A boríték kinyitásának fortélyai

Indul az Erzsébet-utalványokról szóló televíziós felvilágosító kampány, ezt jelentette be a minap Rétvári.
 
 

A boríték kinyitásának fortélyai

Indul az Erzsébet-utalványokról szóló televíziós felvilágosító kampány, ezt jelentette be a minap Rétvári.
 
 
 
 
Tetszünk, ugye? Akkor lájkolj minket! 
 

A boríték kinyitásának fortélyai

Indul az Erzsébet-utalványokról szóló televíziós felvilágosító kampány, ezt jelentette be a minap Rétvári.

Tudjuk, hogy Rétvári Bence minden aljasságra – és még az alatt is – kapható, amihez teljesen megfelelő a gyomorbeteg ministráns ábrázata. Olyas, mint annak idején a legendás Manchester Unitedben Ole Gunnar Solskjaer, akit csak babaarcú gyilkosnak neveztek, és jó okkal. Viszont most, hogy ez eszembe jutott, kellett rájönnöm, hogy milyen rohadt öreg vagyok, mert erre a norvégra is emlékszek, bár még mindig nem jár nekem Erzsébet utalvány, és már nem is fog soha.

A jó Gunnartól én kérek elnézést, hogy méltatlanhoz hasonlítottam, pedig nem is értek a focihoz, ámde szeretem úgy Gálvölgyi módján. Annak ellenére, hogy nem vagyok méltó, hogy egyetlenünk ilyen Böske-papír formájában jöjjön a hajlékomba, fülem és szemem egyelőre még van, így óhatatlanul látni-hallani fogom, ahogyan Pártunk teleképen keresztül magyarázza majd el a nyugdíjasoknak, hogy mit kell kezdeni az utalványaikkal, ha már budipapírnak túl karcos, s így erre haszontalan.

És ezt tudhattuk meg Rétváritól tegnap, hogy még véletlenül se maradjon ki egyetlen nap se úgy, hogy valami észveszejtő, aljas baromság ne jönne elő a fényre. Hogy miképp óhajtja épp a rezsim fölzabálni alattvalóinak romlatlan vagy jámbor lelkét. Mert indul az Erzsébet-utalványokról szóló televíziós felvilágosító kampány, ezt jelentette be ez a Rétvári. Ennek az a hazudott célja, hogy tájékoztassa a nyugdíjasokat a tízezer forintos utalványok átvételével, felhasználásával kapcsolatos tudnivalókról.

Nem vagyok egy utalvány-hasznosítási guru, de a folyamatot úgy képzelem, hogy megkapja a delikvens a kis borítékját, azt remegő kézzel, késsel, baltával, koszos körmökkel föltépi, aztán magáévá teszi a hat darab papírfecnit (négy kétezres, két ezres értékben), átcsoszog a boltba, és becseréli parizerre meg farhátra. A magam részéről nem látok ebben olyan mérvű megoldhatatlan feladatot, hogy ehhöz szemináriumon kelljen részt venni, Rétvári és pártunk meg igen.

Ha nyugdíjas volnék, aki most épp utalványokban feredőzik, akkor tutulásra nyitnám a szájamat, hogy ennyire hülyének néznek, hogy egy nyüves utalvány elköltéséhez is Pártunk útmutatása szükséges. Nem vagyok nyugdíjas, és ők sem degeneráltak. Mégis úgy bánnak velük, hogy leplezzék az igehirdetés ótvaros módját, mert ez a kampány csak arra szolgál, hogy Pavlovként megerősítsék a feltételes reflexeket, tudat alatt kódolják mintegy, hogy kitől is jön az a nyüves papír, amely nyálcsorgást idéz elő. Hát persze, hogy Tőle, má’ ki se merjük mondani a nevét, csak így: RBNVKTR.

Elmennek ezek a vérveres redvába, mert ez megint csak arra példa, hogyan lesz kampány az utalványból, hogyan veszíti el jótékony jellegét a papír. Mint ahogyan minden elveszít valamilyen jelleget ebben az országban, ebből fakadóan semmi sem az, aminek látszik. Sem a közpénz, sem a szegénység és sem a lopás. Ez egy jellegvesztő ország, aminek egyetlen jól megfogható és leírható működtető elve van, a hatalom és a pénz végtelen akarása, amihez egészen röhejes és pofátlan előadásokat celebrálnak, mint ez a borítéknyitási stúdium is. Beszarás, mert hozzám már hűtlen lettek a szavak.

A cikk Rezeda blogján jelent meg

 

 

Támogass, hogy még több és jobb cikkeket írhassunk!

A Nyugat.hu, amit épp most olvasol, háttérhatalom nélkül, hirdetésekből és támogatásokból tartja fenn magát. Célunk a hiteles, igazságkereső hírgyártás, a jó tartalom. Ehhez kérjük támogatásodat! Kattints és légy részese a szabadságnak.

 

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

 

 


 
 

 
 
 

 
 

 
 
 
 
 
 
 

Hirdetés

Hirdetés