Botrány a szombathelyi egyházi gimnáziumban?
A volt diákok szerint a szombathelyi Premontrei Rendi Szent Norbert Gimnáziumban folytatódik a diktatúra, a tanárok elüldözése, a diákok megfélemlítése, ha visszatér a korábbi igazgató. A fenntartó csornai apátság vezetője pedig nem állt szóba velünk.
„Ezekre a kérdésekre nem fogok válaszolni, ezzel az üggyel nem vagyok hajlandó foglalkozni”
– tette le a telefont dr. Horváth Lóránt Ödön, a csornai premontrei apátság apátja, még a miértre sem tudtunk rákérdezni.
Fizikai bántalmazások?
A dolog előzménye, hogy egy héttel korábban e-mailben tettünk fel néhány kérdést a szombathelyi Premontrei Rendi Szent Norbert Gimnázium fenntartójának, vagyis a csornai apátság vezetőjének. A kérdéseket két olvasói levél és a városban terjedő szóbeszéd alapján fogalmaztuk meg.
De kezdjük az elején, és a tényekkel. A gimnáziumban 2003 júniusában igazgatócsere történt, Karáth László korábbi világi igazgatót Gábor Bálint József, premontrei szerzetes váltotta fel. A következő években több tanár is távozott az intézményből, egykori diákok szerint szinte teljes egészében lecserélődött a tanári kar. Volt, aki önszántából tette ezt, és volt akit egyszerűen kirúgtak.
Eközben a volt diákok megfélemlítésről, fizikai bántalmazásokról, őket gyalázó káromkodásokról számoltak be. A tanárok nagy része óraadó lett, őket egy-egy éves szerződéssel alkalmazták, közölve velük, ha kritizálják a vezetői kart, nem hosszabbítják meg szerződésüket.
Egy éves londoni tanulmányút
Ugyanakkor a korábban a premontrei rendhez tartozó Szent Norbert plébánia – ahol Gábor Bálint József plébánosként működött - ügyében több névtelen feljelentés is érkezett a rendőrséghez, a feljelentések sikkasztásról, anyagi visszaélésekről szóltak. A rendőrségi vizsgálatok eredménytelenül zárultak, információink szerint viszont az ügyet elsimították, az apátság a hiányzó néhánymillió forintot viszafizette a plébániának, amelyet – talán ezért is – a szombathelyi egyházmegyéhez csatoltak.
Persze, ezek az ügyek megjárták a nyilvánosságot, nevüket nem vállaló informátoraink szerint éppen ezek miatt kellett aztán 2008-ban távoznia az iskola éléről Gábor Bálint Józsefnek. Távozása azonban nem egyértelmű, hiszen egyéves időtartamú londoni tanulmányútra küldték, az iskola honlapján még az ő neve szerepel igazgatóként. Az utolsó tanévben korábbi helyettese, Véghné Busics Hilda irányította az iskolát, úgy tudjuk, hasonló stílusban mint elődje.
És most nézzük, miről is szólnak az olvasói levelek. Mindkettő hasonló állításokat, aggodalmakat fogalmaz meg. Az egyik alatt „aggódó szülő”
, a másik alatt „egykori premós diákok”
aláírás szerepel. A leveleket teljes egészében nem közöljük, mert egy részük nem bizonyított állításokat tartalmaz, a lényeg azonban a következő.
Egy év alatt elcsitult a botrány?
A levélírók aggódnak az iskoláért, az ott zajló oktatás minőségéért, a gimnázium egykori szellemiségének eltűnése miatt. Úgy vélik, Gábor Bálint József igazgatósága alatt kerültek veszélybe az iskola értékei, diktatúra alakult ki, a „lázadókat”
eltávolították. Egy osztálykiránduláson tettleg bántalmazta egyik diákját, aminek a kísérő tanárok is szemtanúi voltak.
Két évvel ezelőtt – állítólag – tudatos törvénysértést követtek el az érettségin, az iskola egyik külsős (óraadó) tanárát bízták meg érettségi elnöki feladattal, amit törvény tilt. Tavaly egy angoltanárnőt távolítottak el az iskolából, akit szerettek és tiszteltek a diákok. Egy magyartanárnőt pedig azért küldtek el, mert nem volt meg a diplomája, vele egyébként 2005-ben Gábor Bálint József kötött szerződést. Három, a gimnáziumban és a rendházban szolgálatot teljesítő, köztiszteletnek örvendő szerzetest ellehetetlenítettek, ők a rendből is kiléptek.
A volt diákok aggodalma azért erősödött fel most, mert úgy tudják, Gábor Bálint József rövidesen hazatér Londonból és ismét átveszi a gimnázium vezetését. Szerintük ugyanis csak azért küldték ki oda az igazgatót, hogy elcsituljon a tavaly kirobbant botrány. Van még egy csavar az ügyben, dr. Horváth Lóránt Ödön apát megbízatása rövidesen lejár, az egyházhoz közeli segítőnk szerint az apáti tisztségre Fazakas Zoltán Márton a legnagyobb esélyes, aki jelenleg döri plébános, egyúttal a gimnáziumban is tanít, és Gábor Bálint József bizalmasának számít.
Szóval, vannak itt állítások bőven, ezért is szerettük volna a iskola fenntartójának véleményét kikérni. A gimnázium most a nyári szünet miatt zárva van, a csornai apát pedig a fentebb említett módon zárta rövidre érdeklődésünket.
Mi természetesen továbbra is várjuk az ügyben az illetékesek véleményét, és teret is adunk neki. Mint ahogyan Olvasóink észrevételeinek is.
Hozzászólások
A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.
A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.





Hát az iskolához nem tudok hozzászólni, de a perjellé választás súlyos hiba volt.Remek szónok, kiváló tanár lehet,de vezetőnek nem szabadott volna olyan embert tenni aki úgy beszél a testvéreivel mint a kutyákkal vagy még tán úgyse.A többiről nem is szólva
Ismerősöm mutatott egy premontreis tablót. Az újraindult iskola elsőnek érettségizett osztályáét. (1994-1998 A osztály) Ha visszajönnek gimnáziumunkba, akkor a tablójukon látható 28 tanár/ofő/apát/igazgató(helyettes)-ből még az iskola tanára/apátja/igazgatója(?)-ként dolgozik: Tálas József, Kővári Józsefné és Gábor Bálint ....
Íme a 2007-es ballagási meghívó hátuljáról azok névsora, akik már nem a Premontreiben tanítanak és az előbbi listákon nem szerepelnek:
Biczó András,
Bíró Teofil,
Bukitsné Derhán Ilona,
Halász Andrea,
Inzsöl Richárd,
Joó Ildikó,
Karáthné Bognár Éva.
József atya első igazgatói beszédében azt mondta mindenki munkájára igényt tart. Ezek után olyan körülményeket teremtett, hogy három év termése ez a három lista. Ez kb. egy teljes tantestület lehetne a létszámát tekintve.
Íme a 2008-as ballagási meghívó hátuljáról azok névsora, akik már nem a Premontreiben tanítanak és az előbbi listán nem szerepelnek:
Balik Patrik O. Praem.,
Beckl János,
Buzáné Dr. Kiss Bernadett,
Gouth Zsuzsa,
Horváth Gábor Sziárd,
Horváth Istvánné,
Kováts Péter,
Merklin Ferenc,
Molnár László,
Nemes Gáspár,
Németh Judit,
Rónafalvi Zsanett,
Tahin Ágnes Ráhel,
Trifusz Ádám.
Továbbá bocsánat, amiért az előző listáról lemaradt Molnárné Magyar Gabriella.
Íme az idei ballagási meghívó hátuljáról azok névsora, akik már nem a Premontreiben tanítanak:
Barczi Péter,
Bíró Zoltán,
Dorner Kornél Szabolcs,
Dr. Nagy Imréné,
Erdélyi Klaudia,
Frikk József,
Gábor Bálint József O. Praem. (Bár a honlap szerint ő ott van, de mivel nem láttam már két éve: biztos valami fantom.)
Karáth László,
Kovács Annamária,
Némethné Benkő Katalin,
Radimeczky Ágnes,
Valaska Ferdinánd.
Úgy látszik, komolyan kell venni a meghívón található feliratot:„Köszönettel búcsúzunk tanárainktól.
"Ne félj Mártontól! Megvan a magához való esze."
Éppen ezért félek tőle...
Kedves Csak Tenyek!
Mi azért félünk Mártontól. Ő is tudott minden disznóságról (tehát bűnrészes!) s ennek ellenére ugyanolyan vehemenciával csinálta ki pl. az angoltanárnőt, ahogy József tette volna. Másrészt a gyerekeket olcsó népszerűséggel igyekszik megnyerni. (cigi, alkohol, ez ugye ellentétes a házirenddel, s mindenféle jó érzéssel) Próbálná ezt valaki megcsinálni egy állami iskolában, másnpra kirúgnák.
Válasz a 154-es hozzászólásra!
Ne félj Mártontól! Megvan a magához való esze. Az ő erős keze alatt végre REND lesz a rendben. József atya nem lesz többé igazgató Szombathelyen, hacsak be nem próbálkozik valamelyik önkormányzati középiskolában. Ezt amúgy ajánlanám is neki. „Saját cégben könnyű volt igazgatói kinevezést kapni a tulajtól”, máshol azt hiszem előtte le kell tenni valamit az asztalra. Pl. középiskolai tanári diplomát valamilyen létező tantárgyból.
A kétértelműség elkerülése miatt jegyzem meg: azóta már egy új SzM elnök van, én még a régiről írtam, aki felvetett bennem néhány kérdést:
Ha az iskolavezetés kikérte ama munkaügyi bíró véleményét a per előtt, akkor hogy lehetett egy vesztes perbe belemenni:
a) nem jól érti a bíró a törvény betűjét?
b) az iskolavezetést nem érdekli annak a véleménye aki ért hozzá?
c) abban bízott az iskolavezetés, hogy egy stabil anyagi háttérrel rendelkező iskola jobban bírja a több mint 1 éves jogi procedúrát, mint az EMBER, aki egyedül van, munkáját, kenyerét elvették, s csak egy kapaszkodója van az IGAZA?
d) egyéb?
Ha meg ki sem kérték a munkaügyi bíró véleményét, akkor azt kérdezem: ennyi ésszel hogy jutottak vezetői pozícióba?
Kedves THETERMINATOR!
OLVASD EL MEGSZÓLALÁSOD, ANNAK PONTJAIRA VÁLASZOLOK!
ELLENŐRIZD AMIT ÍRTAM ÉS KERESS BENNE TÉVEDÉST!
HA TALÁLSZ, NEKED FELFEDEM KILÉTEM.
I. az irodalomtanárnő távozása után max. két hónappal már sikeresen leállamvizsgázott.
II. az angoltanárnő akit 4 év után távolítotttak el hogyan lehetett egy 3 évet gyesen lévő helyén. Ők egy évig együtt tanítottak.
VI. a tanár úr mielőtt csepregi igazgató lett volna már visszautasított egy igazgatói felkérést a püspök részéről. Nem volt fontos neki a cím a pénz: maradni akart.
VII. a tanár úr azzal a feltétellel ment át egy másik gimnáziumba, hogy lehetővé teszik neki osztálya végigvitelét. A NLG igazgatója ebben partner volt, mert ez nem volt nagy ár a város legjobb fizikatanáráért. A premontrei viszont nem.
IX. ahogy Te lefestetted a tanár urat, annál még Márton atya is pozitívabban, korrektül nyilatkozott róla a bíróságon, pedig ő állítólag a tanár úr ellen vallott. Amúgy a pert végül is az iskola vesztette el, ami nagy teljesítmény, különösen akkor, ha munkaügyi bíró az SzM-elnök.
5 éve 4 osztály kezdett a premontreiben. Osztályfőnökeik a 4 (d-ben 5) év folyamán:
a: Barczi Péter -> Dancs István,
b: Valaska Ferdinánd -> Horváth Tünde,
c: Tahin Ráhel -> Gábor Bálint József O. Praem. -> Dr. Őry Imre,
d: Farkas Zsuzsanna -> Erdélyi Klaudia -> Horváth Andrea.
Ezzel az iskola új országos csúcsot állított be. Az osztályfőnököknek nem csak 0 %-a vitte végig az osztályát, de néhol még a 2. osztályfőnökkel sem húzták ki az érettségiig. Az eredményhez gratulálok!
Márton kormányzó perjellé választása után nem sok esélyt látok a pozitív irányú változásra a rendben és az iskolában. De azért ne adjuk fel!
Egyszerűen undorítónak tartom, hogyha valaki védi a józsef és hozzá hasonlókat. Én mindent átéltem személyesen tapasztaltam, ha valakit valami érdekell kérdezze meg elmesélem itt neki hogy menntek/mennek a dolgok az iskolában.
Ui: Ja és józsef utólag is a te köcsög kurva anyád!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Ez bizony kellemetlen szituáció. Dr. Tóthné Bozi Edit nem tagadhatja le, amit látott. Egyrészt hazudna a diákok előtt, másrészt a kirándulás után ő saját maga mesélte el az esetet a tanáriban, amit többen hallottak. Azt is elmondta, mennyire megrémült és hogy mennyire félt József káromkodásaitól és kirohanásaitól. Egyébként ketten v talán többen is leírták az esetet. 18 évesek elmúltak. Nem elég a szavahihetőségük? Kinek és mit kell még bizonygatni?!
Egy volt-van-lesz Premos tanár
A Bolyaiban is volt 4 éve igazgatóváltás, mégsem volt ekkora „átszervezés”.
Pontosítom előző hozzászólásomat 7 régi motoros osztályfőnök van, és Tálas József, aki régen a kollégiumban dolgozott és a premóban csak óraadó volt, most pedig főállású premós tanár. Tiszteletből ő lenne a 8.
Ha valaki az évkönyveket figyelmesen lapozgatja, észreveszi, hogy a mai tantestületnek kevesebb, mint a fele régi „motoros”, az elmúlt tanév 17 osztályfőnöke között is csak 7-8 olyan tanár van, aki a gimnázium tanára volt már Azelőtt, hogy József atya átvette volna a vezettői megbízását.
Tavaly az omiózus cikk után a szülők leszavazták, hogy egy ellencikk jelenjen meg a sajtóban. A konzekvenciát persze senki sem vonta le.
Az angoltanárnő tavalyi eltávolításakor azt hazudták a szülőknek, hogy az egyik tanár gyesről jön vissza, s ezért kell távoznia. Alighogy kirúgták egy új angoltanárt vettek fel, mégpedig véglegesítve. (thetherminator szerint ez csak emberi hiba...)
Hilda egyébként ahogy ő fogalmazott kénytelen volt a bíróságon is hazudni. Akkor éppen egy másik tanárt akartak kicsinálni. A munkaügyi pert azonban elvesztették s így anyagi kárt is okoztak az iskolának. Hát ilyen ez a csapat...
Mivel csak a tényeknek hiszek, kérem írja meg Dr. Tóthné Bozi Edit, hogy jelenlétében József atya nem vágott pofon diákot. Ugyanezt megtehetné Murainé Dancs Jeanette is. Mondjuk tegyenek közre egy közleményt pl. az iwiw üzenőfalon, hogy gyermekeik életére esküsznek, József atya nem vágott pofon diákot a jelenlétükben. Ha ez megtörténik, elhiszem, hogy mindkét eset kitaláció.
(Azt hiszem életem leggonoszabb kérése volt ez.)
Szükség is lesz azokra az imákra...
"Kedves Testvérek!
A Csornai Premontrei Apátság Káptalanja a mai napon kormányzó perjellé választotta 6 évre Fazakas Zoltán Márton atyát.
Imáitokat kérve:
a Csornai Premontreiek"
...na eztán mi lesz itt?!
