Későn vette észre az előtte álló kocsit, halálos balesetet okozott egy férfi

Most vádat emelhetnek ellene.
 
 

Későn vette észre az előtte álló kocsit, halálos balesetet okozott egy férfi

Most vádat emelhetnek ellene.
 
 
 
 
Tetszünk, ugye? Akkor lájkolj minket! 
 

Későn vette észre az előtte álló kocsit, halálos balesetet okozott egy férfi

Most vádat emelhetnek ellene.

A rendőrség már január óta nyomoz Sz. László, 58 éves ceglédi lakos ellen, aki január 19-én az M5-ös autópályán Budapest irányába hajtott a teherkocsijával. A 38. kilométerszelvényhez érve azonban későn vette észre az előtte forgalmi okok miatt megálló járműszerelvényt, ezért a járműnek hátulról nekiütközött.

A baleset során a tehergépkocsi utasa, egy 46 éves férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

A Dabasi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya a ceglédi férfi ellen halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt folytatott nyomozást. Ezt a napokban fejezték be, a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal az illetékes járási ügyészségre küldték.

 

 

Támogass, hogy még több és jobb cikkeket írhassunk!

A Nyugat.hu, amit épp most olvasol, háttérhatalom nélkül, hirdetésekből és támogatásokból tartja fenn magát. Célunk a hiteles, igazságkereső hírgyártás, a jó tartalom. Ehhez kérjük támogatásodat! Kattints és légy részese a szabadságnak.

 

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

 

 


 
 

 
 
 

 
 

 
 
 
 
 
 
 

Hirdetés

Hirdetés