Elegük lett az éhbérből, tüntetni fognak a mentők

A legtöbb mentő másodállást kénytelen vállalni, tíz százalékos emeléssel szúrják ki a szemüket.
 
 

Elegük lett az éhbérből, tüntetni fognak a mentők

A legtöbb mentő másodállást kénytelen vállalni, tíz százalékos emeléssel szúrják ki a szemüket.
 
 
 
 
Tetszünk, ugye? Akkor lájkolj minket! 
 

Elegük lett az éhbérből, tüntetni fognak a mentők

A legtöbb mentő másodállást kénytelen vállalni, tíz százalékos emeléssel szúrják ki a szemüket.

Hiába a rengeteg tárgyalás, elege lett a mentőknek, ezért megtartják az előre bejelentett tüntetésüket szerdán. A dolog már régóta érett, de a végső lökést a tíz százalékos béremelés bejelentése hozta meg - amit csak jövő évtől kaphatnak meg.

Egy gyorsétteremben is jobban lehet keresni

Korábban a Pénzcentrum járt utána annak, hogy egész pontosan mennyit is keresnek azok, akik nap mint nap embereket mentenek meg:

A mentőápolók és gépkocsivezetők nettó 90-110 ezer forintot, a mentőtisztek nettó 130-150 ezer forintot keresnek egy hónapban.

A mentőtisztekhez hasonló összeget visznek haza a mentőirányítók is.

Balog Zoltán ugyan bejelentette a mentők bérének emelkedését - a kormány jövőre 10, négy év alatt pedig összesen 67 százalékos béremelést ígért -, de Kusper Zsolt, a Magyarországi Mentődolgozók Szövetségének (MOMSZ) elnöke szerint ez nem garancia semmire. „A 67 százalékos emelés jól hangzik, de a nettó fizetéseket ez nem fogja 67 százalékkal megemelni, ráadásul ki tudja azt, hogy mennyit fog érni a pénzünk 2019-ben?”

A tíz százalékos emelés azért dühítő, mert korábban hatvan százalékról volt szó, de ebből nem valósult meg semmi.

Balog Zoltán viccén sajnos nem nevetett senki

A sajtótájékoztatót, ahol Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere bejelentette a béremelést, egy budapesti bisztróétteremben tartották meg, ami - ahogy azt a 444 egyébként kiemelte - délben nyit, és ahol egy bécsi szelet ötezer forint.

Itt próbált meg sziporkázni a miniszter:

„Köszönöm szépen, én is tisztelettel köszöntök mindenkit. Először azt hittem, hogy a mentőszolgálat dolgozói minden reggel itt reggeliznek, de most kiderült, hogy ez egyszeri alkalom.”

„A tréfát félretéve azért jó, hogy háttal állok Önöknek, mert így nyugodtan folytathatják a reggelit, amiben nem szeretnénk Önöket megzavarni.”

Szintén a 444 számolta ki, hogy ha az amúgy reggelinek is megfelelő ételekből akarnának a mentők délben reggelizni, akkor havonta 72 ezer forintot hagynának ott.

Még új egyenruhát sem kapnak

Az már a Népszava tudósításából derül ki, hogy a mentők felszerelésével is gondok vannak, új egyenruhát ugyanis csak azok kapnak, akik majd a vizes vb-n fognak dolgozni, de a ruhák tisztítása sem megoldott ügy. (Az már külön fájdalom, hogy az OMSZ főigazgatójának, Csató Gábornak a kommunikációs tanácsadója az újságírót azzal szakította félbe, hogy hagyja a mentőket reggelizni, míg a következő asztalnál reggelizők azt kérték tőle, hogy ne kérdezzen semmit, úgysem válaszolhat.)

Ezt erősítette meg a 168 órának egy, az Országos Mentőszolgálatnál dolgozó mentő is, aki egész konkréten így fogalmazott:

„ Mosom a véres, hányásfoltos pólóimat és viselem a nyilvános megszégyenítést, például akkor, amikor van egy Facebook-posztom, ami a főnökeimnek nem tetszik. De ez itt, mentősberkekben a vezetőktől általános. Akadnak régiók, ahol úgy távolítottak el embereket, hogy titokban kivették az eszközöket a vonuló járműből, hogy aztán számon kérjék őket és fegyelmit adjanak.”

„Szép a hivatástudatra hivatkozni, bajtársiasságról papolni, csakhogy mindezt sohasem kapjuk vissza. Senki sem foglalkozik azzal, hogy mondjuk kezdőként kapásból két sikertelen csecsemő-újraélesztésbe futottam bele. Nem kérdezte senki, egyáltalán feldolgoztam-e. Amikor tavaly decemberben a Grand Tours busza az M3-ason felborult, embertelen élményeken mentünk keresztül, de senki meg nem kérdezte: hogy vagy?”

Felülről kérték őket, hogy hagyják a tüntetést

A Magyarországi Mentődolgozók Szövetsége, valamint a Rendészeti és Közigazgatási Dolgozók Szakszervezete (RKDSZ) úgy döntött, megtartja a tüntetést, ám az OMSZ a belső levelezési rendszerben egy aláírás nélküli levélben kérte őket, hogy álljanak el a tüntetéstől.

„Legyünk reálisak. Ilyen mértékű, két éven belüli béremelés-sorozatra nemigen látunk példát máshol” - írták a levélben. Úgy vélik, hogy aki a szakszervezetekre hallgat, annak lehet, hogy megtévesztett emberként is fizetnie kell. Példaként a a kockázati pótlék-pereket említették, ahol a szakszervezetek vesztettek, így vissza kellett fizetniük az eljárás során kiutalt összegeket. A levél azzal zárul: „Gondolkozz józanul. A mi hangunk a sziréna, nem pedig a szirén éneke.”

A tüntetés május 31-én, délután kettőkor kezdődik Budapesten, a Markó utca, Országos Mentőszolgálat Főigazgatósága előtti területnél. Szolidaritásukról biztosította a mentőkek a Kéményseprők Országos Szövetsége, a 5.12 Tiszta Egészségügyért Szakszervezet, a Független Egészségügyi Szakszervezet, és a Autonóm Területi Szakszervezet is. További információt ITT talál.

 

 

Támogass, hogy még több és jobb cikkeket írhassunk!

A Nyugat.hu, amit épp most olvasol, háttérhatalom nélkül, hirdetésekből és támogatásokból tartja fenn magát. Célunk a hiteles, igazságkereső hírgyártás, a jó tartalom. Ehhez kérjük támogatásodat! Kattints és légy részese a szabadságnak.

 

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

 

 


 
 

 
 
 

 
 

 
 
 
 
 
 
 

Hirdetés

Hirdetés