Keresztút – A 86-os videón, szokatlan szemszögből

A napokban indult a nyugat.hu Sokkoló rovata, ahova a megdöbbentő, vagy súlyos balesetek, bűnügyek, tűzesetek beszámolói kerülnek. Halottak napja alkalmából egy elgondolkodtató összeállítást mutatunk Olvasóinknak.

Tragédiák emlékei

Azoknak, akik rendszeresen közlekednek a 86-os úton talán már fel sem tűnnek az árok partján, út szélén álló keresztek. Csak az a feltűnő, amikor egy új jelenik meg, sok virággal, mécsesekkel. Közös ismerősök ők, bár a legtöbben nem tudják, mi zajlódott le ott, a kereszt magasságában az úttesten. A vészfékezéseknek, sikolyoknak, a mentők, tűzoltók emberfeletti küzdelmének nincs nyoma. Az aszfaltról hamar lekopnak az utolsó pillanat lenyomatai, a napi több ezer jármű - köztük ezres nagyságrendben kamionok – hamar eltüntetik ezeket.

86-os út éjjel, halottak napján
Tánczos Mihály

De a keresztek emlékeztetnek. Azokra, akik elindultak valahova, de haza már soha nem érhettek. És a keresztek figyelmeztetnek is. Arra, hogy valaki hibázott. És egyáltalán nem biztos, hogy később annak az embernek kell keresztet állítani az út szélén. Amikor így halottak napja tájékán elhajtunk egy-egy pislákoló mécses mellett, pillantsunk rá a kilométeróránkra, húzzuk meg egy kicsit a mellkasunk előtt feszülő biztonsági övet, nézzünk rá utasainkra és tegyük fel magunknak a kérdést: mi mindent megteszünk-e azért, hogy hazaérhessünk szeretteinkhez?

Összeállításunk nem igényel különösebb kommentárt. Csak négy csendes percet. Jó szórakozást azonban nem kívánhatunk hozzá.

Keresztút
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló