Sosem látott méretű határ menti bevásárlóturizmus

Megrohamozták a magyarországi boltokat a szlovákiai vásárlók; a bevásárlóturizmus soha nem látott méreteket öltött, mert a forint/euró árfolyam történelmi csúcson volt, egy euróért akár 320 forintot is fizettek - írja az Új Szó című szlovákiai magyar napilap hétfőn. Az újság szerint ilyen árfolyam mellett Magyarországon az élelmiszer átlagban 40 százalékkal olcsóbb, a ruhák sok helyütt feleannyiba kerülnek, mint Szlovákiában. A gyenge forint miatt a hétvégén még azok is inkább Magyarországon végezték el a nagybevásárlást, akik a korábbi árfolyam-ingadozások idején otthon maradtak. Mindezt legjobban a komáromi helyzet szemlélteti, ahol az Erzsébet-szigeti lehajtóig állt a Magyarországra tartó kocsisor – ilyen az utóbbi időben nemigen fordult elő.A gyenge forinton kívül a karácsony utáni leárazás is vonzóvá teszi a magyarországi vásárlást, hiszen egyes ruhaneműkre 50–70 százalék kedvezményt adnak, az áfa-emelés kompenzálására pedig 25–30 százalékkal olcsóbban kínálnak számtalan élelmiszert a nagyáruházak.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek