Amikor először vezettem Angliában jobbkormányos autót

Egy hangyabajusszal jobban ment, mint vártam, de a számszélét azért szépen összeharapdáltam.
 
 

Amikor először vezettem Angliában jobbkormányos autót

Egy hangyabajusszal jobban ment, mint vártam, de a számszélét azért szépen összeharapdáltam.
 
 
 
 
Tetszünk, ugye? Akkor lájkolj minket! 
 

Amikor először vezettem Angliában jobbkormányos autót

Egy hangyabajusszal jobban ment, mint vártam, de a számszélét azért szépen összeharapdáltam.

Próbálom nem Ádámnál és Évánál kezdeni, így ugorjunk hát mindjárt arra a részre, hogy kéthetes londoni tartózkodásunk alatt felvetődött: autót kellene bérelni és azzal pár napra lecsordogálni Cornwallba.

Csakhogy én még életemben nem vezettem sem Angliában, sem másutt jobbkormányos autót, és voltak kétségeim, különösen azután, hogy elolvastam néhány internetes fórumot.

„Béreljünk egy órára egy Zip Cart” – mondja már a helyszínen egyik Londonban élő egyik ismerősöm, és én rábólintok.

A Zip Car rendszer egy külön írás témája lehetne, most legyen elég annyi, hogy olyasmi, mint a budapesti Bubi, csak itt a chipkártyával nem biciklit, hanem Volkswageneket lehet elkötni.

A mi Volkswagenünk jó pár utcával odébb vár ránk, gyalog megyünk egy napsütéses szombat reggel. Azt nem mondom, hogy pánikolok, de lehet, a tenyerem nyirkosabb a szokásosnál.

A chipkártya pikk-pakk nyitja is az autót, de mikor rutinszerűen be akarok szállni, akkor látom, hogy azon a felén nincs kormány. „Na igen” – vonom le gyorsan a következtetést, majd átsétálok a másik oldalra, hogy aztán folyamatosan úgy érezzem magam, mint egy jobbkezes, aki egy mesében átkeveredett a balkezesek világába, és most mindenhez suta, semmi nem áll kézre.

Már a visszapillantók beállítása is szokatlan: jobbra mellettünk a tükör, amiból majd nézni kell, ki jön utánunk. Ha jobb vállam felett nézek hátra, az autó sarkát látom, bal felé viszont hülye érzés.

A legszebb azonban a balkezes váltó, ami nem tükrözi a miénket, hanem pont úgy van, csak éppen a másik oldalról kell a helyére tenni a kart, és hogy még legyen benne egy csavar, a VW-ben a tolatáshoz nem le, hanem fel kell húzni valahogy az egész hóbelevancot. Mindezt balkézzel. Háromból egyszer el is találom.

Egy automata talán segítene, de a Zip Carnál nem lehet válogatni. Dobogó szívvel engedem ki a kuplungot, el is indulunk, és párszáz méter után igazat adok azoknak, akik azt mondják, hogy a baloldali sávban haladni nem akkora kihívás, mint aminek látszik. Az agy egész gyorsan megszokja, no meg a figyelem java is erre megy. Sokkal alattomosabbak az apróbb dolgok, amelyek önmagukban menedzselhetők, de menet közben együtt elég töménynek tűnnek.

Zavaró például, hogy nem érezni, hol van a távolabbi oldala az autónak, milyen messze is lehetnek a kukák, a járda, a padka és a sáv szélére festett bicikliút. És amikor ez utóbbin egyszer csak elhúz mellettem egy fickó versenybiciklivel, 20 centivel a baloldal mellett, nézek bután, hogy az most hogy került oda.

Józing Antal

Nem egyszeru, ha elso alkalommal vezetsz jobbkormanyos autot. Raadasul Londonban. Errol majd kesobb reszletesen.

A sávváltás még hagyján, ellenben a körforgalomba való behajtás és a fordított irányba körözés már izgalmasabb, annál is inkább, mert az angolok imádják a körforgalmakat, abból is a soksávosokat.

Bár a váltáskor a jobb kezem még módszeresen és reflexszerűen beleütközik az ajtóba, 15-20 perc után egészen felbátorodom, már nemcsak totyogok és a sebességeket keresem, hanem megpróbálni élvezni a vezetést. Ez mondjuk elég nehezen megy, ha az ember meredten figyel, alkalmasint a szája szélét harapdálja, mert hát nemcsak a közlekedési irányt, a baloldali sebváltót, az új autót, hanem magát a londoni közlekedést is szokni kell. Ráadásul ezt mind egyszerre.

Annyiban szerencse, hogy aki mellettem ül, tudja, mire kell vigyázni, és be is segít a figyelésbe. Enélkül több mint veszélyes üzem lenne ez a kis városi kocsikázás. Így csak afféle extrém soprt.

Váratlanul izgalmasak a keskeny utcák, ahol a kétoldalt parkoló autók miatt nem férnek el egymás mellett a szembejövők. Ilyenkor az egyiknek jó darabig vissza kell tolatnia. Ez nagyfokú élvezet a balváltós, balváll felett hátranézős VW-vel, aminek fogalmam nincs, éppen merre csámboroghat a széle.

Valójában csak egyszer ijedek meg: amikor már úgy érzem, egész ügyes vagyok, és lazán be akarok fordulni jobbra nagyívben, ahogy arrafelé illik, valahonnan a semmiből előbukkan egy Ford a szemközti (jobboldali) sávban.

Hiába megy az egész jobban, mint amilyenre számítottam, hiába tolatok be ügyesen két autó közé a jobboldali padka mellé, úgy döntök, hagyom az egész autóbérléses Cornwall-t legközelebbre.

Merthogy a kikapcsolódásról nekem más fogalmaim vannak.

 

 

Támogass, hogy még több és jobb cikkeket írhassunk!

A Nyugat.hu, amit épp most olvasol, háttérhatalom nélkül, hirdetésekből és támogatásokból tartja fenn magát. Célunk a hiteles, igazságkereső hírgyártás, a jó tartalom. Ehhez kérjük támogatásodat! Kattints és légy részese a szabadságnak.

 

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

 

 


 
 

 
 
 

 
 

 
 
 
 
 
 
 

Hirdetés

Hirdetés