"Mindenki felejtse el, hogy Szombathely a Nyugat királynője"

Súlyos szavak, de dicséret is elhangzott a nyárközepi közmeghallgatáson.
 
 

"Mindenki felejtse el, hogy Szombathely a Nyugat királynője"

Súlyos szavak, de dicséret is elhangzott a nyárközepi közmeghallgatáson.
 
 
 
 
Tetszünk, ugye? Akkor lájkolj minket! 
 

"Mindenki felejtse el, hogy Szombathely a Nyugat királynője"

Súlyos szavak, de dicséret is elhangzott a nyárközepi közmeghallgatáson.

Nem is olyan régen, a múlt csütörtökön adott ki a szombathelyi közgyűlés baloldali (Éljen Szombathely!-MSZP-DK-Együtt) frakciója egy közleményt, amiben tiltakoznak, mert a polgármester a nyár közepére hívta össze a közmeghallgatást. Amit, ugye, törvény ír elő, évente legalább egyszer meg kell tartani.

De ahogyan említett cikkünkben is írtuk, nem ez volt az első eset, 2015-ben is júliusban volt a közmeghallgatás. Ahogyan most, hétfő délután is, de baloldali képviselő nem volt jelen. Ott volt szinte a teljes Fidesz-frakció, a szabadságon lévő Koczka Tibor alpolgármesteren kívül. Molnár Miklós alpolgármester is távol maradt szabadsága miatt, a fideszeseken kívül ott ült még Balassa Péter (Jobbik), aki ügyelt arra, hogy elkülönüljön a kormánypártiaktól.

És, bizony, sok érdeklődő is volt. Persze, jó részük hivatalból, úgy mint a városháza alkalmazottai, az önkormányzati cégek és a szombathelyi rendőrkapitányság vezetői. De rajtuk kívül is voltak vagy kéttucatnyian, és közülük olyan tízen fel is szólaltak. A többiek hallgatták, néha egy kicsit biztatták is őket.

A hozzászólók láthatóan felkészültek, mindenki több problémáról számolt be. A Falco-gyár környezetterhelése soha nem maradhat ki, ahogyan a vízelvezető árkok tisztítása, pontosabban a tisztítás hiánya sem. Volt, aki azt kifogásolta, hogy a Farkas Károly utcában egy autószerelő közterületen parkoltatja az autókat, és emiatt még a várakozni tilos táblát is áttették.

Volt, aki a Zanaton átvezető forgalomról beszélt, amióta fizetős lett az M86-os, sokan, teherautók is inkább arra járnak, és a sebességkorlátozást sem veszik figyelembe. Szintén a gyors autókra panaszkodott egy oladi lakó. Többen is előhozták a járdák, utak állapotát, volt, aki készült is, és előhozta a három éves útfelújítási tervet, amiben az idén egymilliárdot kellene erre fordítani, de ez nem így lesz.

Egy lakó arról beszélt, hogy tönkreteszik a családi házas területeket minden foghíjat beépítenek, ráadásul többlakásos társasházakkal, egy másik lakó pedig az arborétum melletti futballpályát sajnálta, mert oda is lakóházakat építenek.

Érdekes felvetése volt annak a férfinak, aki a helységnévtáblák helyszíneinek felülvizsgálatát kérte, mert több helyen is túlnőtt rajtuk a város. Ő jelentette ki, hogy a városvezetők nagy dolgokban szeretnek nagyot mondani, de a kisebb, fontos dolgokban semmi változás nincs, és ha nem is lesz, a jelenlegi képviselőket nem választják újra. Élhetőbb várost szeretne, és hozzátette: „Mindenki felejtse el, hogy Szombathely a Nyugat királynője.”

Azért dicséret is elhangzott, volt aki elégedett azzal, ahogy lakókörnyezetében lenyírták a füvet.

Puskás Tivadar sok kérdésre írásos választ ígért, de elmondta, hogy az építési engedélyekre szabályok vannak, a vízelvezető árkok tisztítására megkérte az önkormányzati cégeket, a rendőröknek pedig felhívta a figyelmét, hogy az elhangzottak alapján ötleteket is kapnak a traffipaxok kihelyezésére. Puskás hozzátette, az idén mintegy 600 milliót fordítanak útfelújításra, és előtte is elnézést kért az ebből adódó kellemetlenségekért.

A közmeghallgatás udvarias, csendes hangulatban zajlott, és korán, negyed hat körül vége lett. Egy és negyedóra volt az egész.

 

 

A független sajtó a vidéknek is jár! Támogasd a Nyugat.hu-t!

Budapesten kívül szinte már nincs olyan média, amelyet hozzá közeli üzletembereken keresztül ne vett volna meg, vagy ne befolyásolna a kormány. Te azonban itt is szeretnél olyan híreket olvasni, amiket nem befolyásol a mindenkori hatalom, vagy a gazdasági élet szereplői. Olyat, amely a te érdekeidet is képviseli. Támogasd a legnagyobb független vidéki médiát, a Nyugat.hu-t!

 

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

 

 


 
 

 
 
 

 
 

 
 
 
 
 
 
 

Hirdetés

Hirdetés