Döbbenten állok a "József ügy" előtt. Végigolvasva a kommenteket itt már annyi bizonyítékot leírtak, hogy nem is értem, hogy merülhet fel, hogy egy ilyen ember visszatérjen egy egyházi gimnázium élére.Nem értek semmit. Neki lehet mindent?! Ki ez az ember? Minden következmény nélkül követhet el olyan dolgokat, ami bűncselekménynek számít?!Próbálom megérteni, hogy az egyház védi a mundér becsületét, de orvosi pereknél is veszített már orvos.József a saját maga által felállított szabályokat rúgta fel. Hogy mer kiállni gyerekek elé? A sikkasztási ügy után a londoni 3 év jó álca De minek ölnek ebbe az emberbe ennyi pénzt? Az meg egyenesen felháborító, hogy utánaküldik igazgatói fizetését.Ha igazgató, hazudott az apát és hazudott a mostani igazgatónő. VBHilda is igazgatói fizetést kap? Biztos. Minek 3 igazgatóhelyettes? Ha ilyen jól áll anyagilag az iskola, osszák szét a pénzt a rászoruló gyerekek és családjaik között. Itt milliókról van szó! sokan írtak példát. Az enyém: ha valaki együtt élt egy nővel-netán menyasszonya volt-, hogy lett utána pap?
Tisztelettel
Nagy bohóc vagy te, ha szerinted a józsef egy művelt ember akkor neked sem a lábaddal vannak gondok. Elmondom neked hogy a józsef az osztályfőnököm volt. A naplót nem tudta kitölteni nemhogy nagyobb feladatokat elvégezzen. A cikk szerintem is támadható mert semmi bizonyiték nélkül ír le ilyen dolgokat, de aki egy kicsit is bennt van/volt a premós dolgokban tudja hogy mind igazak. Nekem nem tudod bemagyarázni se te sem a hozzád hasonló társaid hogy ezek rágalmak. Én ott voltam személyesen nem egyik haverom mesélte meg pletyka stb. hanem láttam minden ilyen dolgot. Én csak sajnálni tudom azokat a diákokat akik akkor lesznek premósok amikor ajózsef visszajön mert vissza fog és akkor újra kezdi ezeket.
Köszönöm az elismerést , de nem ezért irtam csak elegem lett ezt a sok
embert olvasni aki szerint a józsef művelt stb és az egész cikk kitaláció. Szerintem az a bizonyos lány és családja nem szeretett volna egy ilyen ügyet magának az érettségi előtt. Biztosan a józsfeék jöttek volna ki jól belőle, a kísérőtanár pedig jobban félt a józseftól mint bárki más, Saját bevallása szerint ilyennek még nem látta. Talán igy voltunk mi is ezzel, senkinek nem hiányzott egy ilyen ügy.
"Ladislas. Elismerésem azért ahogy itt (ülsz egész nap a gép előtt)commenteken keresztül próbálod meggyőzni az embereket a véleményedről.
Érződik a commentjeiden hogy dúl benned a harag,gyűlölet."
Leírom a tényeket, hogy mi zajlott/zajlik az iskolában. Nem rosszindulatú pletykákra alapozok, hanem olyan forrásokra, amelyek hitelességéről alkalmam volt megbizonyosodni. Ha az igazság képviselete gyűlölködésnek számít, akkor tényleg gyűlölködő vagyok...
Lehet gúnyolódni azon, hogy milyen sok kommentet írok itt. Nem elképzelhető, hogy azért írok ennyit, mert fontos nekem a gimnázium jövője, mert esetleg jómagam is aggódom az iskola miatt, mint Te? Csak máshol látom a probléma gyökereit és lehetséges megoldását?
Sziasztok Premosok!
Premos diák voltam és nagyon szerettem odajárni.
Nem a sulival és a tanárokkal volt bajom, hanem József atyával. Azóta is utálom. Sok lányt megszégyenített. Tudjátok milyen a mai divat,akármilyen pólót veszel fel és mozogsz, kivillan a hasad, főleg mivel mindenki csípőnadrágot hord. A kedves igazgató ur lehivatott bennünket az irodába és közölte, ha ujja érinti a hasunkat a nadrág és a póló között, balhé lesz.Szabad ilyet tenni egy papnak vagy igazgatónak? Sokáig nem mertem otthon elmondani,annyira szégyelltem magam. Pár év távlatából is remegek. A mai eszemmel arra a bizonyos helyre kellett volna rugni, de akkor kirugott volna az tuti.
Kedves Fiatalember!
Minden elismerésem, hogy vállalod az igazságot és tudom, hogy minden szavad igaz, mert az én gyerekem is oda járt.
Csak azt nem értettük többen, hogy az említett kislány szülei miért nem tettek azonnal rendőrségi feljelentést? A kísérőtanárnak kötelessége lett volna jelenteni az esetet a csornai apátnak.
Tudjuk, mert a gyerekek elmesélték, hogy József atya végig megalázva káromkodott velük vagy magukra hagyta őket.
Osztályfőnökként is nulla volt, max néha kitöltötte a naplót és ebben ki is merült osztályfőnöki tevékenysége.
Más szülők mesélték, nem csak nálunk volt mobiltörés.
Egyik osztályban a második emeletről hajított ki MP 3 lejátszót, máshol egy egész iskolatáskát, azóta mindenki viccesen meséli: a hittan könyv fennakadt a fán. Pedig nem vicces. Aztán egyik osztályban röptetés volt az ajtóból az ablakon át, szerencsére az ablak mellett ülő kislány nem sérült meg.
A folyamatos megaláztatások, a trágár beszéd azt hozta ki a gyerekekből, hogy rongálni kezdtek.
Ez József atyának szólt.
Érdekes módon az utolsó évben összekapták magukat minden téren és kiderült, nem is olyan rosszak ők.
Aztán szépen leérettségiztek, sokan továbbtanultak.
Ezek a gyerekek szerettek a Premontreibe járni a megaláztatások ellenére is.
Igazgató-osztályfőnökükkel volt folyamatos konfliktus, na meg szó szerint élvezték DJ tanárnő románcát.
Egy szülő az ominózus osztályból
Sziasztok!
Egész eddig csak olvastam a hozzászólásokat, de most jött el aza pillanat amikor nem bírom tovább és meg kell szólaljak ebben az ügyben! Én 12.c-s fiu vagyok
abba a biznyos balhés 12 c-be jártam. Nekünk 2évig a József volt az osztályfőnökünk. Nyugodtan elhihettek mindent amit hallotok. Saját szemmel láttam amint egyik legjobb barátom nem 10ezer ftos mobilját a falnak vágta osztálykiránduláson és idézem ien szavakt használt hogy a k.....g k..va anyátok stb. Azt is tanusithatom hogy pofonvágta az iskola talán legjobban tanuló és viselkedő lányát( ezt a lányok saját szemükkel is látták) és mindezt az osztálykiránduláson lévő kis hangoskodásért. Mi voltunk azok akik elolvasták annak bizonyos tanárnőnek a telefonjában az sms-eketvés láttuk miket irt neki a józsef. A Hildához és a Mártonhoz nem tudok hozzászólni
mert azért velünk óvatosan bántak mert mi azért elég sokat tudtunk és ezt ők is tudták. Aki itt a józsef és bandáját védi az nem ember a szemeben és akik itt irják hogy ők idejártak és nem vettek észre semmit azokat csak sajnálni tudom. Ja és ha találkoznék a józseffel nagyon vissza kéne fognom magam.
Ui: Mi voltunk talán az iskola történetének egyik legdurvábban viselkedő osztálya, amit csináltunk nem bánta meg . Erre nem vagyok büszke de ezek a tények. Ugyhogy ha valaki válaszul ezt hozza fel ellenünk hogy mi sem vagyunk jobbak azt csak sajnálom és azt üzenem neki hogy minket meg is büntettek érte, de a józseféket a tetteikért még nem de ami késik nem múlik!!!!!!!!!!!
Ladislas. Elismerésem azért ahogy itt (ülsz egész nap a gép előtt)commenteken keresztül próbálod meggyőzni az embereket a véleményedről.
Érződik a commentjeiden hogy dúl benned a harag,gyűlölet.Vajon mi vezérel....személyes sérelem?Ne haragudj ha már ezt is leírtad és nem olvastam de konrétan azért látogattam erre az oldalra hogy elolvassam a cikket,és elmondjam a véleményem,mert nem esett jól hallanom hogy a régi kedves iskolámról csámcsognak.
De amit József ténykedéséről írsz, azzal természetesen egyetértek.
"Egyéként az iskolára vonatkozóan minden mással elégedett vagyok, és Márton atya és Hilda tanárnő nem emlegethető egy lapon József atyával.
Jó emberek és sokat köszönhetünk nekik."
Most nem akarom megismételni, amit a 120. kommentben erről a kérdésről írtam. De ha ők "jó emberek", akkor a kifejezés 180 fokos jelentésváltozáson esett át...Megint valaki, aki nem lát át a szitán.
Én is idén végeztem a gimnáziumban. Szerettem odajárni,de főleg a jó hangulatú diák közösség miatt. Én József atyára csak azért haragszom,mert többet ártott az iskolának/jóhírének, mint ami jót csinált és nem képes felvállani,vagy tisztázni a jelenlegi tényállást.Mindig is büszke voltam rá hogy premontreis vagyok.
József atyánál sokkal jobban bosszant V.M. tanárnő örökös szigorúsága,melynek köszönhetően nem vettek fel a felsőoktatásba.
Egyéként az iskolára vonatkozóan minden mással elégedett vagyok, és Márton atya és Hilda tanárnő nem emlegethető egy lapon József atyával.
Jó emberek és sokat köszönhetünk nekik.(csak úgy mint sok más tanárnak)
"Igen, jól éreztem magam a Premóban, és talán azért mert tettem a dolgomat és nem azzal foglalkoztam, hogy hol, mikor, mit mondanak az iskola vezetéséről."
Hát igen, a szokásos demagógia...
Kedves József-Hilda-Márton-pártiak! Talán el kellene gondolkoznotok néhány dolgon. Szombathelyen több gimnázium, illetve egyéb középiskola is működik. Miért mindig csak a Premó körül van botrány? Más iskolák vezetését miért nem érik olyan kemény bírálatok, mint a premontrei gimnáziumét? Miért születik ennyi negatív hangvételű komment? Az, hogy egy csekély, de "nagypofájú", rosszindulatú kisebbség uszít a derék, jóravaló iskolavezetés ellen, túlságosan egyszerű és teljes mértékben hamis magyarázat.
Ha csupán egy-két embert ért volna személyes sérelem a vezetés részéről, abból még nem lett volna ekkora botránysorozat, ilyen nagy felzúdulás. (Persze egyetlen emberrel is el lehet bánni nagyon aljas módon, még ha amúgy általában korrekt is a vezérkar. De a Premó vezérkara, a "nagy hármas" sajnos még általában sem nevezhető korrektnek, és men is csak egy emberrel bánt el.) Özönlenek a panaszok, sokan adnak hangot a felháborodásuknak. Ha a gimnázium tényleg olyan nagyszerű hely, mint amilyennek Ti próbáljátok beállítani, miért nem jelennek meg itt tömegesen az iskolavezetés lelkes hívei, diákok, szülők, tanárok, hogy kommentek tucatjaival cáfolják a "lázadók" hozzászólásait? Talán mert nincsenek ilyen tömegek?
Diákként nem hiszem h közöd lett volna a vezetőséghez.
2 hetes tanítási gyakorlat alatt sem.
Itt most Józsefről van szó, aki most is igazgató és sem a Premo, sem a város nem szeretné, ha visszajönne.
Sarkukra álltak emberek-egyenként v együtt-, már nincsenek a Premoban, v csak kevesen.
A kirúgás azt jelenti, h addig üldözik az embert, lehetetlenné teszik a munkáját, megalázzák, megszégyenítik diákok, szülők, netán az egész tanári kar előtt, míg végül feladja a harcot, mert reggel felébredve már nem tud tükörbe nézni és magától elmegy, ha talál állást.
Netán kitalálnak róla olyan dolgokat, ami nem igaz.
József esetében azonban igazak a leírtak, a vezetőség is tudja ezt nagyon jól, de legfőképp maga az érintett.
Csak úgy megjegyezném, h futótűzként terjed az iwiw oldalain a cikk, így az iskola már az ország szégyene.
Idéznék 1 véleményt:
" Ez valami hihetetlen amit a Premoval művelnek!Szombathely szégyene lett!Jó lenne már ha valaki észbe kapna!A struccpolitika megy mint mindig, ez amolyan premos sajátosság! "
Kedves aurora 007! Köszönöm az eligazítást, de nem tartom valószínűnek, hogy feltételezések és milllió ember által elmondott millió történések akármelyikének megkérdőjelezését hazugságnak kéne nevezni.
Az igazi az lenne, ha nem sokan és külön-külön hoznának fel dolgokat, hanem álljanak a sarkukra és együtt, közösen mondják el a véleményüket.
Igen, jól éreztem magam a Premóban, és talán azért mert tettem a dolgomat és nem azzal foglalkoztam, hogy hol, mikor, mit mondanak az iskola vezetéséről.
Márton atya a vulgáris stílusával és mértéktelen vedelésével tényleg nagyszerű példakép... józsef londoni tartózkodását meg köztudottan a rend finanszírozza (havi közel 1 millió FT) + utalja neki az IGAZGATÓI FIZETÉST!!! Tényleg nem értem az apátot, a józsef ennyi aljasság után kapott egy jutalomutat "példamutató" viselkedéséért...
Találó nevet választottál.
Ha úgy érzed, a cikk a "nesze semmi fogd meg jól" kategóriába tartozik, ne válaszd a tanári pályát, mert ott nem illik hazudni v hazugságra tanítani.
Nem tudom, mit rizsázol feltételezésekről, talán nem olvastad végig a hozzászólásokat.
Egyben van igazad, valóban vannak jó fejek a tanáriban, bár ezt 2 hét alatt hidd el nem lehet megítélni.
Korrekt eszmecsere diktatúrában lehetetlen. Pedig sokan megpróbálták......
Nincsenek tények?
Akkor írok egyet.
Tanított az iskolában olyan tanárnő, akit GBJ azért nem bírt, mert kiállt a gyerekek és a szülők mellett, ezért megpróbálta megakadályozni, hogy helyettesítést vállaljon egy másik iskolában, pedig erre tv. adta lehetősége volt, pláne, hogy József a tanárnő premós óráit "minimalizálta".
A tanárnőt áthívták egy másik iskolába, így "megúszta" a további szivatást, de az utolsó értekezletről GBJ üvöltve, nyomdafestéket nem tűrő módon, megalázóan kidobta.
Emellett akkorát csapott az asztalra, hogy az megemelkedett. Dermedt csönd és félelem, mert senki nem akarta elhinni, amit látott és hallott.
A tanárnő távozása után (!) hírbe hozta egyik kollégájával, ami épp az ő részéről kissé képmutató...
Keress fel az elüldözött tanárok közül párat, akik tanítottak, meglepő dolgokat fogsz hallani....
De csak akkor, ha érdekel az igazság.
Amennyiben olyan felületes vagy, mint az írásod, felesleges.
Amúgy pedig, ha otthon érzed Magad a mostani Premóban: A hiba az Ön készülékében van...
Kedves Ilyennincs, olvasd végig a kommenteket, nem kevés tényt fogsz találni. Csak ne az "elvbarátaid" hozzászólásaiban keresd, azok annyira tükrözik az igazságot, mint a tiéd, azaz semennyire. Az említett dolgok nagy része persze nem olyan, hogy például filmfelvétellel lehetne igazolni azokat. De vannak megbízható szem-és fültanúk. Itt-ott még írásbeli bizonyítékok is akadnak, sőt tudtommal van egy - sajnos elég rossz minőségű - hangfelvétel is József egyik trágárkodásáról. Úgy hallottam, a templomi pénz körüli problémákat hivatalos egyházi személyek is elismerték.
Egyébként furcsállom, hogy a tanítási gyakorlatkor nem hiányoltad a régi tanárokat. Gondolom, egyikük-másikuk Téged is tanított. Neked, úgy tűnik, fontosabb, hogy "jó arcokat", köztük sok újat, láthattál.
Ki kit támad hátba? Erről az elüldözött tanárok és diákok több joggal beszélhetnek, mint Te. Korrekt eszmecsere? Volt rá kísérlet, nem is egy. De a barátaiddal ez lehetetlen. A tárgyalási kísérletekre terror volt a válasz.
