1968-ban kiderült, hogy nem létezik az emberarcú szocializmus, hiába az Illés együttes, a Coca-Cola és a Túró Rudi

Az 1968 Magyarországon című, nemrég megjelent, Tóth Eszter Zsófiával közösen írt könyv társszerzőjével, Murai Andrással a beatnemzedék születéséről, a kommunista rendszer enyhüléséről a csehszlovákiai katonai bevonulás döbbenetéről beszélgettünk.
 
 

1968-ban kiderült, hogy nem létezik az emberarcú szocializmus, hiába az Illés együttes, a Coca-Cola és a Túró Rudi

Az 1968 Magyarországon című, nemrég megjelent, Tóth Eszter Zsófiával közösen írt könyv társszerzőjével, Murai Andrással a beatnemzedék születéséről, a kommunista rendszer enyhüléséről a csehszlovákiai katonai bevonulás döbbenetéről beszélgettünk.
 
 
 
 
Tetszünk, ugye? Akkor lájkolj minket! 
 

1968-ban kiderült, hogy nem létezik az emberarcú szocializmus, hiába az Illés együttes, a Coca-Cola és a Túró Rudi

Az 1968 Magyarországon című, nemrég megjelent, Tóth Eszter Zsófiával közösen írt könyv társszerzőjével, Murai Andrással a beatnemzedék születéséről, a kommunista rendszer enyhüléséről a csehszlovákiai katonai bevonulás döbbenetéről beszélgettünk.

Nem volt túl könnyű hozzájutni a könyvhöz, volt, ahol elfogyott, volt, ahol az utolsó darabok voltak.

Egészen friss a könyv, két hete jött ki a nyomdából, tíz napja van a könyvesboltokban, még nem nagyon tudunk beszélni arról, hogy mennyire érdekli az embereket. Az biztos, hogy a szombathelyi könyvbemutatóra sokan eljöttek, és vettek könyveket is.

Ez öröm egy szerzőnek.

Nyilvánvalóan, fontos, hogy a könyv eljusson az olvasókhoz, most már egy-két recenzió, cikk megjelent róla az országos sajtóban is.

Nem ez az első könyvük Tóth Eszter Zsófiával, az előzőt is a Kádár korszakról, azon belül a szexualitásról való beszédről írták. Tudatosan készítenek elő egy sorozatot? Vannak távolabbi tervek is?

Abszolút tudatos. Mindkettőnket érdekel a Kádár-korszak működése. Részben azért, mert ifjúságunk egy részét ott töltöttük, én 1966-ban születtem. Másrészt a szüleink az egész dolgos életüket a Kádár-rendszerben élték. A szocialista korszak hatással volt a családunkra, tehát személyes okokból is érdekel.

Másrészt, azt gondolom, hogy a Kádár-rendszer hatásai napjainkban is tovább élnek. Nem tűntek el nyomtalanul, akkor sem, hogyha most már lassan harminc éve történt a rendszerváltozás. A gondolkodásmód, mechanizmusok valószínűleg tovább élnek.

Ezekkel a könyvekkel talán azokat az okokat is fel lehet deríteni, amelyek miatt az emberek tudatában, tudatalattijában ott van a korszak. Pedig nem is volt az olyan hosszú, ha belegondolunk, hiszen lassan annyi idő eltelt már a vége óta, mint amennyi ideig tartott.

Azért elég hosszú volt az a 33 év. Ahhoz elég hosszú, hogy kialakuljanak társadalmi szintű mechanizmusok, és a gondolkodásmódok beivódjanak és átöröklődjenek. Egyébként ez a könyv nem foglalkozik a 68-as év napjainkra gyakorolt hatásával.

A könyvben úgy írnak a korszakról, mintha egy üvegfal mögül figyelték volna, nincs benne semmi elfogultság, nagyon sok idézet van benne például.

Ez szándékos, mi egy ismeretterjesztő könyvet szerettünk volna írni, ami mögött azért tudományos kutatás van. Ennek pedig alapkövetelménye a távolságtartás. 68-cal kapcsolatban időnként erősek az érzelmek. Vagy azért, mert valaki szimpátiával, nosztalgiával gondol vissza a 60-as éve második felére, a 68-as év izgalmas időszakára, és ma is egy kulturálisan és eszmeileg is egy felfokozott korszaknak tartja.

