Tímár Péter: Nehéz volt otthagyni a Fő téri fílinget, de nem volt más választás

A Lamantin Jazz fesztivál főszervezőjével arról is beszélgettünk, miért szűnt meg az idén a Fő téri sátor, merre tart a jazz és a blues, és mit lehet kihozni 12000 euróból.
 
 

Tímár Péter: Nehéz volt otthagyni a Fő téri fílinget, de nem volt más választás

A Lamantin Jazz fesztivál főszervezőjével arról is beszélgettünk, miért szűnt meg az idén a Fő téri sátor, merre tart a jazz és a blues, és mit lehet kihozni 12000 euróból.
 
 
 
 
Tetszünk, ugye? Akkor lájkolj minket! 
 

Tímár Péter: Nehéz volt otthagyni a Fő téri fílinget, de nem volt más választás

A Lamantin Jazz fesztivál főszervezőjével arról is beszélgettünk, miért szűnt meg az idén a Fő téri sátor, merre tart a jazz és a blues, és mit lehet kihozni 12000 euróból.

Az idei Lamantin fesztivállal kapcsolatban voltak kritikus hangok, az új helyszínről és a műsorról is. Te hogyan értékeled az idei fesztivált?

A zene szubjektív dolog, én a saját véleményemet tudom kifejteni. Számomra még sikeresebb volt, mint az eddigi fesztiválok, műsorszervezés szempontjából pedig gördülékenyebb - de nyilván a közönséget a szervezési oldal nem érdekli. Az improvizatív táborról nem is beszélve! Nagyon sok, 115 diák volt, rengeteg tehetséges srác. A táborzáró koncerten lehetett látni, hogy nincs gond az utánpótlással. Az egy másik kérdés, hogy mit tudnak majd elérni itt, Magyarországon. Annyi tehetség van, hogy őrület, de ebből a zenéből csaJk kevésen tudnak megélni.

Igen, nagyon jó jazz-zenészek kénytelenek populáris műfajokban játszani.

Igen. Van, mondjuk öt olyan jazz-zenész, aki megél művészetéből, a legtöbben viszont vagy rengeteget tanítanak, és nem tudnak eleget foglalkozni a művészi alkotással, vagy játszanak mindenfelé. Mondjuk, ez nem baj, mert legalább a populáris műfajok minőségét javítják.

Hogyan méritek, mennyire sikeres egy fesztivál? Van erre valami módszer?

Ez szubjektív. Számomra az egyik legkiegyensúlyozottabb koncertsorozat volt, illetve, minden évben szokott lenni egy-egy olyan koncert, amire azt mondom, hát ezért kár volt. Vagy rosszul sült el, vagy rossz passzban voltak a zenészek, vagy valami miatt közepes színvonalú volt. Az idén nem volt ilyen!

A tábornyitó tanári koncert évről évre az egyik legkomolyabb produkció. Egyszerre húsz, ilyen színvonalú zenész nem hogy az országban, de Európában is ritkán lép fel együtt. A tanárok már év közben készülnek rá, úgyhogy nagyon szépen összepróbált, igen komoly produkciók vannak.

A Dresch Quartet volt az egyik legjobb koncert idén a Lamantin klubban, a Weöres Sándor színház Krúdy-klubjában. A jazz és a blues tényleg klubműfajok, itt működik jól. Ezért is van, hogy most már minden évben három, négy, öt fesztiválkoncertet a klubban tartunk. Megvan az atmoszférája, a dohányosok ki tudnak ülni az udvarra, és háromszáz ember elfér. A Dresch Quartet pedig az ország egyik legjobb produkciója, borzasztóan jól játszottak.

Kedden volt a Jazz mindenkinek nap az új helyszínen, az MSH nagytermében. A helyszínváltás oka alapvetően volt, hogy megváltozott az időjárás. Régebben szakadó esők voltak, és be lehetett bújni a sátorba, ott szépen mentek a koncertek. Újabban viszont mindig volt egy-egy teljes nap, 3-4 koncerttel, ami ment a kukába, mert olyan kibírhatatlanul meleg volt. Hiába nyitottuk ki a sátor oldalát, megállt a levegő, a közönség nem tudott bejönni, a zenészek nem bírtak játszani. Idehívtunk európai, amerikai sztárokat, feleslegesen, mert inkább kinn maradt a közönség a meleg miatt.

Ezért váltottunk most próbaként a Sportházra átalakított verziójára, és szerintem bejött. Már négy-öt éve gondolkodtam rajta, Válik László hangtechnikusunk abszolút támogatta, az Agora vezetése is örült neki, csak nem akartam otthagyni azt a Fő téri fesztivál-hangulatot, de már nem volt mit tenni.