Hátba támadni valakit lehet, csak éppen bizonyítékok nincsenek nagyon sok feltételezéshez...
Ez a cikk tényleg egy nesze semmit fogd meg jól.
Ami pedig az alma mater-t illeti, amikor februárban, három év után,kéthetes tanítási gyakorlat keretében visszalátogattam az iskolába, olyan volt, mintha hazatértem volna... A tanári kar tele van jó arcokkal, a bajok forrását - ha vannak ilyenek egyáltalán - nem ott kell keresni.
Akinek valamilyen személyes sérelme van/volt, miért nem ment oda az illetékeshez, és rendezte le vele egy korrekt eszmecsere következtében? Egyházi iskolában tanuló/tanító embertől ennyi elvárható lenne!
Hátba támaadni valakit
Kedves Dugasz!
Bocsi, véletlenül másnak címeztem válaszom.
Természetesen Neked szól.
Még valami: nem értetted meg a cikk lényegét, ami főképp GBJ visszatéréséről szól. Olvasd el újra.
És nem ártana elolvasnod a kommenteket.
Talán ha ezt megteszed, nem is írsz.
Kedves Dugasz!
Tényleg komolyan gondolod amit írtál....? Talán igen.
Irigyellek és sajnállak egyszerre.
Irigyellek, mert lila ködben élsz, túl naív vagy, még nem bántottak. Örülök h így emlékszel az iskoládra.Ez lenne a normális.
Sajnállak, mert nem vetted észre, mi a valóság, mi történik társaiddal és tanáraiddal. Neked nem volt feltűnő 4 év alatt a tanárvándorlás?
Osztályfőnököddel is minden ok volt???
Vigyázz, az egyetem v főiskola kinyitja a szemed, ott majd megtanulod h a mosoly mögött néha más áll és megkapod az első pofonokat.
Szánalmas vagy utolsó mondatodért, még te kérsz bocsánatot???
Ajánlom neked Soma: Ébresztő! c. könyvét, ugyan nem vallásos, de szórakoztató és ébredj fel minél előbb.
A Mártontól kaptad a legtöbbet az iskolában? Mit,süteményt? Vagy a lelki útravalóra gondolsz? Ejha! A helyedben akkor kezdenék aggódni. Bár ha már megkaptad, nem veszed észre hogy aggódni kéne.
"Emlegetitek itt az erkölcsöt,a katolikus magatartást. Ez erkölcsös? Katolikus emberhez való magatartásnak tartjátok,hogy azt a helyet szidjátok,azokat az embereket rágalmazzátok,ahonnan,akiktől elindultatok???"
Nem rágalmazunk, hamem Veletek ellentétben tényeket közlünk, és szeretnénk, ha a Premó az lenne, aminek elvileg lennie kell: KERESZTÉNY iskola, se több, se kevesebb. A bűn ellen fel kell lépnünk.
Egyébként azok az emberek, akiktől pozitív értelemben "elindultunk", akiktől lelkileg és szellemileg bőséges ajándékot kaptunk, nagyrészt már nincsenek az iskolában.
Kedves Dugasz, hallottál már olyan bűnözőkről, akik napközben köztiszteletnek örvendő állampolgárok, éjszakánként viszont gátlástalan gazemberek? Mondhatjuk azt, hogy ezek rendes emberek, csak mert nappal tényleg rendesen viselkednek? Nem, ezek nappal is gazemberek, még akkor is, ha mindenkit sikerül megtéveszteniük. Nem tudom, érted-e a párhuzamot. Persze kicsit sántít, hiszen József, Hilda és Márton esetében nagyon sokan tudják, kik is ők valójában. Te a kommented alapján meglehetősen nagy tévedésben vagy. Talán rossz megfigyelő vagy, és nem veszed észre, mi zajlik körülötted. Vagy eleve nem is nagyon foglalkozol a külvilággal, és ha neked minden jó, akkor már nem is érdekes, hogy a többiek hogy érzik magukat: "Engem nem ért sérelem, sőt jóban vagyok az egyik vezérrel, tehát részemről minden a legnagyobb rendben, a többiek felőlem meg is pukkadhatnak!" A legrosszabb lehetőség az, hogy szándékosan hazudsz. Remélem, hogy az első változat igaz rád, és nem tudatosan védelmezel egy velejéig romlott rendszert.
Egyébként Hilda tanárnő vezetői működése KÜLSŐLEG tényleg más, mint a Józsefé. József általában előbb cselekedett (támadott), aztán gondolkodott, így (szerencsére) gyakran visszavonulót kellett fújnia. Hilda először hideg fejjel mindent átgondol, utána cselekszik, így jóval kisebb az esélye, hogy aztán visszakoznia kelljen. Ugyanez vonatkozik Mártonra is. Kétségtelen, hogy az a sok aljasság, amit művelnek, nem olyan szembetűnő, mint József esetében. De a tartalom végeredményben ugyanaz, álszentség, gátlástalanság, diktatúra. Mivel hidegfejűek, bizonyos értelemben még veszélyesebbek is a (remélhetőleg végleg) megbukott volt igazgatónál.
Azok az emberek, akik TÉNYLEG ismerik két barátodat, akikkel szemben barátaid a fentebb leírtak szellemében léptek fel, sokat tudnának mesélni arról, ki valójában Hilda és Márton, a két törtető, aki adott esetben nyájasan rámosolyog az emberre, aztán belédöfi a kést.
Idén érettségiztem a Premóban. Jártam oda Józsefes időben is és utána is! Tény hogy vannak pletykák,rosszmájú emberek,de mélységesen felháborítónak tartom a cikk azon kifejezését,mely szerint Hilda néni ugyanolyan stílusban igazgatná az intézményt,mint elődje. Igenis szerettem ide járni.A Márton atyát illető "vádak" pedig szabályosan bántottak. Egyszerűen nem tudom felfogni,hogy egy ilyen embert,aki szinte a gyermekekért él,hogy lehet ilyen szavakkal illetni.?? Méghogy Bécsben üzletelne leletekkel? Emberek...Ez nevetséges. Én tőle kaptam a legtöbbet ebben az iskolában és szívből remélem hogy ez a kapcsolat ezután sem fog megszűnni. Lehet itt mutogatni,egymást szidni,de ha megköveztek is azt kell mondanom,hogy a nagy"Josh" félelem keltését is csak a pletykák miatt éreztem. Személyes gondom sosem volt vele.Persze mindenki tartott tőle,hisz szíve mélyén azért egy kicsit talán elhitte mindazt,amit hallott.Nyilván nyugisabb így a helyzet,hogy ő nincs itt. De ne vegyük már egy kalap alá Hilda nénivel!!
Emlegetitek itt az erkölcsöt,a katolikus magatartást. Ez erkölcsös? Katolikus emberhez való magatartásnak tartjátok,hogy azt a helyet szidjátok,azokat az embereket rágalmazzátok,ahonnan,akiktől elindultatok???
Márton atyától pedig én kérek bocsánatot!
ÜDV!
Nincs még egy ilyen szánalmas iskola... pff... még mindig ezen lovagoltok? Egy rövid ideig én is ebbe a suliba jártam, vicc az egész, álszent mindenki, egytől egyig... vitatkozzatok még sokáig, nincs jobb dolgotok... ez az egyházi iskola, gyönyörű!
Kár, hogy csak pár példát említesz! Mi van a többiekkel?
Szerinted "emberi" dolog valakit házasságkötés, gyermekáldás vagy nyugdíjazás előtt elküldeni?
Szerintem nem.
Szerinted "emberi" dolog felvenni egy nyelvszakos tanárt, akit úgy rúgtak ki egy általános iskolából és a tanított tárgyból nem rendelkezik egyetemi végzettséggel?
Szerinted "emberi" dolog egyik tanárt elküldeni, mert nincs meg az államvizsgája (rég megvan), miközben van olyan tanár is, aki most érettségizett, ennek ellenére évek óta az iskolában tanít.
Erre válaszolj szépen kérlek, ha tudsz. Fel mered vállalni az igazságot?
Kár, hogy csak pár példát említesz! Mi van a többiekkel?
Szerinted "emberi" dolog valakit házasságkötés, gyermekáldás vagy nyugdíjazás előtt elküldeni?
Szerintem nem.
Szerinted "emberi" dolog felvenni egy nyelvszakos tanárt, akit úgy rúgtak ki egy általános iskolából és a tanított tárgyból nem rendelkezik egyetemi végzettséggel?
Szerinted "emberi" dolog egyik tanárt elküldeni, mert nincs meg az államvizsgája (rég megvan), miközben van olyan tanár is, aki most érettségizett, ennek ellenére évek óta az iskolában tanít.
Erre válaszolj szépen kérlek, ha tudsz. Fel mered vállalni az igazságot?
Te thetherminator sztem gyanús vagy. Igazuk volt a többieknek, a 13 éves testvérem ír olyan szinten mint te. Tehát vagy szellemileg visszamaradott vagy, vagy tényleg bennfentes lehetsz. Egyébként az állításaidat ladislas megcáfolta. Érdekes, hogy az "emberi hibáknak" egy csomó tanár és diák esett áldozatul, az említett triumvirátusból senki. A te szóhasználatoddal, sztem ez furi. Nem?
Ez lassan tragikomédia, ami Gábor Bálint József körül zajlik. Az újságcikket annyiból helyesbíteném, hogy az említett volt-jelenlegi igazgató már 2 éve költi az egyház pénzét Londonban és még 1 éve van hátra. Én is szeretném tudni, mi a csudát tanul ennyi ideig, mert 2 éve az évnyitón elhangzott, hogy GBJ megkezdte Londonban dokorija írását. Ez azért is hazugság, mert főiskolai végzettséggel ment ki, az 5 év egyetem kimaradt?
Netán ISTEN megajándékozta egy diplomával, amiért más emberek keményen megküzdöttek?
Theterminator "bennfentes" szerint idézem:
"mondjuk zárjuk be őket egy házba és addig nem jöhetnek ki amíg mindenki meg nem békélt/állapodott"
Te hülyének nézed az embereket?!
EGY embert kellett volna már rég bezárni az elkövetett vétségekért.....
Itt már annyi mindent felsoroltak, bőven elég....
Nevetséges, hogy GBJ-bár 2 éve nem tartózkodik Szombathelyen-, még mindig ilyen érzelmeket vált ki diákokból, felnőttekből, egymásnak ugrasztja őket.
Ez szinte már unalmas és megalázó, hogy EGY ember képes arra, hogy jelenléte nélkül is róla beszél az egész város.
Nem igaz, hogy az egyház ezt tovább tűri, annyian felkeresték már a Püspökséget, a csornai apátot, a tihanyi főapátot írásban és személyesen.
TV nyilvánossága elé kellene vinni az esetet.
GBJ-nek javasolnám, cáfolja meg az ellene felhozott vádakat.
"Theterminator " szövegében fellelhető a jelenlegi vezetés-gyakorlatilag=GBJ- szavai alacsony színvonalon megfogalmazva, ugyanakkor nekem dr SZ.Z. neve jutott eszembe, aki évekig készségesen hódolt be. Ennyit a kersztény erkölcsről....
Még egy dolog: igaz az a hír, hogy MDJ tanárnő mozaikképeiért-amik egyébként szépek, de a diákok készítették-, milliókat kapott?
Nézzen utána a kedves újságíró, mert ez is megérne egy cikket.
Egy egyszerű szülő, aki tanár
a mondat helyesen: a gerinctelen sztem még mindig az aki névtelenül feljelent...szal az otthonmaradásról annyit, h több évet is otthon maradhatott teljesen szabályosan itt is ez volt."
bocsi elk'tam nem nagyon, kicsit
utánajártam, mert az aláírós dolog nekem is furcsa volt. az az igazság, h a neveket a szerkesztő tudja és neki nem szabad/na ezt kiadnia(nem véletlenül). mivel a szerkesztő ez alapján dönt h mit kezd az így kapott infóval így a hitelességét is jobban ellenőrizheti. persze névtelen irkálóknak is teret adnak szenzációéhségük, vagy egyéb ok miatt. a gyesről tehát sztem a gerinctelen még mindig az aki névtelenül feljelent...szal az otthonmaradásról annyit, h több évet is otthon maradhatott teljesen szabályosan itt is ez volt.
delmar:írásom érdemi részéhez nem tudtál/akartál hozzászólni, szinte végig engem elemeztél. örülök(?), h ennyire felkeltettem az érdeklődésed és bár tudom nem annak szántad, köszönöm a megtiszteltetést, h idősebbnek (netán jogásznak) tartasz. amit írtam megírtam és itt egy közhellyel élve :mindenki magából indul ki.
ahogy vki írta a kommentek elején nem vagdalkozni kéne. szerettem volna ha a sok botránycikk és mocsokbeszéd helyett ,ami bárhogy is nézzük senkinek nem tesz jót.ezt az érintetteknek egyszer s mindenkorra tisztázni kell de nem a mostani cirkuszi hangulatban . (mondjuk zárjuk be őket egy házba és addig nem jöhetnek ki amíg mindenki meg nem békélt/állapodott... :) )nemtom hogy
bármi is volt/a probléma, aki/k ezt az ügyet így és ilyen módon szépen harsogták nem csak annak/azoknak tettek rosszat akiket elsődlegesen támadtak és ez nagyon nem fair.
senior: jó h írtad mert engem is éredekelt az iskolák sorrendje, rákerestem.sajnos csak az első valahányat találtam meg.ebben nincs a premo de a kanizsai sem szóval azért annyira csaknem lehet szar. sajnos a felszereltség nem biztosan arányos a tanulmányi eredményekkel. sztem 50% tanár 30%diák és 20%a többi, de ez persze saccperkb és saját gondolat.
theterminator
Gyanus...gyanus...gyanus!!! Szerintem csináljuk forradalmat!!!! Amugy tényleg szivás, tapasztaltam milyen a premo....de ha valakinek nem tetszik ott lehet hagyni. Ezen kivül még 4 gimi van szhelyen. Az papok undorito dolgaim meg nem kell meglepödni....számomra már megszokott dolgok amiket müvel a többség.
Kedves Pipacs, ez bizony törvénytelen.
Kedves Mindenki!
Engem tényleg érettségizetett az elnök anno(természettudományos tantárgyból), de nem volt semmi gond, mert jó jegyet kaptam, igaz tudtam is. Ez törvénytelen?
ohh, hát akkor jó. bár nekem nem passzolt össze a kettő, ill nem tűnt fel az irónia. de akkor remélem ugy van ahogy mondod, és én kérek elnézést minden józsef "ellenestől"! :)
Kedves Bluemotion, nem tűnt fel Neked a Mivanitt hozzászólásából sugárzó csípős irónia? Nézd csak meg az aláírást! Ki az a Lucifer? Hol van az otthona, ahol vendégül szeretné látni a "nagy hármast"?
Mivanitt nyilvánvalóan ugyanazon az oldalon áll ebben az ügyben, mint Te.
valaki nagyon szellemes...
ilyen elöljárókkal el is hiszem hogy nincs ott számodra bezárt kapu! de nem mindenkinek adatik meg a seggnyalás művészetének elsajátítása.
Kedves Hozzászólók!
A Premóban eltöltött éveim, az ottani tapasztalataim-leszámítva néhány bajkeverő, lázongó tanár tevékenységét - igen nagy megelégedéssel töltöttek el,amiért elsősorban Gábor Bálint Józsefnek, Véghné Busics Hildának és Fazakas Zoltán Mártonnak kell köszönetet mondanom. Remélem, valamikor lehetőségem lesz majd arra hogy vendégül lássam őket szerény otthonomban. Ma is gyakran visszalátogatok az iskolába, és higgyétek el, számomra nincs bezárt kapu.
Üdvözlettel:
Pokolházy Lucifer
Márton atya 1 végtelen úri ember:) hiszen azt mondta h ács, meg hát ö a kormányzó úr bizalmasa.! 1 igazi Márton akik fikázzák nem ismerik szarcsinbokok enyi... én oda járok sztem k. jó
Kívülállóként:
Van a városban egy, az önkormányzat által fenntartott gimi, a Nagy Lajos, illetve egy gyakorló oskola a Bolyai.
