Kiválóan szervezett bűnbanda került rács mögé az osztrák és magyar rendőrök együttműködésének köszönhetően. Az Ausztriában 17 betörést végrehajtó 11 fős csapat 9 tagja előzetes letartóztatásban várja a tárgyalást. Erről tartottak ma sajtótájékoztatót az ausztriai Jennersdorfban a két ország rendőrségének képviselői.
A cselekmény dióhéjban: a többnyire Sümeg-környékiekből álló csapat tavaly nyáron 3 hónap alatt 17 alkalommal tört be Burgenland különböző autó- és gumikereskedéseibe. Felnikre és abroncsokra utaztak. Alaposan megszervezték az akciókat, három csapatra oszlottak. Az egyik a határ figyelését végezte, van-e ott rendőri mozgás. A második csapat elvégezte a piszkos munkát. Nem kifinomult módszerekkel dolgoztak, ha kellett, leszabták a telepeket védő sorompót és vitték a számukra értékes alkatrészeket. A harmadik csapat a lopott tárgyak Magyarországra szállításában segédkezett.
Tavaly június 20-án azonban a 89-es főúton Torony magasságában a „szállítók” rendőri ellenőrzésbe futottak, ahol az őket megállító járőrök nem elégedtek meg az iratok ellenőrzésével. Kiderült, hogy a járműben található 80 ezer euró értékű felnikkel és abroncsokkal nem tudnak elszámolni. A szombathelyi rendőrök felvették a kapcsolatot az osztrákokkal és negyed óra alatt kiderült, honnan származnak a lopott cuccok. Az is világossá vált, hogy a csapatnak feltehetőleg nem csak egy betöréshez lehet köze.
A bizonyítás azonban nem volt egyszerű, köszönhetően a bűnözők elővigyázatosságának és többek között annak, hogy volt, aki két személyazonossággal élt Magyarországon. Az osztrák rendőrök kiemelték Gábriel Gábor alezredes munkáját, aki „kapcsolatai” révén hozzájárult a bűnszervezet felszámolásához. Az utolsó csapat július közepén bukott le, ők a tettenérésnek köszönhetően már megkezdték a rájuk kirótt büntetés letöltését.
Az európai elfogatóparanccsal Magyarországon elkapott bűnözők tárgyalása Ausztriában lesz, de ők kérhetik azt, hogy büntetésüket Magyarországon töltsék. Az osztrák rendőröknek arra is van adatuk, mi lett a közel 400 ezer euró (kb. 115 millió forint) értékű lopott áruval, erről azonban a nyomozás érdekeire való tekintettel még nem nyilatkoztak portálunk kérdésére. Azt azonban készségesen elmondták nekünk, hogy a gyanúsítottak büntetett előéletűek, sőt, a csapat a börtönben állt össze, ott tervezték el a betöréseket. Az elkövetők munkanélküliek, akik bűncselekményekből tartották fent magukat és családjukat.
Nagy érdeklődés
Az osztrák rendőröket meglepte az az érdeklődés, amit a magyar sajtó mutatott az ügy iránt. A nemzetközi sajtótájékoztatót Jennersdorfban tartották és azon megjelent Werner Fasching r. vezérőrnagy, a Burgenlandi Tartományi Rendőrparancsnokság helyettes vezetője, Kurt Schuller r. alezredes, a Jennersdorfi Járási Rendőrparancsnokság helyettes vezetője, Wolfgang Holzmann, a Jennersdorfi Járási Rendőrparancsnokság Bűnügyi Szolgálatának csoportvezetője (az ügy előadója) és magyar részről Gábriel Gábor r. alezredes, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság kiemelt főreferense, valamint dr. Kazmar Enikő hadnagy, a Vas MRFK sajtószóvivője. A sikeres felderítést azért is tartották kiemelten fontosnak, mert a jennersdorfi járás a legbiztonságosabb területek között van.