Áfonyás sajttorta a győztese a Savaria Karneválnak

Üdvözöljük az idei karnevál tortáját, a Vénusz ajándékát.
 
 

Áfonyás sajttorta a győztese a Savaria Karneválnak

Üdvözöljük az idei karnevál tortáját, a Vénusz ajándékát.
 
 
 
 
Tetszünk, ugye? Akkor lájkolj minket! 
 

Áfonyás sajttorta a győztese a Savaria Karneválnak

Üdvözöljük az idei karnevál tortáját, a Vénusz ajándékát.

Édesszájú újságíróként idén még nem örültem jobban invitációnak, mint amikor a szerkesztőségünkbe megérkezett az idei karnevál tortája verseny meghívója. Ennél már csak az villanyozott fel jobban, amikor a Tó vendéglőbe belépve megláttam azt a 13 tortát, amit neveztek az idei versenyre. Akkor még nem tudtam, hogy van olyan, hogy túl sok torta, de a kóstolgatás nyolcadik fordulójára már rájöttem, hogy igen, van ilyen dolog, és még vallatni is lehetne vele.

Idén már negyedszer választották ki a Savaria Karnevál hivatalos tortáját, de eddig még sosem érkezett ennyi nevezés. A szakmai zsűri mellett a város diákjai is pontozhatták az alkotásokat, figyelembe kellett venniük a látványt, a torták karnevál jellegét, a textúrát és az ízek harmóniáját. Ebben az évben látvány mindent vitt, nem volt egy olyan torta sem, amitől nem futott volna össze az ember szájában a nyál.

Éppen ezért volt akkora meglepetés, hogy egyik torta ízétől sem dobtam hátast. Pedig, mint mondtam, édesszájú vagyok, egy kanál cukorral le lehet kenyerezni. Igazából három torta volt, ami valamivel különlegesebb volt a többinél, a Claudia Cukrászda Ave Savariaja, ami több pontban is a tavalyi ország tortájára hajazott, a Mészáros Cukrászda La Crostata nevű mákos költeménye, és a nyertes, a Cake Art Vénusz ajándéka, ami egy tejszínes, áfonyás sajttorta. Itt kell megjegyezni, hogy két dolgot nagyon imádok, az áfonyát, meg a sajttortát, szóval nálam már akkor eldőlt a verseny, amikor megláttam, hogy valaki összetette a kettőt.

A Vénusz ajándéka kinézetre is gyönyörű volt, főleg a torta teteje fogja meg az ember szemét, hiszen olyan zselatinnal vonták be, ami márványos hatást nyújt. Ezt tetőzi az ehető aranypor, amitől már-már olyan az egész, mintha egy távoli galaxisra néznénk.

Ízre is élvezetes, a tejszíntől puhább a torta sajtkrém része, az áfonya tökéletesen illik hozzá, a tetején lévő kis csokival bevont ostyagolyóktól pedig még roppan is egyet. Hidegen tökéletes a sütemény, ami jó hír, hiszen a karneváli forróságban kifejezetten jól fog esni. A tortát a táplánszentkereszti Cake Art cukrászda készítette, már rutinosnak mondhatók a versenyben, hiszen tavaly is az ő alkotásuk nyert.

A nyertes tortával legelőször a karneválon találkozhatnak majd, a tervek szerint a Fő téri szökőkút mellett állítják fel a tortastandot, ahol az ország tortáit is meg lehet majd kóstolni. A karnevál után pedig az összes szombathelyi cukrászdában hozzá lehet majd jutni, de a szervezők a receptet is elérhetővé teszik, szóval a bátrabbak maguk is megsüthetik otthon.

A kevésbé édesszájúaknak is van egy jó hírünk, idén a karneválnak kenyere is lesz, amit olyan alapanyagokból sütöttek, amellyel 2000 évvel ezelőtt dolgoztak az emberek. Ez is a karneválon debütál, utána a város pékségeiben lesz elérhető.

A tortaverseny dobogósai:

1. Karnevál Tortája cím ezévi nyertese: a „Vénusz ajándéka” nevű torta a Cake Art Cukrászat alkotása (Táplánszentkereszt)

2. „Ave Savaria”, Claudia Cukrászda

3. „Őszváró torta”, Rózsa Cukrászda

A tortaversenyre nevezett torták teljes listája:

1. „Bársonyos gesztenye” – Csesznok Júlia
2. „Ave Savaria” – Claudia Cukrászda Kft.
3. „A Nyugat királynője” – Rabi Johanna
4. „Római éden” – de Jonge Nóra
5. „Szent Márton alamizsnája” – Baranyai Gerda
6. „Szent Vid aranya” – Sztanits Regina
7. „Dionüszosz tortája” – Rodler Zoltán
8. „Kardenáliusz tortája” – Rodler Zoltán
9. „Borostyán világa” – Zelles Mária
10. „Vénusz ajándéka” – Cake Art
11. „La Crostata” – Mészáros Cukrászda (Varga Ádám)
12. „Áfónia”- Szelke Gergő
13. „Őszváró torta” – Rózsa Cukrászda

 

 

Támogass, hogy még több és jobb cikkeket írhassunk!

A Nyugat.hu, amit épp most olvasol, háttérhatalom nélkül, hirdetésekből és támogatásokból tartja fenn magát. Célunk a hiteles, igazságkereső hírgyártás, a jó tartalom. Ehhez kérjük támogatásodat! Kattints és légy részese a szabadságnak.

 

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

 

 
 

 
 
 

 
 

 
 
 
 
 
 
 

Hirdetés

Hirdetés