Drogtörvény: rács mögé dugná a kormány a kamaszokat?

A készülő BTK-tervezetről

A Büntető Törvénykönyv tervezett módosítása már börtönbe vetné a füves cigi átpasszolóját is. Adja magát a kérdés: mit szedtek be a fiúk, akik ezt eldöntötték?

Van valami pikáns abban, hogy ez az írás egyazon címlapon szerepelhet ezzel a másikkal. Az Alkoholimádók Éjszakája a „készítsd a gyomrod!” szlogennel ágyazott meg egy egészestés szesztúrának, a meghívott sztárvendégek a 380 forintos nagy vodkanarancs, nagy rumkóla, nagy viszkikóla és nagy tekila voltak. Míg ők, akik a családi erőszaktól a májkárosodáson át évi nyolc-tízezer ember elhalálozásáig jónéhány súlyos következményért felelősek, vidáman lubickoltak a rivaldafényben, sőt, még reklámot is csináltak nekik, addig a fekete bárányként kezelt, holott kutatások szerint is jelentősen kevésbé ártalmasabb, édeskés illatú társuk elfüstölőire újabb billogot nyomtak.

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium ugyanis tegnap megküldte a TASZ-nak a BTK módosításáról szóló előterjesztését, ennek pedig a kábítószerrel való visszaélés szekciójában sikerült olyan újításokat betervezniük, amiket a szabadságjogokkal foglalkozó szervezet csak úgy jellemzett: eszetlen szigor jön. Még annál is durvább, mint amit Sárosi Péter, a TASZ programvezetője tavaly októberben elmondott nekünk.

Bár a Drogriporter írása részletesen vesézi a jövendőbeli változtatásokat, azért egy rövidebb kivonat álljon itt is néhány jelentős módosításról, rövid értelmezéseinkkel.

Először is: ha egy kábítószerfüggő átad valakinek csekély mennyiségű cuccot, akkor egy évig terjedő szabadságvesztésre ítélhető, míg ha nem függő teszi ugyanezt, akkor két évnyi rács mögötti életet is kiszabhat a bíróság. Magyarul: egy vidám osztálykiránduláson körbeadott jointért - ami, csak hogy szögeződjön le, gyakran előfordul - lecsukhatják azt a szerencsétlent, aki ugyan három éve az oszály legjobb tanulója, jó magaviseletű, jó családi háttérrel és szép kilátásokkal rendelkezik, de elkövette azt az égbekiáltó aljasságot, hogy ő gyújtotta meg elsőként a fondorlatos rudacskát. Mintha bármi mást is okozna egy átnevetett estén túl.

Másodszor: "elterelést" csak az vehet majd igénybe, aki két éven belül nem vett részt ilyenben, és nem is folyt ellene eljárás kábítószerrel visszaélés bűncselekmény elkövetése miatt. Magyarul: egy huszárvágással kizárják tehát a függőket, mivel alighanem kerültek már a meghatározott intervallumon belül a hatóságok látókörébe. Ők tehát most ismét a vádlottak padján találhatják magukat valamelyik rehabilitációs intézmény betegszobája helyett. Értelmetlen kriminalizálás, ahogy a TASZ fogalmaz.

Büntetendővé válik a kábítószer fogyasztására való eredménytelen rábírás és a nagy nyilvánosság előtti felhívás is. Ezzel egy csomó mindenre ráhúzhatnák a vizes lepedőt, mint drogreklám, például akár már ebbe a cikkbe is beleköthetnének. Magyarul: értelmes vitát sem nagyon lehet majd folytatni a kábítószerekről, mert tartani lehet tőle, hogy a vonatkozó paragrafusra hivatkozva valaki feljelentést tesz. Aztán emeli a házi készítésű pálinkával teli poharát arra, hogy na, sikerült megszorongatni a liberális férgeket.

De vannak itt még egyéb finomságok is, tessék csak elolvasni a Drogriporter érveit.

