„A biofűtőmű nem a város és a lakosság érdeke”
A korábbi szombathelyi városvezetés háromszor utasította el a Vízöntő utcai fűtőmű tervét – sajtótájékoztatót tartottak a szocialisták.
Nem csodálkoztunk különösebben, amikor a biofűtőműről tartott, heves tiltakozásokba torkollott lakossági fórum másnapján a szombathelyi MSUP-sek invitálták a sajtót egy helyszíni tájékoztatóra. Ipkovich György és Nemény András országgyűlési képviselőkkel és Czeglédy Csabával, a közgyűlés MSZP-SZTKE frakciójának vezetőjével álltuk a heves szél támadásait a Távhő telephelyének bejáratánál.
Északra semmit, ami füstöl
Az előző ciklusban háromszor vitte be a Távhő a fűtőmű terveit a városvezetéshez – vezette fel a témát a volt polgármester. De ők úgy látták, hogy a biofűtőmű nem szolgálja a város és a lakosság érdekeit – tette hozzá.
Ugyanis Szombathely már Éhen Gyula óta tartja magát ahhoz, hogy a város északi részén nem építenek semmit, ami füstöt vagy gázt bocsát ki. Mert az uralkodó szélirány onnan mindent a város fölé visz. Megemlítette, hogy az építési engedély ellen tegnap benyújtott fellebbezés megfogalmazásában, és a 130 ezer forintnyi illeték összegyűjtésében Czeglédy Csaba is közreműködött.
Czeglédy azért elmesélte, hogy a lakók akkor döntöttek a tiltakozás ellen, amikor hiába mentek el a februári közgyűlésre, ott nem tárgyalták a témát. Tehát az egész a lakosság kezdeményezése volt.Három év alatt sem tárgyalták
Aztán elővett egy 2010. februári közgyűlési határozatot, ami a SZOVA üzleti tervéről szólt. Ebben valóban szerepel egy faapríték tüzelésű kazánház telepítése a Vízöntő utcai telephelyre, de ekkor még csak 8 MW teljesítményről volt szó. (A mostani tervekben 10 MW szerepel.)
De a közgyűlés akkor azzal fogadta el az üzleti tervet, hogy erről a kérdésről később önálló előterjesztés, vagyis külön napirendi pont keretében döntenek majd. Azóta viszont senkit sem vontak be az egyeztetésbe, pedig ugyanazok az emberek vannak helyzetben a SZOVÁ-nál, mint akkor voltak. Most is Németh Gábor a vezérigazgató, és Marton Zsolt a felügyelőbizottság elnöke, belőle közben alpolgármester is lett.
Czeglédy hangsúlyozta, három év telt el azóta, és nem került az ügy a közgyűlés elé, pedig közben már az építési engedélyt is kiadták, ami majdnem jogerőre is emelkedett. Czeglédy némileg megvédte Martont, azt mondta, ő legalább eljött a fórumra, és elmondta a véleményét.
Álljon ki a polgármester!
Nemény András elmesélte, hogyan is kezdődött a lakossági tiltakozás. Amikor a februári közgyűlésen kiderült, hogy nem tárgyalnak a fűtőműről, ráadásul rövidesen lejár a fellebbezési határidő, az ott jelen lévő lakók a folyosón kezdtek el pénzt gyűjteni a fellebbezés illetékére.
Vagyis spontán kezdeményezés volt, de ő is adott rá pénzt. Nemény szerint az MSZP-SZTKE frakció segítette a tiltakozást, de nem telepedett rá. Megemlítette, hogy felháborítóan magas a fellebbezés illetéke, ezért törvénymódosítást kezdeményeznek a csökkentésére.
A képviselő Puskás Tivadar polgármesternek is üzent, aki egyébként ott lakik a fűtőmű hatáskörzetében. Azt kérte tőle, hogy ha orvosként is úgy gondolja, hogy nem a létesítmény nem káros az egészségre, akkor álljon ki, és ezt jelentse ki.
Bajban lehet a Távhő
Ipkovich tartott egy kis tájékoztatót is. A Távhő a termelt hőt és meleg vizet alapvetően gázmotorokkal állítja elő. A gázmotorok elektromos áramot is termelnek, amit a Távhő eladott, a bevételt visszaforgatta, így tudta elfogadható szinten tartani az árakat.
