Nagy pofont adott az Egis Körmend a Vasasnak

Vasárnapi matiné lett a kosármeccsből.
 
 

Nagy pofont adott az Egis Körmend a Vasasnak

Vasárnapi matiné lett a kosármeccsből.
 
 
 
 
Tetszünk, ugye? Akkor lájkolj minket! 
 

Nagy pofont adott az Egis Körmend a Vasasnak

Vasárnapi matiné lett a kosármeccsből.

Törtémelmi mérkőzésre került sor vasárnap este a körmendi sportcsarnokban, hiszen a Vasas felnőtt csapata először lépett parkettre a Körmenden.

A feldobás előtt a közönség és a csapatok is a nemrég tragikus hirtelenséggel elhúnyt Luxl Péterre emlékztek. Arra a szakemberre, aki a körmendi hazai meccseket biztosító cég vezetője volt.

A feldobásnál a Körmend hozta el a labdát, az első kosarat pedig ennek megfelelően Allen szerezte. A folytatásban aztán a hazai gárda könnyedén tartotta kezében a mérkőzést, ami hangulatában leginkább egy matiné előadásra emlékeztetett. A piros-feketék szépen lassan araszolgattak a 10 pontos fór felé, a 6. percben aztán pályára léphetett az Egis Körmed új szerzeménye Sterling Gibbs is. Nem sokra rá egy Vasas időkérés törte meg a játékot. Aztán Smith triplája hozta meg a lélektani 10 pontos előnyt. A vendégek pedig kezdtek összeomlani. Az első negyed végére 17 pontos hazai vezetést mutatott a tábla.

A második 10 perc is hasonló nagy hazai fölényt hozott. A 13. percben Gibbs dobott be egy triplát, ez pedig már a 22. pontot jelentette a csapatok közti differenciában. És nem volt még megállás. A negyed felénél sem járt még a találkozó és már is 30 pont volt a vasiak javára. A nagyszünetig pedig továbbra is magabiztosan és fölényesen folytatták a játékot Ferenczék.

A nagyszünet után már, különböző okok miatt, mindneki túl lett volna ezen a meccsen. A mindig parázs atnoszférát biztosító szurkolók is leginkább egy gyengébb edzőmeccshez igazíttották a hangulatot. Aztán a 26. percben a körmendi aréna egy emberként állt fel, hogy állva tapsolja meg övéit. A játékrészben sokkal több emélítésre méltó dolog nem történt. A Körmend és a Vasas, mintha osztálykülönbséggel játszott volna.

Az utolsó negyed tényleg már csak formaság volt. A legnagyobb kérdés a 10 perc elején az volt, hogy melyik körmendi játékos szerzi majd meg a 100. pontot. A feladatot végül Gibbs teljesítette, akár csak a Körmend a kötelezőt. A vasi gárda ugyanis gond nélkül győzte le a jelen pillanatban a táblázaton jóval szerényebb pozíciót elfoglaló fővárosiakat.

Gasper Potocnik, az Egis Körmend vezetőedzője: Gratulálok a játékosainnak! Bár a Vasasnál hiányzott ma egy kulcs játékos, de ettől függetelnül mi jó munkát végeztünk. Jó játékot mutatva tudtunk nyerni. Fontos meccs jön a számunkra és bízom benne, hogy sikerül azt is sikerrle vennünk.

Sárosi Bulcsú, a Vasas vezetőedzője: Gratulálok a Körmend csapatának, nem igazán voltunk méltó ellenfele ma. Ma nagyon jó dobóformát fogtak ki ezen illet volna tompítanunk. Az ünnepek alatt sokat dolgozunk, az edzéseken mutatott forma alaján lehett erre számítani, hogy tompábbak leszünk a szokásosnál. Jövő héttől olyan szakasz kezdődik számunkra, ahol több hazai meccs jön és remélhetőleg győztes meccsekkel sikerül elmozdulnk a tábla aljáról.

 

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

 

 
 

 
 
 

 
 

 
 
 
 
 
 
 

Hirdetés

Hirdetés