Vannak olyanok is, akik éppen ellenkezőleg, ennek a korszaknak a káráról beszélnek. Kétségtelen, hogy 68-cal kapcsolatban eléggé ellentétes véleményeket és érzelmeket is lehet találni. Mi ezen kívül állunk, távolságtartóan, elemzői szempontból és olvasmányosan próbáltuk ennek az évnek a magyar vonatkozásait bemutatni.

Azért a 68-as év és időszaka elsősorban Nyugaton volt fontos és érdekes, gondoljunk a diáklázadásokra, a mélyben szunnyadó és felszínre kerülő ifjúsági ellenkultúrára, a nyárspolgári életmód elleni lázadásra.

1968-at Nyugaton egy sűrűsödési pontnak kell tekintenünk, a változások már a 60-as években elkezdődtek, ezek kulminálódtak, sűrűsödtek, majd kifakadtak 68-ban, Nyugat-Németországban, Franciaországban, Olaszországban, az Egyesült Államokban.

68 nem 68-ban kezdődött. Az Egyesült Államokban már a 60-as évek elején diáklázadások és tüntetések vannak. Nyugat-Németországban, Franciaországban 67-ben megkezdődnek a tiltakozások az egyetemeken. És valóban, 68-ban forrong a világ, nagy diáktüntetések, ezekhez kapcsolódó munkástüntetések vannak, az erőszakhullámot tetőzik a merényletek. Martin Luther King, Robert Kennedy meggyilkolása, Rudi Dutschke lelövése.

Azt akartuk megnézni, hogy miközben forrong a világ, mi történik Magyarországon.

Izgalmas kérdés.

Miért nincsenek diáklázadások, miközben más, kelet-európai, szocialista országokban vannak. Nagyon erős 68 márciusában Lengyelországban a diákmegmozdulás, majd a rendőrök és diákok összetűzése Varsóban. Tudjuk, hogy Prágában sok minden történik, Belgrádban is vannak egyetem-elfoglalások. A kérdésünk az volt, hogy mindeközben mi történik Magyarországon.

A könyv fejezetcímei is egy-egy területet ölelnek fel, az eseményektől a kulturális vonatkozásokig. Csak így lehetett bemutatni azt az évet?

Igen, mert sok minden volt egyszerre, sokrétű a 68-as év Magyarországon. Nagyon fontos a fogyasztói életszínvonal növekedése. A szocialista típusú fogyasztói társadalom kialakítása kezdődik meg a 60-as évek elején, ami a 60-as évek végére bontakozik ki igazán. Ezért sokat foglalkoztunk a fogyasztással, ugye, 1968. január elsején vezették be az úgynevezett új gazdasági mechanizmust.

Ennek kapcsán új termékeket vezettek be, ezek részben rendkívül sikeresek, mint például a Túró Rudi, részben kevésbé sikeresek, mint a csokis Mese sajt. Részben nagyon izgalmasak, mint a Coca-Cola, 1968-ban kezdik el Magyarországon gyártani a Coca-Colát. Nagyon érdekes, hogy a világon mindenhol tiltakoznak Amerika vietnámi háborúja ellen, Magyarországon is, de eközben bevezetik az imperializmus első számú szimbólumát, a Coca-Colát.

Nem lehet, hogy ez egy szelep volt? Kiengedni a felgyülemlett indulatokat?

Én inkább azt mondanám, hogy egy viszonylagos jólét létrehozásával a biztonságérzet kialakítása volt a cél. Részben az 56-os forradalom leverését és a megtorlásokat lehet megpróbálni feledtetni, részben pedig alkalmas az egész társadalom megnyugtatására, elaltatására és depolitizálására.

Ez az a „langyos tó”, amiről később Bródy János írt egy dalszövegben?

Igen, 1968-ban Magyarországon, igen. Ezért foglalkozunk mi a fogyasztási résszel. Nyilván valamennyire a nyugati szexuális forradalom hatása is megjelenik Magyarországon. 68 nem csak a politikai mozgalmak ideje, hanem életmód-forradalom is. Új közösségi életformák kipróbálása, például a kommunáké. És ezzel összefüggésben megjelenik a szexuális forradalom, az addigi férfi, női szerepek újragondolása.