Ők ketten évek óta toppon vannak a felvételi arányok tekintetében. Az országos lista elején több egyházi gimnázium is fellelhető, de a "premi" -az adott infrastruktúrális feltételek ellenére- olyan futottak még formátum.
Vmit, vki(k) itt elqrt(ak), nem is kicsit, nagyon!
theterminator hozzászólását oda kellene adni egy kriminalisztikai szövegnyelvészeti szakértőnek, és ő – a merítési minta ismeretében – majdnem 100%-os biztonsággal megnevezné a levélírót. Én nem vagyok szövegnyelvészeti szakértő, csak jogász. Számomra úgy tűnik, hogy theterminator is jogász. A mondanivalóját, ami több négy oldalnál, és kifejezetten egy szokványos bírósági határozathoz (inkább ítélethez, mint végzéshez, hiszen a végzések általában beleférnek egy-másfél oldalba) hasonlít, ugyanis preciziózusan/preciziőzüsen pontokba foglalva, a tényállási elemek és az azok bizonyítékául szolgáló tényeknek a „bíróság” által szükségesnek tartott mértékben alapos felsorolásával a bírák által megszokott módon először MK-?? kazettás magnóra diktálja, aztán valakivel (akinek fülhallgató van a fején, és tájpol) leíratja. Ez a szöveg még nyers, természetszerűleg tele van helyesírási hibákkal, főleg az írásjelek (,.?!) hiányoznak belőle.
Itt kezdődik a „jogászi ravaszság”: Csináljunk úgy, mintha nem is én írtam volna. Nosza!
Hagyjuk meg az elütéseket és a helyesírási hibákat, vagy legalább egy részüket. Gyártsunk még ilyeneket, ha nem maradt elég. Pl. ilyesszenek. Aki négy évet lehúzott akármelyik gimnáziumban, az nem ír le ilyet. Ugye?
A szöveget le kell butítanunk az általunk ismert vagy ismerni vélt diáknyelvre, szlengre, argóra, elektronikus belnyelvre. Pl. asszem, sztem, h, suli, survivor, teló. Hát, ez sajnos túlbutításra sikerült.
Egyebekben csináljunk úgy, mintha tényleg (volt) diákok lennénk. A XII. pontban foglalt hülyeségeknél (Szamóca, Fellegi, Ákos stb.) menőbb közhelyeket egy frissiben végzett diák egyszerűen nem tud kitalálni. Legföljebb egy, az említett művészek előadásán jelen lévő és unatkozó felnőtt.
theterminator a levelének V. pontjában – gyanúsan hosszan, szájbarágósan, feltűnően felnőttesen, határozottan jogásziasan - arról tesz nyilvánvaló tanúságot, hogy nem ismeri a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvényt és a kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvényt. Elismerem, ez gyengíti theterminator jogászi mivoltáról alkotott véleményem helyességét.
„a suliba tényleg jobban meg lehetne válogatni a diákokat, de ha egy bunkó parasztnak jó a tanulmányi átlaga, nem sokat lehet vele kezdeni…” Hát itt már meg kell kérdeznem theterminatort, hogy ő egyáltalán keresztény-e, katolikus-e. Azt is kérdezem tőle, hogy az ő állítólagos osztályába hány nála bunkóbb paraszt járt, vagy csak szülőként szűköl a gyermekei ún. bunkó paraszt osztálytársai ellen.
theterminator annyira bennfentes, hogy biztosan nem az, akinek kiadja magát. Vagyis régebben elmúlt 18 éves, mint sejteti.
O.K., leírtad a verziódat 6 tanár távozásáról./Elég "érdekes" verziók, büszke lehet rád az iskola vezetése, igazi premós mintadiák lehetsz. Remélem csak naiv és megtévesztett vagy nem bérenc./ De mi van a maradék több tucattal? Gyorsan gyártani kellene még magyarázatokat,nem gondolod? Hilda tanárnőék biztosan segítenek.
Kétségtelenül írsz részigazságokat, de a végeredmény torz és hamis, nagyon messze áll a valóságtól. Most se időm, se kedvem nincsen arra, hogy pontról pontra tételesen helyretegyem az állításaidat. Csak három dologra térnék ki:
Barczi tanár úr igenis szerette volna végigvinni az osztályát, a Nagy Lajos Gimnázium igazgatója hozzá is járult volna, hogy átjárjon a premontreibe. József és Hilda ezt nem engedélyezték, aztán Hilda később úgy adta elő a dolgokat az érintett diákoknak és szülőknek, hogy "József atya könyörgött Barczi tanár úrnak, vigye végig az osztályt, de a tanár úrnak fontosabb volt az egyéni karrierje." Szerintem ezt hazugságnak nevezik.
Dorner tanár úr az újraindult gimnázium legelső tanárai közé tartozott, ez volt az első munkahelye. Nem egyszerűen munkahelynek tekintette, küldetésnek tartotta, hogy keresztény iskolában tanítson és neveljen (jómagam is sokat kaptam tőle, szellemileg és lelkileg egyaránt), a gimnázium tényleg az élete szerves része volt. Amennyire én ismerem, soha nem ment volna el innen, még jobb fizetésért sem, ha nincsen ez a mérgezett légkör, amelyet a "védenceid" teremtettek.
Ami a fegyelmezési problémákat illeti (hiszen KóPé törvénytelen eltávolítását ezzel magyarázod, és ürügyként tényleg lehetett erre hivatkozni, bár a hivatalos indok a szerződés lejárta volt): Tudod, hogy ezen az alapon Józsefet, ha nem lett volna rendtag, már régesrég ki kellet volna rúgni az iskolából? Eléggé ismert, hogy kezdő tanárként évekig képtelen volt rendet tartani az osztályokban, sokkal inkább kaotikusak voltak az órái, mint az említett tanárnak. (Akinek szerintem a legfőbb "hibája" az idealizmusa volt, hogy túlságosan szelídlelkű és engedékeny, és szellemileg megpróbálta partnerként kezelni a diákjait, akik erre többnyire még nem voltak érettek. Szellemileg-lelkileg teljes mértékben egy keresztény iskolába való, sokkal inkább, mint az állásukba "bebetonozott" tanárok nem csekély része.
Tudtommal nyomás volt rajta József részéről, hogy lépjen be a rendbe. Ha megteszi, örökre "bebetonozhatta" volna magát, még ha háborús állapotok uralkodtak volna az óráin, akkor is. Egyes barátaim számára szinte már olyan volt, mintha a lelkipásztoruk lett volna, ezért valószínűleg tényleg nem lett volna rossz, ha a papi hivatást választja. De ez az ő dolga.) Visszatérve Józsefre, úgy látszik, nem hallottad még azokat a legendaként terjedő, de sajnos megtörtént eseteket, amilyen például ez: annyira nem volt ura a helyzetnek egy órán, hogy kínjában a diákok tankönyveit dobálta ki az ablakon. Persze ezt ma már nehéz elképzelni, de amíg nem lett igazgató, tényleg nem nézték senkinek. Akkor vált rettegett figurává, amikor igazgató, egyben "élet-halál" ura lett. Persze nem mindenki született fegyelmező. De ha időt és segítséget adnak az embernek, beletanulhat. Talán József is beletanult volna egyszerű tanárként, mint ahogyan információim szerint KóPé is elég sokat fejlődött ezen a téren az utolsó premontreis évében, csak mire kibontakozhatott volna, mennie kellett.
Ámde miért maradhattak és "betonoztattak be"olyan tanárok (vannak páran), akik nem csupán fegyelmezni nem tudnak, hanem szakmai tudásuk is erősen megkérdőjelezhető? Kettős mérce? Aki ki meri nyitni a száját az igazság érdekében, az repül? Aki fegyelmezni nem képes, és még a tudásával is gondok vannak, de lojális a rendszerhez, vagy egyenesen besúgó, annak meg mindent lehet? Persze van ebben logika. Minden diktatúrában találunk logikus dolgokat...
"II: -az angol tanárnő: na ezt én is igen sajnáltam ..hisz tényleg egy üde színfoltja volt a sulinak..
ő egy gyes-en vagy gyed-en nemtom szóval szülés után a gyerekeivel lévő tanárnő helyére lett felvéve… csakhogy akinek a helyén volt visszajött ,és hát nem lehetett mondani, hogy csókolom, milyen üzenet lett volna ez a többi tanárnőnek (ne szülj gyereket, mert nem kapod vissza a munkád) . Lehetett volna óraadó(mint aki jött utána tanárnő asszem) és még ofő is talán, de ez egy kezdő családnak ,kismamának nem lett volna egy nagy összegű fizetés hisz tudjuk a rendes tanári minőségben lévő tanároknak sem túl sok"
Az illető angoltanárnő 4 évet tanitott az iskolában...a Gyes ekkor 3(mostmár csak kettő) év..
A suliban a következő évben új angolszakos tanárt vett fel, amellé aki visszatért a gyesről..
Aki pedig gerinctelennek tartja az itt nevüket fel nem vállaló diákokat: Sokan emlékeznek a tavalyi Vas népében megjelent ellencikkre, amit annyi tanár aláírt.. Állítólag..Hányan vállalták közülük a nevüket? Bementünka Vas Népe szerkesztőségébe, hogy megtudjuk kik voltak..Természetesen nem mondták meg..
Akkor ki a gerinctelen?
theterminator JÓL FIGYELJ!
TE VAGY AZ ÉLÓ PÉLDÁJA ANNAK, MIÉRT JELENT MEG EZ A CIKK, ILLETVE A TAVALYI "VAS NÉPE" CIKK.
UGYANIS HATALMAS ÖNGÓLT RÚGTÁL.
1. HA VALÓBAN 4 ÉVIG JÁRTÁL A PREMOBA ÉS DIÁK VOLTÁL, NEM RENDELKEZHETSZ ENNYI BELSŐ INFORMÁCIÓVAL.
2. LEHET H DIÁK VOLTÁL ÉS MEGIRATTÁK VELED A LEVELET.
3. A LEGVALÓSZÍNŰBB H A VEZETŐSÉG TAGJAI KÖZÜL ÍRT VALAKI, KIADVA EZZEL AZ ISKOLA BELSŐ INFORMÁCIÓIT.
NA EZT NEVEZIK ÁLSZENTSÉGNEK.
EGY PREMOS TANÁR
a smiley néhol ? lett
Kedves mindenki! fogalmam sincs ,hogy egyben feltudom e tenni a szöveget ez az eleje:
4éven kersztül jártam a premóba. Nem mondom, hogy életem 4évét nem tudtam volna máshol jobban eltölteni, de ez szerintem más iskolákról is elmondható. Talán az is baj volt, hogy viszonylag nagy létszámú osztály voltunk ezért osztályközösségünk nagyon klikkesedett, de negyedikre, már egész jól összehangolódtunk. Pár jó barátot és sok jó ismerőst szereztem ,akikkel mostanában is össze szoktunk jönni egy kis beszélgetésre stb….
mikor oda jártam akkor is hallottam tudtam dolgokat és már abban az időben is voltak ezek az ún. botránycikkek. Megmondom, nekem már a tököm tele van velük. Azt mondják, József atya idejében tanárok sokasága repült a suliból. Szerintem itt olyan egyszerű szerencsétlen emberi hibák sorozatáról van szó ami rendkívül túlbonyolódott és valamilyen gyűlölet-botrány-szenzáció-bulvár körforgássá erősödött.…Nézzük mire gondolok:
I. -az irodalomtanárnőnket (akit egyébként kedveltünk és vicces/jófej ) mint régi PREMOst józsef atya örömmel felvette, miután szóban megígérte, hogy hamarosan meglesz a diplomája. Mivel így csak határozott időre lehetett kinevezni, erre nevezték ki…később a dolog feledésbe merült tanárnőnk időközben nem szerzett sajna diplomát és szerződését később, mint gonosz sarokbaszorító iratot emlegették hisz milyen csúnya dolog határozott időre kinevezni valakit,(mert akkor ha nem hosszabítják meg akkor úgymond kirúgják és ez ugye bizonyíték arra h itt sakkban volt tartva ) Ezt az iratot az egyik perben vették elő ,mint sakkbantartó bizonyítékot de sztem mindenki kopppant mert a vezetőség akkor látta megdöbbenve, hogy nincs diploma. Mivel így nem érettségiztethetett volna és egyebek… és nem akartak egy esetleges érettségis perbe keveredni a ,,jóindulatú ˇˇ szülők és diákok miatt sajnos el kellett az iskolának válni tőle.
Emberi hiba: felvették és elfelejtették h nincs diplomája
emberi hiba: ő húzta halasztotta az időt a diplomával és a dolog valszínűleg nem is derül ki, ha nem akar a ,,sakkbantartásra” bizonyítékot adni, hisz így a vele szembeni jóindulatot (sztem jóindulatot, hisz felevették tanárnak így ..mind1) ő adta bizonyítékként ellentétes célra, ami visszaütött
emberi hiba: saját magát ,,buktatta le”
tehát itt 3emberi hiba ami már kapásból alapja lehet félreértéseknek, veszekedéseknek és storyra váró újságírók irományainak.
II: -az angol tanárnő: na ezt én is igen sajnáltam ..hisz tényleg egy üde színfoltja volt a sulinak..
ő egy gyes-en vagy gyed-en nemtom szóval szülés után a gyerekeivel lévő tanárnő helyére lett felvéve… csakhogy akinek a helyén volt visszajött ,és hát nem lehetett mondani, hogy csókolom, milyen üzenet lett volna ez a többi tanárnőnek (ne szülj gyereket, mert nem kapod vissza a munkád) . Lehetett volna óraadó(mint aki jött utána tanárnő asszem) és még ofő is talán, de ez egy kezdő családnak ,kismamának nem lett volna egy nagy összegű fizetés hisz tudjuk a rendes tanári minőségben lévő tanároknak sem túl sok
emberi hiba: tudhatták volna h visszajöhet akinek a helyén van mégis ofőnek tették egyébként nem kötelező az ofőséget vállalni, de sztem örülhet az az osztály, h eddig velük lehetett..
