Pollenhelyzet: nincs vész

A hét elején összességében ismét alacsony volt a pollenterhelés, szerdán és csütörtökön is csak kis mértékű emelkedést regisztráltak a mérőállomások - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat szombaton a Facebook-oldalán. Az Országos Környezetegészségügyi Intézethez eddig beérkezett adatok szerint magas koncentrációban csak a fenyőfélék virágporát regisztrálták. Tüneteket okozó mennyiségben jelent volt még a pázsitfűfélék virágpora, továbbá néhány helyen a tölgy és a kőris. Budapesten az eperfafélék, Zalaegerszegen a platán, Miskolcon a nyír pollenszemei is okozhattak tüneteket az arra allergiásoknak - írta az ÁNTSZ.

A pollenszezon az idén később kezdődött, mint tavaly. A viszonylag enyhe tél következtében korán elindult ugyan az elsőként virágzó fák pollenszórása, a kései fagy miatt azonban ez a folyamat még azelőtt véget ért, hogy a pollenterhelés elérte volna a tüneteket okozó szintet.

 

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

 

Ha tetszett a cikk és szeretné ezt megosztani:

Gyorsan szeretnél értesülni a Nyugat.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

 
 

 

Múzeumok éjszakája: középpontban a katonamúlt

Szombathelyen a kétezer éves város katonamúltja áll az idei Múzeumok éjszakájának középpontjában; a Savaria Múzeum, a Smidt Múzeum, a Vas Megyei Levéltár, a Vasi Skanzen idén is egymással összefogva, együttműködve várja június 22-én a látogatókat.
 

Nem riasztották többször a mentőket a hőségben

 

Elrendelték a hőségriadót Vas megyében is

 

Két kilencvenévest köszönt ma a polgármester

 

Ezernél több ingatlant ad át az állam

 

Autóbusszal ütközött egy személyautó Zalában

Súlyos sérüléseket szenvedett egy autóvezető, aki járművével frontálisan összeütközött egy helyközi autóbusszal Zalában - mondta el hétfőn a megyei rendőr-főkapitányság sajtófőnöke az MTI megkeresésére.
 

Méhrajt fogtak be a tűzoltók egy zalai óvodában

Méhrajt fogtak be a tűzoltók a nemesbüki óvoda udvarán, miután a hivatásos méhész nem boldogult a rovarokkal.
 

Másodfokú figyelmeztetés Vas megyére

Az Országos Meteorológiai Szolgálat öt megyére első-, tizennégy megyére és a fővárosra pedig másodfokú figyelmeztetést adott ki keddre a hőség miatt.
 

Oroszi-kép egy irodában

 

Késnek a dunántúli vonatok

Egy helyen vágányzár, egy másik helyen a felsővezeték leszakadása miatt jelentős késéssel közlekednek a Budapestről a Dunántúlra tartó, illetve az onnan induló vonatok - közölte a Mávinform hétfőn kora délután az MTI-vel.
 

Független jelölt lett gencsapáti polgármestere

 

Neten keresik a szemtanúkat

 

Megkezdik ma a gyomirtást Szombathelyen

 

Sikeres volt a szezonkezdés a Termálfürdőben

 

Nem ültetnek újat a kivágott juhar helyett

 

 

 

Begyöpösödtek a játéktervezők?

Mi fog kitörni a Dungeons and Dragons óta semmit sem fejlődött fantáziavilágból?
 

Feltépték az aszfaltot a reptéren

Westdragrace Gyorsulási Verseny Fertőszentmiklóson
A hétvégén gyorsulási versenyen jártunk Fertőszentmiklóson, fotókkal tértünk haza.
 

Mit nézzünk a héten a tévében, a hűs szobában?

Ismét műsoron A sötét lovag, nyomozzunk Kántorral és emlékezzünk Erőss Zsoltra! Meg még egy csomó jó filmet kiválogattunk.