Itt az új OLAF-vizsgálat, 3,3 milliárdba kerülhet egy államtitkár

Homolya Róbert szerint ezek bagatell ügyek.
 
 

Itt az új OLAF-vizsgálat, 3,3 milliárdba kerülhet egy államtitkár

Homolya Róbert szerint ezek bagatell ügyek.
 
 
 
 
Tetszünk, ugye? Akkor lájkolj minket! 
 

Itt az új OLAF-vizsgálat, 3,3 milliárdba kerülhet egy államtitkár

Homolya Róbert szerint ezek bagatell ügyek.

3,3 milliárd forintjába kerülhet Magyarországnak az az ügy, amelyben az Európai Unió Csalás Elleni Hivatala (OLAF) bizonyítottnak találta, hogy Homolya Róbert, az NFM közlekedéspolitikáért felelős államtitkára korábban úgy volt végrehajtásért felelős elnökhelyettes az EU-s források elosztásért felelős Nemzeti Fejlesztési Ügynökségnél (NFÜ), hogy több közbeszerzési tanácsadó cégben is érdekeltsége volt. Ez azt jelenti, hogy egy-egy projekt esetében szerepet vállalhatott az előkészítés és a kivitelezés során is – írja a 24.hu.

Homolya Róbert két cége, a Projekt.hu Bt. és az Euro-Procure Kft. 2009 és 2011 között alvállalkozóként részt vett a közbeszerzési tanácsadó cég, a Provital Zrt. munkájában. Nyolc összeférhetetlenségi ügyből a hivatal kettőben tett javaslatot a EU-s támogatási összeg 100 százalékának a visszafizettetésére, ami összesen 3,3 milliárd forintot tesz ki.

Az államtitkár hétfőn a Hír TV-nek azt mondta, „nagyon bagatell” ügyekről van szó.

 

 

Támogass, hogy még több és jobb cikkeket írhassunk!

A Nyugat.hu, amit épp most olvasol, háttérhatalom nélkül, hirdetésekből és támogatásokból tartja fenn magát. Célunk a hiteles, igazságkereső hírgyártás, a jó tartalom. Ehhez kérjük támogatásodat! Kattints és légy részese a szabadságnak.

 

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

 

 


 
 

 
 
 

 
 

 
 
 
 
 
 
 

Hirdetés

Hirdetés