Meghosszabbította a bíróság Czeglédy Csaba előzetes letartóztatását

Három hónappal.
 
 

Meghosszabbította a bíróság Czeglédy Csaba előzetes letartóztatását

Három hónappal.
 
 
 
 
Tetszünk, ugye? Akkor lájkolj minket! 
 

Meghosszabbította a bíróság Czeglédy Csaba előzetes letartóztatását

Három hónappal.

A Szegedi Járásbíróság nyomozási bírája ügyészi indítványra szerdán három hónappal meghosszabbította Czeglédy Csaba előzetes letartóztatását - tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője az MTI-t.

Szanka Ferenc elmondta, Czeglédy Csaba és társai ellen bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt folyik eljárás. A bíró egy másik gyanúsított előzetesét is meghosszabbította három hónappal, egy harmadik esetében azonban elégségesnek látta a házi őrizet elrendelését. Az utóbbi döntés ellen az ügyészség fellebbezett.

Az ügyben heten előzetes letartóztatásban, kilencen házi őrizetben vannak, egy gyanúsított pedig szabadlábon védekezhet.

A gyanú szerint a Czeglédy Csaba vezetésével létrejött bűnszervezet 2011 és 2016 között olyan céghálózatot alakított ki, amely diákmunka-közvetítéssel foglalkozott. Céljuk az volt, hogy a bűnszervezet élén álló, a Humán Operátor Zrt.-hez köthető emberek, a közvetítő cégek, valamint a céghálózat alján levő, strómanok által vezetett iskolaszövetkezetek segítségével a diákmunka-közvetítés után járó közterhek megfizetését elkerüljék. A gyanú szerint a bűnszervezet csaknem 3 milliárd forint vagyoni hátrányt okozott az állami költségvetésnek.

Czeglédy Csaba (Éljen Szombathely!-MSZP-DK-Együtt) szombathelyi önkormányzati képviselő, ügyvédként az MSZP és a DK jogi képviseletét is ellátta több ügyben.

 

 

Támogass, hogy még több és jobb cikkeket írhassunk!

A Nyugat.hu, amit épp most olvasol, háttérhatalom nélkül, hirdetésekből és támogatásokból tartja fenn magát. Célunk a hiteles, igazságkereső hírgyártás, a jó tartalom. Ehhez kérjük támogatásodat! Kattints és légy részese a szabadságnak.

 

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

 

 


 
 

 
 
 

 
 

 
 
 
 
 
 
 

Hirdetés

Hirdetés