Biofűtőmű a szombathelyi lakótelep mellett

Az MSZP szerint a városvezetés nem akarta a hírrel idegesíteni karácsony előtt a lakókat.

Még az elnevezésén is vitatkoztak a képviselők a csütörtöki közgyűlésen. Czeglédy Csaba ellenzéki frakcióvezető erőműnek nevezte, az előterjesztés fűtőműnek, Marton Zsolt alpolgármester kazánháznak. De nem is ez a lényeg, hanem az, hogy a Távhő a város északi részén lévő telepén egy új biomassza fűtőművet akar építeni.

Nem vették napirendre

A közgyűlési vitákat az okozta, hogy erről nem tájékoztattak senkit, mármint a városvezetésen kívül. Czeglédy azt mondja, két hónapon át nyomozott, mire is készülnek ott, pedig ott van az ő választókörzete, ahol közel kilencezer embernek felel képviselői munkájáért, a beruházás pedig 30 ezer embert érint. Hozzátette, ez nem a SZOVA és nem a Távhő felelőssége, a városvezetés hibája, hogy elmaradtak a konzultációk.

A közgyűlésen el is mondta, hogy az uralkodó széljárás a Derkovits lakótelep fölé viszi majd be az égéstermékeket, ezért sem mindegy, mi is készül ott. A közgyűlés elején tájékoztatást kért, és azt, hogy tárgyaljanak róla, vagyis vegyék napirendre. A tájékoztató anyag délután meg is érkezett, a kétoldalas dokumentumot cikkünkben is olvashatják.

A jobboldali többség azonban nem volt hajlandó napirendre venni az ügyet. Czeglédy később azt mondta, folyosói beszélgetéseken elhangzott, hogy azért nem akart a Fidesz-frakció tárgyalni róla, mert nem akarták karácsony előtt ezzel idegesíteni az embereket.

A lakosság akarta így?

Persze, a városvezetés is megszólalt az ügyben a közgyűlésen. Marton Zsolt alpolgármester környezetkímélő beruházásnak nevezte a tervet, és azt mondta, lakossági igény volt, hogy a fűtőművet vigyék minél közelebb ahhoz a területhez, ahol a megtermelt hőt felhasználják.

(Ez utóbbi egyébként a Grenor Kft. által tervezett bioerőmű lakossági fórumán hangzott el, a szentkirályiak azt kifogásolták, hogy az erőmű pozitív hatásaiból /távhődíj-csökkenés/ a lakótelepek részesednek, a káros hatásokból /égéstermékek/ pedig a családi házas övezetek.)

Marton azt is hozzátette, hogy jelenleg nincs erről írásos anyag, és most nehéz lenne készíteni egyet, de aztán – mint fentebb említettük – tényleg megérkezett az alapjában véve nem sok konkrétumot tartalmazó dokumentum.

Súlytalanabbá válik a közgyűlés?

A közgyűlés másnapján tartott sajtótájékoztatókon is ez volt az egyik fő téma. Czeglédy alapvetően a kommunikáció hiányait említette. Mint mondta, Ózdon is tervben van egy hasonló fűtőmű, de ott a közgyűlés elé vitték, ott tárgyalták meg, a nyilvánosság előtt, és mé megvalósíthatósági tanulmánytervet és készítettek. Ráadásul az csupán 1 MW teljesítményű, Szombathelyen 10 MW-osat tervez a Távhő.

A képviselő szerint azt is figyelembe kell venni, hogy egy ilyen erőműhöz sok alapanyag kell, amit kamionok szállítanak majd, még nem tudni, hogy Oladon vagy Herényen keresztül.

Czeglédy hozzátette, a jobboldal arra is hivatkozott, hogy a fűtőmű terve bent van a Távhő üzleti tervében. A Távhő meg a SZOVÁ-hoz tartozik, két lépcsőn is át kell menniük a döntéseknek, nem meglepő, hogy nem minden kerül a képviselők elé. A képviselő úgy vélte, mindez tovább erősíti azt a tendenciát, ami az iskolák állami kézbe adásával indult. A választott képviselők egyre távolabb kerülnek a döntésektől, egyre súlytalanabbá válik a közgyűlés.

Még nincsenek engedélyek

Szakály Gábor, a Fidesz frakcióvezetője viszont hangulatkeltésnek minősítette az egészet. Mint mondta, megnyugtató levelet kaptak a Távhőtől. (Lásd a galériánkban.) Az új fűtőmű kevésbé lesz környezetszennyező, mint a gázkazánok, ráadásul olcsóbban is működik. Azt nem tudta megmondani, mekkora teljesítményű lesz a fűtőmű, azt javasolta, keressük meg a Távhőt.

Megtettük. Harrach Tibor igazgató megerősítette, hogy 10 MW-os fűtőművet terveznek, ha elkészül, akkor ugyanilyen teljesítményű gázkazánokat kapcsolhatnak ki a rendszerből. Az igazgató hozzátette, egy pályázat miatt volt szükség a gyors lépésre.

A pályázat feltétele ugyanis, hogy a fűtőmű rendelkezzen olyan dokumentummal, ami igazolja, hogy elindították az építési engedély eljárását. Szóval, még nincs engedély, csak a folyamat indult el. Harrach Tibor hozzátette, később a lakosságot részletesen tájékoztatják majd a tervről.

A Grenor Kft. által tervezett biomassza erőmű egyébként 13 MW teljesítményű lesz, a szentkirályiak már jogi útra terelték a dolgot, mert úgy vélik, a városrészt be fogja teríteni a káros anyagokat tartalmazó égéstermék.

