Ilyen a kommentszínház - Évadtervek a Weöres Sándor Színházban

Üdítő fél órával lehetett gazdagabb az, aki ma délután a szombathelyi színház klubjában a társulattal pogácsázott. A jövő évad darabjait és az új tagokat bemutató sajtótájékoztatáson műfajteremtő performance-nak lehettünk szemtanúi: a kommentszínháznak. Feldobta a napot.

A jövő szezonra kilenc új előadást terveznek, két részletben – ugyanis az eddigi hagyományokkal szakítva őszi és tavaszi bérletsorozatot indítanak – jelentette be Jordán Tamás a kedd délutáni, Krúdy klubban rendezett sajtótájékoztatón. Terveik szerint a nagyszínházban öt premierre, a kamaraszínházban pedig négy új bemutatóra számíthatunk.

A színház jövőre négyezer bérletest tervez. Ez teljesíthetőnek is tűnik, hiszen idén, fél-évadra is sikerült 3581 bérletet (ebből 446 ifjúságit) értékesíteniük.

Kiszivárogtatott részletek

Az őszi bérletben – várhatóan októberben a nagyszínpadon - láthatjuk Gaál József A peleskei nótárius című darabját, amelyet Schlanger András rendez.
A következő nagyszínházi premier novemberben a Chicago lesz, amit Keszég László visz színre.

A Márkus Emília terem első őszi bemutatója novemberben Reginald Rose Tizenkét dühös ember című világsikere, amelyet Silló Sándor rendez. Játsszák: Bajomi Nagy György, Czapkó Antal, Endrődy Krisztián, Horváth Ákos, Jordán Tamás, Kelemen Zoltán, Mertz Tibor, Orosz Róbert, Poppre Ádám, Szabó Róbert Endre, Trokán Péter, Zayzon Zsolt A nagyszínpadon pedig Shakespeare klasszikusát, a Szentivánéji álmot láthatjuk viszont, Mohácsi János rendezésében. Várhatóan januárban lesz a premier, természetesen a nagyszínpadon.
Fukazava Hicsiró- Jeles András: Zarándokének című darabját Jeles András rendezi, a bemutató szintén januárban esedékes, a kamarateremben.

Bérleten kívül októberben műsorra tűzik Zalán Tibor – Huzella Péter Hetvenhét című interaktív mesejátékát, amelyet Jordán Tamás állít színpadra.

Jövő tavasszal ez fut majd Szombathelyen

A tavaszi szezonban – egy év múlva, jövő márciusban - Móricz Zsigmond Rokonok című darabját mutatják be, amelyet Jordán Tamás rendez.

A Nők iskoláját Moliere-től Valló Péter rendezi majd (bemutató: 2012. május, nagyszínpad.)
Urs Widmer Top Dogs című nagysikerű darabját Béres Attila állítja színre. Bemutató: 2012. május (Márkus Emília terem) Játsszák: Bajomi Nagy György, Horváth Ákos, Kiss Mari, Märcz Fruzsina, Nagy Cili, Szabó Tibor, Orosz Róbert, Zayzon Zsolt.
A jövő szezonban – ha lemaradtunk volna róla - műsoron marad az Az ember tragédiája, a Kabaré, A Herner Ferike faterja, és A jó pálinka itassa magát. És előkészületben van a Mérnökszínház, a Mentőangyal (Nénó) című elsősegélynyújtást oktató színházi projekt, valamint a Karneválszínház.