Magyarországon ebből, ami igazán érdekes, a fogamzásgátló bevezetése, ami szintén 1968-ban történt. Amiről egyébként a legmagasabb pártszinten döntöttek, Kádár János is hozzászólt ehhez a vitához. Ennek azért nem csak a szexuális forradalom hatása volt az oka, hanem az, hogy nagyon magas volt Magyarországon az abortuszok száma. Nemzetközi viszonylatban is kiemelkedően magas volt, és ezzel a helyzettel valamit kezdeni kellett.

A könyvben folyamatosan visszatérnek rá, hogy az államból, a hatóságokból milyen reakciókat váltottak ki az események. De ezeknek az eseményeknek mi volt a fő okuk? Egyszerűen csak követték a nemzetközi eseményeket?

A hatvanas évek elejétől a Kádár-rendszer fokozatosan nyit a nyugati kultúra felé. Ez egy óvatos és cenzúrázott nyitás, de megjelennek nyugati művészeti alkotások, 1962-ben már Szolzsenyicint is lehet olvasni valamelyik folyóiratban. Nyugati, francia filmheteket rendeznek,

1964-ben írnak először Magyarországon a Beatlesről. 1965-ben jelenik meg az Ifjúsági Magazin, ami már kifejezetten felkarolja a magyar és külföldi beatzenét. Van egy fokozatos nyitás Nyugatra, ami korlátozott, de mégiscsak van. Bizonyos szerzők művei, természetesen vagy egyáltalán nem jelenhettek meg, vagy pedig csak zárt terjesztésű kiadásban. A Kossuth Kiadónak volt egy olyan sorozata, ami csak párttagokhoz juthatott el.

Például Daniel Cohn-Benditnek, a francia diákvezérnek 1969-ben írt könyve az új baloldalról és a diáklázadásokról már 70-ben megjelent Magyarországon, magyar nyelven, ebben a zárt terjesztésű sorozatban. Ami azért érdekes, mert ugyanakkor a magyar sajtó teljes mértékben elutasította Cohn-Benditet és minden radikális, baloldali, nyugat-európai kortárs gondolkodót.

Tehát egyrészt a nyilvánosságban támadják és kritizálják, másrészről viszont rögtön megjelenik a könyve ebben a zárt terjesztésű sorozatban.

Miért volt vonzó a fiataloknak akkoriban az új baloldal, a maoizmus?

A nyugati diáklázadásoknak van néhány példaképe. Az egyik Che Guevara, az argentin orvosból lett kubai majd világforradalmár, ő igazi ikonná vált. Vagy például Mao. Maga Mao és a Mao-féle kulturális forradalom nagyon népszerű Nyugat-Európában. És ezek az ikonok, példaképek megjelennek Magyarországon is.

A pártvezetés mindent elkövet, hogy a nyugati újbaloldali forradalmi eszmeiség ne szivárogjon át Magyarországra, hogy csírájában elfojtsa. Mégis van egy visszafogott Che Guevara kultusz, és nagyon szűk körben Maónak is lesznek hívei. Ez egy nagyon szűk, fiatal budapesti egyetemista és értelmiségi kör, amit később már úgy hívnak, hogy maoista összeesküvés.

Az egyik fontos dolog annak a megértése, hogy Magyarországon egy szélsőséges, kommunista diktátor miért lesz népszerű. Ez csupán egy-két tucat embert jelent.

Mao keményvonalasabb volt, mint a magyar vezetés.

Abszolút. A létező szocializmust, ahogyan Kádárék magukat hívták, a fennálló rendszert, csak balról lehetett kritizálni. Szóba sem kerülhetett semmiféle jobboldali ellenállás, egyrészt a rendszer nem tette lehetővé, másrészt a 60-as évek szellemisége is teljesen más volt. Akkor minden baloldali eszmei alapon történt.

