Kábítószert árult a sírásó

 
 

Kábítószert árult a sírásó

 
 
 
 
Tetszünk, ugye? Akkor lájkolj minket! 
 

Kábítószert árult a sírásó

A pestszentlőrinci rendőrök nyomozásának köszönhetően került látókörbe a budapesti férfi, akinek XVIII. kerületi lakásán január 18-án 10 óra 25 perckor házkutatást tartottak a nyomozók, és lefoglaltak 2500 adag kábítószer gyanús anyagot, 154 tablettát, növényőrlőket, mérleget. Az 1608 gramm növényi származékot, a 791 gramm fehér port és a tablettákat jelenleg szakértő vizsgálja. A 49 éves férfi az egyik fővárosi temetőben dolgozott, öltözőszekrényéből 3 és fél millió, otthonából pedig több mint 4 millió forint került elő. K. Lászlót a nyomozók a házkutatással egy időben a munkahelyén, a temetőben fogták el. Őrizetbe vették, gyanúsítottként hallgatták ki és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására - írja a police.hu.

 

 

A független sajtó a vidéknek is jár! Támogasd a Nyugat.hu-t!

Budapesten kívül szinte már nincs olyan média, amelyet hozzá közeli üzletembereken keresztül ne vett volna meg, vagy ne befolyásolna a kormány. Te azonban itt is szeretnél olyan híreket olvasni, amiket nem befolyásol a mindenkori hatalom, vagy a gazdasági élet szereplői. Olyat, amely a te érdekeidet is képviseli. Támogasd a legnagyobb független vidéki médiát, a Nyugat.hu-t!

 

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

 

 


 
 

 
 
 

 
 

 
 
 
 
 
 
 

Hirdetés

Hirdetés