Magas a látogatottságuk – évad a számok tükrében

Az idei évad még korántsem ért véget, a számok azonban beszédesek. A felújított színházban jó látogatottság mellett futnak az előadások, a bérletes darabok nézettsége eléri a 92 százalékot. (Az ember tragédiáját 27 előadáson 6757-en látták, a Kabarét 13 előadáson 3095-en, a Pygmaliont 15 előadáson 2645-en.) Az évadban 58 bérleten kívüli előadásra 5804-en fizették be magukat, a látogatottság itt is 72 százalékos. A Thea-tér programjai is népszerűek, 30 rendezvényükön összesen 2301-an vettek részt, 76 százalékos látogatottság mellett. A szombathelyiek kedvence eddig az évadban a Kötelező olvasmány (108 százalékos nézettséggel) és a Lamantin Klub által szervezett jazz-koncertek (130 százalék) voltak. Legkevésbé a Profán szertartásra (25 százalék) és a Játéknapra voltak kíváncsiak.

Fekete Linda és Mertz Tibor is a társulathoz szegődik

Új tagokkal bővül a szombathelyi társulat. A csapatot erősíti (a Kabaréban debütált) Fekete Linda, Märcz Fruzsina, Mertz Tibor és Zayzon Zsolt. Valamint a NymE-SEK Színházművészeti Intézeti Tanszékén végzett kollégák: Balogh János, Budai Dávid, Kristóf Roland, Lévai Tímea, Papp-Ionescu Dóra, Poppre Ádám, Pusztai Fanni, Schmidt Róbert, Senkovics Petra, Szabó Róbert Endre, Unger Tünde, Varga Dóra.

Mozgalmas hónapok következnek

Óvodások és kisiskolások számára is készült interaktív színház, amelyet Varázskendő – Egérbolygó címmel Devecsery László rendez. (Bemutató: 2011. április 29., 15.00) Az idei bérletes szezonnak sincs még vége, május 13-án láthatjuk Arthur Miller Az ügynök halála című darabját, Valló Péter által színpadra állítva. Május 6-án Mohácsi János rendezésében a nagyszínpadon mutatják be Heltai Jenő Naftalinját. A „jó pálinka…” folyatását Sultz Sándor: Pótkolbász avagy Szurrogátum delikatesz című darabját Koleszár Bazil Péter rendezi, június 10-étől tűzik műsorra.

Utolsó bérleten kívüli bemutató John Osborne: Dühöngő ifjúsága lesz (Szemben a haraggal munkacímen), amelyben Nagy Cili rendezőként is debütál.

A színház majálisra is készül

Május elsején kora délutántól családi programokat terveznek (aszfaltrajz verseny, kézműves foglalkozás, biciklis és gördeszkás ügyességi verseny, arcfestés, ugrálóvár, a színház épületének bemutatása). Izgalmas vállalkozásnak ígérkezik a „Felvonulók kérték…”, amelyben a nézők kérését teljesítve bármit eljátszanak a színészek. 18 órától pedig Bodrogi Gyula főz - házigazda: Jordán Tamás (Terasz, Krúdy Klub). 20.30- tól pedig Fekete Linda és a Rio Brasil koncertje vár.

Minden színész drogos és alkoholista?! – Ilyen a kommentszínház

A sajtótájékoztatás végeztével, ráadásként a társulat egy sajátos színpadi performance keretében a Weöres Sándor Színház honlapján kommentelők üzeneteiből csemegézett. Ízelítőt kaphattunk abból, hogyan is születhettek ezek a csípős, színházat földbe döngölni kívánó bejegyzések. Könnyesre röhögtük magunkat, ahogy megszemélyesítették a szombathelyi színészek HEMO és Komondor üzeneteit. Jó pálinkából ismert trió (Orosz Róbert, Horváth Ákos, és Bajomi Nagy György) is újra színre lépett, vérbő pálinkázós, színház-anyázós jelenetüket nagyon díjaztuk.

Az e havi „Viccel ütjük agyon-ban” – közölte Jordán – hasonló szellemiségben kívánnak majd kommenteket megszemélyesíteni, de a Mediawave kísérő programjai között önálló napirendi pontként külön előadásként Kommentszínházat is terveznek.

Mediawave a színházban (június 3 -12.)