Másrészről ezek a fiatalok többnyire kádergyerekek voltak. Pártvezetők gyerekei, például Révai Gábor, aki Révai Józsefnek, a Rákosi-rendszer kultuszminiszterének a fia volt. Révai, Dalos György, Pór György, Haraszti Miklós, ők baloldali, kommunista meggyőződésű szülők gyerekei voltak, akik így egyszerre tudtak lázadni és tiltakozni a szülők generációja, és a létező szocialista rendszer ellen.

Az volt a meggyőződésük, hogy a Kádár-rendszer túlságosan puha, a fogyasztás kiterjesztésével egyáltalán nem értettek egyet, és kifejezetten keményebb vonalú, a marxizmushoz visszanyúló elveken alapuló rendszert szerettek volna, ezt, ugyanúgy, mint nyugat-európai társaik, Maóban látták.

Aztán 68 elején rendőrségi eljárás indult ellenük, nyáron meg is volt a bírósági tárgyalás. Nyilvánosságra nem nagyon került az ügy, egy nagyon rövid újsághír tudósított arról, hogy a bíróság elítélte őket. A többség felfüggesztett börtönt kapott, de Pór György például másfél év letöltendőt. 1969-re ez a maoista kör el is tűnt, és következőkben nem is volt semmi hatásuk.

A könyvben külön fejezete van a zenének. Nagyon úgy tűnik, hogy az akkori beatzene a hivatalos állami csatornákat felhasználva indította be a beatmozgalmat.

Így van. Volt a Ki mit tud? és a Táncdalfesztivál. 68-ban a harmadik Táncdalfesztivál zajlott, ahol az Illés együttes az Amikor én még kissrác voltam című számmal a díjak jelentős részét elnyerte. Az első Táncdalfesztivál 1966-ban volt, akkor is indult már az Illés. A Táncdalfesztiválokat is tekinthetjük a beatzene intézményesített formájának. A pártvezetés úgy gondolkodott, hogy ha létrehoz a beatzenének az ifjúság számára egy intézményesített formát, akkor elejét tudja venni a lázadásnak.

Ezt nagyon jól gondolták, és valóban így is történt. Mindezzel az együtt az Illés egy nemzedéki életérzést fogalmazott meg. Az Illés nem egyszerűen egy zenei irányzat vagy stílus volt, hanem maga a mozgalom. Sokan gondolták úgy, hogy a számaik megfogalmazzák a generációjuk életérzését. De mégiscsak intézményesített formában történt.

Ilyen volt az Ifipark, a budai Ifjúsági Park a 60-as évek elejétől, amit azért hoztak létre, hogy legyen helyük a fiataloknak valahol az ilyen irányú érdeklődésüket kiélni. Persze, izgalmas koncertek voltak, a közönség úgy érezhette, hogy a rendszer ellen is lázad, de ez a lázadás mégiscsak intézményesített keretek között történt.

Ebben az időszakban változott meg a fiatalok öltözködése is, szakítottak a régi konvencionális stílussal.

Ha megnézünk 67-es, 68-as koncertfelvételeket, vagy az említett Ifipark képeit, lehet látni, hogy a fiúk öltönyben és nyakkendőben vannak, és nem hosszú hajjal. De ez 67-68-tól kezd lazulni. Kádárnak volt egy híres mondata erről, 67-ben, a KISZ hetedik kongresszusán. Hogy vadnyugati nadrággal nem foglalkozunk, és sem a párt, sem a KISZ nem fodrászipari ktsz. Vagyis nem kell a pártnak és a KISZ-nek a hosszú hajjal és a divattal foglalkozni.

Innentől kezdve ez az elvárás, hogy a koncerteken hogyan kell megjelenni, hogy a rendőr az utcáról bevitt embereket és levágatta a hajukat, ez tényleg enyhült és hamarosan eltűnt.

Egészen eddig egy olyan folyamatról beszéltünk, ami fellazította a szigorú politikai rendszert, a fiatalok kezdtek magukra találni, és kialakítani saját kultúrájukat. De aztán jött a prágai bevonulás, ami mindent megváltoztatott.

