Second blues és hálás közönség a Lamantin fesztivál blues napján

Csütörtök este eltűnt a színházi hangulat az MSH nagyterméből, pedig most voltak igazán teátrális elemek.
 
 

Second blues és hálás közönség a Lamantin fesztivál blues napján

Csütörtök este eltűnt a színházi hangulat az MSH nagyterméből, pedig most voltak igazán teátrális elemek.
 
 
 
 
Tetszünk, ugye? Akkor lájkolj minket! 
 

Second blues és hálás közönség a Lamantin fesztivál blues napján

Csütörtök este eltűnt a színházi hangulat az MSH nagyterméből, pedig most voltak igazán teátrális elemek.

Megkockáztatjuk, a közönség jó része kicserélődött a keddi ücsörgős jazz után a szombathelyi Lamantin fesztiválon. Persze, ez régóta így van, a blues-nap a legnépszerűbb, hiszen ez a műfaj némileg populárisabb, könnyebb vele azonosulni. A jazz azoknak szól, akik értik, a blues pedig azoknak, akik érzik a zenét.

Teltház volt, és most már nem volt színházi ücsörgés, a székek között álltak fel az emberek tapsolni, táncolni. De teátrális, hatásvadász megoldások voltak bőven.

Az első fellépőnél, a Ferenczi György és az 1-ső Pesti Rackák nevű zenekarnál még nem, illetve nem úgy, ahogyan később. Ferenczi visszatérő vendég, valamikor régen blues-szájharmonikásként ismertük meg, aztán megalapította a Racka Jam nevű zenekarát, ennek utóda a csütörtökön fellépett formáció.

Félig akusztikus, kamarajellegű koncert volt, furcsa kísérletekkel. Megidézték a blues néhány nagyját, de aztán minden szám végére beletettek egy-egy népzenei motívumot. Ez a vonal már régóta jelen a könnyűzenében, az úgynevezett világzene erre építkezik, itt azért néha sok volt.

Ferenczyt nem láttuk még basszusgitározni, most igen, többször is cserélgették a hangszereket, és az ő kezében úgy szólalt meg a precision bass, ahogyan annak szólnia kell. Kár, hogy ez nem tartott sokáig.

Olasz blues? Mi az? - tettük fel magunknak a kérdést a The Enrico Crivellaro Band koncertje előtt. Az olaszok nem erről híresek, és meg is látszott a talján mentalitás. Tulajdonképpen nem csináltak semmi mást, mint eljátszottak néhány bluesszámot, köztük standardokat is. Ezt nálunk is sok covercsapat megcsinálja, ennél nem alacsonyabb színvonalon.

Ők viszont erre durván rájátszottak, na majdnem azt írtam, hogy ripacskodtak. Persze, egy instrumentális, vagyis ének nélküli koncerten kell csinálni valamit, különben megunja a közönség. És beletettek több teátrális, túlzottnak tűnő elemet.

Amikor Enrico Crivellaro lesétált a színpadról gitárral a nyakában, a közönség megőrült érte, amikor Pietro Taucher látványosan nekivetkőzött az orgonaszólónak, üdvrivalgást kapott, ő később még táncolt is egyet. És közben a közönség, pedig nagy része szakavatott, maga is zenével foglalkozó, észre sem vették, hogy amúgy semmi különös nem történik. Ahogyan ismerősünk mondta, second blues. Valakik által megalkotott, majd levetett, és mások által újrahasznosított termék.

És hasonlót éreztünk az amerikai Joe Louis Walker műsora alatt is. Ős is sétált egyet a székek között, a közönség tombolt, de közben az alapsémákat nyomták hosszú percekig. Persze, könnyed hangszertudással, profi hangzással, ahogyan egy terméket el kell adni.

Egy kis ízelítő:

József Szilágyi

Lamantin blues nap

Alapvetően jó hangulat, hálás közönség, ezért elégedett zenészek, mi is kellene több? Az utolsó koncert közben azért elég sokan távoztak.

 

 

Támogass, hogy még több és jobb cikkeket írhassunk!

A Nyugat.hu, amit épp most olvasol, háttérhatalom nélkül, hirdetésekből és támogatásokból tartja fenn magát. Célunk a hiteles, igazságkereső hírgyártás, a jó tartalom. Ehhez kérjük támogatásodat! Kattints és légy részese a szabadságnak.

 

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

 

 


 
 

 
 
 

 
 

 
 
 
 
 
 
 

Hirdetés

Hirdetés