Ők a Szociális Hét idei díjazottjai

A Szociális Hét hagyományosan díjátadó gálával zárult, ahol a szociális szférában kiemelkedő munkát végzőket díjazzák évről évre. Idén ők kapták az elismeréseket:
 
 

Ők a Szociális Hét idei díjazottjai

A Szociális Hét hagyományosan díjátadó gálával zárult, ahol a szociális szférában kiemelkedő munkát végzőket díjazzák évről évre. Idén ők kapták az elismeréseket:
 
 
 
 
Tetszünk, ugye? Akkor lájkolj minket! 
 

Ők a Szociális Hét idei díjazottjai

A Szociális Hét hagyományosan díjátadó gálával zárult, ahol a szociális szférában kiemelkedő munkát végzőket díjazzák évről évre. Idén ők kapták az elismeréseket:

„Pálos Károly-díj” I. fokozat adományozható annak a személynek, aki kiemelkedő munkájával hosszabb időn át, de legalább 15 éven keresztül segítette a város szociális ellátásainak fejlődését, fejlesztését, hatékonyságának növelését.

Pálos Károly-díj I. fokozatában részesült: Horváth Adrien

Horváth Adrien fiatal korától fontosnak tartja a másokon való segítést. Nagy empátiával fordul a bajbajutott emberek felé. Pályáját az egészségügyben kezdte, majd néhány év után fordult a szociális szakma felé, ezért szociális munkás végzettséget szerzett a POTE Egészségügyi Kar Szombathelyi Tagozatán.

A főiskola elvégzését követően az Oladi Szociális Központ családsegítő szolgálatánál kezdett el dolgozni, melynek néhány éven belül a szolgálatvezetője lett. Ezt követően vezető családgondozóként is feladatokat vállalt a szociális alapszolgáltatások szervezése és biztosítása során. A főiskolai diploma megszerzését követően fontosnak érezte, hogy tovább képezze magát, ezért egyetemi végzettséget szerzett az ELTE szociális munkás szakán, majd nem sokkal ezután szociális szakvizsgát tett.

Jelenleg a Pálos Károly Szociális Szolgáltató Központ és Gyermekjóléti Szolgálat egyik család- és gyermekjóléti szolgálatát irányítja.

Szociális szakemberként mindig fontosnak érezte a munkatársai támogatását, szakmai fejlődésük elősegítését. Több éves szakmai tapasztalata segíti abban, hogy vezetőként jó döntéseket tudjon hozni.

Innovatív személyiségű, másokkal szemben nyitott, közvetlen. Könnyen, gyorsan teremt kapcsolatot. Szakmai munkáját a kezdetektől a lelkiismeretesség, az alaposság, a másokon való segíteni akarás határozza meg. Gyakorlati munkája során döntéseit a szakmai megalapozottság, a határozottság jellemzi. Jó szervezőkészség, hatékony munkavégzés jellemző rá, a váratlan helyzeteket, problémákat jól kezeli.

Szakmai tevékenységének folyamatosan részét képezi a felsőoktatásban tanuló hallgatók gyakorlati munkára való felkészítése. Folyamatosan részt vesz szakmai pályázatok és projektek előkészítésében és lebonyolításában.


„Pálos Károly-díj” II. fokozat adományozható annak a személynek, aki hosszabb időn át, de legalább 10 éven keresztül közreműködött a város magas szintű szociális ellátásában.

Pálos Károly-díj II. fokozatban részesült: Vasasné Horváth Orsolya

Vasasné Horváth Orsolya 10 éve dolgozik a bölcsődei pályán, kezdetben gondozónőként, néhány év elteltével pedig szaktanácsadóként, majd bölcsődevezetőként. Jelenleg is a Szombathelyi Egyesített Bölcsődei Intézmény Kuckó Bölcsődéjének a vezetője.

A gyermekek iránti elkötelezettsége pályája kezdete óta töretlenül kíséri munkáját, mindig szem előtt tartotta a családok, gyermekek segítését, támogatását. Kiemelt fontossággal bír számára a 0-3 éves korú kisgyermekek családi színtéren kívül történő nevelése, amely professzionális, erre a korcsoportra vonatkozó külön szakértelmet, speciális feltételeket igényel. Pályája kezdetén bölcsődei gondozónőként elhivatottsággal, szeretettel közeledett a rábízott gyermekek felé.

Szaktudását is annak érdekében gyarapította, hogy a korszerű nevelési elveket, a gyermekek egyéni fejlődésének figyelembevételével alkalmazni tudja. Szaktanácsadókét a Nyugat-dunántúli régióban működő bölcsődék szakmai munkájához nyújtott hatékony segítséget, szerkesztette a módszertani hírlevelet, ellenőrzéseken vett részt, szakmai napokat, tanácsadásokat bonyolított le.

