Mellek uralma a Sports Illustrated bikinis különszámában

Az amerikai sportújság 1964 óta minden év februárjában kiadja a várva-várt mellékletet.

Amikor a Sports Illustrated elkezdte azt a tradíciót, hogy az év téli időszakában, amikor kevés sportesemény van, divatmodelleket mutat be tenyérnyi fürdőrucikban és egzotikus helyeken, többféle lavinát is elindított a maga módján. Azt például talán a lapkiadó sem gondolta volna, hogy csak ez a különkiadásuk annyit fog tejelni, hogy a kétezres évek közepére már 35 millió dolláros (!) bevételt hozzon a konyhára a hirdetésekből. Ezen túl a Swimsuit Issue-nak fontos szerepet tulajdonítanak abban a tekintetben, hogy a bikini a praktikus ruhadarab-státuszból a divat fennsíkjára emelkedhetett, és azt sem nagyon kérdőjelezi meg senki, hogy a magazin ugródeszka a szupermodellség felé.

Kate Upton, az új szexszimbólum?

Az igazi királynő a szexi lányok között persze mindig az volt (és lesz), akire a címlapszerepet osztották: ez a megtiszteltetés érte már Heidi Klumot, Tyra Bankset, de még Beyoncét is - idén pedig a mindössze 19 éves Kate Upton lett a kiválasztott, akinek arcát ennek köszönhetően szinte minden valamirevaló celebmagazin vezércikkben hozta, pedig egy éve még a nevét sem ismerte senki.

Ebből a videóból annyi mindenképpen kiderül, hogy a floridai szőkeség láthatóan nem lihegi túl magát, pont úgy eltáncolgat egy kosárlabdameccs szünetében, mint egy valamirevaló tizenéves (hozzátesszük: az ezt bemutató YouTube-videó komoly mértékben tornászta fel a népszerűségét), semmi allűr, laza, mint egy szalmabála. De egyébként már a filmezésbe is belekóstolt: Az Eddie Murphy és Ben Stiller nevével fémjelzett Hogyan lopjunk felhőkarcolót című vígjátékban szerepelt, még ha csak ilyen nyúlfarknyit is.

És még egy nagy előny: nem okozott gondot neki levenni a bikinifelsőjét, amint az az alábbi képen is látszik. Az alábbi kép mögött pedig további képek is sorakoznak a macskaszemű lányról, úgyhogy kattintsanak bátran, ha Önök nem a Sports Illustrated előfizetői!

 
 

 

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.

     

    Kibékülős szex: úgy hat, mint a kokain?

    Hölgyek és urak, hírünk van: a kiadós veszekedést követő vad dugás felér egy betépéssel. Ám nem biztos, hogy ennek örülnünk kell.
     

    Lolita - Pórnő blogol

    Ha megcsókolod, véged, onnantól ő irányít, és korának megfelelően szeszélyesen, vagyis hiába van tapasztalatod, kicsúszik alólad a talaj.
     

    6 tény, amit talán még nem tudtál a péniszről

    Mi, hímek nagyon büszkék tudunk lenni a hímtagra, amivel rendelkezünk. Na de tisztában vagyunk-e mindennel vele kapcsolatban?
     

    A bőr színe – Pornő blogol

    Nem kell hozzá sasszem, hogy észrevegyük, a pornóban antropológiai divatok burjánzanak, de itt a rassz sokfélesége a vágy titokzatos tárgya.
     

    Marok Marcsa, és barátai – Pornő blogja

    A pornóban a maszturbáció, mint fenséges látvány jelenti a petting korai szakaszát. A lehunyt szemmel élvező női arcnál kevés szebbet lehet mondani.
     

     
     
     

     

    Jogerős börtönbüntetés a megvadult sárvári markolósnak

    A Szombathelyi Törvényszék érdemben nem változtatott az elsőfokú bíróság ítéletén, a rendőrautót kilapító férfi rács mögé vonul.
     

    Osztrák műszerek vasi kórházakba

     

    Beleszerettem a zöldturmixba

    Durván hangzik, ha azt mondom, hogy azért ugrok ki reggel az ágyból, hogy megkezdhessem a reggeli kis rituálémat a turmixgépemmel?