|
|
|
ÉLETMÓD
Morvai Krisztina: pornóvideó helyett iskolaköpeny
Miközben a hazai sajtó egy sután lefordított pornó-reklámlevélen rágódik, amely Morvai Krisztina pornóvideóját ígéri, addig mi igazi ínyencséget tálalunk Olvasóinknak a jobbikos képviselőasszony gyerekkorából. Akik meztelen, vagy botrányos képekre számítanak, azok nyugodtan csukják be az ablakot és keresgéljenek máshol. Aki viszont kíváncsi arra, mi ellen lázadt 1974-ben az akkor hatodikos Krisztina, azok bátran olvassanak tovább.
Két oldalt szentelt 1974-ben az „Ez a divat” című lap a Kézműipari Vállalat manökenje, egyben angol-orosz levelező Fekete Klári kislányának, Morvai Krisztinának. A lap újságírója tanítás után beszélgetett a sötétkék iskolaköpenyt viselő lánnyal, aki fehér-piros pettyes gallért és kézelőt is viselt. A tudósításból azt is megtudhatjuk, hogy a köpeny alatt pettyes nadrág és kockás pulóver rejtőzött A riporter meg is kérdezte Krisztinát, szívesen viseli-e az iskolaköpenyt?
„
Nem! Több hibája van. Először is sötétkék. Az iskolai élet amúgy is sok komor kéket diktál: kék a tinta, a bekötő papír, s ezáltal minden füzet és a könyvek is. Ennél nagyobb hiba, hogy műszálas anyagokból készülnek a köpenyek. Nem szellőznek és már a második óra után joggal gondolhatja a belépő tanár, hogy az oroszlánbarlangba tévedt... Mi is így érezzük, méghozzá a saját bőrünkön”
– fejtette ki 36 évvel ezelőtt Morvai Krisztina, aki azt is elárulta, hogy zöld köpenyt viselne szívesen.
Az írásból kiderül, hogy a suliban csak a lányok beszéltek a divatról, a fiúk néma szemlélők voltak csupán, de azért felkészültek a napi módiból. Sokan hordtak titokban bőrláncot a köpeny alatt. Azt is megtudhattuk, hogy az osztálytársak rendszeresen kértek divattal kapcsolatos tanácsot Krisztitől, de nem azért, mert „maneken a mamája”. Inkább azért, mert bíztak az ízlésében és bár rosszul rajzolt, a színekkel azért tudott bánni. Legalábbis a rajztanárnője szerint.
A lap megszólaltatta az akkoriban ismert manökent, Fekete Klárit is. Elsőként azt kérdezték tőle, mit tart fontosnak a kislányok ruhatáránál?
„Fontos, hogy ne legyen benne semmi fölösleges. És hogy ne öltöztessük túl a gyerekeket, mert ez gátlásokat okoz bennük. Nem kiválni, hanem hasonlítani szeretnének egymáshoz.
”
Arra a kérdésre, hogy mit tart a jó ízlés legfőbb ismérvének, Krisztina anyukája így felelt:
„Azt, hogy tetszik, ami szép és természetes és észrevesszük, ami hamis, erőltetett. Kriszta például gyakran kuncog az utcán, ha megpillant egy-egy olyan arcot, amelyen több a festék a kelleténél, vagy toronymagasra tupírozta valaki a haját. Krisztinaízlésre való nevelése már a babakocsiban elkezdődött. Még egészen kicsi volt, amikor már megbeszéltem vele, hogy mit mihez kell felvenni. (...)Ez végül úgy beidegződik, hogy sajátjává válik egy életre. Sokszor felhívtam a figyelmét a szépre és torzra is.”
Fekete Klári szerint lánya sok diák véleményét tolmácsolta köpenykritikájával, ami nem csak a kötelező egyenruha iránti ellenszenvéből fakadt. A manöken szerint inkább kékfestő kartonból kellene köpenyeket készíteni, színes farkasfoggal, szegőzéssel, gombokkal lehetne feloldani az egyhangú kéket.
Képgalériánkban a képaláírások eligazítást nyújtanak a fotókon látható ruhák színeinek kapcsán.
ÉletmódLegnépszerűbbek
Tiltott lesz a bikaviadal Katalóniában - valami elindult?
A helyi parlament döntése vegyes érzelmeket váltott ki: a tradíció ápolói csalódottak és politikai játszmát...
- A Nagy Sütiteszt – Hogyan állják a próbát a szombathelyi cukrászdák?
Nem voltunk restek, az elméleti alapozás után a gyakorlatban teszteltük, milyen ízű-állagú sütiket kapni Szombathelyen.
- Mutasd a metród, megmondom, milyen vagy!
Az intelligensebb városvezetők nem hagyják csak úgy elrohadni metrójukat a mélyben, hanem tesznek érte...
- Leendő egyetemisták ezrei koccintottak a ponthatárokra
Szerda este a budapesti Corvin sétányon tartották a PONT Ott Partit...
- Így pippantanak a mai kor burzsujai - Itt az E-cigi
Itt a legújabb őrület. Egy ceruza nagyságú elektromos készülék, amely állítólag forradalmasítja a cigarettázást.
- TOVÁBBI CIKKEK A ROVATBAN