Szerintem vizuálisan nagy előrelépés volt, a térelválasztókkal lehatárolt terem, akusztikailag is jobb volt, más kérdés, ki hol állt. Legtöbb teremnek van egy-egy pontja, ahol tilos állni, mert nem jó a hang.

Én azt vettem észre, hogy a lelátó rész végén volt probléma, hátul visszhangos volt.

A probléma ott adódik, hogy ahhoz, hogy tökéletes hangzás legyen, Szombathelyen minden zenét be kellene vinni a Bartók terembe. Ha az MSH-ban a nagyszínpadra rakjuk a zenészeket, meghal az egész. Szorongsz, feszengsz, mert bejöttél egy óriási terembe, ahol hatalmas a színpad, az ilyen koncertek számára szörnyű a térszerkezet. Ez akkor szól jól, ha fent, a lelátón ülnek az emberek. Ez a fesztivál viszont nem akkora, hogy ott is legyen tömeg.

Ide maximum 700-800 ember jön el egy este. A színpad és a nézőtér elfordításával lett egyfajta intimitása. Sokkal jobb lett, mint reméltem. A fesztivál hangtechnikusa már egy évvel előtte eljött, meghallgatta a termet, azt mondta, jó lesz. Akusztikailag egyébként is jobb, mint a sátor.

Szombathelynek nincs olyan terme, ami megfelelő lenne 500 és ezer fő közti tömegnek. Van négy 300-400 fős termünk, meg két hatalmas, a Sportház és az Aréna. Szabadtéren pedig kiszámíthatatlan az időjárás.

Térjünk vissza a koncertekre.

Szerdán lépett fel a Take Monk nevű, tanárokból alakult formáció, akik csak Thelonius Monk dalokat játszottak. Szerintem kitűnően sikerült. Aki szereti Monkot, oda volt tőle.

A csütörtöki blues nap: Ferenczi Gyuriék óvatosan férnek bele egy blues napba. Gyuri alapvetően egy bluesman, bármilyen zenét játszik, elő tudja varázsolni belőle a „dögöt”. Ez a szenzációs racka muzsika nem tiszta blues, de abszolút a Blues Napon van a helye!

Az olasz The Enrico Crivellaro Band szerintem egy bitang jó koncert volt. Hallottam már őket korábban, akkor tiszta Muddy Waters hangulatot hoztak, most meg jobban elmentek a showelemek felé.

A Joe Louis Walker Band pedig egy igazi nagy amerikai banda. Az európaiak nem nagyon tudják elérni azt, amit ők. Nekem abszolút pozitív volt. Beszéltünk már róla, hogy a blues egyre jobban a perifériára szorul, hogy a blues zenészek is egyre kevésbé játszanak már bluest, mert nem tudják eladni. Itt viszont még meg lehetett hallgatni azt, ami az ősidőkben ment. A közönségnek is nagyon tetszett.

A pénteki, Bartók termi napon szenzációs koncertet hallhattunk a Snétberger Stockhausen duótól akiknek zenéje a jazz határán van, de aki szereti ezt a műfajt, annak szerintem nagyon tetszett. Zárásképpen pedig igazi New York-i jazzt lehetett hallani Németh Ferencéktől. Egy igazán világszínvonalú műsor volt az amerikai triótól. Nagyon kreatív produkció, itt aztán nem voltak szokásos konvencionális jazzkörök.

Tavaly volt a soul-funk nap, az idén nem. Miért?

Idén a keddi Jazz mindenkinek nap volt hasonló: Tóth Vera volt itt a Budapest Jazz Orchestrával. A Kéknyúl pedig abszolút bulihangulatú, funkys koncert volt. A soul-funky stílusban már iszonyú drágán lehet nagynevű művészeket megszerezni. És hát ezen a napon lépett fel a The Coquette Jazz Band is, aki számomra az idei fesztivál egyik legnagyobb meglepetése volt!

Mennyire nehéz ismert külföldi zenészeket idecsábítani?

Csábítani nagyon könnyű, ha van pénz. Pénzből élnek. Azért ez már egy 19 éves fesztivál, és hálaistennek, elég sokan megfordultak már itt. A jazzvilág meg kicsi. Ha a menedzser az ismerőseitől azt hallja, hogy rendben volt a gázsi, normális volt a vendéglátás, a szállás, akkor jönnek és kész.

A nehézség inkább az, hogy rossz időpontban van a fesztivál. Van egy európai fesztiválszezon, ez július elején indul, és egy hónapig tart, akkor mennek körbe a turnék. A mi időpontunk túl korai, és emiatt nehéz normál áron megcsípni a zenekarokat. Későbbre pedig nem lehet tenni, mert egyrészt jön a Bartók szeminárium, másrészt, ahogy vége van az improvizációs tábornak, kezdődnek a felvételik a felsőoktatásban. Igazából ez a nehézsége ennek az egésznek.