A Kommentszínházon túl a szombathelyi Mediawave programsorozatában (a színházzal közös szervezésben) egy angol nyelvű (a SÖR-höz hasonló) előadás nézői is lehetünk. Ez lesz a The Complete Works of William Shakespeare (abriged) - The Madhouse Theatre Company darabja. Kamaszkorom legszebb nyara címmel a GNM Színitanoda Kontúr Fizikai Színházának előadását is megtekinthetjük. Valamint újra lesz „…Szólt az ember…”, Jordán Tamás és Sebő Ferenc József Attila-estje. Külön kis helyi kuriózum lesz Németh Judit önálló estje, Talán címmel.

A színház további, részletes programjairól pedig tájékozódjanak az aktuális programajánlónkból…

 
 

 

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.

     

    A más(od)ik te magad légy!

    A tavalyi független filmtermés egyik legjobbja a elettünk a Föld. Utánozhatatlan keveréke olyan műfajoknak és hangulatoknak, amiknek találkozását korábban elképzelni sem tudtuk volna.
     

    Anyádat, hogy nem én vagyok a gyerekünk apja!

    Új időszámításként emlegetik az RTL-nél A gyanú árnyékában című új műsort, amit hétfő este meg is néztünk. Nem túlzunk, ha azt mondjuk, azért ez enyhe túlzás.
     

    Viszkit nem kérek, mert még szoptatok

    Péterfy Bori jött, látott és győzött. Két év után ismét Szombathelyen járt az underground dívája, aki ott folytatta, ahol a gyermekáldás előtt abbahagyta.
     

    Top menedzser-egerek a pácban

    Béres Attila rászolgált a bizalmunkra, a Top Dogs a helyén van, keserédes szórakozás, nem csak munkanélkülieknek. Izgalmas rendezésben és jó alakításokkal.
     

    A keringőkirály megashowja - André Rieu bécsi koncertjén

    A bécsi közönség a Kék Duna keringő dallamai alatt még táncra is perdült a széksorok között.
     

     
     
     

     

    Itt járt… a Deep Purple

    A remélt 20 ezer néző helyett csupán 5 ezren voltak kíváncsiak a „Dipi”-re Szombathelyen. A hétszáz forintos jegyárat sokan borsosnak titulálták, több százan álldogáltak a bejáratnál a csodában bízva.
     

    Itt járt... Leonov Alekszej, az első űrgyalogos

    Szombathelyen kiderült, az űrsétára való felkészüléshez tartozott a 70-80 fokra fűtött kamrában való üldögélés is.
     

    Itt járt...Antall József

    A néhai miniszterelnök helikoptere 1990. augusztus 20-án landolt a szombathelyi repülőtéren, ahonnan állami Mercedesen hajtott tovább a belvárosba...
     

    Szombathely régen és ma - A Püspökvár

    Hajdanán készült képeslapok nézőpontját igyekszünk most megkeresni és a híres épületeket újra lencsevégre kapni.
     

    Szombathely régen és ma - A Megyeháza

    Hajdanán készült képeslapok nézőpontját igyekszünk most megkeresni és a híres épületeket újra lencsevégre kapni.
     

    Szombathely régen és ma - A Nagyszálló

    Hajdanán készült képeslapok nézőpontját igyekszünk most megkeresni és a híres épületeket újra lencsevégre kapni.
     

    „Szívem szerint kalózruhában koncerteznék!”

    Körmenden, a Soulwave zenekar stúdiójában néztük meg, hogyan készül első nagylemezük. Két szám között megmutatták óriás plüss gorillájukat.
     

    Egyévesen a betonkeverő hangjára táncikáltam - interjú Prieger Fannival

    Rohamtempóban készülnek a friss Anima Sound System dalok. Elmentünk kémkedni, lefotóztuk a munkálatokat, és ha már ott voltunk, kifaggattuk az újdonsült énekesnőt.
     

    V-BROS, a legújabb szombathelyi DJ páros

    A két őstehetséggel megáldott bolyais lemezlovas palánta közelgő koncertjeire hangolódva.