. Volt, aki marslakókról akart bejelentést tenni.

Két segélyhívó központot alakítottak ki egy évvel ezelőtt, az egyik Miskolcon van, a másik pedig itt, Szombathelyen. Ezek 2014. május végétől fogadják a hívásokat, kíváncsiak voltunk hát, hogy miként működik ez a központ, melyek az elmúlt egy év tapasztalatai. Meg amúgy is, hogy néz ki, kik és hányan dolgoznak itt. Ebben Dr. Balázs Zsolt r. alezredes, a helyi egység vezetője volt segítségünkre.

„A szoftver automatikus helymeghatározással is rendelkezik, vagyis az operátorok egyből látják, hogy honnan érkezik a hívás. Ez után egy előre meghatározott kikérdezési protokoll alapján felteszik a kérdéseket, az ezekre adott válaszokra a készenléti szerveknek szükségük lehet az intézkedés folyamán. Közben vagy utána pedig lehetőség van arra, hogy átkapcsolják az illetékes szervhez a segélykérőt, amennyiben erre szükség van.”

Öt másodpercen belül fel kell venni a telefont

Adódik a kérdés, hogy mi van ezzel a protokollal, ha valakit épp megtámadnak az utcán, akkor is szükséges-e végigkérdezni minden adatot. Az alezredes úr azonban megnyugtat mindenkit, ez bejelentésfüggő, az operátorok el tudják dönteni, hogy mennyire sürgős az eset. Az biztos, hogy a telefont 5 másodpercen belül felveszi valaki, és az elvárás az, hogy negyven másodperc alatt tovább is kapcsolják a hívót, de ha folyamatban van a bűncselekmény, akkor másodperceken belül kapcsolják is tovább az intézkedésre jogosult szerv irányába.

Összesen a szombathelyi központban 230 operátor van, nekik van 20 munkahelyi vezetőjük. Műszakonként nagyjából egyenlően van elosztva a létszám, de nagyobb eseményeknél, ünnepeken persze ezeket rugalmasan kezelik. Érdekesség még, hogy a hívások nem területi alapon oszlanak meg, hanem a központ véletlenszerűen kapcsolja vagy Miskolcra, vagy ide, hogy a terheltség egyenlő legyen.

A rendszer nagy előnye a korábbihoz képest, hogy itt azonnal felveszik a telefont, plusz, egyszerre akár résztvevőt is be lehet vonni a beszélgetésbe. A korszerűségről, az előbb említett helymeghatározó szoftverről, térképes felületről nem is beszélve. A legfontosabb szempont az volt, hogy tehermentesítsék a készenléti szerveket, hiszen nagyon sok fals hívás is érkezik. Az operátorok egyik legfontosabb feladata, hogy ezeket kiszűrjék.

Marslakók miatt hívták a rendőröket

„Kevesen gondolnák, de a hívásoknak mindössze a húsz százaléka igényel intézkedést. Tíz százalék csak információkérés, a maradék hetven pedig téves, vétlen vagy rosszindulatú hívás. Április közepéig a két központ eléri az ötmilliomodik hívást, naponta tizenkettő-tizenötezer telefonhívás jön be. Az esetek egy részében bombariadóval próbálkoznak, de van, akik csak beszólnak, hogy szemetek, vagy mindenkit szidalmaznak.”

Akik ilyesmit tesznek, jobb ha tudják, hogy szabálysértést követnek el, 5-től 150 ezer forintig terjedő büntetést is kaphatnak. Ráadásul a központ nem is felejti el megtenni a megfelelő lépéseket, hetente tesznek ilyen jellegű feljelentéseket. „Az egyik legfurcsább hívás, amivel találkoztunk az arról szólt, hogy egy telefonáló kis zöld emberkéket látott maga körül a lakásban, és ezért kért rendőri intézkedést.”

De vannak komoly sikerélmények is. Az operátorok napi rendszerességgel beszélnek le öngyilkossággal fenyegetőzőket is arról, amit tenni készülnek. Van, hogy 40-50 percig is tartják bennük a lelket. Ez többnyire úgy megy, hogy a rendőrség, mentőszolgálat meg van osztva, kérdeznek tőlük, de a hívó ezt nem hallja. Az operátor csak cseten tartja velük a kapcsolatot, és kapja a tanácsokat.

„Az egyik legemlékezetesebb élményünk az volt, amikor egy férfi leszállt Abda környékén a vonatról, eltévedt, cukorbeteg volt, be kellett volna adnia az inzulint, de nem tudta, mi meg folyamatosan beszéltettük, és végül alig másfél óra alatt sikerült is megtalálni. Ez nagy sikerélmény. Egy másik esetben egy Gyulakeszinél lezuhant sárkányrepülőst kellett megtalálnunk, aki ráadásul csak lengyelül beszélt, és a látási viszonyok is nagyon rosszak voltak. De a kollégáink rátermettségének köszönhetően itt is gyorsan megoldották a helyzetet.”

 

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

 

 
 

 
 
 

 
 

 
 
 
 
 
 
 

Hirdetés

Hirdetés