1968-ban Magyarország számára a legfontosabb esemény a csehszlovákiai katona intervencióban való részvétel. A Varsói Szerződés öt tagállama katonai erővel vérbe fojtotta a prágai tavaszt. Ebben több mint 12 ezer katona vett részt Magyarországról, ők a Felvidék területeire vonultak be, két-három hónapra, attól függ, hogy melyik alakulatról van szó.

Az az érdekes, hogy egészen 68 nyaráig a magyar pártvezetés a magyar hivatalos sajtó kifejezetten örömmel fogadta a prágai változásokat, Dubček intézkedéseit.

Alexander Dubček, a Szlovák Kommunista Párt első titkára volt, és kifejezetten jó viszonyt ápolt Kádár Jánossal.

Így van, ezért arculcsapásként érhette a magyar közvéleményt a bevonulás. Augusztus 22-én vagy 23-án egy rövid MTI-hírből értesülhettek arról, Magyarország is részt vett a katonai intervencióban. Ahogy akkor mondták, testvéri segítségnyújtást adtunk a Dubček vezette Csehszlovákiának.

Nagyon érdekes, hogy miért nincsen Magyarországon jelentős tiltakozás a katonai bevonulás ellen. Az egyik tiltakozási forma az úgynevezett „korcsulai nyilatkozat” néven vált ismertté. A jugoszláviai Korcsulán, a filozófuskongresszuson fogalmaztak meg filozófusok, köztük Heller Ágnes, Márkus György, egy tiltakozó petíciót, amit átadtak nyugati lapoknak. Ennek meg is lett a következménye, mert a petíció aláírói utána elveszítették az állásukat.

Ezenkívül csak egy tiltakozásról tudunk, egy magányos tiltakozóról, Bauer Sándorról, az ő történetét a könyvben részletesen rekonstruáljuk. Ő egy 17 éves ipari tanuló fiú, és 69 január végén felgyújtotta magát a Nemzeti Múzeum lépcsőjén. Két-három nap múlva bele is halt az égési sérüléseibe.

Az ő tiltakozása Magyarországon egyedülálló volt, de más szocialista országokban többen is voltak.

Köztük Jan Palach cseh egyetemista, aki a prágai Vencel téren gyújtotta fel magát.

Igen, ő négy nappal Bauer Sándor előtt gyújtotta fel magát, és az ő hatására a következő hónapokban még körülbelül tízen a szocialista országokban. Bauer Sándor történetét teljes egészében elhallgatták, amíg Jan Palach temetésén 600 ezren voltak Prágában, addig Bauer búcsúztatásán 10-15 ember vehetett részt szigorú rendőri felügyelet és ellenőrzés mellett. Az ő története gyakorlatilag a rendszerváltásig majdnem teljesen elhallgatott és elfeledett történet volt.

1968-nak milyen következményei voltak a Kádár-rendszer további éveire?

A prágai bevonulás miatt a legfontosabb a csalódás. Az értelmiségi kör számára azt jelentette, hogy a szocializmus megreformálása egy hazugság. Nem létezik emberarcú szocializmus, nyilvánvalóvá vált, hogy a szocialista országok, köztük Magyarország a Szovjetunió csatlósországai. És Magyarország sorsa úgy alakul, ahogyan és amennyit a Szovjetunió enged. Ezért is adtuk ennek a fejezetnek „A remény elvesztése” címet.

Míg a 60-as években folyamatosan, egészen 68 augusztusáig lehetett tágítani a rendszer kereteit, talán néhányan hittek abban, hogy a diktatúrán belül egy élhetőbb világot lehet létrehozni, a 68-as prágai bevonulással ez a remény elveszett.

Azt gondolom, a hétköznapi élet szabadságának a kis körei megmaradtak, és a 70-es, 80-as években tovább lazultak.

 

 

Támogass, hogy még több és jobb cikkeket írhassunk!

A Nyugat.hu, amit épp most olvasol, háttérhatalom nélkül, hirdetésekből és támogatásokból tartja fenn magát. Célunk a hiteles, igazságkereső hírgyártás, a jó tartalom. Ehhez kérjük támogatásodat! Kattints és légy részese a szabadságnak.

 

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

 

 


 
 

 
 
 

 
 

 
 
 
 
 
 
 

Hirdetés

Hirdetés