Kilenc évet kapott Bene Krisztián, a lúggal támadó orvos

Ez már a sokadik tárgyalás volt, és még nincs vége.
 
 

Kilenc évet kapott Bene Krisztián, a lúggal támadó orvos

Ez már a sokadik tárgyalás volt, és még nincs vége.
 
 
 
 
Tetszünk, ugye? Akkor lájkolj minket! 
 

Kilenc évet kapott Bene Krisztián, a lúggal támadó orvos

Ez már a sokadik tárgyalás volt, és még nincs vége.

Csütörtök délelőtt hirdetett ítéletet a lúgos orvos ügyében a Fővárosi Ítélőtábla, Bene Krisztián volt kórházigazgató kilenc évet kapott és örökre eltiltották hivatása gyakorlásától. Bűnösnek találták – életveszélyt okozó testi sértés és egyéb bűncselekmények mellett – személyi szabadság megsértéseben és magánlaksértés vétségében is.

Az orvosnak kártérítést kell fizetnie Renner Erikának: 250 ezer forintot, illetve további 192 ezer forint bűnügyi költséget is megtéríteni, ugyancsak a nő számára.

Öt éve húzódik az ügy

A férfi még 2013-ban injekcióval elkábította szeretőjét, majd az öntudatlan nő nemi szervére öntött lúgot azért, mert nem akart összeköltözni vele, de elhagyni sem akarta. A nő életveszélyesen sérült, több operáción átesett, nemi életét nem tudja többet teljes értékűen élni, maradandó károsodásokat szenvedett.

Egy ideig úgy tűnt, hogy az ügy a vádemelésig sem jut el, miután a Fővárosi Főügyészség 2014 augusztusában azt közölte: megszüntették az eljárást a gyanúsítottal szemben. Ám a megszüntető határozat ellen panasz érkezett, a doktorból – Mikola István unokaöccséből – pedig végül vádlott lett.

Első fokon a Fővárosi Törvényszék 2016 májusában négy év börtönbüntetésre ítélte és öt évre eltiltotta a hivatása gyakorlásától Bene Krisztiánt, míg másodfokon a Fővárosi Ítélőtábla kilenc év börtönnel sújtotta, és örökre eltiltotta attól, hogy orvos legyen.

A köztévében hagyták magyarázkodni

Az ügy komoly botrányt okozott már az elején is, de főleg akkor, amikor tavaly márciusban a köztévé interjút készített a vádlottal, ahol hagyták, hogy hosszan magyarázkodjon.

Első fokon egyebek mellett testi sértés miatt ítélték el az orvost, ám a táblabíróság már életveszélyt okozó testi sértés bűntettében mondta ki bűnösnek, így nyílt lehetőség a harmadfokú tárgyalásra. Bene fellebbezett, viszont még abban a hónapban előzetes letartóztatásba került. De a Kúria nem tett pontot az ügy végére, lesöpörte az ítélőtábla döntését és felhívta a figyelmet arra, hogy valószínűségre nem lehet bűnösséget alapozni.

A megismételt per november 23-án kezdődött a Fővárosi Ítélőtáblán, hatalmas érdeklődés mellett, több tárgyalási nap után február 22-én, csütörtökön hirdettek ítéletet.

A védelem mindvégig a kórházigazgató ártatlanságát hangoztatta, a vád viszont – egyebek mellett – életveszélyt okozó testi sértés kísérletéért látná évekre rács mögött Bene Krisztiánt. Az áldozat és ügyvédje az orvos bűnösségén túl azt próbálta kitartóan bizonyítani, hogy a támadó emberölés kísérletét követte el, hiszen fennállt az esélye annak, hogy Renner Erika belehal a brutális bántalmazásba.

Az ítélet nem jogerős.

 

 

Támogass, hogy még több és jobb cikkeket írhassunk!

A Nyugat.hu, amit épp most olvasol, háttérhatalom nélkül, hirdetésekből és támogatásokból tartja fenn magát. Célunk a hiteles, igazságkereső hírgyártás, a jó tartalom. Ehhez kérjük támogatásodat! Kattints és légy részese a szabadságnak.

 

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

 

 


 
 

 
 
 

 
 

 
 
 
 
 
 
 

Hirdetés

Hirdetés