Kinevezték Mészöly Géza utódját – hivatalos

Helytállónak bizonyultak a Rangadó.hu korábbi információi.
 
 

Kinevezték Mészöly Géza utódját – hivatalos

Helytállónak bizonyultak a Rangadó.hu korábbi információi.
 
 
 
 
Tetszünk, ugye? Akkor lájkolj minket! 
 

Kinevezték Mészöly Géza utódját – hivatalos

Helytállónak bizonyultak a Rangadó.hu korábbi információi.

Ahogyan azt a Rangadó.hu korábban elsőként megírta, kedd délután a Szombathelyi Swietelsky-Haladás vezetősége hivatalosan is szerződést bontott Mészöly Géza vezetőedzővel. A vasiak a most futó bajnokság hét fordulója alatt öt vereséget szenvedtek, így új trénerrel folytatják az NB I-et. Mészöly utódját pedig szerda délután meg is nevezte a klub, aki nem más, mint a honlapunk által vasárnap délelőtt elsőként beharangozott Pacsi Bálint.

Pacsi fiatal, ambiciózus tréner, korábban dolgozott a győri utánpótlásban, többször járt képzéseken Angliában és Németországban, két éve tagja Mészöly Géza edzői stábjának, valamint az Illés Akadémiát is ő vezeti.

– Pacsi Bálint az előző bajnokságban a Haladás szakmai stábjának tagja volt, jól ismeri tehát a játékosállományt és persze az Illés Akadémiáról a felnőttcsapathoz került fiatalokat – mondta Tóth Miklós, a Haladás ügyvezető igazgatója a hivatalos honlapon. – Ezen kívül az ellenfeleket is feltérképezte az elmúlt szezonban, tehát az NB I-es mezőnyt illetően is képben van. Az biztos, hogy a jövő vasárnapi, Videoton elleni idegenbeli meccsen ő ül a kispadon. Ám megbízatása – jelen állás szerint – ideiglenes. Ami a játékoskeretet illeti, Halmosi Péter első keretből való eltiltása lejárt, ismét a többiekkel együtt készül.

– Szerda délután kértek fel, és bevallom, egy pillanatig sem gondolkodtam, hogy elvállaljam-e a feladatot – mondta a 42 éves Pacsi a haladas.hu-nak – Nem kevesebb, mint 22 esztendővel ezelőtt kezdtem el edzősködni Jánosházán, akkor az volt az álmom, hogy egyszer majd – persze ha megszerzek minden végzettséget – a Haladás vezetőedzője legyek. Óriási megtiszteltetés és nagyon boldog vagyok, hogy valóra vált az álmom. Mivel az elmúlt bajokságban Mészöly Géza mellett – akire nagyon pozitívan gondolok vissza – dolgoztam, így személyesen is megismerhettem a játékosokat, senkinek sem kell tehát bemutatkoznom. Célom, hogy a lehető legtöbb pontot gyűjtsük be csapatommal. Mivel teljes erőbedobással a Haladásra koncentrálok, ezért az Illés Akadémia szakmai igazgatói posztját Bakos Roland veszi át tőlem.

A cikk forrása: rangado.24.hu
 

 

Támogass, hogy még több és jobb cikkeket írhassunk!

A Nyugat.hu, amit épp most olvasol, háttérhatalom nélkül, hirdetésekből és támogatásokból tartja fenn magát. Célunk a hiteles, igazságkereső hírgyártás, a jó tartalom. Ehhez kérjük támogatásodat! Kattints és légy részese a szabadságnak.

 

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

 

 


 
 

 
 
 

 
 

 
 
 
 
 
 
 

Hirdetés

Hirdetés