Számomra az egyik legemlékezetesebb lamantinos koncert Billy Cobham volt, jó 13 évvel ezelőtt. Az ő nevét az is ismeri, aki nem szereti igazán a jazzt, de szereti a zenét. Ilyen nagy nevek azért nem voltak itt olyan sokszor.

Kevés ilyen volt, de Cobham azért félig itt él Európában. Itt semmi másról nem szól a dolog, csak a pénzről. Van egy határ, körülbelül az a 10-12 ezer euró, aminél ez a fesztivál nem bír többet kifizetni. Gondolj bele, az már az erkölcstelenség határát súrolja, hogy ennyi pénzt kifizetsz egyetlen zenekarra.

Közben az egész költség 5-7 százalékát teszi ki a jegybevétel. Körülbelül 10 millióval meg kellene emelni a költségvetést, hogy minden évben legyen egy ilyen név. A másodvonalbeliekkel minőségileg ugyanott vagyunk körülbelül, csak nincs meg ez a nagy húzónév. Volt már számos ilyen ikonunk, de igazad van, hogy Billy Cobham volt az egyik legnagyobb.

Az önkormányzat támogatja a fesztivált, ezt tudjuk. Pályázatokkal hogyan álltok?

Próbálunk pályázni, de jelenleg erre nem nagyon van pályázati pénz. Ahhoz ez túl pici és túl rétegzene. A fesztiválpályázatokba nem férünk bele, itt nincs akkora csinnadratta, mint egy nyári fesztiválon, nincs lángosdobálás, óriáskerék. A fesztiválpályázatokon olyanok nyernek, ahol a minőség mellett nagy tömegek megmozdulnak. Itt erről szó sincs. Idén volt két olyan nap, amikor olyan 700 ember jött. Ez a csúcs maximum, és nem is kell több.

A közelben lévő, európai jazzfesztiválokon mekkora a közönség?

A középmezőnyben vagyunk. Vannak a hiperfesztiválok, ahol részben már popzenét játszanak, Montreaux is ilyen már. De ezeken kívül sehol nincs olyan hatalmas közönség.

Gondolom, most már körvonalazódik a jövő évi fesztivál.

Az mindig. De programot, nyilván, még nem is mondanék, az utóbbi tíz évben felgyülemlett már annyi potenciális zenekar, akiket szívesen elhívna az ember.

Nem kell keresgélni.

Zenekarokat tényleg nem. A pénzt kell keresgélni. Igazából itt van a baj, olyan kritikus szinten kezd már táncolgatni a költségvetés, hogy lassan nem lehet tartani a minőséget. Húszmillió körüli a költségvetés, a táborral együtt. Az önkormányzat olyan 9-10 éve, párttól függetlenül olyan tízmilliót ad, ami egy korrekt összeg. Ugyanakkor jó ideje világszintű tendencia a zenekar-árak növekedése, így a támogatást is meg kell emelni, ha tartani akarjuk a minőséget.

A klasszikus zene könnyebben kap pénzt, a jazz mindenhonnan kilóg. A kultúra kulcspozícióiban általában klasszikus zenei orientáltságúak vannak, számukra a jazz éljen meg a bevételéből. Az általam igen nagyra tartott és szeretett klasszikus zenészek főként közpénzből élnek, miközben a jazzisták legalább annyi művészi tudással rendelkeznek. Itt nem csak brutális hangszertudás kell, hanem legalább annyi kreativitás is.

A zenészek csak akkor tudnának megélni, ha úgy működne a rendszer, mint például Franciaországban. Ott, aki elér egy bizonyos zenei színvonalat, és bizonyos koncertszámot, akkor egy grémium beválasztja azok közé, akik ösztöndíjat kapnak. Abban a pillanatban megvan a havi fizetése. Ebből persze ki is lehet esni, ha valaki ellustul, nem teljesít, de a kiemelkedő francia jazzisták számottevő része havi fizetést kap.

Mi a helyzet a Lamantin klubbal?

A színházzal most tárgyalunk a jövőjéről. Maradjunk ennyiben.

 

 

Támogass, hogy még több és jobb cikkeket írhassunk!

A Nyugat.hu, amit épp most olvasol, háttérhatalom nélkül, hirdetésekből és támogatásokból tartja fenn magát. Célunk a hiteles, igazságkereső hírgyártás, a jó tartalom. Ehhez kérjük támogatásodat! Kattints és légy részese a szabadságnak.

 

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

 

 


 
 

 
 
 

 
 

 
 
 
 
 
 
 

Hirdetés

Hirdetés