Miközben tehát számos tudományos felmérés igazolja, hogy a szigorítás sehol nem vezetett még eredményre a kábítószerkérdést illetően, addig a Fidesz-KDNP fogja magát, és az - Európában a keménységével már így is dobogósnak számító - drogtörvényt még inkább ebbe az erődemonstrációs irányba akarja elbillenteni. Kár, hogy ettől még nem lesz kevesebb szerfogyasztó, csak éppen a kemény függők rehab helyett, a rajtakapott középiskolások meg egyetem helyett mehetnek börtönbe. Szép, új világ!

De gond egy szál se, spanglik helyett majd a pálinkafőzdék okoznak izgalmakat.

 
 

 
  • #29február.12.16:15kuruglaÚjVálasz

    a drogot nem kell kipróbálni, mint ahogy a szeszt és a cigit sem! Igen is számoljon a fenyegető következménnyel mindenki aki rávetemedik!!!Itt nem kell elnézőnek lenni, aki pedig terjeszti azt példásan kivonni örökre a társadalomból, mint a többszöri gyilkosokat!!!!!!!

     
  • #28február.12.14:02tieoneÚjVálasz
    Idézet: grenada
    Én megköszönöm a hozzászólóknak hogy bebizonyították, mitől ilyen sötét (középkor-szerű) ez az ország.

    Demagóg dumák egymás után, takandtól pokrocig.
    ...

    Börtönbe zárnák 2-8 évre a kedvenc postást, a kisboltost, a szabót, a zöldségest, a rajztanárt, a gázóra leolvasót, a friss diplomást. A hozzászólók nagy részét ez nyilván nem érdekli, pedig tisztességes emberekről is szó van. A gyerekek/fiatalok védelme más kérdés, és természetesen nagyon fontos, bár nem hiszem hogy egy spangli után a kukákat rugdossák ordítva, mint a piától sajnos.
    Mindezeket félretéve is, miért válhatna be Magyarországon az, ami sehol máshol Európában nem vált be és eltörlésre került néhány éven belül!?

     
  • #27február.11.20:03takandÚjVálasz
    Idézet: Gstrr
    Majd amikor a rendőrbácsik a sok konzervatív szülők akik itt érvelnek a börtön mellet és a drágalátos kicsi fiuk és vagy lányukat elcsípik mer kipróbálta a cigit (márpedig sajnos jelentős része ki...
    ...

    Azt fogom mondani,amit eddig mondtam neki.Egyszem gyerek,15 évesen lakása van,az én házam is örökli.Na szóval,azt fogom mondani,hogy a rákos gyermekekért alapítvány biztosan fel tudja használni ezeket az ingatlanokat.Mert ha nem úgy viselkedik ahogy egy normális gyerektől elvárható,ne várjon ő sem semmit.Tudom,sötét vagyok,meg konzervatív,meg maradi.Az én gondom...

     
  • #26február.11.19:59takandÚjVálasz
    Idézet: grenada
    Én megköszönöm a hozzászólóknak hogy bebizonyították, mitől ilyen sötét (középkor-szerű) ez az ország.

    Demagóg dumák egymás után, takandtól pokrocig.
    ...

    Tisztelt grenada!
    Szeretnék bocsánatot kérni azért,mert nem egyezik a véleményem az önével.
    "Én megköszönöm a hozzászólóknak hogy bebizonyították, mitől ilyen sötét (középkor-szerű) ez az ország."Ha két spangli közt bejárt volna az iskolába,tudhatná,hogy az ön hozzáállását(nevezetesen a másként gondolkodók elítélését-a középkorban inkvizíciónak hívták.De ne menjünk addig vissza,ez önnek úgyis magas.Menjünk vissza csak 30 évet.Akkor sem lehetett véleményt nyílvánítani.Ön sem tűri,hogy más nem úgy "gondolkodik" ahogy ön.Gratula.Jó repülést!

