A szombathelyi sofőrök még mindig nem hajlandóak figyelembe venni a Berzsenyi téri táblát

Nem várnak a módosításra, akkor is balra fordulnak, ha nem szabad.
 
 

A szombathelyi sofőrök még mindig nem hajlandóak figyelembe venni a Berzsenyi téri táblát

Nem várnak a módosításra, akkor is balra fordulnak, ha nem szabad.
 
 
 
 
Tetszünk, ugye? Akkor lájkolj minket! 
 

A szombathelyi sofőrök még mindig nem hajlandóak figyelembe venni a Berzsenyi téri táblát

Nem várnak a módosításra, akkor is balra fordulnak, ha nem szabad.

Már többször írtunk arról a hírhedté vált tábláról, ami a szombathelyi Széchenyi utca végén várja a sofőröket. Innen ugyanis tilos a balra kanyarodás, az emberek - elvileg - csak jobbra kanyarodhatnak rá a Szily János utcára, pedig ott mindkét irányba haladhat a forgalom.

Maga a tábla azonban nem zavarja túlságosan a sofőröket, szinte mindenki teketóriázás nélkül balra kanyarodik, úgy, mint ahogy a felújítás előtt már megszokták. Egy olvasónk le is fotózott párat közülük, rövid idő alatt öt embert is lekapott, ahogyan azok éppen semmibe veszik a táblát.

Még várni kell a megoldásra

A tábla már a taxisokat is kiakasztotta, ők még decemberben, levélben fordultak Puskás Tivadarhoz, és azt kérték, hogy újra lehessen balra kanyarodni. A fő indokuk az volt, hogy a korlátozás miatt túl nagy kerülőt kellene tenniük, ez pedig túl költséges lenne az utasaik számára.

Nem sokkal ezután rendkívüli közgyűlést hívtak össze Szombathelyen, ahol a helyi ellenzék meg akarta szüntetni a korlátozást. A közgyűlés azonban, a Fidesz-frakció tartózkodása mellett, elutasította a javaslatot.

Puskás Tivadarét viszont elfogadták, a polgármester felkérte a gazdasági és városüzemeltetési bizottságot, hogy a következő ülésén tegyen javaslatot a megoldásra. A bizottság azonban csak januárban fog ülésezni, a tábla pedig azóta is áll.

Na nem mintha az erre közlekedő autósok túl szívbajosak volnának a szabályok megszegése miatt.

 

 

Támogass, hogy még több és jobb cikkeket írhassunk!

A Nyugat.hu, amit épp most olvasol, háttérhatalom nélkül, hirdetésekből és támogatásokból tartja fenn magát. Célunk a hiteles, igazságkereső hírgyártás, a jó tartalom. Ehhez kérjük támogatásodat! Kattints és légy részese a szabadságnak.

 

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

 

 


 
 

 
 
 

 
 

 
 
 
 
 
 
 

Hirdetés

Hirdetés