III. -karáth tanár úr körüli dolgok. szóval a tanár úr igazgató volt és ez idő alatt kijött a formából ,mint tanár..miután visszatért a tanításhoz sok ismerősöm mondta, h nem tudta a példákat megoldani és házinak adta föl őket..aki jó matekos az így is megértette de a többség nem… és maradt a különtanár .Persze tiszta kedves nagypapi feelinges de ez van. Sokan mondják h nem buktak meg nála és ezt neki köszönhetik de sztem ha más tanítja őket ettől nem is kellett volna félniük…Persze az ember egzisztenciáján egy óriási csorba, hogyha az addigi főnöki székébe más kerül és az ember néha ezt a gőzt kiengedi akár diákok között is és még a felesége is ott tanított szóval hajaj…ez felfújva és nagyobb jelentőséget tulajdonítva nekik, megint sok félreértés megsértődés forrása lehet.
emberi gyengeségek…
IV. -József atya körüli dolgok. Engem nem tanított , de természetesen én is találkoztam vele suliban meg városban is. Nekem semmi szokatlan vagy skrizo dolog nem tűnt fel rajta sztem csak bogaras. A vele pletykába hozott tanárnő viszont tanított, sőt a férjét is ismertem. Az ő órái kész relaxok voltak egy töri doga vagy más előtt. Sokszor megengedte h mozaikon dolgozzunk az unalmas órák helyett sztem tiszta rendes és mindig jókedvű. Arról hallottam h jóbarátok voltak a pletyka az h talán több is de könyörgöm szerintetek a férje nem venné észre ha lenne vmi gixer? és akkor nem hagyná ott a sulit vagy a nőjét azonnal? vagy megmondaná a feleségének, h mától kicsim ott nem dolgozhatsz? én akkor annak a sulinak még a közelébe se néznék …meg azok a mocskolódó youtube-os videók…én sajnáltam szegényt…tényleg tiszta rendes sztem. Vannak azok a fizikai bántalmazásos pletykák, én is hallottam őket meg az összetört mp3 vagy mobil (nemtom) esetét . Elképzelhetőnek tartom h megütötte a lányt meg a telót is összetörte de sztem azért mer felhúzták az agyát. Engem mint diákot is rohadtul zavart, ha o.társaim órán keményen visszaszóltak vagy egyszerűen parasztok voltak .Sztem az normális, ha nem is értünk teljesen eggyett azokkal az elvekkel ,amiket a tanár mond, de csupán tiszteletből megtesszük nekik és elnézőek vagyunk. Nekem is jólesne hasonló helyzetben .Akikkel ilyeneket csinált nyilván nem szerették meg és talán bosszú ill. revansvágy is ébredt bennük különben nem lennének ilyen videók stb…a nagy sikkasztási botrány meg hű már a börtönben kénne lennie típusú szövegek , mélyen sértik az igazságérzetemet…igen volt feljelentés, de a nyomozás bizonyíték hiányában megszűnt ,magyarán nincs bizonyíték és a feljelentők is mindig névtelenek..(ez annyit tesz ki,h névtelenül én feljenethetem pl. az egri érseket mert ellopta az autómat…sztem a nyomozás bizonyíték hiányában meg fog szűnni ..bár nem biztos ).. szóval a mi józsefünk vagy feltalálta a tökéletes bűntényt (akkor tényleg zseni nem?)vagy olyan kapcsolatai vannak hogy hűha…de akkor megjelenhetnének különösebb probláma nélkül az ilyen cikkek?
ahogy így ismerősöktől hallottam ,biztos h nem ő az az ember akivel szívesen lennék a survivorban egy szigeten több hétig és biztos megbántott néhány embert, talán ok nélkül is köztük olyanokat akiknek ezt a fricskát látványosan kellett kompenzálni ez nyilván nem egészséges dolog… mocskolódó istenkáromló összevágott (mégcsak nem is paródia, hanem gyűlölködő jellegű) szar videó nekem ezt jelenti.
emberi hiba: józsef atya rosszul kezelt pár helyzetet, és néhány érintett egojuk védelmében elkezdtek gyűlölködni, rosszul kezelték le a dolgot ezt aztán némely gyerekét védő szülő is lereagálta és kész is volt a szupercsapat amelynek a tagjai legtöbbször névtelenek( a névtelenség oka itt inkább a gerinctelenség mint a inkább a félelem, hisz így nincsenek következmények)... Van olyan barátom akinek ha komoly baja van valakivel, akkor megbeszéli azt ..még akár az IGAZgatónővel is ha vele van gondja aztán ha így sem sikerül megoldani a konfliktusait akkor sem kezd mocskolódni ,hanem elfogadja h ez van és él tovább. Amit tud javítani a helyzeten azt meg megteszi.. (na én ilyet nem csinálok ..én leszarom ,nem cselekszem jót azzal aki piszkált sztem így is jó mert ha nem kért belőlem akkor nem erőletetem )…tehát emberi gyengeség, ami meggondolatlan tetthez vezetet, ami pedig további agresszióhoz, végül pedig egy jó kis hírt váró újságíró fülébe jutott. Egy életre meghurcolták és megpecsételték.Én is kellemetlenül érezném magam, ha az egész város pletykálna rólam.
V.: -Márton atya . A pár kommentben emlegetett triumvirátus következő tagja. Igen küldjük börtönbe azt a lopós hétszázát neki…Mit ásogatja ki a földből a régi dolgokat ? azoknak ott a helyük, hisz így teljes a természet körforgása.. a rozsdás vas dolgokból és bronzpénzekből egy nap így lehet újra föld és növények…viccet félretéve , a régészet rengeteg felfedezését amatőrök ,,tárták” fel. Most elmondom az én véleményem egy mesében. Tegyük föl találok hipp-hopp a kertemben egy római pénzt, hát mit csinálok vele? Én bizony elteszem szerencsepénznek és ások egy kicsit még a kertemben. Találok is egy amphorában egy maréknyit. Megörülök, és másokkal is meg akarom osztani az élményt. Megmutatom rokonoknak és a barátaimnak. Párat el is ajándékozok. Egy nap arra gondolok, hogy nekem kéne egy új edzőcipő, de nincs rá fölös pénzem…gondolok egyet és egy tucat érmét eladok a neten. Meglesz a pénz ,veszek csukát és még római-leletem is maradt. Születésnapomra fémdetektort kapok a feleségemtől. Nagyon megörülök neki és pár barátommal el is kezdünk hétvégente kincset kutatni. Néha találunk is a szántóban sörösdobozokon kívül egy-két fibulát meg világháborús kacatot. Nagyon örülünk nekik és kincsként tartjuk őket és egymás között is cserélgetünk. A szomszédommal viszont nem vagyunk különösebben jóban talán azért bár sose mondta mert a fáinkról a leveleket sokszor áthordja a szél az udvarába, pedig engedélyezett távolságra ültettük őket. Egyszercsak szomszédom egy sörözés alkalmával megtudja, hogy én amatőr régészkedem. Neki is tetszene a dolog de nem hiszi, hogy bármit is találna meg nincs is kedve kimenni, viszont egyre jobban zavarja, hogy én ezt csinálom. Egy viharos-szeles éjszaka után aztán még gallyak is estek fáinkról az udvarába. Erre bepöccent ez volt az utolsó csepp a pohárban és feljelentett a rendőrségen régészkedésem miatt. Én kaptam egy figyelmeztetést, miközben a szomszédom a roló mögül kukucskált. Tudtam, hogy csak ő lehetett, de bizonyítani persze nem tudtam és nem is mentem volna vele semmire. Gondolkodtam, hogy viszonzom a kölcsönt. Mondjuk feljelentem, mert a sövénye (amit azért ültetett, hogy ne lássunk át ) a kerítésemnél fut, nyilvánvalóan az engedélyezett távon belül van .Vagy a szerszámos bódéját jelentem fel, mert engedély nélkül építette.Vagy azért, mert nem tartja rendben az árkát, pedig ez is kötelessége. Vagy veszek egy kutyát, ami kicsinálja a macskáját, amikor a madáretetőnkhöz lopakodik. De aztán azt gondoltam, h nem süllyedek le a szintjére. Nézzük ki nem járt jól:
-én és a társaim, hisz nem csinálhatjuk ezt, mint hobbi
-a rokonaim, akik szívesen nézték a pénzeket és hallgatták a hozzá kapcsolódó sztorikat
-a gyerekeim, akik, néha elkísértek kincskeresésre
-a rendőr ,akinek lesz papírmunkája, és nem érzi, hogy megvédhetett valakit, vagy elkapott egy bűnözőt
ki járt jól:
-a szomszédom?
-az állam? lesz valaha is bármi haszna a soha elő nem bukkanó dolognak , eddig legalább az eladásból származó adóból volt
-ennyi a mese, ami csak mese.. de vajon a szomszéd az állam miatt aggódott, azért csinálta ?vagy álszent? , a tanulság levonása a ti feladatotok
Velünk Márton rendes volt, nekünk is hozott mutatóba régi könyveket meg ilyeneket és az óráin sokszor engedte h törit vagy irodalmat tanuljunk doga előtt. Ha rendes voltál vele ő is rendes volt veled és sokszor poénkodott
VI. Dorner tanár úr körüli dolgok. Sokak véleménye megoszlik, hogy jófej vagy nem. Én kedveltem és nagyon tiszteltem . Tanárok között szinte a legjobban tudott fegyelmezni valahogy már a kisugárzásával is (jóértelemben) . Pletyka: József a. elüldözte őt is. Na szóval a tanár úr kezdetben nagy spanja volt józsef atyának, aztán berágott rá csakhogy sztem korántsem biztos h ezért, vagy csak ezért ment el. Mielőtt elment, már kapcsolatai révén volt egy többszörös fizetésű állása .Asszem vmi csepregi suliban igazgató vagy mi. Én megértem, ha a fizetésért ment oda, hisz neki is voltak családi tragédiái, és gyerekeit is jobban eltudja így látni.(mert ő nagycsaládos is ami becsülendő) Szóval ha választhatnék, hogy tanár legyek ,ahol nem kedvelem az igazgatót ,vagy igazgató legyek, ahol még jobban is fizetnek és van egy csomó gyerekem valószínűleg én is igazgatónak mennék.
VII.
Barczi Péter tanár úr körüli dolgok. Ebben az esetben sztem arról volt szó, h a tanár úr nagyobb kihívásnak látta a nagy lajosos diákok tanítását, mint a premosokét. (hát fizika órán tényleg volt egy-két igen homály egyén )én ezt személy szerint nem tartom vmi korrektnek, hisz ofő volt és nem vitte végig az osztályát, pedig az az állás megvárta volna.
VIII.
Valaska ) na ő bármit csinál és bárhova megy neki szabad akkora egy jóarc . Ha jól tudom nem értett egyet azzal, hogy új padokat vettek, ő más fejlesztéseket tartott volna fontosabbnak.
XI.
KóPé elbocsájtása. A történet a következő: végy egy okos tanárt aki nem tud, KÉPtelen fegyelmezni adj hozzá egy tinédzser diákcsapatot és a végeredmény káosz. Itt is sok-sok emberi hiba. A fegyelmezési probléma többször felmerült, ezért józsef a. nem nevezte ki határozatlan időre csak határozottra (tudjátok az a rosszabb) h kapjon időt hátha megtanuil fegyelmezni. Magyarán haladékot adott neki. Sajna nem tanult meg fegyelmezni és miután kirúgták az volt a védekezés, h akkor mér hosszabbították meg olyan soxor az idejét ha alkalmatlan volt. Ugyanis ezzel a mindig meghosszíbbítgatással őt is pórázon tartották szerinte.
emberi hiba: ha alkalmatlan ki kell rúgni amint lehet, viszont ha tényleg hasznosak az ismeretei, vezessen szakkört, ahova az jár akit érdekel….ez semelyik félnek nem jutott eszébe időben és megint maradt a meg-nem értés és a marakodás
X.
volt egy másik nyelvtanárnő is arra az esetre konkrétan nem emlékszem…majd pótolom
XI.
V.B.Hilda tanárnő. Engem tanított, jól megtanított és jó is lett az érettségim. Néha tényleg nagyon furcsákat mond vagy már túl-túl kedves (az a fajta ami mögött már gyanakodsz valamire) de a csoportunkban, senki sem utálta ez biztos. Matektanárnak jó , igazgatónak elmegy, hisz azért fejlesztgetik a sulit…a diktatúrikus vezetést nem vettem észre. Ocsmányságokat ő sem érdemel az biztos.
XII. Ezek voltak ,amik most így eszembe jutottak.József a. programjairól meg annyit, h volt dögunalmas de sztem Eperjes Károllyal találkozni (még akkor is ha talán egy kis beütése van…mindenesetre nagy színész) nem haszontalan. Vagy Fellegi Ádámmal…jól tud zongorázni…sőt hallottam h egyszer még Ákost (az énekest) is meghívta..mondjuk én nem vagyok oda érte..Volt pár erőltetett dolog is azokon meg nevetnünk…
A cigizésről piálásról meg annyit, hogy jó ha egy iskola ezt nem engedi meg a lógással eggyütt.Ez természetes. Attól függetlenül úgyis csináljuk ha nagyon akarjuk ezen nem kell rágódni aki hülye az meg lebukik, úgy is kell neki . A lényeg h a botránycikkekből már elegem van. Hagyják békén a volt sulimat és a tanárait is. Egy csomó új jó tanár jött (irodalom, matek ,biosz) Ne ilyesszenek el jövendő tanárokat és diákokat se. És főleg ne járassák le .Mondjuk a negatív reklám is reklám, de ez ebben az esetben sajna nem hasznos. De ha botránycímeket akartok, kitaláltam párat
Zushlag után József is bevallotta
A kiírt ostyasütési pályázaton kiderült a sikkasztás, az iskola hallgat
Hol van ilyenkor a patrónus, a védőszent? Dílerek fehér ruhában, óvakodj!!
Nem mind arany ami fénylik ,illegális kehelygyártást lepleztek le! Egy vidéki gimnázium pincéjében 6 tonna szenteletlen kelyhet foglalt le a Katolikus Kommandó!
Kiderült :A templomos lovagok szörnyű titkát G.B.József őrizte. Leleplező ,beismerő vallomás!
a suliba tényleg jobban meg lehetne válogatni a diákokat, de ha egy bunkó parasztnak jó a tanulmányi átlaga, nem sokat lehet vele kezdeni…az biztos h a jóérzésű jó tanulóknak ezek a dolgok nem nagyon csalogatóak…és így csak rosszabb lesz a helyzet..javítani jóindulattal ,megértéssel .megbocsájtással sokkal könnyebb és szitkozódással meg botránnyal talán nem is lehet. Elnézést de ez már kikívánkozott belőlem. ÉS mégegyszer A TÖKÖM tele van ezekkel a szarságokkal.,komolyan. Ha meg olyan rossz volt mér akartatok visszamenni az almanáterbe? Egyébként azt én sem értem h miért nem, mondjuk még nem is próbáltam, de az általános sulimnál ugyan ez volt. Ott azt mondták h csak az igazg. írásos engedélyével szabad…hát ez nemtudom miért van, biztos ezt is meglehet beszélni és van oka de nem egyedi példa.
fogalmam sincs ,hogy hogyan tudom majd feltenni a szöveget ez a vége. Ha kommenteltek hozzá légyszi úgy kezdjétek h :THETERMINATOR:
így hamar észreveszem és talán válaszolok, értelmes felvetésekre
WORLD PEACE
Úgy tűnik, bizonyos értelemben már országos a botrány, ugyanis a cikk felkerült a Magyarországi Evangélikus Egyház hivatalos honlapjára, a "Lapszemle" rovatba.
http://www.evangelikus.hu/lapszemle/botrany-a-szombathelyi-katolikus-gimnaziumban
Láttam, ahogy GBJ az osztálykiránduláson nekiment V osztálytársunknak.T B Edit tanárnő is.
Láttam mobilröptetést.
Az osztály egyedül kószált, amig GBJ a szálláson maradt MDJ tanárnővel......találkoztunk 1 másik premos osztállyal,ők nem voltak egyedül.
Diákcsíny volt, de megnéztük a tanárnő mobilját óra alatt és elolvastuk Josh üzeneteit.
Végighallgattuk Josh káromkodásait.
Kifigyeltük, ahogy feloson a legfelső szintre.
Egy jó szava sem volt.
Utált minket. Mindennek elmondott.
Hirtelen ez jutott eszembe Joshról.
Ja és engem se engedtek be a suliba érettségi után.
Nesze neked ALMA MATER.
Az egyik hozzászólásról jutott eszembe a téma, ami éppen nem a GBJ-vel kapcsolatos. Az a bizonyos tény, hogy romlik az iskola színvonala. Én még oda járok.És sajnálattal tapasztalom(sőt mindenki az osztálytársaim közül), hogy milyen embereket vesznek fel.Ez egy gimnázium,sőt, amivel többnek kéne lennie, az az, hogy egyházi gimnázium!Sokszor képedek el a folyosón menet egy-egy lányt...vagy fiút látva/hallva(!), hogy hogyan kerültek be?Ki volt az, aki a szóbeli felvételi után azt mondta,hogy "igen,ezzel minden rendben van."? Én magam sem vagyok tökéletes természetesen, rágózok, szoktam bulikba járni, tudom, mi az az ital, de az ilyenek mellett már-már büszke vagyok magamra, hogy nem vagyok olyan, mint ők...Arról nem is beszélve, hogy milyen átlagokkal vesznek fel diákokat...
Én szeretek ebbe az iskolába járni. Az én osztályomnak szerencsére nagyon jó osztályközössége van, amire büszke vagyok. csak azt sajnálom, hogy ha megkérdik tőlem,hová járok, akkor kicsit vonakodva mondom ki, hogy hát igen, a premóba.
istenem, te idióta!!! mi az hogy semmi köze senkinek a magánéletéhez?!?!?!? ez egy "közszereplő"... magát is annak tartja!!!! amúgy még nem is érdekelne, de nekem ne prédikáljon arról hogy ne fogjam a csaj kezét a suliban vagy ne adjak neki "puszit" ha közben ő meg fent a kis kuckóban.... és ez CSAK 1 példa ami most hirtelen eszembe jutott!!!!!!!
