Ökölcsapással ütötte ki a játékvezetőt a priuszos 16 éves focista Istenmezején

Mennyei megyei harcosok klubja.
 
 

Ökölcsapással ütötte ki a játékvezetőt a priuszos 16 éves focista Istenmezején

Mennyei megyei harcosok klubja.
 
 
 
 
Tetszünk, ugye? Akkor lájkolj minket! 
 

Ökölcsapással ütötte ki a játékvezetőt a priuszos 16 éves focista Istenmezején

Mennyei megyei harcosok klubja.

Tavaly novemberben egy Istenmezején megrendezett rangadón tört ki olyan balhé, amiből rendőrségi ügy, mára pedig vádemelés lett.

A második félidőben, miután a hazai csapat gólt szerzett, vita alakult ki a pályán a vendégcsapat kapusa és edzője, valamint a partjelző között, melybe egyre többen bekapcsolódtak. A pályán zajló tömegjelenet miatt a mérkőzést biztosító rendezők közül ugyan többen is a játékvezetők és a játékosok közé álltak,

a vendégcsapat egy 16 éves, büntetett előéletű focistája azonban az egyik játékvezető mögé került, és hátulról előrenyúlva, ököllel arcon ütötte őt, majd elszaladt.

A bántalmazás következtében földre került sértett az orrán könnyű, nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. A fiatalkorú vádlott cselekménye alkalmas volt arra, hogy a jelenlévőkben riadalmat és megbotránkozást keltsen.

Az Egri Járási és Nyomozó Ügyészség nyilvános rendezvényen elkövetett garázdaság bűntette miatt emelt vádat azzal a labdarúgóval szemben, aki bántalmazta a játékvezetőt. Az ügyészség a fiatalkorú vádlottal szemben közérdekű munka büntetés kiszabására tett indítványt.

 

 

Támogass, hogy még több és jobb cikkeket írhassunk!

A Nyugat.hu, amit épp most olvasol, háttérhatalom nélkül, hirdetésekből és támogatásokból tartja fenn magát. Célunk a hiteles, igazságkereső hírgyártás, a jó tartalom. Ehhez kérjük támogatásodat! Kattints és légy részese a szabadságnak.

 

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

 

 


 
 

 
 
 

 
 

 
 
 
 
 
 
 

Hirdetés

Hirdetés