     
  • #25február.11.16:28cssanyiÚjVálasz
    Idézet: Gstrr
    Majd amikor a rendőrbácsik a sok konzervatív szülők akik itt érvelnek a börtön mellet és a drágalátos kicsi fiuk és vagy lányukat elcsípik mer kipróbálta a cigit (márpedig sajnos jelentős része ki...
    ...

    még nem állok abban a korban, hogy ilyeneken kéne gondolkodnom. ellenben úgy nőttem fel, hogy apám kijelentette, bármit is teszek az az én saram, ha tehetné se húzna ki a szarból, ez az egyik. a másik, hogy a belemet kitaposta volna ha olyant teszek. félreértés ne essék, nem azért nem tettem meg dolgokat, mert tiltva (?) volt,vagy félelemből. nem hanem azért, mert normális családban, viszonyok közt nőttem fel. és még mielőtt megkapom, hogy mi is konzervatívak vagyunk, nem árt közölni, h nem. csupán egyszerű melós család, mindenki dolgozik, mindenki a két kezéből él meg, akárcsak az őseim. magyarok sem vagyunk vér szerint, sőt még templomba járó istenfélők se. de vannak normáink. és igen. ha magam látnám én is kitaposnám annak a szarosnak a belét akit látnék füvezni. az iskolás meg? ha ez kell neki, pusztuljon. és a gyerekemet is így fogom nevelni.

     
  • #24február.11.16:19kisrobert.ÚjVálasz
    Idézet: Gstrr
    Majd amikor a rendőrbácsik a sok konzervatív szülők akik itt érvelnek a börtön mellet és a drágalátos kicsi fiuk és vagy lányukat elcsípik mer kipróbálta a cigit (márpedig sajnos jelentős része ki...
    ...

    De lehet, hogy a sok konzervatív szülő tudja, hogy az adható és a kiszabható nem azt jelenti, hogy az elkövető egyből a maximumot kapja. Nyilván először megrovást és felfüggesztett ítéleteket hoznak.
    És ha drogozott a büdös kölke, akkor legalább féljen is a következményektől.
    Mert eddig mi volt? Szívhatod nyugodtan, semmi bajod nem lehet.

    És kedves grenada, lehet, hogy középkori gondolkodású ez az ország, de hidd el a világ országainak több mint 90%-a ilyen. Mert sorold csak azon országokat, ahol szabad füvezni, és azt terjeszteni!?

     
  • #23február.11.13:12GstrrÚjVálasz

    Majd amikor a rendőrbácsik a sok konzervatív szülők akik itt érvelnek a börtön mellet és a drágalátos kicsi fiuk és vagy lányukat elcsípik mer kipróbálta a cigit (márpedig sajnos jelentős része ki fogja ha tetszik ha nem mindenhol ez megy)akkor majd mit fognak mondani lesz majd sírás rívás meg az ismerősök keresése h intézzük el valahogy.....na akkor majd el lehet gondolkodni hogy jé ez velem is előfordulhat úgyhogy fel lehet készülni emberek.Pont azok fogják őket megfingatni akikre szavaztak!!!!!ennyi.

     
  • #22február.11.12:53grenadaÚjVálasz

    Én megköszönöm a hozzászólóknak hogy bebizonyították, mitől ilyen sötét (középkor-szerű) ez az ország.

    Demagóg dumák egymás után, takandtól pokrocig.

    Eleve ez a drogra-kell-a-pénz-ezért-rabolok dolog csak a kemény függőkre érvényes, és ők kisebbségben vannak. Az egyszeri gimnazista nem tartozik közéjük! Egy intelligens ember tud mértéket is tartani. Mint ahogy többtízezren szívnak füvet az országban és mégsem fordul ki alóluk a világ. Mert csak laza hétvégi lelazításnak használják.

    "Érdekes, hogy a mi korosztályunk kibírta az e fajta aljzószerek nélkül" - haha! Miért, az alkohol nem az ajzószer? És a higító? Csak azért kérdem, mert a korábbi évtizedekben ezek mentek.

    Szóval amíg legálisan lehet alkoholmérgezést kapni, addig milyen alapon magyaráztok?

