Meghalt a Budapesten vasárnap hajnalban lelőtt fiatal nő

 
 

Meghalt a Budapesten vasárnap hajnalban lelőtt fiatal nő

 
 
 
 
Tetszünk, ugye? Akkor lájkolj minket! 
 

Meghalt a Budapesten vasárnap hajnalban lelőtt fiatal nő

Nem tudták megmenteni annak a fiatal nőnek az életét, akit vasárnap hajnalban fegyverrel sebesített meg volt párja a XVII. kerületben, Rákoskeresztúron – értesült a 24.hu. Úgy tudják, az áldozat hétfő délelőtt vesztette életét. A támadásnak így már három áldozata van: a kisgyermekes anya és párja, illetve a támadó, aki magával is végzett.

A 26 éves Cs. Norbert bement egy Újlak utcai házba és ott lelőtt egy férfit, aki a helyszínen életét vesztette. A támadó ezt követően a lakásban tartózkodó nővel kiment az utcára, ahol a nőre is rálőtt, majd a fegyverét maga ellen fordította. A nőt és a támadót a mentők életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba. Cs. Norbert később belehalt sérüléseibe.

 

 

Támogass, hogy még több és jobb cikkeket írhassunk!

A Nyugat.hu, amit épp most olvasol, háttérhatalom nélkül, hirdetésekből és támogatásokból tartja fenn magát. Célunk a hiteles, igazságkereső hírgyártás, a jó tartalom. Ehhez kérjük támogatásodat! Kattints és légy részese a szabadságnak.

 

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

 

 


 
 

 
 
 

 
 

 
 
 
 
 
 
 

Hirdetés

Hirdetés