Nem pénz kell a hajléktalanoknak, hanem egy szeretetteljes ölelés

A hajléktalan emberek napja tele van stresszes pillanatokkal: nem tudják, hogy lesz éppen munkájuk, eltűnik-e cuccuk, lesz-e hol aludniuk vagy elkapnak-e valamilyen betegséget a szállókon. Két jógi és a tanítványaik elhatározták, hogy egy szerda délelőtt megtanítanak nekik néhány relaxációs gyakorlatot, ezzel pedig teljesen meghatották őket. Volt olyan 86 éves nő, aki fiatal kora óta nem tornázott, most mégis nekiállt nyújtani, egy férfi pedig még el is szégyellte magát, mert rágyújtott a légzésgyakorlatok után.
 
 

Nem pénz kell a hajléktalanoknak, hanem egy szeretetteljes ölelés

A hajléktalan emberek napja tele van stresszes pillanatokkal: nem tudják, hogy lesz éppen munkájuk, eltűnik-e cuccuk, lesz-e hol aludniuk vagy elkapnak-e valamilyen betegséget a szállókon. Két jógi és a tanítványaik elhatározták, hogy egy szerda délelőtt megtanítanak nekik néhány relaxációs gyakorlatot, ezzel pedig teljesen meghatották őket. Volt olyan 86 éves nő, aki fiatal kora óta nem tornázott, most mégis nekiállt nyújtani, egy férfi pedig még el is szégyellte magát, mert rágyújtott a légzésgyakorlatok után.
 
 
 
 
Tetszünk, ugye? Akkor lájkolj minket! 
 

Nem pénz kell a hajléktalanoknak, hanem egy szeretetteljes ölelés

A hajléktalan emberek napja tele van stresszes pillanatokkal: nem tudják, hogy lesz éppen munkájuk, eltűnik-e cuccuk, lesz-e hol aludniuk vagy elkapnak-e valamilyen betegséget a szállókon. Két jógi és a tanítványaik elhatározták, hogy egy szerda délelőtt megtanítanak nekik néhány relaxációs gyakorlatot, ezzel pedig teljesen meghatották őket. Volt olyan 86 éves nő, aki fiatal kora óta nem tornázott, most mégis nekiállt nyújtani, egy férfi pedig még el is szégyellte magát, mert rágyújtott a légzésgyakorlatok után.

Nagyjából harminc hajléktalan ember állt szerda délelőtt a Dózsa György úti hajléktalanmelegedő udvarán. Volt köztük idősebb, fiatalabb, férfi és nő vegyesen. Nagyokat nyújtózkodtak, a testük mellé emelték a karjaikat, majd egy nagy sóhaj keretében leengedték. Masszírozták a kézfejüket, végül pedig hosszú percekig álltak csendben egymással szemben. „Ez nagyon jó, Imi, gyere te csináld te is!” – mondta egyikük. „Már csináltam” – mondta mosolyogva a másik, miközben épp a tarkóját masszírozta.

A relaxációs foglalkozást Janits-Szabó Virág és férje, Magunam tartotta, a Városi Jógi csoport vezetői. „A Városi Jógiban olyan emberek találkoznak, akik a saját igaz természetüket keresik, az igazságot, de nem kívül, hanem belül. Szellemi gyakorlatokat végzünk, főleg meditációkat, de sok mozgást is” – magyarázta Virág. Most pedig úgy határoztak, hogy egy főzéssel egybekötött foglalkozást tartanak hajléktalan embereknek.

„Többször is voltunk kint Indiában és Nepálban, találkoztunk emberpróbáló körülményekkel, de itt Magyarországon is részt vettünk olyan elvonulásokon, ahol másodlagos volt, mit tudunk enni, vagy hogy éppen hideg vagy meleg van” – vette át a szót Magunam. Ilyenkor, ha hideg volt, vagy éhesek voltak, rengeteget segítettek nekik a gyakorlatok, ráadásul még az egészségükre is jó hatással voltak. „Amikor találkoztunk hajléktalanokkal, mindig arra gondoltunk, milyen jó lenne, ha ezek az emberek megismernék ezeket a gyakorlatokat” – mondta Magunam. Mindez ugyanis sokat segíthet nekik relaxálni, kezelni a mindennapos stresszt és erősíteni az immunrendszerüket. Így kerültek a Dózsa György úti melegedőbe.

Az is a karját nyújtogatta, aki csak egy cigire ment ki

A program fél 11-kor indult, Magunamék azonban még előtte leültek a melegedőben összegyűlt emberekkel beszélgetni arról, hogy tulajdonképpen mit is akarnak. Mint utólag kiderült, ez kellett is, sokan ugyanis egyáltalán nem értették, mit csinálnak a jógik. „Ááá, én nem szeretem az aerobikot” – legyintett például egy férfi, egy nő pedig azt mondta, olvasott már az újságban a fényevésről, ezért értsük meg, ha kételyei vannak. „Stressz az van bőven, a BKV-nál dolgozok éjszakai műszakban, de inkább kimegyek az erdőbe vagy a mezőre kirándulni egyet” – mondta egy harmadik.

A legtöbben azonban nyitottak voltak, a 71 éves Marika például kifejezetten izgatott volt. „Én is meg szoktam rázni magam, ha kicsit elmacskásodok” – magyarázta. Így a legtöbb hajléktalan kiugrott az udvarra megnézni, hogy mi is történik, utána pedig szabályosan ott ragadtak.

A gyakorlatokat felváltva vezette Virág és Magunam, de közreműködtek a tanítványaik is. Nyújtások, ki- és belégzések váltották egymást, egy idő után pedig már az is a karját nyújtogatta, aki csak egy szál cigire ment ki az udvarra. „Jó ez a torna!” – szóltak oda egymásnak a férfiak.

