A Kelet nyerte az All-Star kosárlabda gálát

Govens vezette a Nyugat csapatát.
 
 

A Kelet nyerte az All-Star kosárlabda gálát

Govens vezette a Nyugat csapatát.
 
 
 
 
Tetszünk, ugye? Akkor lájkolj minket! 
 

A Kelet nyerte az All-Star kosárlabda gálát

Govens vezette a Nyugat csapatát.

Gyönyörű zsákolásokkal indult az este, eleinte főleg Perl és Govens volt elemében, de Benkének is voltak szép megmozdulásai. 12-13-nál jött az első időkérés, a kerekesszékes All-Star Gála legjobbjait és Kucsora Csabát, az U20-as válogatott – Egyetemi válogatott mérkőzés MVP-jét köszöntötték. A folytatásban is potyogtak a kosarak, ahogy arra számítani lehetett, nem a védekezésé volt a főszerep. Thompson és Lóránt is villant párat, 36-37-el ért véget az első negyed.

A második etapban sem álltak le a pontgyártással egyik oldalon sem, afélidőre 74-68-as állással vonultak öltözőbe a csapatok. A tripladobó-versenyben a paksi Seth Allen volt a legjobb.

A záró felvonás előtt 97-96-ra ment Dragan Alekszics együttese. A zsákolóversenyből a fehérvári Keller Ákos jött ki a legjobban, megelőzve a debreceni Isaiah Armwoodot. A 2017-es All-Star Gálát végül tizenhat ponttal nyerte meg a Kelet csapata, miután az utolsó negyedben Fortune-ék jobban céloztak Govenséknél. Az MVP-nek Eilingsfeld Jánost választották, aki 22 perc alatt 17/3-as pontmutatót, 11 lepattanót, 3 gólpasszt, 1 labdaszerzést és 1 eladott labdát ért el.

A gála elérte a célját, a kilátogató nézők vélhetően jól szórakoztak, és az edzőknek sem kell aggódniuk, mert senki sem sérült meg.

 

 

Támogass, hogy még több és jobb cikkeket írhassunk!

A Nyugat.hu, amit épp most olvasol, háttérhatalom nélkül, hirdetésekből és támogatásokból tartja fenn magát. Célunk a hiteles, igazságkereső hírgyártás, a jó tartalom. Ehhez kérjük támogatásodat! Kattints és légy részese a szabadságnak.

 

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

 

 


 
 

 
 
 

 
 

 
 
 
 
 
 
 

Hirdetés

Hirdetés