A parndorfi "halálkamion" ügyében letartóztattak egy bolgár férfit

 
 

A parndorfi "halálkamion" ügyében letartóztattak egy bolgár férfit

 
 
 
 
Tetszünk, ugye? Akkor lájkolj minket! 
 

A parndorfi "halálkamion" ügyében letartóztattak egy bolgár férfit

Elrendelte a Kecskeméti Járásbíróság egy bolgár férfi letartóztatását, aki a gyanú szerint az úgynevezett parndorfi ügyben érintett bűnszervezet vezetőinek megbízására sofőröket toborzott Bulgáriában és többször "előfutóként" kísért migránsokat szállító járműveket - tájékoztatta a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség csütörtökön az MTI-t.

Nánási László megyei főügyész a közleményben azt írta: a férfit nemzetközi és európai elfogatóparancs alapján sikerült elfogni és kedden, július 17-én adták át a bolgárok a magyar hatóságoknak. A Kecskeméti Járási és Nyomozó Ügyészség bűnszervezetben elkövetett embercsempészés miatt indítványozta a 39 éves férfi letartóztatását.

Hozzátette, a bolgár férfinak 2015 júliusában és augusztusában a 71 ember halálát okozó úgynevezett parndorfi ügy bűnszervezetének vezetői adtak megbízást arra, hogy pénzért sofőröket toborozzon Bulgáriában, majd hozza őket Magyarországra. A gyanúsított legalább hat embert szervezett be, három alkalommal a migránsok beszállításakor figyelte a rendőri jelenlétet, majd "előfutóként" kísérte a járműveket, de a 71 migráns halálával végződő szállításban nem vett részt.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) a parndorfi ügytől elkülönített nyomozást folytat bűnszervezetben elkövetett embercsempészés miatt a bolgár férfi ellen.

Az NNI a férfit őrizetbe vette és bűnszervezetben, a csempészett személyek sanyargatásával, üzletszerűen elkövetett embercsempészés bűntette miatt gyanúsítottként hallgatta ki.

Az ügyészség szerint a férfi letartóztatása azért indokolt, mert a várhatóan magas büntetési tétel miatt a hatóságok elől esetleg elszökne vagy elrejtőzne. Ezen kívül a bűnismétlés veszélye is fennáll, mivel a nyomozás adatai szerint a gyanúsított a bűnszervezet többi tagjának, szervezőjének elfogása után is folytatta az embercsempészést.

A bíróság döntése nem jogerős, az ellen a bolgár férfi és védője fellebbezett.

A parndorfi "halálkamion" ügyében a Kecskeméti Törvényszék június 14-én első fokon 25-25 év fegyházbüntetéssel sújtott négy embercsempészt, egy afgán és három bolgár állampolgárt. A szervezet tagjai 2015. augusztus 26-án hajnalban 71 illegális bevándorlót zártak be egy sötét, szellőzés nélküli hűtőkamionba Mórahalom térségében. Az 59 férfi, 8 nő és 4 gyerek még Magyarország területén megfulladt. Az embercsempészek a hűtőkamiont az ausztriai Parndorf közelében hátrahagyták és elmenekültek.

2015 augusztusában egy menekülteket szállító teherautóra bukkantak osztrák rendőrök Burgenlandban az A4-es autópályán. A teherautóból összesen hetvenegy holttestet emeltek ki, az áldozatok, az előkerült okmányok alapján szír menekültek, 59 férfi, 8 nő és 4 gyerek.

A kamionba Magyarországon zsúfolta fel egy embercsempész banda a menekülteket, itt olvashatja el a részleteket.

Az ügyészség életfogytig tartó fegyházbüntetést kért a 71 ember életét követelő halálkamion embercsempészeire.

- A Kecskeméti Törvényszék az ügyben 44 tárgyalási napot tartott.

- Az ügy összetettségét jól jellemzi, hogy a vádirat - az egyesített ügyet is beleértve - 120 oldal, a nyomozati iratok pedig 80.854 oldalt tesznek ki.

- A bíróság a bizonyítási eljárás során 9 tanút hallgatott ki, 273 tanú vallomását pedig ismertette, továbbá a titkos információgyűjtés során rögzített 20 órás hanganyagot is lejátszotta.

- A tárgyaláson öt igazságügyi szakértő meghallgatására, illetve kiegészítő műszaki-orvos szakértői vélemény beszerzésére, valamint a Parndorfi-ügy eseményeit rekonstruáló animáció lejátszására is sor került.

- A vádlottak anyanyelv használati jogát a folyamatos bolgár, pastu és arab szinkrontolmácsok részvételével garantálta.

- Az eljárás során nyomozati szakban több mint 109 millió Ft, a tárgyalási szakban pedig 70 millió Ft összegű bűnügyi költség merült fel, amelynek jelentős részét a védői és a tolmácsdíjak tették ki. Ezek fedezetét az Országos Bírósági Hivatal biztosította.

 

 

Támogass, hogy még több és jobb cikkeket írhassunk!

A Nyugat.hu, amit épp most olvasol, háttérhatalom nélkül, hirdetésekből és támogatásokból tartja fenn magát. Célunk a hiteles, igazságkereső hírgyártás, a jó tartalom. Ehhez kérjük támogatásodat! Kattints és légy részese a szabadságnak.

 

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

 

 


 
 

 
 
 

 
 

 
 
 
 
 
 
 

Hirdetés

Hirdetés