Az új edző (még) nem segített az Egis Körmenden

A Kecskemét megmutatta, hogy nem kell őket leírni a felsőházban sem.
 
 

Az új edző (még) nem segített az Egis Körmenden

A Kecskemét megmutatta, hogy nem kell őket leírni a felsőházban sem.
 
 
 
 
Tetszünk, ugye? Akkor lájkolj minket! 
 

Az új edző (még) nem segített az Egis Körmenden

A Kecskemét megmutatta, hogy nem kell őket leírni a felsőházban sem.

Jól kezdte a KTE a találkozót, eleinte dominált is, Dramicsanin vezérletével 8-4-et mutatott a tábla. Zárkózott a Körmend, amely Ferencz kosarával előbb kiegyenlített, majd Fanning révén a vezetést is magához ragadta (10-12). Bár Djeraszimovics hárompontosával egyszer még a hazaiaknál volt az előny, a félidő hátralévő részében azonban inkább a vendégek akarata érvényesült - az első negyed 26-28-cal ért véget.

Továbbra is jól játszott az MTE, Halász duplája után már hét ponttal vezetett csapata (28-35). Futottak az eredmény után a lila-fehérek, Dramicsanin, Pongó és Djeraszimovics kosaraival feljöttek háromra (35-38), ám az ellenfél ismét meglépett, a nagyszünetben pedig 48-41-re vezetett.

Kiválóan indította a második félidőt Forray Gábor csapats, egy 13-0-s szakaszt produkálva 54-48-ra módosította az állást, Dramicsanin egymaga hat pontot szerzett. Csorvási törte meg a körmendi gólcsendet (54-50), Djeraszimovics kétszer is betalált (58-50). Kicsit alábbhagyott a KTE lendülete, az MTE ezt kihasználva felzárkózott háromra (62-59), ám Djeraszimovics büntetője és Wittmann triplája lehűtötte a kedélyeket (66-59). 66-62-nél előbb Djeraszimovics értékesített egy triplát, majd Dramicsanin zsákolt (71-62), ám Wright még éppen idejében elengedett távolija célba ért.

Thompson triplája után Karahodzsics talált be, tíz fölé nőtt a különbség (76-65). Magabiztos volt a KTE, állandósult a tízpontos differencia, a vendégeknek pedig nem adtak esély a fordításra. Közönségszórakoztató játékkal, fordulatos mérkőzésen végül 89-80-as győzelmet aratott a Kecskemét, megszerezve ezzel első sikerét a legjobbak között, a vasiak viszont továbbra is nyeretlenek.

Forray Gábor, a KTE-Duna Aszfalt vezetőedzője: Köszöntöm a kollégámat Magyarországon. Gratulálok a csapatnak. Köszönöm a szurkolóknak, hogy segítettek átlendülni a nehéz szakaszon. A mérkőzést két részre bontanám. Az eleje nem tetszett, mert akkor kicsit puhán, álmosan kezdtünk. Ennek a félidőben hangot is adtam, a harmadik negyedben emeltük az agresszivitást. Ennek következtében kevesebb kosarat kaptunk.

A Körmend valóban két magas emberrel érkezett, mi nem vagyunk egy villámgyors csapat. Magasak vagyunk, ez előny, de hátrány is, mert, ha az alsó posztról nem tudunk betalálni, akkor ezt kihasználja az ellenfél. A Körmend egy nagyon komoly csapat, de nekünk is az a célunk, hogy minél előrébb végezzünk. További sok sikert kívánok ellenfelünknek.

Antonis Constantinides, az Egis Körmend vezetőedzője: Szeretnék gratulálni a Kecskemétnek. Feltérképeztem a játékukat, és láttam, hogy nagyon modern kosárlabdát játszanak. Nem mindig tudta megvalósítani a csapat tiszta fejjel, amit kértem. A Körmend ott lesz a rájátszásban és az a célunk, hogy az első háromban is ott legyünk. Gratulálok a csapatnak.

 

 

Támogass, hogy még több és jobb cikkeket írhassunk!

A Nyugat.hu, amit épp most olvasol, háttérhatalom nélkül, hirdetésekből és támogatásokból tartja fenn magát. Célunk a hiteles, igazságkereső hírgyártás, a jó tartalom. Ehhez kérjük támogatásodat! Kattints és légy részese a szabadságnak.

 

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

 

 


 
 

 
 
 

 
 

 
 
 
 
 
 
 

Hirdetés

Hirdetés