Az állam veszi meg a szombathelyi volt Éva-malmot, és a város lesz a kezelője

Kínai áruház volt, képzőművészeti múzeum lesz belőle, szabadtéri bemutatóhellyel.
 
 

Az állam veszi meg a szombathelyi volt Éva-malmot, és a város lesz a kezelője

Kínai áruház volt, képzőművészeti múzeum lesz belőle, szabadtéri bemutatóhellyel.
 
 
 
 
Tetszünk, ugye? Akkor lájkolj minket! 
 

Az állam veszi meg a szombathelyi volt Éva-malmot, és a város lesz a kezelője

Kínai áruház volt, képzőművészeti múzeum lesz belőle, szabadtéri bemutatóhellyel.

A szombathelyi Rákóczi és Thököly sarkon, az Iseum mellett álló, tavaly bezárt kínai áruházról, a volt Éva-malomról fél éve írtunk bővebben. Már akkor is létezett az elképzelés, hogy a7 egykor patinás, viszont burkolatokkal elcsúfított épületet az önkormányzat megvásárolja, és kulturális színteret alakít benne, csatlakozva a múzeumi negyed kialakításának tervéhez.

Hiszen a szomszédban van az Iseum, az utca túloldalán a zsinagóga, azzal szemben a Képtár. És ebben a környezetben virít most is az elcsúfított épület.

Nemrég, az uniós pályázatok tervezésénél kiderült, hogy az ott tervezett inkubátorházra nem lehet uniós pályázatot benyújtani, így felszabadult egy 280 milliós keret. Lehet viszont pályázni kulturális célra, így a Schrammel-életmű elhelyezésére is. (A Kossuth-díjas magyar iparművész, keramikus ugyanis Szombathelyen született, munkásságának legszebb darabjait pár éve felajánlotta a városnak.)

A városi közgyűlés októberben úgy döntött, a 280 millióra pályázatot nyújt be a Schrammel-életmű elhelyezése céljából. Ez a pénz viszont kevés ahhoz, hogy a volt Éva-malmot felújítsák, azt csak előkészítik. És az Iseum előtt kialakítanak egy szabadtéri bemutatóhelyet.

A malom felújítására pedig újabb uniós pályázatot adnak be, tavaly tavasszal 500 és 600 millió közöttire becsülték annak költségeit.

A felújításhoz most már minden joga meglesz a városnak. Márciusi cikkünk szerint akkor még magántulajdonban volt, hirdették is az egyik ingatlanközvetítőnél, de már korábban tervezte a város, hogy megvásárolja. Olyan 250-260 millió volt az ára, de ezt most már nem kell az önkormányzatnak kifizetnie.

Ugyanis az állam veszi meg, jelenleg zajlik a tranzakció, és a megállapodás értelmében az ingatlant kezelésbe az önkormányzatnak adják. Vagyis, a város hasznosíthatja majd, ennek azonban feltétele a sikeres uniós pályázat. De így létrejöhet a régen megálmodott múzeumi, kulturális negyed, kőhajításnyira a Fő tértől.

 

 

Támogass, hogy még több és jobb cikkeket írhassunk!

A Nyugat.hu, amit épp most olvasol, háttérhatalom nélkül, hirdetésekből és támogatásokból tartja fenn magát. Célunk a hiteles, igazságkereső hírgyártás, a jó tartalom. Ehhez kérjük támogatásodat! Kattints és légy részese a szabadságnak.

 

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

 

 


 
 

 
 
 

 
 

 
 
 
 
 
 
 

Hirdetés

Hirdetés