Három és fél hektárnyi parkoló épült a LuK dolgozóinak 

Három és fél hektárnyi parkoló épült az LuK dolgozóinak

Ami valójában nem is LuK Savaria többé.
 
 

Három és fél hektárnyi parkoló épült az LuK dolgozóinak

Ami valójában nem is LuK Savaria többé.
 
 
 
 
Tetszünk, ugye? Akkor lájkolj minket! 
 

Három és fél hektárnyi parkoló épült az LuK dolgozóinak

Ami valójában nem is LuK Savaria többé.

A parkolási bajok köztudottan komoly gondot okoznak Szombathelyen, de ez nemcsak a lakótelepeken jelent problémát.

Aki a szombathelyi ipartelepen az Ipari úton közlekedett eddig, maga is tapasztalhatta az áldatlan állapotokat. A kisebb és nagyobb vállalkozások parkolói annyira teli voltak, hogy az út szélén is sorakoztak az utók egymás hegyén-hátán, már-már balesetveszélyes helyzetet produkálva. Műszakváltáskor volt a legsúlyosabb a probléma, amikor a még bent dolgozók és a váltani igyekvők is elfoglalták a helyeket.

Ez a probléma most egy időre megszűnni látszik, ugyanis a gyárral szemközti területet tavaly megvásárolta a Schaeffler-csoporthoz tartozó LuK Savaria Kft., hogy parkolóhelyeket építsen ki rajta.

Mára meg is épült a 35 ezer négyzetméternyi, 950 autót és 12 buszt befogadni képes hatalmas parkoló.

Az ünnepélyes átadón Puskás Tivadar polgármester és Szigeti Tibor ügyvezető is nagyon örült, megköszönték egymásnak a sok segítséget.

A polgármester megjegyezte, erre járva az egyik szemünk sírhatott, a másik meg nevethetett: azért örültünk, mert a Schaeffler Savaria Kft. a város egyik legnagyobb foglalkoztatójaként nagyon sok munkavállalót fogad, de sírt is, mert nem kis közlekedési problémákat okozott a régi állapot.

Majd rátért arra is, hogy a céggel szorosan együttműködve előrehaladott tárgyalások zajlanak, hogy a Puskás Tivadar utcát összeköthessék az elkerülővel, ezzel mindenki jól járna, a város is, és nyilván a Schaeffler is.

A gyár ügyvezetője, Szigeti Tibor elmondta, Szombathelyre érkezve a szemközti vasúti felüljáróról a parkoló megjelenésével is szebb a látvány, ahogy a város egyik legnagyobb munkáltatójával találkozik, aki a városba érkezik.

Szombathely legnagyobb és legjobb foglalkoztatójaként sem áll meg a fejlődés, azt szeretnék, hogy ezt a parkolót is megtöltsék, Szigeti Tibor ezzel egyértelműen arra célzott, hogy még több munkavállalót szándékoznak a későbbiekben alkalmazni.

LuK Savaria helyett Schaeffler Savaria

A mi fülünket is megütötte, ahogy a gyárat a sajtótájékoztató alatt következetesen Schaeffler Savaria Kft-ként emlegették. Ennek az oka az, hogy 21 év után idén augusztus 1-jétől megváltozott a cég neve.

A Schaeffler-csoporthoz tartozó szombathelyi telephely a Schaeffler Savaria Kft. nevet viseli.

A gyár korábban kiadott közleményéből kiderül, a változás a cégcsoport egységes megjelenésre való törekvésének soron következő lépése. A cél nemcsak a letisztult vállalati design kialakítása, hanem a telephelyek csapatszellemének erősítése, a márkával való azonosulás elősegítése is. A világszerte egységes design a márkát és a cégcsoportot is tovább erősíti majd a jövőben.

 

 

Támogass, hogy még több és jobb cikkeket írhassunk!

A Nyugat.hu, amit épp most olvasol, háttérhatalom nélkül, hirdetésekből és támogatásokból tartja fenn magát. Célunk a hiteles, igazságkereső hírgyártás, a jó tartalom. Ehhez kérjük támogatásodat! Kattints és légy részese a szabadságnak.

 

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

 

 


 
 

 
 
 

 
 

 
 
 
 
 
 
 

Hirdetés

Hirdetés