Tavaly nyáron azonban a kormány megszüntette az így termelt áram átvételének támogatását, ami bevétel kiesést jelent a Távhőnek. Ráadásul a lakossági rezsicsökkentést is a cég fizeti majd meg, így könnyen lehet, hogy anyagi nehézségek elé kell nézniük. Kijelentette, ők inkább a távhő áfáját csökkentették volna.
Czeglédy hozzátette, a gázturbinákat nem azért nem kapcsolják be az utóbbi időben, mert drágább a a gáz, hanem azért, mert így már nem ráfizetéssel működnek, veszteséget termelnek. Nemény vonta le a végső következtetést, a Távhő elkésett ezzel a fórummal.
Mert most már készen vannak a tervek, zajlik az engedélyeztetés, ezeknek komoly költségei vannak. Ha időben tájékoztatták volna a lakosságot, ezeket a pénzeket megtakaríthatták volna.
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Ha tetszett a cikk és szeretné ezt megosztani:
Gyorsan szeretnél értesülni a Nyugat.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!
Hozzászólások
A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.
A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!




Félremagyaráz!Nem, nem szeretnék ismerkedni - erre én sem vagyok vevő! Meg az elvtelenül kivonuló vitapartnerekről is meg van a külön-bejáratú véleményem.Erről ennyit.
úgy érzem a témában nem én vagyok a lényeg, ha ismerkedni szeretne, én nem vagyok rá vevő...
ahol élek, kapok épp eleget a város ötleteiből, egykori fideszes építési vállalkozóinak ötleteiből, internacionális csinnadratta felfordulásából, már-már földutas sztrádájából, főútvonali átmenő forgalmából, sokszintes nyúlbögözdés társasházas építkezésekből. úgy hogy, azt hiszem bármikor cserélnék még egy falco melletti lakóval is, pedig ott aztán van világ. de ez van, mit lehet tenni, nem panaszkodok.
amúgy igen, hidegen hagy. oly mindegy mi van itt hatalmon.
na mindegy, részemről befejeztem, nem ér nekem ennyit a "zinternet" az életemből, azért kíváncsian várom mi lesz belőle.
"hál isten, elmondhatom nem érint a hazai politika, se gazdaság."
Azért ez a mondata, tartalmaz néhány kérdőjelet!Felépítene vagy venne házat a Távhő közelében?
Lám-lám,mégis csak érdekli!Nem én kezdtem narancsozni, hanem Ön szocizni!(én nem nevettem rajta - sohasem voltam,vagyok leszek egyik szélsőség elkötelezettje)Minden oldal rendelkezik hozzáértő, felkészült és még lelkiismeretes emberekkel is,akiknek a véleményére lehet adni,csak a hitelességet a felvezetés tönkretette. Éppen ezért írtam,hogy el kell vonatkoztatni a színektől.Érdekes most kicsit visszafogottabban tudott szakmai érveket felsorakoztatni.Miért nem megy ez a stílus tartósabban?
Kiegészítés az utolsó sorhoz: mármint a kertváros lakosainak.
a távhő működését, fenntartási költségeit, egyre dráguló üzemi költségeit, hatalmas kintlevőségeit amit a felhasználók tartozása ad, szakmámból adódóan ismerem. nem új keletű, és nem Szombathelyre jellemző csak. előbb vagy utóbb el fog lehetetlenülni a működése, ott már nincs több lyuk a nadrágszíjon.
a távhő nem szezonális üzem, jó időben is dolgozik, a vezeték sose hűl ki. melegvízre mindig szükség van.
narancsosozhat, nevetek rajta. hál isten, elmondhatom nem érint a hazai politika, se gazdaság.