Daruval torlaszolták el a gyárat a munkások Vépen
Daruval, targoncával és élőlánccal akadályozták meg egy cég munkásai...
- Eltűnt férfit keres a rendőrség - Fotóval
N.
- Rákok, hastáncosok és borkóstolók fesztiváloznak
Ma Csákányi Eszter „kézimunkázik” Kőszegen, holnap pattanjunk drótszamárra, irány a kissomlyói Rákfesztivál...
- Kevesebb a pénz a Savaria Karneválra
Ha nincs pénz, paripa, fegyver, akkor csak pici háborúrt vívunk – mondja Szabolcsi Gábor.
- Halálos vasúti baleset Kőszegfalvánál
A vonat hangjelzése ellenére a VW Golf behajtott a fénysorompó nélküli vasúti átjáróba...
- TOVÁBBI CIKKEK A ROVATBAN

FELHASZNÁLÓK
Nyugat-túra
Dunai szigetelés ecetes rántott hallal – Túraajánlatunk a Szigetközből
A kora őszi zimankóban nehéz elhinni, hogy pár napja még az Öreg-Duna egy mellékágában lógattuk a lábunk...
- Nyugat-túraajánlat: tenger és hegy randevúja, az itáliai Friuli-Venezia Giulia régió
A nyárra gondolva jó tudni, hogy ha a legközelebbi olasz felségterületen szeretnénk tengerhez jutni...
- Cambridge, a lángelmék ódon szülővárosa
Itt esett Newton fejére a gravitációelméletet kipattintó alma, öntött fel garatra oly sokszor a pernahajder Byron...
- Nyugat-túraajánlat: Vörösboros Pinka-túra a felsőcsatári szurdokban
Nagyvárosi betondzsungel? Borozzon inkább a pincékben és játsszon Tarzant az osztrák határ mellett!
- A roppanó baguette szabadelvű birodalmában
Újságírónknak lehetősége nyílt néhány budapesti lemezlovassal meglátogatnia a francia fővárost...
- TOVÁBBI CIKKEK A ROVATBAN


























nemzeti harcos nemzeti komunista harcos kerdi
mi az oka az elutasitasnak ?
KRISZTINKA SZEGYENT HOZ HAZAJARA AZ Europai Parlamentban.
BELEKIABAL MASOK BESZEDJEBE USZIT BUTASAGOKAT BESZEL
ES CSAK MAGYARUL KRITIZALJA SAJAT ORSZAGAT HAZAJAT
hogy elhallgatasak kikapcsoljak a mikrofonjat de o tovabbra is kiabal es feszit a letiltott garda egyenruhajaban.
Mikor a nemzeti naci komunizmusrol beszelunk annak az elozmenye volt mikor HITLER RIBBENTROPP SZTALIN MOLOTOV Szovjet - nemet szovetseget kotottek
es lerohantak egyutt Lengyelorszagot es elkezdodott
a szornyu vilag haboru. Biztos vagyok benne hogy sok
'NEMZETI HARCOS" nem tud errol .
BAYER MEGKERDEZTE HOGY MONDJA MEG NYILTAN ES TISZTAN KORVAI MISZTINKA MIOTA ES MIERT HARAGSZIK A KIS METELT FARKINCAKRA ?
MIERT KAPTA MAGAT VIGYAZBA HA VALAKI ELSZELLELTE MAGAT A FENEKEBOL ?
Ahhha, itt már Schwarz-ról Feketére magyaríntott anyuci!
Mi a szar köze Morvaihoz annak, amiket itt összehordtál?!
Priegerkém, nyugat.hu, mindazt, amit Ti Morvairól és Jobbikról "lelepleztek", kismiska ehhez képest! :)
http://hetivalasz.hu/itthon/bayer-morvairol-miota-ilyen-kenyes-a-metszett-farkincakra-27559
Van még hova fejlődnötök, he-he...
http://hvg.hu/itthon/20100228_szili_katalin_oszodi_beszed?s=hk
Szili fellebbentené a fátylat az őszödi titokról
Szili Katalin azt kérte az MSZP elnökségétől, illetve frakcióvezetőjétől, hogy kezdeményezzék a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) balatonőszödi beszédről készült vizsgálatának teljes nyilvánosságra hozatalát - értesült az MTI.
Eldöntöttem, reagálások helyett ezentúl konkrét tények belinkelésével válaszolok a jobboldalt lejárató, bemocskoló cikkekre! A fenti cikk azt hiszem jobban szolgálja az ország érdekeit, minthogy Krisztina modell volt a '70-es években!
Mi az oka ennek az elutasításnak? Talán mert megmondja amit gondol és nem köntörfalaz? Tudom az igazság fáj és esetleges flusztrációt okoz ennek következtében ez utálatot szül, de sajnos többnyire igaza van. Jah és 2006-ban nem húzott haza páncélautóban hanem ott maradt a barátaival. Egy igazi harcos amazon :)
Fú de nem bírom ezt a nőt...