Bölcsődevezetőként is mindig arra törekedett, hogy a legmagasabb fokon szolgálja a gyermekek fejlődését. Hitvallása szerint, a bölcsőde szellemisége azon alapszik, hogy a vezető önmaga képzése, szakmai felkészültsége, megújításra törekvő empatikus magatartása, egész személyisége példaként álljon a dolgozók előtt. Munkája során évek óta kiemelkedően irányítja, szervezi és vezeti a Kuckó Bölcsőde szakmai programjában kiemelt területként választott „Család-bölcsőde kapcsolatának erősítése” programok tervezését, bonyolítását.

Szem előtt tartja a családias hangulatú bölcsődei légkör megteremtését, ahol nemcsak a gyermekek, hanem az őket nevelő-gondozó felnőttek is jól érzik magukat és vele együtt sajátjuknak tartják munkahelyüket. Példaértékű munkájában a szakmai programhoz kapcsolódó családi programok szervezése, mely nagy népszerűségnek örvend nemcsak a bölcsődébe járó családok körében, hanem a leendő bölcsődések és a környéken lakó családok számára is. Munkája mellett az intézmény Csiribiri kórusának tagja, fellépéseik alkalmával gyarapítja a bölcsőde jó hírnevét és példát mutat a kisgyermeknevelők számára.

Hatékonyan működik együtt a társintézményekkel, különös tekintettel a közeli óvodák munkatársaival. Jól menedzseli a bölcsőde érdekeit, a minőségi kisgyermekellátás tárgyi feltételeinek megteremtése érdekében. A szülőket, illetve más intézmények humánerőforrását mozgósítva törekszik intézménye infrastruktúrájának megújítására.

Pálos Károly-díj II. fokozatban részesült: Gerencsér Istvánné (Szigeti Marietta)

Gerencsér Istvánné a Fogyatékkal Élőket és a Hajléktalanokat Ellátó Nonprofit Kft-nél áll alkalmazásban, mint személyi segítő. 2005. januárja óta lát el személyi segítő feladatokat a Fogyatékos Emberek Támogató Szolgálatában. Fő feladatai közé tartozik a fogyatékos személyek önálló életvitelének támogatása, a szükségleteik kielégítésének segítése az ellátottak meglévő képességeinek felhasználásával, fejlesztésével. Munkájában megbízható, alapos, precíz.

Elhívatottsága, szakmai munkája példaértékű. Munkája egyben a hivatása, melynek végzésében kompromisszumok helyett a maximumra törekszik. Szívesen képzi magát, hogy az ellátottai a legújabb és legjobb ellátásban részesüljenek. Ügyfeleivel személyiségéből adódóan a kezdetektől jó kapcsolatot alakított ki, valamennyien tisztelik, szeretik és megbecsülik munkáját. Bátran fordulnak hozzá kisebb-nagyobb problémájukkal, tudva, hogy Marietta segítségével meg fogják találni az adott helyzetre a legjobb megoldást.


„Szociális Ellátás Segítéséért-díj” adományozható annak a személynek, aki hosszabb időn át, de legalább 10 éven keresztül hozzájárult a szociális munka eredményességéhez, illetve támogatásával a város szociális ellátásának fejlődéséhez.

Szociális Ellátás Segítéséért-díjban részesült: Polcsik Csabáné

Polcsik Csabáné a Fogyatékkal Élőket és Hajléktalanokat Ellátó Közhasznú Nonprofit Kft-nél dolgozik, mint személyi asszisztens. Munkáját mindig nagy pontossággal, elhivatottsággal végzi. Az elesett, segítségre szoruló emberek felé türelemmel, figyelemmel fordul. Munkája során előtérbe helyezi a pontosságot, a precizitást. Aki hozzá fordul segítségért, biztos lehet benne, hogy a megfelelő tájékoztatást, információt kapja. A munkakörébe tartozó feladatokat hiánytalanul, pontosan látja el. Maximálisan terhelhető, az esetlegesen előforduló plusz munkavégzéssel járó feladatokat kérés nélkül teljesíti. Kollégáival kedves, alkalmazkodó, nyitott személyiség, aki mindig igyekszik megfelelni a kihívásoknak. A munkakörébe tartozó feladatok ellátása mellett bármiben lehet rá számítani. Mindennapjainak fontos része a család és a munka közti egyensúly megtalálása, mely példaként szolgálhat mindenki számára.


„Győrvári Edith-díj” adományozható annak a személynek, aki hozzájárult az önkéntes munka eredményességéhez, illetve támogatásával hozzájárult a város önkéntes ellátásának fejlődéséhez.

Győrvári Edith-díjban részesült: dr. Lazáry Györgyné

Dr. Lazáry Györgyné gyógypedagógusként, klinikai szakpszichológusként, igazságügyi pszichológus szakértőként, pszichoterapeutaként, hivatásszerűen a nehéz sorsú, krízishelyzetben lévő emberek, családok, gyermekek megsegítésén, támogatásán dolgozik több, mint 40 éve.

Személyiségéből fakadóan számára a segítés nemcsak munkaköri kötelesség, nem kötődik kizárólagosan munkaidőhöz és munkahelyhez, hanem életforma.