a probléma az az, hogy a távhő reális megoldásokat keres arra, hogy a lehető leggazdaságosabban termelhesse be a rendszerébe a hőmennyiséget. kiviheti náraiba, akkora hővesztesége lesz, hogy azzal egy fél lakótelepet meglehet fűteni. és egyet biztosan írásba adok. ha odakerül a helyzet, hogy az elöregedő, egyre drágább, egyre veszteségesebb fűtési mód befuccsol, a helyi politika a maximális támogatását fogja bármihez adni. mert a kényszer akkor mindenféle egyéni érdeket el fog nyomni. a kiépített gázmotor már akkor röhej tárgya volt 40km-re nyugatabbra, amikor megépült...akkor kellett volna azt mondani, hogy nem. a helyére egy faaprítékos fűtőművel az összes problémájuk megoldódott volna. akkor még volt pénz, pályázat, a megfelelő szűrő, kezelő eszközök tömkelegét be lehetett volna építeni, de így sebtében kapkodva sumákolva sok jóra nem kell számítani. és megfogják építeni. lehet úgy tűnik, hogy támogatom. nem. se nem érint, de nem is érdekel. de a tényeket, azt, hogy mi zajlik az országban '90 óta, ezeket figyelembe véve borítékolható, hogy megfogják építeni. és erre a legésszerűbb helyszín a távhő telep. már csak az onnan induló vezeték átmérőkből kiindulva. ahhoz sem kellene hozzányúlni...adott a helyszín.
Nyugodtan szaftosat -attól kimegy a gőz - ha már az ott lakók "visszaböfögték"amit a torkukon le akartak tolni és ez többek között Önnek sem tetszett! Sajnos akkor is az idézett válasz("semmi probléma,drágábban kell nekik adni a melegvizet és a fűtést")egy felelős vezetőhöz méltatlan reakció volt. A véleményemnek egyébként semmi köze a szocializmushoz mert megjegyzése azon alapul, hogy nem tetszett Önnek. Semmibe vették az egyeztetési kötelezettségüket és ezért párthovatartozásra utalva söpörné le az Önétől eltérő véleményeket. Én nem narancsozom le Önt. Előbbre-vivő lenne, az adott probléma megoldására koncentrálni és nem az éppen aktuális politikai színekkel dobálózni. Nem vitatom, hogy a fűtési szezon nem 3 hónapig, hanem október 15-április 15-ig tart,de azt hiszem nem is erről kell vitatkozni és a Távhő nem szolgáltat az itt élőknek semmit.
" Azt kérte tőle, hogy ha orvosként is úgy gondolja, hogy nem a létesítmény nem káros az egészségre, akkor álljon ki, és ezt jelentse ki." no comment
Komolyan, ezt már a másik ide vonatkozó cikknél is írtam, az oldal kezd lemenni (vagy már ott is van?), egy vicclap szintjére. A kedves cikkíró a múltkor az Újvilág utcába helyezte a Távhőt, amit a hsz-em hatására javított, most meg, idézem: "szombathelyi MSUP-sek invitálták a sajtót egy helyszíni tájékoztatóra. Ipkovich György és ..." Mi a fom az az MSUP?
Aztán "kuksi" írja lentebb: "A másik cikkben hivatkozott "felelőtlen" családi-házas lakosság három-négy hónapig fűt ..."
Igen. Októbertől-decemberig. Aztán januárban újrakezdi, 3-4 hónapig...
Nem lehetne átolvasni, legalább a hivatásos "újságírónak", azt amit kiad, mielőtt "közkinccsé" teszi a gondolatait? A gazda mit szól mindehhez?
Elnézést, hogy nem a témához szóltam, de állítólag az írott szónak hatalma van... SzJ-nek ha problémája van az írással, ne tegye! De a "Távhő Újvilág utcai telephelye", meg az "MSUP" csak két cikkből, két óriási baki.
akartam egy jó szaftosat idevésni, de kedvem nincs hozzá, illetve az egész annyira jelentéktelen, hogy kár a billentyűk kopásáért...
ezért csak annyit mondok erre: majd ráébrednek, hogy a szocializmusnak vége van...
Szíves figyelmébe ajánlom a vaon.hu e témában közölt tudósításához cégük munkatársa által küldött szakmai hozzászólást,amely egy lakói köszönetre adott válasz:"'Kedves' Bába János! - Kegyed hány(száz) kilométerre él ettől a fórumtól? Nem csak földrajzi értelemben...
Ezer köszönet a felkészült, és időt/pénzt nem sajnáló, és a lakók érdekeit szakszerűen megfogalmazó Dely Ferenc és Tóth Ferenc uraknak.
