Elhunyt Wagner András, Szombathely egykori SZDSZ-es polgármestere, aki a közelmúltban szenvedett közúti balesetet. A döbbenetes hírt Ipkovich György polgármester jelentette be a közgyűlés délutáni ülése előtt. A jelen lévő képviselők egy perces néma felállással tisztelegtek Wagner András emléke előtt, aki a rendszerváltás utáni első szabadon választott polgármestere volt Szombathelynek, és két cikluson keresztül, 1990 és 1998 között vezette a várost. Legutóbb a Savaria TISZK Kht. igazgatója volt.
A szombathelyi politikus május 6-án, vasárnap a jánosházi körforgalom felől a Balaton irányába haladt autójával, amikor a főúton, a kelédi elágazóból eléhajtott egy személygépkocsi. Bár a két jármű csak érintőlegesen ütközött, Wagner András autója az árokba hajtott, és fának csapódott. A volt polgármestert súlyos sérülésekkel szállították a Markusovszky Kórházba, édesanyja már a baleset helyszínén életét vesztette.
Információink szerint Wagner Andráson két nappal ezelőtt korrekciós plasztikai műtétet hajtottak végre. Ma a kórház folyosóján tüdőembóliát kapott. Másfél órát küzdöttek az életéért, mindhiába. Az ügyben hivatalos információk azonban csak holnap várhatóak.
A város Wagner Andrást saját halottjának tekinti, temetéséről később intézkednek
Wagner András (1953-2007)
A szomorú hír gyorsan, visszavonhatatlanul jött: súlyos közlekedési balesetét követően 2007. május 31-én, elhunyt Wagner András Szombathely rendszerváltás utáni első polgármestere, a Nyugat- dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács társelnöke, a Savaria Térségi Integrált Szakképző Központ Kht. ügyvezető igazgatója.
Wagner András 1953-ban született Szombathelyen, itt végezte általános és középiskolai tanulmányait. A Bánki Donát Gépipari Műszaki Főiskolán autóközlekedési műszaki tanári diplomát szerez, majd az Eötvös Loránd Tudomány Egyetemen középiskolai tanári végzettséget kap. 2003-ban a Pécsi Tudomány Egyetemen a Regionális Politika és Gazdaságtan PhD iskola abszolutóriumát szerezte meg.
Diák évei alatt aktívan sportolt, a Budapesti Spartacusban, később a szombathelyi Spartacus STYL NB I-es csapatában röplabdázott.1983-tól, majd 1998-tól 2000-ig a Berzsenyi Dániel Főiskola Technika Tanszékének oktatója volt. 1989-től részese a közéletnek, azóta tagja, vezető politikusa volt az SZDSZ-nek.
1990. október 23-tól Szombathely Megyei Jogú Város polgármestereként 8 éven keresztül, majd 1998-2002 között önkormányzati képviselőként dolgozott szeretett városáért.
2002-től volt az Oktatási Minisztérium munkatársa: az Alapkezelő Igazgatóság főigazgatójaként, majd miniszteri biztosként tevékenykedett. Ő volt a Nyugat- dunántúli Regionális felsőoktatási-fejlesztési egyeztető Fórum szellemi atyja. Polgármesterségének két ciklusa alatt közreműködésével jött létre a Savaria GIS Szombathely térinformatikai rendszere, az Európai Információs és Dokumentációs Központ, a Claudius Ipari és Innovációs Park, a Korai Fejlesztő Központ.
Hatékony munkájának köszönheti térségünk a 86-87-es út Szombathelyi elkerülő szakaszát, a Szombathely- Kőszeg szennyvízcsatorna fejlesztés és a helyi szennyvíztisztító kapacitásának bővítését.Eredményes munkásságát számos miniszteri kitüntetéssel ismerték el.
Törődött a városban és a régiónkban élők problémáival, segített azok megoldásában.Legfontosabbnak tartotta az emberi tisztességet, megbízhatóságot s ezt a saját személyes példájával is igazolta.Kedves, közvetlen egyéniségét, töretlen munkakedvét nem feledjük!
Wagner Andrást Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács, a Savaria Térségi Integrált Szakképző Központ Kht., és az SZDSZ Vas megyei és Szombathelyi Szervezete saját halottjának tekinti.
Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata
Főhajtás Wagner András emléke előtt. A Szabad Demokraták Szövetsége Vas megyei tagjai a tragikus hirtelenséggel elhunyt Wagner Andrásra, Szombathely 1990-1998 közötti polgármesterére emlékeznek egy szál gyertyával a szombathelyi Városháza előtt szombaton este 8 órától. A szervezők mindenkit, aki szerette és tisztelte Wagner Andrást, Szombathely rendszerváltás utáni első polgármesterét egy szál gyertyával várnak a főhajtásra.