A Magyar Nemzeti Bank júniusi előrejelzésében nagy valószínűséggel rontani fogja mind a 2012-es mind pedig a 2013-as év növekedésére vonatkozó előrejelzését, a legfrissebb adatok alapján ugyanis idén recessziót, jövőre pedig egy nagyon-nagyon visszafogott növekedést prognosztizál Magyarországon - jelentette ki csütörtökön Simor András, az MNB elnöke Szombathelyen. A jegybankelnök a Vas Megyei Munkaadók és Gyáriparosok Szövetségének rendezvényén elmondta: a nemzeti bank márciusi prognózisa az idei évre stagnálást, a jövő évre pedig 1,5 százalékos növekedést valószínűsített. Hozzátette: az első negyedéves GDP 1,5 százalékos visszaesést mutatott, a most nyilvánosságra került áprilisi ipari termelési adat pedig három százalékos visszaesést, ezért szavai szerint szinte elkerülhetetlen, hogy csökkentsék 2012-es és 2013-as előrejelzésüket – tájékoztat az MTI.
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!