Ügyvezető igazgató úr - hány nulla kell ahhoz hogy ne értse a 'B' terv kifejezést amit ~300 hallgató egy másodperc alatt felfogott?" és a válasz:"János Bába • Intézeti mérnök, Óbudai Egyetem
Semmi probléma, drágábban kell nekik adni a mellegvizet és a fűtést."(nem én írtam két l-lel)Szóval, hogy is van ez? Akkor kinek is fáj annyira az ellenállás és miért? Kik is "akarnak" mindenáron - még ha fenyegetéssel is? A párbeszédhez idő kellett volna és a szombathelyi szlogen "BÖCSÜLET" Ez a "FÓRUM"az itt élők és a résztvevők semmibevétele volt! Hallottak már sátrak fűthetőségé-ről?(bár a képviselők is keményre fagytak - nem gondolták,hogy nagykabát kéne)Summa summarum, jó lenne,ha nem nagyszerű újításként vezetnék fel biofűtőmű építését akkor,amikor azt máshol már elkezdték leállítani.A füst meg legyen bármilyen - füstölő, gáz vagy bioerőmű által kibocsátott - az bizony egészségre káros.A másik cikkben hivatkozott "felelőtlen" családi-házas lakosság három-négy hónapig fűt és talán nem is felelőtlenül. Igaz. hogy a résztvevők "erősen hajazott a 60-as korosztályra"domináltan voltak jelen,de valamiért szeretik ezt a városrészt, az otthonukat és bizony féltik azt a pikk- pakk elszálló időt amikor majd a generációváltást követően az unokák "élvezhetik" az ide tervezett alpesi klímát! Kissé cinikusnak tartom a riogatását, meg a mindent politikai csörtére felvezető sorokat. Járt már Ön a távhővezetékek vonalán?látta milyen állapotban vannak? Jó lenne olyan beruházásról hallani, amely a városrészt újra felemeli,de azt sem sundam-bundam! Pl.: vissza a sok családnak munkát adó Európa hírű kertészetet, közösségi központot ahol kicsik és nagyok megtalálhatják a számukra megfelelő lehetőségeket,oktatóközpontot a hiányszakmák gyakorlására - bánom is én, csak valami értelmeset - bár ki tudja kié lett a parlaggá tett terület...és mi a szándék vele?! ha már a privatizáció hátrányait feszegette! Szóval, ha az itt élőkkel együtt-gondolkodni nem tudnak, legalább a profit reményében ne ártsanak nekünk.
nagyon remélem, hogy befuccsol az egész távhő téma. nem kívánom az ott dolgozóknak, de addig itt nem kerülnek a dolgok a helyükre az emberek agyában, amíg nem üt be a krach. majd ha becsődöl, aztán nem lesz ki átvegye, ne adja isten privatizálják, akkor kíváncsi leszek az árakra, meg a többire. arról meg nem is beszélve egy maszek szolgáltatónál majd megnézzük, hol lesz a tolerancia küszöbe, hány napos tartozás után fogják mind a fűtést mind a melegvíz szolgáltatást nem korlátozni, hanem lezárni. lásd Tigáz.
emberek egyet felejtetek el. az áram nem a konnektorból, a meleg meg nem a csőből jön, és a gáz sem véges. ha meg biót' akartok, mert hogy izland meg hasonlók, azt tessék elfelejteni. működne ha lenne rá adottság, de nincs. napkollektor meg hasonlók? ok. háztömbönként 20-30 millió ft. jah, hogy zseton az nincs...hát egye fene. majd ráébredtek :D ipkovich-nemény-czeglédy is könnyen teszi a fejét ezekhez a dolgokhoz, hisz a jelenlegi (falsch)kormányzat ellenlábasai. de gondolom egy későbbi komolyabb távhő probléma őket is (meg)érintené a kieső szolgáltatásban...na persze.
egy biztos, valaki a köz-és egyéni érdek miatt nyelni fog előbb utóbb, hiába vannak nagyhangú kiscserkészek mindenfelé.
még valami! a távhős tömörülés képeit elnézve az uralkodó korosztály erősen hajazott a 60-as korosztályra. erre csak azt mondanám, ne tessék félni a káros hatásoktól, azokat max majd az ükunokáik fogják érezni, az a maradék 10-20 év meg pikk pakk elrepül...
Nem feltétlenül akartam hozzászólni a témához, de olvasva az itteni és a lakossági fórumos cikknél lévő hozzászólásokat és kicsit felment bennem is a "pumpa". Kicsit hosszú leszek...