„Hogy mi benne a jó, azt most még nem tudom megmondani. A légzésgyakorlat nagyon tetszett, arról például éreztem, hogy jó volt” – mondta Gábor, pedig az elején eléggé idegenkedett tőle. Hozzátette, hogy minden nap feszült szokott lenni, amit jó levezetni. „A munka miatt, hogy épp van-e vagy nincs, hogy holnap is legyen, és hogy meg is tudjak felelni” – magyarázta. Alkalmi melókból él, aznap például épp nem tudott dolgozni. „Mondjuk azt azért nem kellett volna, hogy elszívtam egy cigit rögtön utána, de nehéz leszokni róla” – mondta.

Az idős asszonyok ülve tornáztak

„Fontosnak tartom azokat a feladatokat, amelyek segítenek nekik ellazulni. Nyilván tele vannak félelemmel, feszültséggel, állandóan résen kell lenniük, látszik rajtuk, hogy van egy természetes bizalmatlanság bennük. De ha megtanítjuk őket jól lélegezni, akkor egy csomó betegséget meg lehet előzni, és emberibb, ha el tudnak lazulni” – magyarázta Virág.

„Én még soha nem jógáztam olyannal, aki közben cigizett” – mondta Virág mosolyogva, miközben megmasszírozta egy nő tarkóját. A foglalkozás része volt, hogy a jógik megmutatták, milyen pontokat érdemes a testen masszírozni, hogy például csökkenjen a láz.

A kéz és fejmasszások tetszettek a hajléktalanoknak a leginkább, volt, aki repetázott is, a férfiak pedig egy idő után odamentek egymáshoz, hogy a másikon mutassák be az akkor tanult kézlazító technikákat.

„Sokszor feszengek, szorongok, nyugtatózom magam, imádkozok” – mondta Aranka. Van, hogy elakad benne a szusz, és a lábait is jó régen kellett már megerőltetnie. „Rég használtam őket tornára, meg munkára is… ha tud esetleg munkát, kérem, segítsen” – mondta halkan. Neki nagyon jól esett a testmozgás, de leginkább az, hogy úgy érezte, törődnek vele. „Nem csak pénz kell ide, hanem olyan emberek, akik szeretetteljesen át is ölelnek, mert arra van a leginkább szükségünk” – mondta.

Magunamék a foglalkozás egy pontján szembeálltak a résztvevőkkel (ezen a képen éppen Arankával), és hosszan nézték egymást, ezzel csendesítve le egymás érzelmeit.

„Stressz egyfolytában van” – mondta Marika. 71 éves és abból él, hogy kávét főz a konyhán másoknak, darabját ötven forintért. Azt mondta, másfél éve húzódik a nyugdíjának az elintézése, igaz, csak 11 éve van hivatalosan ledolgozva, ezért már nem is számít semmire. Mindegy – mondja, neki ez a kevés pénz is elég, csak ne zavarnák folyton a lakótársai, miközben keresztrejtvényt fejtene. A rejtvénylap aznap is ott volt kiterítve a melegedő sarkában álló asztalon, Marika azonban helyette inkább kint végezte a gyakorlatokat a többiekkel. Igaz csak ülve, a fájós lába miatt ugyanis állni nem tudott.

„Nagyon aranyosak, hogy gondolnak az idősekre” – mondta a 86 éves Erzsébet a foglalkozás után (a képen vörös otthonkában ül a padon). Neki ez különösen jól esik, a fia és az unokái ugyanis felé sem néznek, pedig miattuk adta el az otthonát. „Régen is mindig tornáztam, persze nem így, mint most a fiatalok, de attól még tetszettek a gyakorlatok” – mondta, hozzátéve, hogy mivel epilepsziás, ezért kicsit meg is szédült, de végül nem lett semmi baj, és szívesen venne részt még ilyen foglalkozásokon. Rengeteg rossz élmény érte az elmúlt 12 évben, a korábbi lakhelyének számító szállón például folyamatosan eltűntek a cuccai, egyszer pedig még rühes is lett. Most viszont el is pityeredett, annyira jól esett neki, hogy foglalkoztak vele.

„Félve közelítettek hozzánk, hiszen fel kellett állni, oda kellett jönni, vajon mit fognak szólni a többiek” – mondta Magunam a foglalkozás után – „én azt láttam, hogy nem is igazán a gyakorlatokra tudtak megnyílni, hanem arra a pluszra, amit idehoztunk nekik: az elfogadást és azt, hogy tényleg ők voltak a fókuszban”. Hozzátette, hogy többen is rákérdeztek, hogy eljönnek-e ismét, ő pedig azt ígérte, hogy ha lesz rá igény, akkor igen.

Búcsúzásképpen pedig kiosztották a délelőtt készített ételt: tagliatelle tészta volt, házipesztóval és citromos kakukkfüves karajjal. „A cél az volt, hogy olyat egyenek, amit általában nem szoktak, és ami egészséges” – mondta Virág.

„Ilyen nem szokott lenni, nagyon luxus” – mondta Aranka mosolyogva, mikor megkapta az adagját.

 

 

Támogass, hogy még több és jobb cikkeket írhassunk!

A Nyugat.hu, amit épp most olvasol, háttérhatalom nélkül, hirdetésekből és támogatásokból tartja fenn magát. Célunk a hiteles, igazságkereső hírgyártás, a jó tartalom. Ehhez kérjük támogatásodat! Kattints és légy részese a szabadságnak.

 

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

 

 


 
 

 
 
 

 
 

 
 
 
 
 
 
 

Hirdetés

Hirdetés