Már csak 15 nap és újra tombolhatunk P!nkkel

A visszaszámlálás elindult, nemsokára ismét felcsendül Budapesten a So What?
 
 

Már csak 15 nap és újra tombolhatunk P!nkkel

A visszaszámlálás elindult, nemsokára ismét felcsendül Budapesten a So What?
 
 
 
 
Tetszünk, ugye? Akkor lájkolj minket! 
 

Már csak 15 nap és újra tombolhatunk P!nkkel

A visszaszámlálás elindult, nemsokára ismét felcsendül Budapesten a So What?

Mint, ahogy azt már korábban, a pillanat hevében a Nyu.hu megírta: az idei Sziget fellépők között tudhatjuk – végre és ismét – P!nket is. Alecia Moore a fesztivál mínusz egyedik napján, augusztus 9-én lép majd a Nagyszínpadra, addig pedig már tényleg csak néhányat kell aludni.

A most már kétszeresen is boldog anyuka láthatóan nem bírja sokáig zenélés nélkül. Bár legutóbbi albuma 2012-ben jelent meg, az énekesnő azóta túl van egy világturnén, a You+Me projekten, számos önálló dalon és nem mellesleg egy filmen (Thanks for Sharing) is. Legutóbb Siával dolgozott együtt, melynek eredménye Waterfall című szám.

A nagy visszatérés

Egyre több fórumon beszélnek róla, hogy most már valóban jönnie kell a hetedik albumnak, amit az a tény is csak erősít, hogy P!nk idén több fesztivál sztárfellépője. Az énekesnő a napokban elkezdett dolgozni egy új videoklipen, mely talán éppen a P7 első dalához készül. Az újdonság augusztus 10-én lesz hallható először – vagy, reményeink szerint már augusztus 9-én élőben, a Szigeten.

 

 

Támogass, hogy még több és jobb cikkeket írhassunk!

A Nyugat.hu, amit épp most olvasol, háttérhatalom nélkül, hirdetésekből és támogatásokból tartja fenn magát. Célunk a hiteles, igazságkereső hírgyártás, a jó tartalom. Ehhez kérjük támogatásodat! Kattints és légy részese a szabadságnak.

 

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

 

 


 
 

 
 
 

 
 

 
 
 
 
 
 
 

Hirdetés

Hirdetés