Kijöttek a gödörből: igaz, hogy még kevesebb a hallgató, de minőségi ugrást hozott az ELTE a SEK-nek

Hirdetnek pótfelvételit Szombathelyen is, de ami tényleg bónusz itt, hogy minden felvett hallgató egyben kollégista is lehet. Többek között ez is elhangzott a mai sajtótájékoztatón.
 
 

Kijöttek a gödörből: igaz, hogy még kevesebb a hallgató, de minőségi ugrást hozott az ELTE a SEK-nek

Hirdetnek pótfelvételit Szombathelyen is, de ami tényleg bónusz itt, hogy minden felvett hallgató egyben kollégista is lehet. Többek között ez is elhangzott a mai sajtótájékoztatón.
 
 
 
 
Tetszünk, ugye? Akkor lájkolj minket! 
 

Kijöttek a gödörből: igaz, hogy még kevesebb a hallgató, de minőségi ugrást hozott az ELTE a SEK-nek

Hirdetnek pótfelvételit Szombathelyen is, de ami tényleg bónusz itt, hogy minden felvett hallgató egyben kollégista is lehet. Többek között ez is elhangzott a mai sajtótájékoztatón.

Idén még kevesebben jelentkeztek a szombathelyi SEK-re, mint tavaly vagy azelőtt, azonban ez a létcsökkenés szándékos volt. Egyfajta előszűrést jelentett, aminek következménye az, hogy a jelentkezők átlagpontszáma tovább növekedett - közölte Dr. Németh István rektorhelyettes.

Bejött, amiben az ELTE-vel történő csatlakozáskor bíztak

Kijöttek a gödörből - fogalmazott dr. Németh István - végre megszűnhet az intézmény stigmája, hogy ide olyan hallgatókat is felvesznek, akiknek nem lenne helye a felsőoktatásban.

Idén 1700-an 2650 jelentkezést adtak be a szombathelyi campus képzéseire. (Összehasonlításként a 2016-os felvételi eljárásban 1819 ember összesen 3137 jelentkezést nyújtott be.) A közel 1700 főből, 827 hallgató az, aki első helyen jelölte meg a szombathelyi képzéseket.

Az első helyes jelentkezések alakulása

A 10 legnépszerűbb képzés
SzakFelvettek száma
tanári mesterképzések153
Osztatlan tanári 137
Tanító69
gépészmérnöki68
gazdálkodási és menedzsment (Szombathely)49
sport- és rekreációszervezés [rekreációszervezés és egészségfejlesztés]42
műszaki menedzser 39
anglisztika36
programtervező informatikus (Szombathely)35
sport- és rekreációszervezés [sportszervezés] 28

A legmagasabb hallgatói létszám a gépészmérnöki, tanító és anglisztika alapképzéseken, valamint mester, illetve osztatlan tanárszakon lesz. Továbbra is a legnépszerűbb a pedagógusképzés, amelyre a felvettek 40%-a került be. Ezt követik a gazdaságtudományi, a bölcsész és a műszaki képzési terület felvettjei.

Tavalyelőtt még 145 szakra várták a jelentkezőket Szombathelyen, 2016-ban 76 szakot indítottak, idén ez a szám még tovább csökkent, most 63 képzést hirdettek meg.

Ez a csökkenés, fogalmazott a rektorhelyettes, szintén a minőségbiztosítás egyik záloga, mert csak olyan szakokat kívánnak meghirdetni, ahonnan kikerülő hallgatók egyből el is tudnak helyezkedni.

A rektorhelyettes rémálma ugyanis a diplomás munkanélküliség

Ilyen versenyképes képzés a gépészmérnöki, ilyennek tervezik a gazdálkodási és menedzsment szakot, és a gyakorlat-orientált, 21. századi pedagógusképzést is. Az akkreditálás alatt álló, duális képzésként (a közeli gyógyfürdőkkel együttműködésben) tervezett turizmus- vendéglátást is ilyen sikerszaknak szeretnék.

Ami jó hír, hogy a bekerüléshez szükséges minimális pontszámok a alap- és osztatlan képzéseken is jelentősen növekedtek

Míg a tavalyi évben a Szombathelyen induló alapképzésekbe való bejutáshoz átlagosan 312 pont is elegendő volt (a minimum ponthatár 280), addig idén ehhez már 338 pontra volt szükség. Az osztatlan mesterképzések esetén pedig az ELTE viszonylatában is jónak számító 362 pont átlagos határt kellett teljesítenie a jövendő hallgatóknak.

Az ELTE-n idén szükséges legmagasabb ponthatár 480 pont volt, Szombathelyen pedig 473, ezt annak kellett elérnie, aki fizika-történelem és állampolgári ismeretek tanárnak kíván tanulni.

4 milliárd forint értékben terveznek fejlesztéseket

Több pályázaton összesen 4 milliárd forintot nyertek, így az elkövetkező 40 hónapban hétféle projektet kívánnak megvalósítani. Egyrészt jelentős összegeket költenek majd az oktatás módszertanának javítására, 21.századi színvonalra emelésére. Az "A" épületben kicserélik a nyílászárókat, de olyan európai színvonalú kutatási projektet is innen, Szombathelyről irányítanak, amely a fényszennyezés emberre és állatra gyakorolt hatását kutatja.

Pótfelvételit is hirdetnek

Az intézmény az összes normál eljárásban hirdet pótfelvételit. (A Szombathelyen induló képzéseket az ELTE karok alatt kell keresni, jellemzően úgy, hogy a szak nevében zárójelben a „Szombathely” szó. Pl.: ELTE-IK; programtervező informatikus (Szombathely).

A nyári felvételi eljárásban való részvétel szabályai:
- A nyári felvételi során csak azon személy jelentkezése fogadható el, aki 2017-ben nem jelentkezett, vagy egyetlen felsőoktatási intézménybe sem nyert felvételt.
- A felvételi eljárás során csak egy intézménybe és csak egy képzésre lehet jelentkezni.
- Valamennyi képzési szinten kizárólag költségtérítéses képzésre lehet jelentkezni.
- Fontos! A ponthatár nem lehet alacsonyabb, mint a normál eljárásban kialakult pontszám!
- Jelentkezés módja csak e-felvételi keretében a http://www.felvi.hu oldalon.
- A jelentkezés határideje: 2017. augusztus 7.
- A felvételi elbeszélgetéseket, valamint az alkalmassági és a gyakorlati vizsgákat augusztus 16-18-ig tartjuk, melyről a rövid határidő miatt e-mailben kapnak értesítést a jelentkezők. A vizsgák időpontjáról és helyszínéről szóló információk elérhetők lesznek az egyetemi központ új honlapján https://sek.elte.hu/ oldalon a Felvételizőknek menüpontban. További információ a felveteli@sek.elte.hu címen kérhető.

 

 

Támogass, hogy még több és jobb cikkeket írhassunk!

A Nyugat.hu, amit épp most olvasol, háttérhatalom nélkül, hirdetésekből és támogatásokból tartja fenn magát. Célunk a hiteles, igazságkereső hírgyártás, a jó tartalom. Ehhez kérjük támogatásodat! Kattints és légy részese a szabadságnak.

 

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

 

 


 
 

 
 
 

 
 

 
 
 
 
 
 
 

Hirdetés

Hirdetés