"Nem tudom hog milyen pletykák keringenek, de azt tudom mondani, hogy a mi évfolyamunkon mindenkinek megmutatott három érmet, amikor a római birodalomról tanultunk hittan órán.
Én nagyon nagy élvezettel vettem a kezembe, nekünk azt, mondta, hogy a rend levéltárából való és tényleg nagyon kellett vigyázni rá."
Kedves Orsos, remélhetőleg valóban a rendi levéltárból származnak az érmék (a levéltárakban tudtommal általában nem őriznek ilyesmiket, de természetesen lehetnek kivételek). A pletykák szerint (rögtön szeretném hangsúlyozni, nem tudom, van-e valóságalapjuk, és ha van, akkor mennyi) Márton "műkedvelő régészkedéssel" is foglalkozik. Ő a Csorna melletti Dör plébánosa (ez a plébánoskodás az egyetlen olyan eleme a történetnek, amely minden kétséget kizáróan igaz). A falu határában egy római város maradványait rejti a föld. A történet szerint Márton szerzett egy detektort, amellyel római leletek után kutat. A "zsákmányt" aztán értékesíti, állítólag még Bécsben is szokott üzletelni. De ismételten hangsúlyozom, nem tudom, mennyire felel meg a történet a valóságnak. Ha igaz lenne, akkor Márton "atyának" bizony nem apáti süveg, hanem bilincs járna. Az ilyesmi ugyanis már a bűnügyek kategóriájába tartozik. Én személy szerint nagyon rossz véleménnyel vagyok Mártonról, igen károsnak tartom a tevékenységét, de azért bízom benne, hogy ilyen mélyre nem süllyedt.
csak a Marist küldenék már el.....
Ja és akkor a "megbízott" igazgatónő, miért tagadott le minden tavaj, miután kijött a VN cikk??? A szülők rákérdeztek szülői értekezleten és vmi teljesen másról kezdett el beszélni, vmi oda nem illőről! Érdekes!
Kedves webi!
Ne haragudj, de ha te 2 évet jártál oda akkor miről beszélsz? Gőzöd sincs róla ki az a GBJ, maximum láttad az újabb tablókon vmelyik folyosón! Vagy netán a te apukád csináltatta az új számtech termet? Meglehet, azért nem piszkálnak! Az évfolyamodról pedig inkább nem alkotok véleményt! Röviden annyit, a felének a Telekiben lenne a helye (és nem csak a színvonal, hanem inkább a viselkedés miatt!!!). Az az évfolyam azt hiszi, ők szarták a spanyol viaszt, had ne mondjak neveket, némelyikhez személyesen is volt szerencsém. Kissé sok mindent megengedtek magatoknak (öltözködés, viselkedés, !!!a másikkal való bánásmód!!! - ha iskolán kívül nem köszöntök oké, de az iskolában a felsőbbéveseknek illik! Szerintem te is örülsz majd ha 3-4-ben köszönnek a "picik"!).
Ja és ez a történelmi példa: "Nem konzervatív vagyok, hanem fontolva haladó" majd akkor nyilatkozz ilyeneket, ha mindenre rálátsz tisztán! Mert nem csak az egyik oldalt kell meghallgatni, hanem a másikat is! De amivel indít a cikk: "Ezekre a kérdésekre nem fogok válaszolni, ezzel az üggyel nem vagyok hajlandó foglalkozni” - ez is aokat elárul!!! Ha nem lenne semmi sem igaz, csupán annyit kellene tenni vkinek az iskolavezetésből, hogy kiáll és elmondja az igazat, vagy épp az álláspontjukat! Szerintem nem nagy dolog! Csak éppen ennyi mocskot, ennyi szemtanúval már nem lehet letagadni! 2 év múlva talán elül a dolog (ha nem csinálnak mégnagyobb marhaságot), mert arra kimennek azok az évfolyamok (köztük ti is), akik vmit is tudnak minderről!
"A Márton atya valamelyik osztályban római kori érméket mutogatott. Ezeket honnan szerezte és mit csinál velük?
Csak azért kérdezem, mert mindenféle pletykákat lehet hallani, hogy nem tiszta az ügy."
Sejtem, milyen pletykákra gondolsz. Remélem, nem igazak, mert ha mégis, az bizony nagyon durva lenne...
Nem tudom hog milyen pletykák keringenek, de azt tudom mondani, hogy a mi évfolyamunkon mindenkinek megmutatott három érmet, amikor a római birodalomról tanultunk hittan órán.
Én nagyon nagy élvezettel vettem a kezembe, nekünk azt, mondta, hogy a rend levéltárából való és tényleg nagyon kellett vigyázni rá.
Egyébként sok régi dolgot szokot behozni órára.
pl nagyon régi könyveket, terképeket és szerintem ez jó.
Emlékszem egyszer behozta a Galilei- per íratainak másolatát.- huhh arra még csúnyán nézni sem szabadott :-).
Na meg egy csomó sütit is hoz, amit a plébánián kap !
Bocs hogy senkivel nem vitatkozom, de én csak két éve járok ide,, úgy hogy nem nagyon tudok mást.
"A Márton atya valamelyik osztályban római kori érméket mutogatott. Ezeket honnan szerezte és mit csinál velük?
Csak azért kérdezem, mert mindenféle pletykákat lehet hallani, hogy nem tiszta az ügy."
Sejtem, milyen pletykákra gondolsz. Remélem, nem igazak, mert ha mégis, az bizony nagyon durva lenne...
"Csmd szerintem kevered valakivel. 1996-ban került Szombathelyre."
Nem keveri senkivel. Mielőtt belépett volna a rendbe, József (akkoriban még csak Bálint) a szombathelyi tanárképző főiskolán tanult. Sőt katona is Szombathelyen volt.
"Erkölcsi tartás… nagyon nehéz. De a tartásban benne van az is, hogy embertársamat –még ha a legnagyobb ellenségem is – nem tiprom a sárba, hanem megpróbálok neki segíteni és felemelem magam mellé (hacsak közben ki nem derül, hogy én emelkedek a mélyből hozzá)."
Ez az, amit Józsefnek is be kellene látnia. Habár rá inkább az vonatkozik, amit az emelkedésről írtál. Sajnos még a mélyben van, és semmi jele annak, hogy emelkedne...
Kedves Csorna, a létszámemelkedés tényleg József idején következett be, de nincsen benne semmi köszönet.
Részben mennyiség komoly minőség nélkül, részben pedig az ügyes propaganda által megtévesztett diákok.
Kedves Webi, ha két éve vagy a gimnáziumban, akkor nem is tapasztalhattad meg József igazgatói ámokfutását. De akkor milyen alapon bírálod azokat, akik átélték azt, és pokolinak tartják?
Ami a gerincnövesztést illeti: volt néhány tanár az iskolában, akik (mivel komolyan gondolták, hogy ez egy keresztény gimnázium, vagy legalábbis annak kell lennie) a saját megélhetésüket veszélyeztetve felvállalták a NYÍLT konfliktust Józseffel és csatlósaival. Semmi baj nem volt a gerincükkel, erős volt az akkor is, erős ma is. Most már tényleg csak mutatóba akad köztük egy-kettő a tantestületben, a többieket részben eltávolították (egyébként törvénysértő módon), részben megundorodtak az egésztől, és "önként" távoztak.
Ha jól tudom, volt rá példa, hogy az iskolavezetés a másik középiskolába átigazoló tanárnak megpróbált "utánanyúlni", azaz őt az új főnöke előtt lejáratni (szerencsére sikertelenül). A "nagy hármas" bizony bosszúálló, ezért nem csodálkozom, ha a levélírók nem akarják felfedni a kilétüket. Ám ez semmit nem von le a mondandójuk igazságértékéből.
A diáklétszám gyarapodásáról már írtam. Olyan információim vannak, amelyek szerint a város többi gimnáziumának tanulói az átlagot tekintve sokkal inkább egy keresztény iskola diákjához méltóan viselkednek, mint a "keresztény" iskola diákjai. A tanulási morál terén is ők viszik el a pálmát. Az is érdekes és elgondolkodtató, hogy az igazán tehetséges tanulók túlnyomó többségének esze ágában sincsen a premontrei gimnáziumba jelentkezni. Vajon miért?
Kedves webi!
Valami itt nem stimmel!!!!!!!!!
Ha 16 évesen 2 éve ülsz a Premoban, idézlek:
"József atya… Senkinek semmi köze ahhoz, hogy egy ember mit csinál a magánéletében. Jó, hogy a házát nem akarjátok bekamerázni. Nem az ő vezetősége alatt duplázódott meg az iskola száma? Nem az ő ideje alatt jött be ez a rengeteg új specializáció? Nem az ő ideje alatt volt a legnagyobb a kulturális rendezvények száma? Nem neki köszönhető az, hogy az általános iskolások közül a hármas bizonyítvánnyal rendelkezőket már nem vették fel? "
akkor honnan tudod ezeket?
Azért felvilágosítanálak: a létszámnövekedés az előző igazgatónak köszönhető. És olyanokat is felvesznek, aki nem ebbe az iskolába való.
GBJ kultúrális "KÖTELEZŐ MEGJELENNI" programjairól inkább ne mondjunk semmit. Újságcikkekben jól mutatott, az igaz.
Kedves Valaki01!
Kapaszkodj meg, nincs érettségim. No de nem azért, mert tanulatlan vagyok, vagy ilyesmi, hanem a Premontrei Gimnázium tanulója vagyok. Ott töltöttem már két évet, ezért nem kívülállóként írom véleményem.
Teher alatt nő a pálma...igen, az életre nevel, mint írta az egyik kedves hozzászóló. Üdv az életben.
És ismét valami...igen, kaptam emberektől negatívat, s kezetnyújtottam. (Igaz nem vigyorogva)
Nem konzervatív vagyok, hanem fontolva haladó
Kedves webi!
Mesélek valami érdekeset Neked:
Képzeld el, hogy ott állsz a szalagavatódon, vagy a ballagásodon, hallgatod GBJ v VBH megható szavait és még könnyes szemmel el is hiszed:
"Az ALMA MATER mindig szívesen visszavár Benneteket!"
Aztán érettségi után szeretnél visszamenni az iskoládba, hogy találkozz barátaiddal vagy kedvenc tanáraiddal, de nem engednek be.
"Ebben az iskolában nemkívánatos személy vagy, megtiltom, hogy átlépd az iskola küszöbét!!!"
Aztán nem értesz semmit, megszégyenülve megfordulsz és elhagyod az iskolát.
Kifele menet kattog az agyad, mire leesik,mennyi információd van egyesekről. Hát ennyi.
Azért meséltem el ezt Neked, mert diákkal és "kirúgott" tanárral is megismétlődött ugyanez.
Kérlek, gondolkozz el egy percre.
Figyelj Nirvaniaunnepel !
Azt írtad, kiszállsz. Ennyit a szavahihetőségedről.
József embere vagy,ennek ellenére nem értem, miért hazudsz Önmagadnak is, hisz Te is tudod a valóságot!
Kedves Webi, csatlakozom. Nagyon rímel utolsó mondatodra József atya mai blogbejegyzése a www.balintbeckett.blogspot.com on, amit a "felemelés-szintreemelésről" írtál.
Webi nem tudom, hogy mennyi idős vagy de a kommented alapján megragadtál valahol a 20. század végén! Már bocs!
"Nevüket nem vállaló informátoraink" - teljesen logikus, hogy nem vállaja aki informál, mert ott tanul és pont a levélben említettektől tartva fél a megtorlástól!(hozzáteszem személyesen ismerem az illetőt és egyáltalán nem egy lázadó, inkább szenvedő alanya az "iskola mocskának"! Aki írta azt a levelet bőven kapott rosszat az élettől elhiheted és talán az iskolában szeretné jól érezni magát, ami talán nem is olyan szokatlan)!
Nem attól lesz valaki rossz ember vagy akár alkoholista ha néha megiszik pár pohárral a barátaival(!!!) Ez marhaság! És nem az a baj, hogy meg akarnak védeni a rossztól hanem az, hogy hogyan. Különben is kell a tapasztalat, mert ettől válunk érett felnőtté. Persze kinek ez könnyeben megy, kinek nehezebben! Neked pedig nem önvizsgálat kéne, hanem 4 év a Premoban! Azt hiszem radikálisan változna a véleményed!!!
"A semmiért nem lehet kirúgni senkit" - hát te sem ott kaptál érettségit (feltételezem rendelkezel vele).
József atyának meg legyen magánélete, de ne olyan amilyen volt az iskolában, főleg ne pap létére! És innentől kezdve nincs értelme erkölcsi tartásról beszélni! Hozzáteszem, igen segíteni kellene a másiknak, nem pedig sárba taposni. De ha veled is ezt csinálják te sem fogsz vigyorogva kezet nyújtani annak, aki képes ilyenre!
Pulitzer-díj? Ne röhögtess!!! :)
Csmd szerintem kevered valakivel. 1996-ban került Szombathelyre.
Kedves webi!
Nem végzek önvizsgálatot, mert minden nap megteszem. A vádak nem alaptalanok.
Gondolkodj el azon, miért lehet viszály egy tanáriban?
GBJ magánéletéhez valóban senkinek semmi köze, ha magánélet lenne. Sajnos ezzel ellentétben sok olyat tett a diákok előtt, amit nem szabadott volna látniuk vagy hallaniuk.
Iskolán belül?
A rendházban?
A sítáborban?
Osztálykiránduláson?
GBJ tanár, pap igazgató.......ennek megfelelően kellene viselkednie. Neki kellene önvizsgálatot tartania.
Hidd el bátran, igazat írtam. Isten tudja.
Érdekes.
15 éve nem találkoztam ezzel az ex-igazgatóval.
Akkoriban nagyon jól ismertem. Hatalmas bunkó és egyszerű ember volt, buta és primitív. Gondoltam, hogy Csorna csinál belőle vkit, mert rajta kívül senki sem volt a rendben. Kár, hogy ennek egy fél város issza a levét.
Semmit nem változott. Mindent el tudok róla képzelni.
Ödön apátnak fel kellene vállalnia a nyilvánosságot. Az ő levelét olvasták fel a tanárok előtt, melyben felmentette Gábor Bálint Józsefet az igazgatói poszt alól.
Az illetékesek nézzenek már utána a többszámjegyű milliós rendőrségi ügynek, nem az a megoldás, hogy visszafizették és "elsimították" az ügyet. A közvélemény figyelmét elterelve GBJ 3 évig Londonban tanul, annak is utána kellene járni, ez hány millióba kerül?!
Miért van az, hogy büntetés helyett jutalomutat kapott? Te, kedves olvasó, már börtönben ülnél!
A ”cikk” olvasása után úgy döntöttem, hogy muszáj kommentálnom a dolgokat.
Először is… „nevüket nem vállaló informátoraink” (- cikk) először növesszenek gerincet, vállalják nevüket és csak ezt követően álljanak neki ilyen súlyos vádakkal dobálózni.
Azokat a fiatalokat sajnálom, akiknek próbálták megtiltani a bulizást, cigizést, valamint az alkohol fogyasztását.
Bocsi, megpróbáltak normális embert faragni belőled. Bocsi, hogy meg akarták menteni a májadat és egyéb szervedet. Bocsi Magyarország, most ennyivel kevesebb alkohollista rohangál benned/rajtad.
Az előző gondolatmenetemet nem kívánom magyarázni, hiszen aki értelmes, az megérti. Természetesen tudom, hogy nem lesz mindenkiből alkoholista, aki egyszer elmegy egy kocsmába vagy más egységbe, de a sok káros hatás nem való egy értelmes, egészséges fiatal számára még egyszer sem.
Azok, akik a hozzászólásokban hiányolták bárkiből az erkölcsi, etikai és vallási tartást; ők tartsanak egy önvizsgálatot és ezt követően kezdjenek el véleményt nyilvánítani. „Az dobja az első követ, aki…”
Tanárok… A legnagyobb széthúzás és viszálykodás idején kéne a legjobban összetartaniuk, hiszen az „egységben az erő” elv is ezt diktálja. A felmerülő problémát megoldják házon belül és nem kezdik el a diákok előtt szidni a másikat. (Ez nagyon lealacsonyodó viselkedés.) Hol a tartás?
