A Viszkis most már pálinkás: megivott kettőt, majd lekapcsolták a rendőrök

El is vették a jogsiját.
 
 

A Viszkis most már pálinkás: megivott kettőt, majd lekapcsolták a rendőrök

El is vették a jogsiját.
 
 
 
 
Tetszünk, ugye? Akkor lájkolj minket! 
 

A Viszkis most már pálinkás: megivott kettőt, majd lekapcsolták a rendőrök

El is vették a jogsiját.

A Blikk írta meg, hogy megint elkapták a rendőrök Ambrus Attilát. Na nem arra kell gondolni, hogy visszatért a bűnöző életmódra, pusztán megivott két felest, mielőtt autóba ült.

Az eset Szegeden történt, Ambrus Attila egy többnapos rendezvényen vett részt, ahol legurított két pálinkát is. Később autóját biztonságos helyre akarta vinni, ám közben rendőrségi ellenőrzésbe futott, ahol kivétel nélkül mindenkit megszondáztattak.

„Ők tették a dolgukat, én meg elkövettem ezt a hibát, hogy nem mertem ott hagyni a kocsimat. Nem volt a szondáztatás után vérvétel vagy bármi vizsgálat, a helyszínen minden megvolt. Elvették a jogosítványomat” – nyilatkozta Ambrus a Blikknek.

 

 

Támogass, hogy még több és jobb cikkeket írhassunk!

A Nyugat.hu, amit épp most olvasol, háttérhatalom nélkül, hirdetésekből és támogatásokból tartja fenn magát. Célunk a hiteles, igazságkereső hírgyártás, a jó tartalom. Ehhez kérjük támogatásodat! Kattints és légy részese a szabadságnak.

 

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

 

 


 
 

 
 
 

 
 

 
 
 
 
 
 
 

Hirdetés

Hirdetés