A japánok megint odatették magukat

Már most készülnek az olimpiára.
 
 

A japánok megint odatették magukat

Már most készülnek az olimpiára.
 
 
 
 
Tetszünk, ugye? Akkor lájkolj minket! 
 

A japánok megint odatették magukat

Már most készülnek az olimpiára.

Bár csak 2020-ban kezdődnek a következő nyári olimpiai játékok, a házigazdák már most van idejük az apróságokra.

Egy tokiói, sport- és kulturális rendezvényszervező cég például mozgó mecsetet készített a muszlim látogatóknak, azért, hogy minél otthonosabban érezhessék magukat.

Yasuharu Inoue projektvezető elmondta, hogy nem szerették volna, ha azért lenne kevesebb látogató az olimpián, mert például nincs lehetőség az imádkozásra. Ezzel a mobil mecsettel nem csak a helyhiányt tudják kiküszöbölni, hanem az időhiányt is.

A legelső buszt a héten mutatták be a Toyota Stadium előtt, ami a japán első osztályú labdarúgó-bajnokság egyik fő helyszíne.

Egy 25 tonnás jármű platóját bővítették ki és rendezték be mecsetnek. A körülbelül 48 négyzetméteres helyiségben 50 ember fér el. Azért, hogy minden feltétel adott legyen az híveknek, a kamionba szőnyegpadlót fektettek le, illetve az imádkozás előtti mosakodási lehetőséget is kiépítették.

A szervezők remélik, hogy nemcsak az olimpia ideje alatt fogják majd használni az átalakított kamionokat a turisták, hanem a Malajziából, Indonéziából vagy Afrikából, a Közel-Keletről érkező muszlim közösség, menekültek is igénybe veszik majd a mozgatható mecseteket- írja az aljazeera.

Ruptly on Twitter

Japanese mobile mosque gears up for global sporting events https://t.co/OAZcmDlf6B

 

 

Támogass, hogy még több és jobb cikkeket írhassunk!

A Nyugat.hu, amit épp most olvasol, háttérhatalom nélkül, hirdetésekből és támogatásokból tartja fenn magát. Célunk a hiteles, igazságkereső hírgyártás, a jó tartalom. Ehhez kérjük támogatásodat! Kattints és légy részese a szabadságnak.

 

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

 

 


 
 

 
 
 

 
 

 
 
 
 
 
 
 

Hirdetés

Hirdetés