Hóágyú lövi már a szombathelyi dombot

A SZOVA csütörtökön délelőtt beizzította a hóágyút, a dombtetőn már 5 centiméteres a hó. A hétvégén már szánkózhatnak a gyerekek és a felnőttek.

Frissítés: 2012.02.03. 07:50 Estére már hó borítja a szánkódombot

Pénteken reggel -15 fokot mutatott a hőmérő az emlékmű mellett. Az éjjel is működő hóágyú a terület kétharmadát terítette be műhóval. A hóágyú mellett találtuk Kisörsi Ferencet, a SZOVA ZRt. létesítményvezetőjét, akitől megtudtuk, hogy estére befejezik a munkát. Napközben még mobil WC-k kerülnek a parkolóba és délután bekapcsolják a dombot megvilágító lámpákat is, amik 23 óráig teszik lehetővé a csúszkálást. Már délután is lehet szánkózni, viszont ekkor még fokozott figyelemmel kell lenni a hóágyúra és az azt mozgató munkagépre.


2012.02.02. 15:20

A tartósan hideg idő tette lehetővé, hogy felbőgjön a hóágyú Szombathelyen az emlékmű dombján. Csütörtökön 11 órakor szállt a levegőbe az első műhópehely és 15 órára már a hótaposó is hasznosnak bizonyult a dombtetőn. Az ágyú egy ideig éjjel-nappal porlasztja a Csónakázó tó vizét és ha semmi nem jön közbe, akkor már péntek délután is lehet szánkózni a csúszkálók által kedvelt helyszínen. A "hócsinálást" egyelőre csak a változó irányú szél nehezíti, mivel a SZOVA munkatársainak úgy kell forgatniuk a hóágyút, hogy mindig a célterületre kerüljön a hó.

Tavaly először jelent meg egy büfékocsi a szánkódomb alján és úgy tudjuk, az idén is kinyit majd. A hóágyúról, annak működéséről korábbi cikkeinkben már részletesen beszámoltunk, Olvasóink ezekben megtalálhatják az őket érdeklő részleteket.

A Csótó melletti szivattyútól hosszan kanyarog a piros tömlő a hóágyúig. Az útba eső úton az első években tömlővédőkön kellett átzötyögniük az autósoknak. Már ezt sokkal kulturáltabban, az úttest alatt átvezetve oldották meg, a járdán azonban még vigyázni kell, nehogy valaki átbukjon a nagy kígyón.

A SZOVA munkatársai ottjártunkkor -7 fokban igazgatták a hóágyút, amit egyre több érdeklődő szemlélt meg. Szombaton a várható nagy hideg ellenére valószínűleg már nagyon sokan veszik elő az eddig szomorúan porosodó szánkókat, bobokat és egyéb siklásra alkalmas szerkezeteket. A messzebbről érkezők kedvéért írjuk, hogy a szánkópálya használata ingyenes.

A balesetek elkerülése érdekében a dombra felfelé tartók a pálya szélén, a fás részen közlekedjenek, amivel nem zavarják a lecsúszókat és kisebb eséllyel buknak fel egy-egy irányt tévesztett szánkó miatt.

 
 

 

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.

     

    Könnyű Kevert: japán Johnny Depp, felfordult ház Tirolban

    Egy sor fajsúlytalan, de szórakoztató, érdekfeszítő vagy legalábbis arra törekvő esemény történt a világban, mi pedig összeszedtünk párat közülük. Minőségibulvár-híradó, első rész.
     

    A rumi kastély titkai és elveszett fosztogatói

    Kerestek itt már kincset, titkos alagutat. Így hát, a kastélyt négyszer fosztották ki szervezetten, egy képkeretet hagytak meg csupán.
     

    A Kung Fu Panda sztárja az idei év rovara

    Sáskának hívják, pedig nem sáska. Szexuális együttlétének végén rendre elfogyasztja partnerét, a távol-keleten pedig kedvtelésből tartják.
     

    Kényszerzubbonyból, víz alól szabadult a szombathelyi fiú

    A gimnázium mellett töri új bűvészmutatványokon a fejét Nagy Jonathan. Legutóbbi fellépését országos tv-csatornák is bemutatták.
     

    Bocsi, sztár vagy, ez a lényeg

    "Abban bízom, hogy az ezerfejű smsező szörny, a nézők, egyszer Claut ejtik ki a Megasztárból, ami mindenképp jót tenne a műsornak." - Bakács tévézett.
     

     
     
     

     

    Miről szóltak a hírek száz éve? - 1912. április

    Irtózatos katasztrófa az Oceánon

    A Vas megyei újság is beszámolt a Titanic elsüllyedéséről. Írtak a 11-es huszárlaktanya új rendjéről, a selyemhernyó tenyésztésről és ókori leletekről is.
     

    "Meglopták a Jézust is" - Miről szóltak a hírek száz éve?

    Horváth János és Zeller Mariska a nagykanizsai Bonnie & Clyde voltak, akik Szombathelyen is megcsinálták a balhét.
     

    Miről szóltak a hírek száz éve? 1912. január

    Szerecsen gyermek - volt, nincs

    A szerecsen gyermek a szombathelyi bábaképző falai között látta a meg a napvilágot. Vagy mégsem?