     
  • #21február.11.10:21pokrocÚjVálasz

    Botrányos ez a cikk. Miért nem egy eldugott blogot vezet az írója?

     
  • #20február.10.22:04takandÚjVálasz
    Idézet: kisrobert.
    Tudja fene vasszigor...
    Az átkos kommunizmusban egész jól működött ez a drogmegelőzés (gyakorlatilag nem volt hozzáférhető)... ...csak ebben a nagy demokráciában nem tudnak mit kezdeni vele.
    ...

    Hát igen.Az egyik nemrég elhunyt szhelyi főrendőrt a Kispityerben a 90-s években nemegyszer úgy pakoltuk be a Lada kombijába,olyan részeg volt,de elment autóval haza...Az egyik ex-rendőrségi (szintén helyi)szóvívő lerugdosta a barátnőjét az egyik legismertebb szórakozóhely lépcsőjéről...Van szerencsém személyesen ismerni a "Surányi" Józska bácsit.Neki volt tekintélye a "sötét oldalon" is tisztelték.A mai rendőrök java része-TISZTELET A KIVÉTELNEK-alibizik.Az egyik sörözőm vendégeinek zöme,jelenlegi és volt rendőr.Ők mondják,nem érdekük intézkedni,mert a bűnözőknek jogai vannak,nekik meg kötelességük...Eszközeik elavultak,ha intézkedés közben testi kényszert alkalmaznak,rögtön vizsgálat jön.Nem szerettem a Kádár-rendszert,de az sem normális,hogy a tizenéves mindegy milyen bőrszínű gyerek pofonröhögi a rendőrt,ha az rászól hogy ne üvöltsön éjjel 2-kor a Mekinél.Most meg hogy a nyugdíjukat is elveszik,még kevésbé lesz vonzó ez a pálya.

     
  • #19február.10.21:48takandÚjVálasz
    Idézet: samhaba
    Ismét nem a lényegről megy a vita. Mindenki mondja a saját sztoriját,a hozzászólók jelentős része ezt még meg is fűszerezi közhelyek dobálásával!
    Hölgyeim és Uraim!
    ...

    Lehet,szülőként és "sokat látott" emberként túlreagálom.Biztosan.De asszem úgysem az én véleményemre fognak alapozni a döntéshozók.Csak véleményt nyilvánítok.S az én véleményem az,hogy lehet drogok nélkül élni.Egész egyszerűen csak féltem a gyerekem.

     
  • #18február.10.21:35kisrobert.ÚjVálasz
    Idézet: samhaba
    Ismét nem a lényegről megy a vita. Mindenki mondja a saját sztoriját,a hozzászólók jelentős része ezt még meg is fűszerezi közhelyek dobálásával!
    Hölgyeim és Uraim!
    ...

    Tudja fene vasszigor...
    Az átkos kommunizmusban egész jól működött ez a drogmegelőzés (gyakorlatilag nem volt hozzáférhető)... ...csak ebben a nagy demokráciában nem tudnak mit kezdeni vele.

    Lehet hogy egyszerűen csak a rendőrségnek kellene dolgozni, és sokat javulna ez a drogkérdés is?

     
  • #17február.10.21:25samhabaÚjVálasz

    Ismét nem a lényegről megy a vita. Mindenki mondja a saját sztoriját,a hozzászólók jelentős része ezt még meg is fűszerezi közhelyek dobálásával!
    Hölgyeim és Uraim!

    A kérdés nem az, hogy mi károsabb, az alkohol vagy a könnyű drog.Ki szívja, szívta,és fogja szívni ezután.(minden létező kutatás,teszt,és tanulmány kimutatta h. nem a vasszigor a megoldás, sőt)
    A kérdés egyszerű!
    ARÁNYBAN VAN-E A BŰN ,ÉS A BÜNTETÉS?
    Nem a dílerről beszélünk, nem arról az emberről beszélünk aki megkínálja a kamaszt.Arról beszélünk aki beleszív!!!!Arról a kamaszról beszélünk, aki l ön gyereke is lehet! (teljesen mindegy milyen okból,hol,és milyen körülmények között.)Igen tudom:"Az enyém biztos nem"!!Na persze,legyen úgy!!
    2ÉV! Ez a jó irány? Ez a jó stratégia?