Diákok… Lázadók mindig lesznek. Mindig lesz olyan, aki a másik legkisebb negatív tette után ugrik és viszályt kelt.
Diákként beülsz a padba, megtanulod, amit mondanak, majd ezt a tudást kamatoztatod. Ennyi. A személyi változás nem a te dolgod. Ezt bízd a vezetőségre, hidd el, a semmiért nem lehet kirúgni senkit. Mindig van valami érv… Persze ezt a pletyka kihagyja, mert jól hangzik. De ezért pletyka és nem tény.
És diákként a saját iskoládat ne mocskold be. „Az anya azt mondja a gyermekének: Érted haragszom, nem ellened” (-angel21)
József atya… Senkinek semmi köze ahhoz, hogy egy ember mit csinál a magánéletében. Jó, hogy a házát nem akarjátok bekamerázni. Nem az ő vezetősége alatt duplázódott meg az iskola száma? Nem az ő ideje alatt jött be ez a rengeteg új specializáció? Nem az ő ideje alatt volt a legnagyobb a kulturális rendezvények száma? Nem neki köszönhető az, hogy az általános iskolások közül a hármas bizonyítvánnyal rendelkezőket már nem vették fel? DE! De erről miért nem hallunk semmit?
Azért, mert vannak emberek, akik élvezik, hogy sárral dobálózzanak. „Végignéztem, testközelből, hogyan ették egymást bestiává a máskülönben Eukarisztiából élő emberek” (- József atya blogja). Nézzük, ki volt a titkos feljelentésekben mindig a vádlók között? Ki dobálta a sarat? Hűha, nem is mondok neveket. Aki meg nem tud erre a kérdésre válaszolni, az ne nyilatkozzon ebben az ügyben, mert nem ismeri teljesen a ”történetet”.
Erkölcsi tartás… nagyon nehéz. De a tartásban benne van az is, hogy embertársamat –még ha a legnagyobb ellenségem is – nem tiprom a sárba, hanem megpróbálok neki segíteni és felemelem magam mellé (hacsak közben ki nem derül, hogy én emelkedek a mélyből hozzá).
Pulitzer-díjra jelölés esetén írj: webi.webi.webi@gmail.com
:-)
Úgy gondolom, létezik olyan alternatíva, mely megfelelne a keresztény erkölcsöknek.
Egyszerű a képlet, GBJ helyett olyan igazgató kell a Premontrei igazgatói székébe, aki SAJÁT ÉLETVITELÉVEL képviseli a keresztény erkölcsöket, akire felnéznek szülők, tanárok, diákok egyaránt. Ez az igazgató legyen PÉLDAKÉP mindenki számára.
Szerintem nem kellene feltétlenül premontrei rendinek lennie-ha nincs ló, jó a szamár is alapon-, a lényeg, hogy visszaállítsa a gimnázium jó hirnevét, aki tudja és be is tartja a 10 parancsolatot. VBH nem alkalmas erre a posztra, mert nem ő irányítja az iskolát, hanem GBJ Londonból. Történjen bármi az iskola falain belül v kívül, GBJ azonnal tudja és ő hozza meg a döntéseket.
Háhááááá!!! Vicc ami itt megy! Ezt azok a diákok élik át igazán akik ide járnak! Én még ide járok....! és kegyetlen ez az egész iskola! Rossz osztályközösségek, rossz tanárok, akiknek a céljuk, hogy szétszivassák a diákok 70%-át! Nem érdekli őket, hogy mi van veled...tanuljál ezzerrel aztán kész! Tény, hogy az a dolgunk, hogy tanuljunk...de akkor se kéne minket agyba főbe szivatni, azért, mert nekik roszz napjuk van! Nem egyszer volt erre példa! Igen is nagyon roszzz a helyzet az iskolába....ne rágózzz mert igazgatóit kapsz? :D:D nem nevetséges ez egy kicsit?? Ha nem vagy lovés, vagy nem nyalod a tanárok seggét akkor már egy senki vagy! Ha megmered mondani a véleményed már szivatnak! 3,87-re 3-ast kapni meg ilyenek?? Ilyenkor hol az igazság???:D:D Méghogy katolikus iskola?? készz viccc....:D:D Adják a hitet szeretetet békét meg az összatartást, közben meg elmond a saját osztályfőnököd minden büdös k....-nak! Nah ez ám a tisztességes bánásmód!! :D szóval ennyit errőll....:D:D Én személy szerint alig várom, hogy MEGSZABADULJAK!!!!!!
Igen meg kell ismernünk önmagunkat is ez igaz! Viszont azt elfelejted 56Akela, hogy akárhova mész elfogadod a szabályokat, el KELL fogadnod. Ezt nálunk, és mindenhol máshol is, házirendnek nevezik!
A házirendet pedig a tanárok és az iskolavezetés szabja meg! Tehát akkor mégiscsak meg kell felelnünk az elvárásaiknak függetlenül istentől!!! Ha elmész dolgozni ott sem tehetsz meg bármit! Nekünk az az iskola munkahely volt akkor! ennyi
Most kicsit beidegesedtem amúgyilag...
Itt van a szavazási kérdés:
"Ön milyen mintát varratna magára?"
(BELÉPETT FELHASZNÁLÓKÉNT OLVASOM!)
És nincs olyan alternatíva, amelyik megfelel a keresztény erkölcsöknek!
Hát ez ellen ki szól vajon?
"Az aprócska bökkenő, hogy nekünk meg kell felelni az elvárásaiknak..."
Nem-nem Tisztelt Valaki01!
Önmagunknak kell megfelelünk (Már ha sikerült döntenünk Isten mellett, ellene, vagy nélküle)!
Csak feltétele van:
ISMERJÜK MEG ÖNMAGUNKAT!
A Márton atya valamelyik osztályban római kori érméket mutogatott. Ezeket honnan szerezte és mit csinál velük?
Csak azért kérdezem, mert mindenféle pletykákat lehet hallani, hogy nem tiszta az ügy.
Én idén érettségiztem a gimnáziumban és tanusíthatom, hogy a cikknek van valóságalapja! Nem is kevés! Szerencsére csak elsősként volt az iskolában az ominózus igazgató, de irányítása Londonba távozása után sem szűnt meg! Nem hiába van még mindig iskolaigazgatóként feltüntetve a suli honlapján. Márton atya érdekes személyiség, én személy szerint szerettem. Arról feledkezik el mindenki, hogy annak ellenére, hogy pap, úgyanolyan ember mint bárki más. Hibákkal,intrikákkal, tévedésekkel! De a maga módján szereti a diákjait, kit jobban, kit kevésbé és ez így van jól, hisz mindenkit nem szerethet ugyanúgy!!!
A mostani isoklavezetésről pedig inkább csak ennyit: no comment!!! Nem állnak éppen a dolgok magaslatán és sajnos a diákok érdekeit nézik legkevésbé!!!
Az évek folyamán távozott tanárok 99%-a pedig nem önszántából távozott - sajnos - köztük nagyon sok emberséges és nagytudású tanárként!!!
Bennem személy szerint a 4 év nem hagyott különösebben mély nyomokat, sőt...
Az utolsó félévben már mindegyikünk úgy várta a szabadulást, mintha rabok lettünk volna. Pedig nem voltunk azok.
A tanárokról pedig annyit (egy ismerős nagyon jól megfogalmazta, ezek az ő szavai): "elnézve a tanárok közt zajló intrikákat Maguk sem jobbak nálunk. Ugyan úgy megosztottak, néha aljasak. Mint a nagy gyerekek. Vagy mint a tökéletes példaképek akikre felnézhetünk. Az aprócska bökkenő, hogy nekünk meg kell felelni az elvárásaiknak."!!!
Kedves Szarka, én ezt elmebeteg dolognak tartom amit csináltok, milyen jogon akartok ti beleszólni a mostani premontreisek életébe? Gusztustalan amit csináltok, de lelketek rajta. Kiszálltam, a bennetek lévő Nirvánia és nihil ünnepel. Ciao.
Nem fogod elhinni, de ismerem az irgalmas szamaritánus történetét, bár nem igazán értem, miért citálod itt elő. Én nem jártam ide, de ismerőseim/rokonaim igen, és vallásos ember létemre szégyellem, hogy egy egyházi iskola neve többször is ilyen kontextusban fordul elő, akárkinek is van igaza. Csak az a baj, hogy meglátásom szerint a mostani vezetőséget kritizálóknak van igaza...
A gyengébbek kedvéért, a "www.balintbeckett.blogspot.com" nem egy ember, hanem egy blog. Egyébként mit akarsz azzal mondani, hogy itt mindenki egy embert támad? (József nagyon sok embert támadott, előnyös pozícióból, tehát nem arról volt szó, hogy egyetlen személy bátran nekiment a túlerőnek.)
Az iskola szétverése: a keresztény (vagy akár az egyetemes) erkölcsi értékek sárba tiprása, képmutatás, lelki terror, keresztényüldözés, vagyis éppen az ellenkezője annak, amiről egy keresztény iskolának szólnia kellene.
Igaz, hogy sokan jelentkeztek a gimnáziumba, de érdemes lenne megvizsgálni, milyen szellemi-lelki minőséget képviseltek/képviselnek.
Miért van még egyházi körökben is rossz híre az iskolának? A város közvéleményéről nem is beszélve.
És hogy anyagi vetélytárs? Igen, de ennek mi köze a lényeghez? Nem hallottál még milliomosokról, akik emberileg nullák?
Egyébként gúnyolódhatsz, de ettől még nem lesz hitelesebb a mondanivalód (ami bizony igen különös értelmezése a történetnek).
botox: Ezzel a stílussal nem fogsz senkit meggyőzni, az egyházat pedig csak (rossz)hírből ismered és végletes véleményedet még az intézményt kritizáló túlnyomó része sem osztja.
Nirvaniaunneple: Tényleg unalmas vagy, de ha ez megnyugtat, olvastam pár blogrészletet G. B. J.-től és elrémít a „világról” alkotott pszichotikus világképe. Hogy lehet úgy élni, minthogyha permanens háborúban állna és a közössége életét kellene védeni (persze, sátántól meg erőitől…; érdekes elolvasni mindenkori döbbenetes ballagási üzeneteit az egyik újság mellékletében), így nem csoda a viselkedése. Bocsánat, de ez egyszerűen tragikus! (Ajánlom Bibó sokszor, szinte már közhellyé idézett, de igaz gondolatait a félelemről és a demokráciáról!) És ezt komolyan gondolod a besúgásról? Szerinted kinek van szüksége spiclikre, nem éppen a vezetésnek? Szánalmas…
pokroc: Prekoncepciókra támaszkodsz, szemben az újságíróval, akinek legalább "belsősök" levele van a kezében. Ez igaz a cikket támadók nagy részére, akik egyszerűen egy egyházi gimnázium pozitív, ideáltipikus képét látják maguk előtt. Én piaristákhoz jártam 20 éve (azóta még 3 öcsém), közeli ismerőseim tanítottak a szombathelyi Premóban és többen járnak most is oda diákként, így a sokféle beszámolóból eredően nincsenek illúzióim: sajnos a két levélből idézettek jelentős része igaz, sőt még az azon túli információk is (lásd bluemotion 27. sz. kommentjét)... A régi nevelési elvek mazochista dicséretéhez meg nem kell kommentár (legfeljebb annyi, hogy „Nicknomen est omen.”).
Volt gimnáziumomban – melynek tanárai közül sokat szeretek ma is – egy kifejezetten káros (pedofil) viselkedésű szerzetespapot elhelyeztek pár évre egy rendi nyaraló gondnokának, de aztán fél évtized múlva újra gyerekekkel foglalkozott. Vagy a társaimat rendszeresen verő paptanáromat csak most, 20 év után utasították ki a rendből, miközben az ország másik végén is, végig terrorizált egy ottani iskolát. Nem rejtegetni kell, hanem meggyógyítani a betegséget, néha akár – sajnos – operációval!
Az iskola felfuttatásáról és konkurenciájáról annyit, hogy könnyű a „gimnáziumokat” misztifikáló tömegeknek új osztályt indítani. De ne felejtsük el, hogy ez más gimnáziumok és főleg a szakképzés elől veszi el a diákokat. Miközben a gimnáziumokban és a felsőoktatásban is túltermelés van, egyházi és alapítványi gimik indítanak új osztályokat, amelyek felett az önkormányzatnak nincs ellenőrzése, létszámkontrollja (egyre több a gimnazista, közben lassan szakképző és szakiskolák szakjai vagy komplett intézményei szűnnek meg). Sokan nem is tudják, de az ádáz megélhetési (normatíváért folytatott) harc közben 3,0 alatti átlagokkal vesznek fel gyerekeket egykori nagyhírű intézményekbe, miközben meg jó szakember hiánycikk. Persze, melyik szülő ne lenne boldog, ha csemetéjét ilyen átlaggal is gimnáziumba járathatná? (Ja, és szerintetek az oktatás színvonala…?)
A Munka Törvénykönyv és az oktatási törvények sorozatos megszegését (sőt gyakorlatilag a Btk.-ét is) számos tény igazolja), de nehogy azt higgye valaki, hogy olyan könnyű a dolgot bíróság elé vinni (az iskolaváltást hányan próbálták már ki egy ilyen dolog miatt, arról nem is beszélve, hogy egy ilyen ügy miatt akár egy hagyományosabb szemléletű egyházi közösségben is ellehetetlenülhet az ember).
Nagyon tanulságos volt bluemotion, 56akela, totem, metoyou, Ladislas, teve, nihil, stewie, 100g, pop661, ki-vi és angel21 véleményeit olvasni, ezekből azért elég sok minden összeáll a külsősöknek is, köszi a hozzászólásokat!
Kedves Nirvaniaunnepel!
Nem csak egy emberről van szó, hanem a triumvirátusról és a bandájáról. Nem támadásról van szó, hanem tényekről. Pl. ahhoz mit szólsz, hogy 2007 júniusában Tihanyban egyik diáktársunkat az általad szentnek tartott ember minden ok nélkül pofon vágta. Ezt a kísérőtanár T. B. E. is látta. Gondolom ezt a tanárok és az apát is megtudta, mégsem mert szólni senki. Hány ilyen esetet írjunk még?
Nagyon igaz, amit írtál: "minél igazabb egy ügy, annál inkább támadják a sátán és erői".A volt-jelenlegi igazgatót azért támadják, mert senki sem szeretné, ha rémuralma megismétlődne.Mi átéltük és pont azért szóltunk hozzá, hogy a leendő premosok ezt soha ne érezhessék át.
Csak azok védik, akik az emberei, legyen tanár vagy diák.
Ami a távozó tanárainkat illeti, nagyon szerettük őket. Szó szerint elüldözték őket, elmondták.Akik most ott vannak, közöttük is vannak tiszteletreméltó tanárok, példaképek.
Mi "kiskirályságnak" neveznénk az iskolát, ahol az elutazott király a háttérből irányítja Végné Busics Hildát,Kővári Mariannt.
Miért jó Nirvaniaunnepel-nek? Mert egyikük.Biztos jól megfizetik.
Mi nem fröcskölődünk, csak kimondjuk az igazat.
Márton atyát máshonnan ismerjük. Ő mint apát vagy igazgató? Ez is vicc. Hát nem csoda, hogy újra terítéken a Premontrei. Ugye most lesz apátválasztás?
Mesélhetnénk József atya és Dancs Jeanett tanárnő viszonyáról is,de túl sok szemtanuja volt dolgaiknak. Diákként ez lehet hogy érdekes vagy mulattató, most már máshogy látjuk.
Szeretnénk kérni: NE ÜNNEPELJ! NINCS MIT!
Ez a gimnázium egy tök jó hírnevű suli lehetne. Talán ez az újságcikk lényege.
Tisztelettel
Csak a gyengébbek kedvéért, itt mindenki egy embert támad, a www.balintbeckett.blogspot.com ot, bocsi. Ha már a gonoszt nem hagyja nyugton az igaz történetéről beszélsz. Oszt még annyit, hogy a karáth féle béka feneke alatti kiürülő iskola létszámát kétszerezte meg József atya. Mi ebbe az iskola szétverése? Közbe a premontrei anyagi konkurensévé lett a város iskoláinak. Kilóg a lóláb, fröcsitalp?
