Kibékült Hosszú Katinka és Jakabos Zsuzsa

Nagyon úgy néz ki, hogy sikerült elásniuk a csatabárdot.
 
 

Kibékült Hosszú Katinka és Jakabos Zsuzsa

Nagyon úgy néz ki, hogy sikerült elásniuk a csatabárdot.
 
 
 
 
Tetszünk, ugye? Akkor lájkolj minket! 
 

Kibékült Hosszú Katinka és Jakabos Zsuzsa

Nagyon úgy néz ki, hogy sikerült elásniuk a csatabárdot.

Hosszú évekig tartó szoros barátságuk akkor mérgesedett el, amikor Katinka Shane Tusuppal kezdett úszni. De most a Bors értesülései szerint békülőben vannak, amihez az is hozzájárulhat, hogy mostantól Zsuzsa edző-férjének testvére, Petrov Árpád fogja majd felkészíteni Katinkát.

Múlt héten egyébként Kazanyban versenyeztek, ahol harmadikak lettek a 4x100-as vegyesváltóban és a békülés jelei már itt is látszottak. Hatalmas mosollyal az arcukon pózoltak bronzukkal.

„Meglepően jó volt a hangulat az egész csapaton belül. A két lány is kezd egymásra találni. A váltóban elért harmadik hely is egyértelműen annak tudható be, hogy egyre jobb a kapcsolat Katinka és a többi úszó között” – árulta el egy közös ismerősük.

 

 

Támogass, hogy még több és jobb cikkeket írhassunk!

A Nyugat.hu, amit épp most olvasol, háttérhatalom nélkül, hirdetésekből és támogatásokból tartja fenn magát. Célunk a hiteles, igazságkereső hírgyártás, a jó tartalom. Ehhez kérjük támogatásodat! Kattints és légy részese a szabadságnak.

 

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

 

 


 
 

 
 
 

 
 

 
 
 
 
 
 
 

Hirdetés

Hirdetés