     
  • #16február.10.17:12takandÚjVálasz
    Idézet: grenada
    Remélem te sem cigizel, sem nem iszol, mert ezek is DROGOK. Ezeket miért nem büntetik? Főleg hogy sokkal több kárt tesznek a társadalomban mint a könnyűdrogok?

    Na erre varrjatok gombot
    ...

    Bocsánat,hogy én(is?)válaszolok.Igenis,büntetik.Az új dohányzás ellenes törvény mi,ha nem büntetés?És igen,az ital is (minden bizonnyal több)családot tesz tönkre,de ha néz külföldi hírműsorokat,láthatja,hogy több gyilkosság,rablás,stb.történik azért hogy belőhessék magukat,minthogy ihassanak.A lerakatból sem szeszt vittek el,hanem pénzt,hogy drogra költhesse.(legalábbis ez a vád)És az italokon is van jövedéki adó,nem is kevés.Olyan meg hogy könnyű drog?Biztos hogy MINDENKI meg tud állni a füves ciginél?S ha a havernál legközelebb valami most divatos-és nem egy esetben halálos -partydrog,vagy netán hernyó van?az én kérdésem az (ez a sima cigire is vonatkozik)MI SZÜKSÉG VAN RÁ?

     
  • #15február.10.16:52grenadaÚjVálasz
    Idézet: fontosember
    Azért őrület, hogy egy ilyen cikket le lehet hozni. Igen büntessék szigorúan a drogozást. Féltjük a gyerekeinket!
    ...

    Remélem te sem cigizel, sem nem iszol, mert ezek is DROGOK. Ezeket miért nem büntetik? Főleg hogy sokkal több kárt tesznek a társadalomban mint a könnyűdrogok?

    Na erre varrjatok gombot

     
  • #14február.10.15:26fontosemberÚjVálasz

    Azért őrület, hogy egy ilyen cikket le lehet hozni. Igen büntessék szigorúan a drogozást. Féltjük a gyerekeinket!

     
  • #13február.10.13:47takandÚjVálasz
    Idézet: Larix
    Az előző hozzászólók meglehetősen csőlátásúak. Nem a kemény drogról van szó. Nem a füvesen balesetet okozóról van szó, azt ugyanúgy büntetni kell, mint azt, aki egy kupica után okoz balesetet.
    ...

    "Nem kellene önmagában egy otthon elszívott, utcát sosem látott ártalmatlan jointról, más, esetleg a hatása alatt elkövetett bűncselekményekre terelni a szót."hogy a kérdésre is válaszoljak,az ilyen nem fog a hatóság látókörébe kerülni,hacsak nem árulja,terjeszti.Vagy ön meg tud nevezni olyan személyt,aki ellen ilyen cselekményért indult eljárás?Ezt is a csőben láttam...

     
  • #12február.10.13:40takandÚjVálasz
    Idézet: Larix
    Az előző hozzászólók meglehetősen csőlátásúak. Nem a kemény drogról van szó. Nem a füvesen balesetet okozóról van szó, azt ugyanúgy büntetni kell, mint azt, aki egy kupica után okoz balesetet.
    ...

    Csőlátású vagyok?Minden bizonnyal.Van egy 15 éves fiam.Féltam.Baj?Ha önnek van gyereke,kínálja meg spanglival,sima cigivel,szesszel,sőt ha teheti,kérdezze meg a Stholt,hol olcsó a kokain.Nem a levegőbe beszéltem mikor azt írtam 100-ból 95-nél nem elég a fű.Akit az anyja és a lerakatos megölésével vádolnak,neki is anyagra kellett a pénz.Sajnos van a közeli ismerőseim között is egy aki ilyen problémával kűzd.Már mindent kipróbált,a köhögéscsillapítótól a mákteáig.De önnek igaza van,hülyék a németek,franciák,angolok,amerikaiak,stb.tán csak a hollandok nem.De ne feledje,itt ha engednek valamit,az emberek mindig egy picit többet akarnak.Talán ezért sincs zéró tolerancia az italra.Ezt látom a csőben.

