Megállni tilos? Kit érdekel!

Mindennapi szituáció, hogy a szombathelyi Stromfeld lakótelepen lévő patika előtt autók várakoznak. Pedig két tábla is tiltja a megállást.
 
 

Megállni tilos? Kit érdekel!

Mindennapi szituáció, hogy a szombathelyi Stromfeld lakótelepen lévő patika előtt autók várakoznak. Pedig két tábla is tiltja a megállást.
 
 
 
 
Tetszünk, ugye? Akkor lájkolj minket! 
 

Megállni tilos? Kit érdekel!

Mindennapi szituáció, hogy a szombathelyi Stromfeld lakótelepen lévő patika előtt autók várakoznak. Pedig két tábla is tiltja a megállást.

A KRESZ azt nem írja elő, hogy kórházaknál, patikáknál, orvosi rendelőknél nem érvényes a megállni tilos tábla hatálya. Márpedig az említett gyógyszertár előtt a Stromfeld Aurél utcától az elkerülő útig végig tiltják a megállást.

Hogy ez mennyire indokolt vagy sem, azt az illetékesek tudják, az azonban tény, hogy naponta több gépkocsi vezetője is nagy ívben tesz a tiltásra, s nemhogy megáll, de még várakozik is a bolti bejárat előtt. Ugyanis azt előre nem tudni, mennyien állnak előttük a sorban, vagy mennyi idő alatt tudják kiváltani, megvenni a készítményeket.

Azt sem lehet mondani, hogy életveszély elhárítására kell mielőbb a gyógyszerhez jutni, hiszen aki már olyan beteg, azt kórházba szállítják, s nem rendkívüli sürgősséggel a patikából hozatják neki a gyógyszert. Aki pedig csak magának vásárol, annak meg végleg semmi indoka arra, hogy – ebben az esetben elég súlyosan – megszegje a közlekedési szabályokat.

Igaz, a patikánál csak két-három kocsinak van kialakítva parkolóhely, de a környéken bőven lenne hol szabályosan megállni. A patikával szemben lévő zsákutcában például semmi sem tiltja a megállást és a várakozást, arról már nem is beszélve, hogy a gyógyszertár mellett egy szupermarket található, ahol mindig van üres parkolóhely.

Persze az nem a patikához tartozik, de azt nemigen vizsgálják, hogy a parkolóból ki, hová tart. S, hogy lúd legyen kövér, egypercnyi járásra van a lakótelepi nagyparkoló, ahol szintén mindig vannak üres parkolóhelyek. Hogy más lehetőséget már ne is említsünk.

A gond csak az, hogy egyes elkényeztetett autósoknak derogál pár tíz métert gyalogolni, inkább tesznek a közlekedési szabályokra. Ha tehetnék, a gyógyszertári pulthoz is kocsival hajtanának, ki sem szállnának belőle.

Persze, ha a renitenseket megbüntetnék, még ők lennének felháborodva. Elvégre nekik annyira sürgős gyógyszert vásárolni, receptre kiváltani, hogy ezt még a megállni tilos tábla sem akadályozhatja meg.

 

 

Támogass, hogy még több és jobb cikkeket írhassunk!

A Nyugat.hu, amit épp most olvasol, háttérhatalom nélkül, hirdetésekből és támogatásokból tartja fenn magát. Célunk a hiteles, igazságkereső hírgyártás, a jó tartalom. Ehhez kérjük támogatásodat! Kattints és légy részese a szabadságnak.

 

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

 

 


 
 

 
 
 

 
 

 
 
 
 
 
 
 

Hirdetés

Hirdetés