Úgy néz ki az Apple majdnem teljesen kész irodakomplexuma, mint egy Földre szállt űrhajó

 
 

Úgy néz ki az Apple majdnem teljesen kész irodakomplexuma, mint egy Földre szállt űrhajó

 
 
 
 
Tetszünk, ugye? Akkor lájkolj minket! 
 

Úgy néz ki az Apple majdnem teljesen kész irodakomplexuma, mint egy Földre szállt űrhajó

A videós Duncan Sinfield drónnal szállt a világ legelitebb számítástechnikai cégének új főhadiszállása fölé, amit egyébként Apple Parknak hívnak majd, és amit leforgatott, arra nehezen találni megfelelő szavakat.

Már korábban is írtunk róla, hogy milyen lesz, tehát igazából semmi újat nem mondtunk a címben azzal, hogy micsoda kozmikus kivitelezésben készül el a szuperépítmény, de akkor még csak terveket mutogattunk, most viszont a szemünkkel is megbámulhatjuk, hogy hol születnek majd a következő világmegváltó, vagy legalábbis annak szánt almás ötletek. Az egész több mint 1000 milliárd (!!!) forintba került, 260 ezer négyzetméteres területen terül el, egy tízezres kisváros lakossága dolgozik majd benne, és egyébként még a megboldogult fővezér Steve Jobs álmodta meg.

Ja, egyébként ő azt is mondta a tőle megszokott természetes gigatúlzással, hogy ez lesz a világ legjobb irodaépülete. Ránézve talán nem is olyan biztos, hogy túlzott.

A dolgozók állítólag már ebben a hónapban beköltözhetnek, de addig még pár felületi simítást eszközölnek a területen: legördítik még rá a kellő mennyiségű gyepet, erdősítik gyorsan kilencezer helyi, a szárazságnak ellenálló fával, elkészül a futóösvény, meg minden egyéb. Az irgalmatlan nagy építmény ráadásul száz százalékban megújuló energiával fog működni, és egyetlen darab egyenes üvegtábla sincs rajta - erre szintén nagyon büszke volt Steve Jobs, amikor évekkel ezelőtt bemutatta a terveket az engedélyeztető városi tanácsnak.

 

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

 

 
 

 
 
 

 
 

 
 
 
 
 
 
 

Hirdetés

 

Hirdetés