Szombaton rendezték meg a hagyományos Öbölátúszást Balatonfüred és Tihany között. A Magyar Nemzet beszámolója szerint hangos füttyszó és elégedetlen bekiabálások kísérték a rajtot, mivel az úszófolyosót biztosító hajók nem érkeztek meg időben. Ezt az apró malőrt leszámítva a mezőny többsége a három és fél kilométeres távot két órán belül teljesítette. Az öbölátúszáson több ezren indultak, a legfiatalabb résztvevő 10 éves volt, a leggyorsabb pedig 45 perc alatt teljesítette a kihívást.
Szigetváry Zsolt fotóján a résztvevők éppen a táv legyűrésén dolgoznak.