     
  • #11február.10.13:32takandÚjVálasz
    Idézet: Real013
    Azért az vicces, hogy sokan itt az alkoholt úgy védik, mintha az nem tenne tönkre családokat, emberi életeket, nem okoznának ittas vezetők baleseteket stb.
    ...

    Vendéglátósként nem iszom.7 éve.Ittam,ráment a házasságom.Ha nem iszom meg az első sört,nincs 10.

     
  • #10február.10.13:18cssanyiÚjVálasz
    Idézet: Larix
    Az előző hozzászólók meglehetősen csőlátásúak. Nem a kemény drogról van szó. Nem a füvesen balesetet okozóról van szó, azt ugyanúgy büntetni kell, mint azt, aki egy kupica után okoz balesetet.
    ...

    Zábó gyerek is pont ezeket mondta még 2005ben mikor osztálytársak voltunk...aztán el kezdett spanglizni, mondván lelazul "meló" után...aztán megölt egy idős urat a garázslerakatában, illetve kivégezte az anyját. persze lazuljon mindenki amivel akar, de ebben a fene nagy válságban, hogy nem tud az ember olcsóbb, és "természetesebb" lazulást. én inkább a barátnőmre szavazok. pedig 10-12 órákat húzok le Ausztriában egy cégnél,és még haza vezetek...más. maga nem hamisít pénzt, de ha kap tudtán kívül, és azzal fizet, magát is előveszik. úgy nem tud füvet venni, hogy nem sértene törvényt a világ országainak 80%-ában, még ha csak otthon lazul vele, természetesen mindenkinél garantálhatóan, hogy utána nem végez ön és közveszélyes feladatot. ha egy egyetemistának, vagy "vizsgázónak" meg ez kell a nyugalomhoz:D gratulálok, hogy ilyen fiatalság képviseli a jövő értelmiségét, tanárait, nyugdíjkeresőit. na én ezért hagytam itt ezt az országot.

     
  • #9február.10.11:51LarixÚjVálasz

    Az előző hozzászólók meglehetősen csőlátásúak. Nem a kemény drogról van szó. Nem a füvesen balesetet okozóról van szó, azt ugyanúgy büntetni kell, mint azt, aki egy kupica után okoz balesetet. Egyértelmű. Aki drogot ad másnak, azt is büntessék meg, mert lényegében társadalomra káros személy. Aki az utcán (mások előtt) elszív egy spanglit, azt is. Persze ne 8 évre.

    Viszont amit az előttem szólók nem említettek meg, -és kérem érveljenek ellene-, hogy mit árthat másoknak az, aki diplomája megszerzéséhez közeledve, a vizsgaidőszakot végigmelózva, stresszelve hétvégén, otthon, nem egy sörrel lazítana, hanem egy cigivel?! Vagy 8 óra munka után, hasonlóképp szeretne tenni valaki? Vagy. Mit ártana a köznek az, aki nem 20 liter pálinkát főz a saját pálinkafőzőjével, hanem tart egy növényt a kertjében, vagy a lakásában a többi szobanövény mellett..?!
    Nem kellene önmagában egy otthon elszívott, utcát sosem látott ártalmatlan jointról, más, esetleg a hatása alatt elkövetett bűncselekményekre terelni a szót. Én ezt az egyetlen fogyasztási módját nem tartom károsnak. A véleményem egyetlen könnyű drog - típusra vonatkozott, ami véleményem szerint kevésbé káros az alkoholnál, vagy napi egy doboz cigarettánál.

     
  • #8február.10.11:50Real013ÚjVálasz

    Azért az vicces, hogy sokan itt az alkoholt úgy védik, mintha az nem tenne tönkre családokat, emberi életeket, nem okoznának ittas vezetők baleseteket stb. Semmivel nem jobb, vagy rosszabb az alkohol, mint a drogok. Lévén ez is az.