SavTau hozzászólásával (az ittenivel és a másikban lévővel) részben egyet értek. Ez most egy jó politikai lovacska.
DE! A jelenleg meglévő és üzemelő 7MW-os erőmű nem egy családi házas övezet kellős közepén áll. A tervezett helye egy olyan családi házas övezetbe készülne el, ahol az ott lakók érdekeit nem szolgálja. A termelt "energia" felhasználói az előállítási ponttól távol találhatók. Nem tudom, hogy azon emberek, akik az "olcsón" előállított energiát "élveznék", azok seggébe telepítenék az erőművet.
Sajnos ma ebben az országban egyes "nagy" vállalatok és vezetőik mindent megtehetnek. Környezetterhelési ellenőrzést előre bejelenti a hatóság, van idő felkészülni rá. Pedig egy olyan ellenőrzéssel, amikor még az ellenőrzött sem tud arról, hogy mérés zajlik (vagy amikor észreveszi, már késő), akkor sokan megüthetnék a bokájukat. Az ilyen ellenőrzésekre megvan már a technika, csak használni kellene! Talán ha ez így működne és egy-két gyárra, füstkibocsátó intézményre lakat kerülne mindaddig, míg el nem hárítják a hibát, akkor a lakosság is nyugodtabban tudna fogadni egy-egy új ötletet. Emellett lehetne telepíteni mérőállomásokat egy-egy kémény környezetébe (pl. az itt érintett terület esetében a távhő területén jópárat minden irányba, családi házak közé az utcára sarkonként, majd folyamatosan ritkítva - ilyen ellenőrzési háló felállítására vannak már minták, szabványok - nyugaton biztos). Az értékeket pedig bárki elérhesse on-line, cicomázás, szépítés nélkül. Erre van már megfelelő technika.
Én sem szeretnék ott lakni, ahol bármi olyan működik, ami füstöt okád ki magából. Természetesen most sem lennék az érintett környéken, hogy gázüzemű a rendszer. Annak is van "szaga" és hosszútávon biztosan van élettani hatása is.
Laktam olyan családi házas övezetben, aminek az egyik végén a lakótelep melegvíz és fűtés ellátásáért felelős "állomás" volt. Fejlesztettek, és egy új "csarnokot" építettek egy új gázos "kütyünek", de a mai napig nem tudom, hogy mi volt az, mert nálunk mégcsak fórum sem volt róla. A csarnok szellőztető rendszerének hangja közelről mint egy sugárhajtómű morajlása. Nyáron nyitott ablaknál hallgathattuk alvás helyett (légvonalban legalább 800m-es távolságba volt tőlünk). ~1 hét alatt rájöttek, hogyan kellene szabályos szellőzőket építeni (nemcsak vágunk egy hatalmas lukat az épület oldalára, belerakunk egy böhöm nagy ventilátort és adunk neki egy kis kakaót).
"Az előző ciklusban háromszor vitte be a Távhő a fűtőmű terveit a városvezetéshez – vezette fel a témát a volt polgármester. De ők úgy látták, hogy a biofűtőmű nem szolgálja a város és a lakosság érdekeit – tette hozzá." Elvtársaknak jobban tetszik a vörös földgáz füstje...
Igy előkészíteni egy fűtőmű építését nem lehet! Az a legtermészetesebb dolog, hogy először lakossági fórumon kell meggyőzni a környezetet arról, hogy milyen tipusú, milyen célt szolgáló, milyen környezeti hatású, a lakosok számára milyen előnyökkel járó erőművet akarnak építeni. Ezek ma a legalapvetőbb dolgok. (Ezt nyugaton már a középiskolákban is tanítják...) Az meg, hogy ráadásul városunk egyes vezetői, is ott képviselők, hát egyszerűen elgondolkoztató. Van mit még tanulni demokráciából, de egy biztos, erőböl az emberek torkán lenyomni dolgokat ma már nem lehet. Tanulságos ez mindenkinek.
" A Távhő a termelt hőt és meleg vizet alapvetően gázmotorokkal állítja elő.'"
Ezek elmebetegek ??? És a gázkazánok alapvetően mit csinálnak a Vízöntőn és városszerte? Nem beszélve az MSZP által 10 éve átadott 7,5 MW-os Mikes-biomassza-fűtőműről???
Szégyen ez a minden szakmaiságot nélkülöző politikai ellenkampány...