 

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

 

Ha tetszett a cikk és szeretné ezt megosztani:

Gyorsan szeretnél értesülni a Nyugat.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

 
 

 
  • #5Draganmárcius.06.19:23ÚjVálasz

    Következő lépés pedig a 2/3 nevében a LIGNITBÁNYA !

    ISTEN ÉLTESSE A FIZESST, ELTOLCSIT, és ELSŐ VIKTORISTENKIRÁLYT !!!

     
  • #4tgwhdecember.17.17:47ÚjVálasz
    Idézet: belabacsi65
    Valamelyik fideszes nagy pénzt fog zsebre rakni...
    ...

    Hát még hány magánerdő fog eltűnni újabb szép pénzekért...

     
  • #3belabacsi65december.17.09:05ÚjVálasz

    Valamelyik fideszes nagy pénzt fog zsebre rakni...

     
  • #2tgwhdecember.16.16:35ÚjVálasz
    Idézet: bulivan
    Azért ezt nagyon meg kellene gondolni hova építenek bioerőművet!
    ...

    Egyáltalán kell? Valódi bio erőmű kéne. Csak hogy itt, mint a mellékelt kis kép is mutatja a címlapon, egészséges fákat látni... az, hogy egész fákat égetnek el, nem járható út. A valódi bio erőműben csak a fel nem használhatót égetik el, nem egész, egészséges fákat! Ez így öngól, semmi értelme az egész bio-nak, ha egyszer nem az...

     
  • #1bulivandecember.16.13:00ÚjVálasz

    Azért ezt nagyon meg kellene gondolni hova építenek bioerőművet!

     

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

 

Közgyűlési percről-percre

412 millióról döntenek gyorsan

Nem szavazták meg a napirendet, egy óra szünet. Több fideszes is hiányzik.
 

Élőképes közvetítés a szombathelyi közgyűlésről

Ide kattintva élőben is...
 

Prosztó tábla riasztja el a turistákat a nemzet főterén

Elmentünk lefotózni az épülő-szépülő Kossuth teret, de közben jól el is durrant az agyunk, és nem csak a kánikulától.
 

Több százezret kell fizetni lakásonként

Felülvizsgálják a gázkészülékeket, a költségeket a lakóknak kell állniuk – írja elő egy kormányrendelet. A szombathelyi MSZP szerint túl nagy ez a teher.
 

Jó nagyot javult megint Szombathely közbiztonsága

Erről is tárgyal a városi közgyűlés szerdán. És sok egyébről, például arról, hogy új focipálya lesz Zanaton. Előzetesünk.
 

Miért süllyednek a csatornafedelek a Zanati úton?

Egy éve sincs, hogy átadta a Közgép a felújított Zanati utat. Nemrég javítani kellett.
 

412 millió a szombathelyi Óperint utca környékére

Cigányozással fűszerezett vitát hozott az egyik épület felújítása, most megmutatjuk a komplett tervet.
 

Közmeghallgatás: a feladat kipipálva

Szombathelyi közmeghallgatáson jártunk, rá kellett jönnünk, ez csak egy könnyen letudható kötelezettség volt. Működött a politikusi rutin.
 

Júliustól elég két pohár sör, és biztosan ugrik a jogsi

Július 1-jétől új Btk. lép életbe, mely azzal jár, hogy szigorítják az ittas vezetésért járó büntetéseket.
 

Szabályosan sorakoznak a rendszám nélküli autók a Stromfelden

Mellékútvonalon 30 napig engedély nélkül lehet a gépjárműveket tárolni, akár többet is.
 

A legpimaszabb Fidesz-mutyit Gipsz Jakab irányítja?

Egy 20 éve működő alapítvány munkatársa nem csak tízmilliós támogatásokat talált egy ismeretlen egyesületnél.
 

Legyen kevesebb az ÁFA! Ezért gyűjt aláírást a szocialista párt

Nagy lendülettel gyűjtik a szocialisták az aláírásokat javaslatukhoz, ami a rászoruló rétegeknek jelentene nagy segítséget.
 

Megcsap a lehúzás szaga: zöld övezet automata nélkül?

Olvasónk arra lett figyelmes a minap, hogy a belvárosban kicsit érdekesen van elhelyezve egy-két parkolóautomata.
 

Ki lopta ki a pénzt a toronyi lakópark útjaiból?

Járhatatlan utak a toronyi Aranypatak lakóparkban
Nemsokára ez is kiderülhet, hiszen megindult a nyomozás a toronyi Aranypatak Lakókert úthálózatának ügyében.
 

Késett a nyugdíj

A mai napon bizony hiába indult sok nyugdíjas az egyik szombathelyi bankba: várták, várták a nyugdíjat, de az csak nem jött.
 

 

 

Feltépték az aszfaltot a reptéren

Westdragrace Gyorsulási Verseny Fertőszentmiklóson
A hétvégén gyorsulási versenyen jártunk Fertőszentmiklóson, fotókkal tértünk haza.
 

Mit nézzünk a héten a tévében, a hűs szobában?

Ismét műsoron A sötét lovag, nyomozzunk Kántorral és emlékezzünk Erőss Zsoltra! Meg még egy csomó jó filmet kiválogattunk.
 

Bepálinkáztunk Vönöckön

Buti Pálinkafesztivál Vönöckön
Pálinkával, pörkölttel és csajokkal fesztiváloztunk szombaton egy gyümölcsösben.