Fidesz: a ma már megbecsült egészségügy a szocialisták kormányzásának áldozata volt

Az elmúlt években 500 milliárd forintot fordítottak bővítésre, fejlesztésre.
 
 

Fidesz: a ma már megbecsült egészségügy a szocialisták kormányzásának áldozata volt

Az elmúlt években 500 milliárd forintot fordítottak bővítésre, fejlesztésre.
 
 
 
 
Tetszünk, ugye? Akkor lájkolj minket! 
 

Fidesz: a ma már megbecsült egészségügy a szocialisták kormányzásának áldozata volt

Az elmúlt években 500 milliárd forintot fordítottak bővítésre, fejlesztésre.

A polgári kormány anyagi és erkölcsi megbecsülést adott az egészségügyben dolgozóknak, ennek része a november elsejei újabb béremelés - hangsúlyozta vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján Puskás Imre, a Fidesz szóvivője, azt állítva ezzel szembe, hogy Gyurcsány Ferenc és a szocialisták kormányzásának az egészségügy volt az egyik legnagyobb kárvallottja - számol be az MTI.

Mint mondta, az egészségügyben végrehajtott - az elmúlt években 400 milliárd forinttal finanszírozott, a következő években is folytatni kívánt - szakorvosi és ápolói béremelés célja és eredménye a kormány tevékenységének, a gazdasági növekedés és a pénzügyi stabilitás pedig lehetőséget teremtett a korábbi kormányzat által kivont forrás visszapótlására.

Szavai szerint a szocialisták kormányzása idején "tartós rombolás zajlott", a cél pedig az volt, hogy az egészségügy gyengítésével a fizetős szolgáltatásokhoz, a magánellátásba tereljék a betegeket.

Példaként említette, hogy míg a szocialista kormányok 600 milliárd forintot vontak ki a szférából, a Fidesz vezette kormányzat az elmúlt években 500 milliárd forintot fordított bővítésre, fejlesztésre, a jövő évi költségvetés pedig 542 milliárddal többet ad erre a területre, mint a szocialisták kormányzása idején elfogadott utolsó, 2010-es büdzsé.

A következő évek fejlesztéseinek legjelentősebb elemeként Budapest "soha nem látott mértékű" kórházfejlesztési programját említette, amelyre a következő nyolc esztendőben 700 milliárd forintot fordítanak majd.

 

 

Támogass, hogy még több és jobb cikkeket írhassunk!

A Nyugat.hu, amit épp most olvasol, háttérhatalom nélkül, hirdetésekből és támogatásokból tartja fenn magát. Célunk a hiteles, igazságkereső hírgyártás, a jó tartalom. Ehhez kérjük támogatásodat! Kattints és légy részese a szabadságnak.

 

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

 

 


 
 

 
 
 

 
 

 
 
 
 
 
 
 

Hirdetés

Hirdetés