    Illetve: a fű, mint olyan nem bevezető drog, egyáltalán nem következik abból, hogy ha valaki elszív egy szál füves cigit az, hogy utolsó drogos lesz, aki öl a szerért. Ez csak annyira van így, mint hogy ha valaki iszik egy sört, az nem áll meg később addig, míg el nem issza a keresetét és romba nem dönti a családját... ( Igen, vannak rá példák, nem is egy. De alapvetően itt sem a szerrel van baj, hanem az emberrel, igaz?) És ha már valaki megemlítette nem csak a pálinka gyógyszer, létezik ám orvosi marihuána is...

    Az meg vicc, hogy egy cigi átadásáért valaki 2 évet kapjon! Gondolkodnak az ilyenek? Ha ezért valakinek két évet kell kapnia, akkor egy közúti baleset okozásáért életfogytiglan, gyilkolásért meg többszörös halálbüntetésnek kellene járnia kb. ha lenne itt bármilyen arányosság. De az nincs.

    És mielőtt bárki leszólna, életemben nem szívtam el egy spanglit, de még rendes cigit sem.

     
  • #7február.10.09:37CsarliÚjVálasz

    Gratulálok a cikkírónak!

    Valószínű elszívott párat a drágám és most élvezi az életet meg az írást.
    Pálinkafőzés - drogfogyasztás szép párosítás.
    Nagyon helyes, hogy büntetik és azért mert először csak egyet szív el aztán kettőt, hármat ... és függő lesz.
    Egy idő után már gyenge lesz és erősebb szerekhez nyúl.
    És egyáltalán miért kell drogot fogyasztani, tényleg ilyen szar az élet.
    Én inkább maradok egy jó kupica pálinkánál.

     
  • #6február.10.09:12takandÚjVálasz

    Több mint 20 éve vagyok vendéglátós.Dolgoztam az éjszakában is,olyan helyen is ahová fiatalok jártak.Sok srácot (felnőttet is)láttam,akik jointtal kezdték,s most már a mindegy,csak kábítson szinten vannak.Látni őket az utcán.Jó 100-ból "csak" kb. 95-t.Ha meg már nincsen pénz narkóra,jön a máktea,utána a koccintós.Igaza van a cikkírónak.Engedni kell,hadd hülyüljenek tovább az emberek,hátha visszahozzák a fletót.De ha majd ő vagy valamely családtagja kerül olyan helyzetbe,hogy kirabolják,leütik,ne adj isten kábszer hatása alatt lévő elüti pl.a járdán,akkor is hangoztassa az ő nagy liberalizmusát.Gondolom neki a "széfet a kórházba!"(akkor már gyógyszer nem is kell),is tetszett...Hozzáteszem én alkoholt sem iszom.

     
  • #5február.10.07:13bala1963ÚjVálasz

    Jellemző ez az álszemérem, meg hülyeség a cikk írójára. Szabad utat a drogoknak ! Gondolom, aki írta, egy fiatal süldő, gyereke nincs. Igenis, aki füves cigivel kínálja a társát, s rá akarja szoktatni, bűnhődjön. Érdekes, hogy a mi korosztályunk kibírta az e fajta aljzószerek nélkül. Ha még mindig a komcsik lennének hatalmon és ők hozták volna fel ezt, akkor biztosan jó lenne a cikkírónak is.
    Tisztelt Nyugat.hu ! Ébredjenek már fel, s próbálják meg hírportálukat politikamentessé tenni. Szerethetőbb lenne ! S tárgyilagosabb is.