Rendkívüli érzékenységgel fordul a bántalmazottak felé, figyelme középpontjában különösen a családon belüli erőszak áldozatává vált, bántalmazott gyermekek állnak.

2013-ban bekapcsolódott a Pálos Károly Szociális Szolgáltató Központ és Gyermekjóléti Szolgálat, valamint a Vas Megyei Kormányhivatal konzorciális együttműködésén alapuló „Az áldozattá válás megelőzése, áldozatsegítés Szombathelyen” elnevezésű pályázat megvalósításába. A pályázat nyitókonferenciájának egyik előadásában hallott arról az izlandi modellről, amely egész Európában mintaként szolgál az erőszakot elszenvedett gyermekek gyermekbarát meghallgatásának, kihallgatásának.

Szinte ebben a pillanatban határozta el, hogy minden erejével küzdeni fog a Barnahusként, azóta már egyre szélesebb körben ismertté vált módszer magyarországi bevezetéséért. Azóta a szó legnemesebb értelmében „megszállottként” dolgozik egy gyermekvédelmi szakemberekből álló stáb élén, annak motorjaként viszonylag rövid idő alatt fantasztikus eredményeket elérve.

A módszer bevezetéséhez szükséges jogi háttér megteremtéséhez folyamatosan konzultál bírákkal, ügyészekkel, ügyvédekkel. Közbenjárására sikerült megnyerni többek között az Alapvető Jogok Biztosának, dr. Székely László úrnak a támogatását, hivatalában két alkalommal is meghívást kapott Marika azért, hogy kerekasztal, illetve országos konferencia keretében beszélhessen az izlandi gyermekbarát meghallgatás módszeréről.

A Balti-tengeri Államok Tanácsa által működtetett PROMISE (Ígéret) I. projekt keretében Izlandon több alkalommal, emellett Horvátországban és Svédországban járt tapasztalatcserén, ahol a már működő Barnahus-házak sajátosságait tanulmányozta. A projektben végzett munkája és a hazánkban, különösen Szombathelyen elért eredményei elismeréseképpen meghívást kapott a PROMISE II. projektben való részvételre, melynek során uniós támogatással folyhatna hazánkban a Barnahus módszer bevezetésének előkészítése.

Marika fáradhatatlan munkájának köszönhetően e téren sokkal előbbre járunk, mint a projektben résztvevő másik hét európai ország, hiszen az előkészítés fontos lépéseként már évek óta tart szakemberek számára úgynevezett érzékenyítő foglalkozásokat, rendszeresen publikál, 2016-ban gyermekvédelemmel és családvédelemmel kapcsolatos nemzetközi konferenciák aktív szervezője és előadója volt, a témával kapcsolatos írásai megjelentek egy szintén az elmúlt évben elkészült gyermekvédelmi kiadványban és amely talán a legfőbb eredmény, hogy 2016. november 15-én Magyarországon elsőként Szombathelyen, a Vas Megyei Gyermekvédelmi Központ, Általános Iskola és Gyermekvédelmi Szakszolgálat épületében megnyílt az úgynevezett „Barnahus” pilot egység, mely meghallgató szobából, zárt láncú video hálózattal felszerelt monitoring szobából és orvosi szobából áll.

Az egység létrehozásához anyagi forrást Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzatának Jogi és Társadalmi Kapcsolatok Bizottsága nyújtott, az orvosi szoba berendezéséhez tartozó nagy értékű vizsgáló eszköz beszerzése Marika és családjának anyagi hozzájárulásával tudott megvalósulni.

Szabadidejében, önkéntesen, fáradhatatlanul dolgozik, saját szavaival élve amerre csak jár „hinti az igét és gründolja a Barnahúst”. Nemcsak feladatának, hanem életcéljának tekinti a gyermekek mindenek feletti érdekének szolgálatát. Családját, gyermekeit is „megfertőzte”, akik nagy odaadással álltak édesanyjuk és az ügy mellé. Segítik őt tolmácsolással, pályázatírással, honlap szerkesztéssel, gyermekvédelmi kiadvány szerkesztésében, pénzadománnyal.

Munkásságának, fáradozásának köszönhetően nagyon sok országosan is elismert szakembert sikerült maga mellé állítania, a média érdeklődésének köszönhetően egyre több felkérést kap az országban előadások, tájékoztatók tartására, sőt egy budapesti középiskola tanárai és diákjai jelezték, hogy szeretnének látogatást tenni a szombathelyi „Barnahus-házban” és megismerni a módszer lényegét.

Dr. Lazáry Györgyné a gyermekvédelem és az igazságszolgáltatás összekapcsolásával alkalmazható innovatív eljárás bevezetése terén kifejtett önkéntes tevékenységével, áldozatos munkájával országosan ismertté tette a szombathelyi kezdeményezést, szolgálva ezzel Szent Márton városát.

 

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

 

 
 

 
 
 

 
 

 
 
 
 
 
 
 

Hirdetés

Hirdetés