     
  • #4február.10.00:51samhabaÚjVálasz

    Ismét egy szeletke abból a száz darabra vágott tortából, ami miatt ez az ország ott van ahol!És nem feltétlenül(csak)arra gondolok,hogy teljes csövesség van, nyakig adósság, Balkán!!!Fejben vannak komoly lemaradások.Óriási lemaradások, és elmaradások.De majd a magyarok megmutatják megint:-)))))Hisz mi,tudjuk mi a dörgés:-)))Mi csakis mások miatt süllyedünk, szép lassan, a teljes jelentéktelenség mocsarába.Csakis mások miatt.:-))))))

     
  • #3február.09.23:55LabbiÚjVálasz
    Idézet: cssanyi
    ha rajtam múlna, Texas szintű büntetések lennének: http://norml.org/legal/item/texas-drugged-driving
    érdekesek a mai fiatalok. fű nélkül nem élet az élet.
    ...

    Teljes mértékben egyetértek Önnel!

     
  • #2február.09.23:24cssanyiÚjVálasz

    ha rajtam múlna, Texas szintű büntetések lennének: http://norml.org/legal/item/texas-drugged-driving
    érdekesek a mai fiatalok. fű nélkül nem élet az élet. biztos olyan sz@r az egész, hogy anélkül viselhetetlen. osztálykiránduláson elszívnak 10-en egy szálat...ok. de elég egy kis hülye gyerek aki rájátszik még egy lapáttal kárt tesz magában, vagy rossz esetben másban, kit vesznek elő? a felügyelő tanárt. ok. drogozzon mindenki, de ne más farkával verje a csalánt...ami valljuk be, lehetetlen. pár éve Gyöngyösfalunál is volt valami baleset, ott is füves volt a sofőr nem? más. ideje végre a nagy pénznyelő rehab programokat is kicsit visszaszorítani. miért nem ítélik közmunkára azokat akiket először csípnek meg? bőven elég lenne büntetésnek, hogy pl a Savaria karneválon sárga mellénykében, nadrágban, gumikesztyűben szedje a szemetet...a bulihoz, a bandához a spangli kell? hmm...érdekes, én tudtam nemet mondani...

     
  • #1február.09.22:43LabbiÚjVálasz

    Teljesen egyetértek a drogtörvénnyel. Aki használja, bűnhödjön.
    Senkinek nem kívánom, hogy egy drogos jöjjön vele szemben az úton.

    Nem tudom miért keverik össze a pálinkafőzéssel. Az egy régi hagyományos dolog, ráadásul kismértékben gyógyszer.
    Véleményem szerint sikerült visszaszorítani az ittas vezetést. Még vannak ugyan páran, de mostanában nem erről szólnak a hírek. Hál' Istennek!

     

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.

 

Bocsi, sztár vagy, ez a lényeg

"Abban bízom, hogy az ezerfejű smsező szörny, a nézők, egyszer Claut ejtik ki a Megasztárból, ami mindenképp jót tenne a műsornak." - Bakács tévézett.
 

Fonogram-gála: bűzölgő csók a karhatalom seggére

A magyar zenei díjkiosztón különdíjat kapott a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bevetési Főigazgatósága, magyarul a DJ-ket hivatásszerűen vegzáló testület.
 

A rendőrök titokzatos vonzódása a rokkantparkolókhoz

A szombathelyi rendőrök után néhány hónappal a belügyminiszter szolgálati autóját fotózták le rokkantaknak járó parkolóhelyen. Miért ez a titokzatos vonzódás?
 

Matekból egyes a magyar érettségire

Baki a megoldókulcsban.
 

Virág elvtárs! A nemzetközi helyzet egyre fokozódik!

Publicisztika Sarkozyről, Boris Tadicról, ingatlanbarát Schmitt Pálról és a szaros palacsintába került szőrszálról.
 

 
 
 

 

Jogerős börtönbüntetés a megvadult sárvári markolósnak

A Szombathelyi Törvényszék érdemben nem változtatott az elsőfokú bíróság ítéletén, a rendőrautót kilapító férfi rács mögé vonul.
 

Osztrák műszerek vasi kórházakba

 

Beleszerettem a zöldturmixba

Durván hangzik, ha azt mondom, hogy azért ugrok ki reggel az ágyból, hogy megkezdhessem a reggeli kis rituálémat a turmixgépemmel?