"Van egy mondás: minél igazabb egy ügy, annál inkább támadják a sátán és erői."
Ez tényleg így van. Sikerült is szétverniük egy jobb sorsra érdemes keresztény iskolát. Remek eszközeik voltak ehhez a "nagy hármas" személyében.
te figyi... ez nem művészeti gimnázium! miért nem jártál oda a józseffel együtt, ha ennyire oda vagy érte meg a programjaiért?! de legyen igazad, józsef egy műértő és "jóizlésű" ember,... legyen! De attól még egy kétszínű alak! Én is mozaikozhatok Szűz Máriát meg hasonlókat, utána meg........
"Az én tudtommal épp a távozott tanárok néhánya volt gyűlölködő és besúgó stb."
Az én tudtommal meg nem. A gyűlölködők és besúgók nem távoztak, hiszen ők a József-Hilda-Márton-féle rendszer nagy kedvencei...
"Márton atya egy nagyszerű ember. Vicces, hogy olyan emberek szidják akik életükbe nem találkoztak vele..fogalmatlan verebek..."
Ezek szerint Te TALÁLKOZTÁL már vele, de sajnos (vagy szerencsére?) nem ISMERED...
Ismered az irgalmas szamaritánus történetét? Gondolom nem. Ünnepelni meg azért ünneplek itt, mert erről szól ez a fórum. Nem?
Te figyi Nirvánia, ünnepelj valahol máshol ezzel a baromsággal, nem veszed észre, hogy pont az ellenkezőjét éred el vele? Vagy netán te vagy személyesen GBJ, csak álruhában, mint Mátyás király?
Ha egy egyházi iskola ennyi személyiségzavaros sértődött gyűlölködőt nevel, akkor no comment az ifjúkatolikus nemzedékről. Az én tudtommal épp a távozott tanárok néhánya volt gyűlölködő és besúgó stb. Van egy mondás: minél igazabb egy ügy, annál inkább támadják a sátán és erői. Ami már döglött és ártalmatlan a gonoszra, azt nem. Gondolom te éveken át sose jártál a premontrei épp József atya által szervezett programjain. Ami itt folyik ellene az olyan mint egy rosszindulatú Győzike-show. Akik betévednek, legalább ismerjék meg akiről itt fröcsögtök. Csináljátok csak neki a reklámot,mert rajtatok sokat nem épülni, ráadásul ez így fair: www.balintbeckett.blogspot.com
Nagyon szomorú-kedves Nirvaniaunnepel -,hogy GBJ esetében CSAK honlapján látni lelkét és műveltségét, külföldi világlátását. Mi a gimnáziumban nem ezt tapasztaltuk.Ám ha így lenne, maradjon Londonban.Ha van bőr a pofáján, hogy visszatérjen egy olyan gimnáziumba, ahol közutálatnak örvend, az az ő baja.
Nem közlünk tényeket, mert mi ismerjük. De igazából neki kell elszámolnia lelkiismeretével, a diákok szemébe néznie.
Az általa okozott sebek begyógyulnak,de nem múlnak el.
Tisztelettel: pár premos diák
Te nirvaniaunnepel te mit csinálsz hallod??? Neked ez jóó??
Márton atya egy nagyszerű ember. Vicces, hogy olyan emberek szidják akik életükbe nem találkoztak vele..fogalmatlan verebek...
Nirvaniaunnepel nagyon unalmas vagy, mint egy elakadt lemezjátszó. Kit érdekel József oldala? Itt most másról van szó.
Pokrocnak illetve azoknak, akik a tényeket hiányolják, íme 1 példa: az iskolából több mint 50 tanár és egyházi személy távozott és csak olyanok maradhattak/maradhatnak, akik elfogadják GBJ és a megbízott igazgatónő diktatúráját illetve behódolnak nekik. Vonatkozik ez a diákokra is: van, aki elfogadja, van aki "álszentségnek" nevezi, van aki nem törődik vele. A besúgás, egymás elárulása jellemzi az iskolát. Érdemes lenne felkeresni a távozó tanárokat és néhány távozó diákot megkérdezni az iskolaváltás okáról!
Rendkívül szomorúan olvasom a hozzászólásokat :(
Szerény véleményem az, hogy LEGFŐBB IGAZSÁGA A DIÁKNAK VAN! (Lett légyen ő a múltban, jelenben, vagy a jövőben 14-18 éves diák!)
Szegény Nyilas Misik... :(
Visszaidézem most picit az én 40 valahány évvel ezelőtti -egyik- emlékem:
Szünetben ülünk négyesben (sír-nevet alapon) a tanári asztal körül.
Ultizunk.
Egyszercsak megjelenik a felügyelő tanár! Odalép hozzánk, és elveszi a kártyánkat.
N.P felmagasodik a maga közel 2 méterével az asztal mellől, és szól a tanár Úrnak, imígyen:
- Tanár Úr! Legyen szíves, adja vissza a kártyánkat, mert ha nem, akkor megverjük!
No a tanár úr jót mosolygott -nem volt egy betoji ember-, zsebre tette a paklit és l...
Következő óránk az ofővel volt aktuális (matekóra), kicsit aggódva vártuk mi "renitensek", mi következik.
Belép, semmi vészjel. a szokásos minden, mi is megnyugodtunk, nem lesz balhé.
Aztán Ofő megszólal:
- No ultizók! Sorakozó!
(Vettük a lapot -hárman, a negyedikünk kussolva a padban maradt- nagy csibész volt, remélte, hogy az Ofő tudja, hogy az ultit hárman játszák, és tanán a felügyelő tanár sem ragozta túl a dolgot.)
No azt történt, hogy végogesézte velünk matematika tudásunkat, azaz megizzadva ugyan, de megkaptuk az érdemjegyet: 5 - 5 - 4
Majd kijelentette a főnök:
-Legközelebb beszállok negyediknek, de előtte szóljatok!
Szóval miért is írtam ezt le?
Azért, mert az élet ezen időszaka rendkívül mély nyomokat hagy. SOHA NEM MÚLNAK EL AZ ÉLMÉNYEK, A TAPASZTALATOK, A SIKEREK-KUDARCOK!
Bárki is tettlegességgel nyilvánul meg a "KAMASZOK" irányában, bűnt követ el!
A fiataloknak példakép kell, NEM VERÉS és megalázás!
A hibáikért viszont a fiatalok kötelesek vállalni a felelősséget! A büntetést is!
PEDAGÓGIA! NAGYON NAGY SZÓ! EGY ÉLETET BEFOLYÁSOL MINDEN EGYES SZÓ, CSELEKEDET, AMIT A PEDAGÓGOS TESZ HIVATÁSA GYAKORLÁSA ALATT!
Áldassék az Isten Mndörökké!
Állami, alapítványi, egyházi iskola – a fenntartás jellegétől függően – mind a közoktatási tv. hatásköre alá esik, annak szabályozása érvényes rájuk. Ugyanúgy kell pl. pedagógiai program, SZMSZ, etikai kódex, melyek mind a közoktatási tv. szabályait kell, hogy kövessék. A premóban minden szabályt „felülírnak”, „átírnak”, pedig egyetlen egyházi iskola, így a premó sem lehet „ÁLLAM AZ ÁLLAMBAN”! Mindennapos a premóban a közoktatási törvény megsértése, mind a pedagógusok, mind a diákok hátrányára.
GBJ „a nagytudású”: Káromkodik, erőszakot alkalmaz, tárgyakat hajigál ki az ablakon, terrorizál, megfélemlít. Ezt az érintettek tudják. Gyerekek és felnőttek lelkivilágát pusztítja, családokat tesz tönrke. Sem tanárnak, sem igazgatónak, sem apátnak nem alkalmas. Hirtelen indulatú, kegyetlen ember. Nem való iskolába, főleg egy egyháziba. Ahol neki köszönhetően az „ÁLLSZENTSÉG” lett a jelszó. Kérdezzétek csak meg a diákokat bátran.
Ha Márton atya (bár nem nevezném atyának) lesz az apát, visszahozza Józsefet igazgatónak, ez a premo átka.
Az egy évvel ezelőtt megjelent Vas Népe cikk ( Rend a lelke mindennek – 2008.07.05 ) illetve a mostani Nyugat.hu-n megjelent cikk nem diákcsíny! Bár az iskolavezetés félre akarja vezetni a köztudatot, a cikkek nem 400 embert érintenek, hanem az egész várost. GBJ híre már Szomabthely határait is túl lépte. Mért erőltetik, hogy ez az erkölcsi és jogi szempontból megkérdőjelezett ember visszajöjjön egy év múlva? Mert addigra kimegy az összes évfolyam, aki ismerte? Azátn a terror és rémuralom újra kezdetét veszi.
Gábor Bálint József lehet hogy nagytudású ember, rendkívül ambiciózus hiszen iskolaigazgató és apát is akar lenni. Ennek érdekébe mindent meg is tesz, ennek ellenére egyik postot sem sikerül birtokolnia. Nem kommentek, újságcikkek, pletykák miatt, hanem a személyét övező botrányok következtében. A személye körüli botrányokat erkölcsi, etikai és vallási szempontból is vitatható személyiségének, viselkedésének és tetteinek is köszönheti.
Inkább annak kellene utánajárni, hogy a felmentett igazgató - aki hivatalos iratokon mégis igazgatóként jelenik meg – angliai tanulmányait vajon ki finanszírozza?! Büntetés vagy jutalomút, esetleg a nyilvánosság előli eltűnés egyik formája? Az is érdekelne, hogy a főiskolai diplomával rendelkező - igazgató -, pontosan mit tanul Angliában? Rendelkezik már MAGYAR egyetemi diplomával? Az előírásoknak megfelelően angliai tanulmányai alatt fizetés nélküli szabadságon van e? Vagy tényleg utána küldik igazgatói fizetését?!
Igen, "fizetnek": jó tett helyébe jót várj. Legalább pokrocon es convention83 on kívül olvasnak valami értelmeset is az idelátogatók. Igenis tanulságos egybevetni az "erkölcsi remekmű" hosszászólásokat annak a gondolataival akit épp cincáltok és meghurcoltok. Legalább reklámot csináltok a honlapjának. Itt legalább látni ha valakinek lelke és műveltsége van. No meg külföldi világlátása.
Szóval: www.balintbeckett.blogspot.com !
Botox nevű söpredék! Neked meg Anyád se volt, erről kár is vitatkozni, de a véleményed sértette sok tízezer vallásos ember érzését, akik pedig veled ellentétben azt szeretnék, hogy a hozzád hasonlók jogosultságait korlátoznák! Én a te fizetésedet (már ha van) fordítanám például növényvédelemre!
purple! Te vak vagy? Hilda tanárnő jól vezeti az iskolát? Hányszor vert át minket? Szerinted hány besúgója van? Ha jól emlékszem ő is támogatta József atya hülyeségeit, mint igazgatóhelyettes. A szülőknek, hogy hazudott az angoltanárnő ügyében. Minden hájjal megkent szélhámos.
A pedagógus azért pedagógus, hogy neveljen. Nem fenyítéssel,hanem szavakkal. Én a város egyik legbalhésabb középiskolájában végeztem, ahol nap mint nap lett volna a tanároknak oka a sérelmeik megtorlására, mégsem ütöttek sem kézzel, sem bottal. Pedagógus módjára elbeszélgettek a diákkal. És valószínűleg volt foganata, mert legtöbbjükből tisztes szakember lett, és megállják a helyüket a világban. (Persze köztük is vannak kivételek)
A nevelés viszont kétoldalú dolog. Nem a középiskolában kellene a gyereket nevelni, ott már csak terelgetni szabad a helyes irányba. De ehhez az is kell, hogy a középiskolai közegbe érkező diákok tartani tudják magukat az ott elfogadott normákhoz, és ennek elsajátíttatása a szülők feladata (lenne).
Én 4évig odajártam.szóval tudom h a "nem zörög a haraszt ha nem fúja a szél" "közhely" itt megállja a helyét.
A sikkasztásról én is csak pletyka szintjén hallottam de a többi mind igaz.
Kedvenc tanáraimnak kellett távozni,barátaimat köztük engem is (nem cigizem nem iszom teljesen normális tisztelettudó ember vagyok) vigyorogva-suttogva fenyegetett meg G.B.József.utolsó nap akart kirugatni mert ő ugy látta a "rezidenciájáról" h az ablakban ülök és RUGDALOM a radiátort pedig csak az ablaknál ültem órán és épp felálltunk elköszönni mert kicsengettek.másnap jelenésem volt az irodában...azt már mondanom sem kell h az persze nem számít amit a gyerek állít.ez csak egy ártatlan kis történet a durvábbak között amik szerencsére nem velem történtek meg.de ha engem vág pofon akkor én nem hagytam volna annyiban az is biztos.-és nem azért kapott pofont a lány mert be volt festve a körme hanem mert igazgató úr ideges volt éppen vmi miatt.
Hilda tanárnő nagyon jó tanár és nem úgy irányította/irányítja az iskolát mint előde.
Márton atya pedig rendes ember sok hibával.
Ez az!A "számból vetted ki a szót" kedves bluemotion azzal az egy mondattal, hogy :"Nirvania neked meg fizetnek azért hogy belinkeld azt a szart?!"
Köszi szépen!
ott a pont nihil! :)
Nagyon mókás, hogy a hozzászólásokat olvasva, aki odajárt az mindenki megerősíti ezeket a dolgokat, akinek meg fogalma sincs róla az vakon hajtogatja, hogy micsoda rágalmak (de hiszen ők biztos jobban tudják...). Nevetséges...
Én nem oda jártam, de annyi mindenkitől hallottam ezekről, szerintem több száz diák tudná bizonyítani, hogy milyen törvénytelen dolgok mennek/mentek abban az "iskolában".
pokroc...: és neked az jó volt amikor Rád vagy a társaidra vertek? Vagy amikor láttad összeesni a társadat? Vagy amikor rád ordítottak? Azért mert te ezt élted át azért ez nem volt sztem akkor sem normális, és ma meg végképp nem az! És biztos nem ettől lettél "ember"!!! Amit az iskolán KÍVÜL csinálnak a diákok ahhoz (sajnos?!) semmi köze senkinek! Benn nem szabad azokat a dolgokat! Ez így is van rendjén, aki AZT nem tartja be, az meg is kapja ami "jár"!
Nirvania neked meg fizetnek azért hogy belinkelt azt a szart?!
Kedves szörnyülködő olvasók!
Én a 80-as években jártam az egyik szombathelyi gimnáziumba. Tanáraink között volt olyan, aki leordította a fejünket, ha a szünetben nem a folyosó jobb oldalán zsebből kivett kezekkel sétáltunk. Tornatanárunk egyszer addig futtatott minket 32 fokban, míg az egyik osztálytársam összeesett és mentőt kellett hívni. Igazgatónk egyszer bottal rávert egy lány fejére, mert a lépcsőn futott. Ha kimaradtunk órákról elbúcsúzhattunk a sulitól. Kötelező volt a köpeny, a lakkozott köröm tilos volt. Építőtábor gyakran munkatáborra hasonlított.
Ez alig 20 -25 évvel ezelőtt volt. Emellett jól és hasznosan tanultunk. Meg sem fordult a fejünkben, hogy bárkinek is levelet irogassunk. Élveztük az életet és tanultunk.
Nem azt mondom, hogy ez mind helyes, ami a Premontreiben történik(történhet), de nem egyszer látok a Premontrei előtt cigarettázó, ruhájukkal alig valamit takaró hölgyeket a suliból kijönni káromkodva.
Őszintén szólva ez nem is nagyon zavar, ami egy kicsit jobban, az a cikk. Tényleg híján van a konkrét tényekből. Állítólagos információkra, szóbeszédre alapozva meghurcolni bárkit is nem fair.
Álljon ki a tényekkel és azokat támassza alá hivatalos dokumentumokkal.
A cikk alkalmas úszításra, aminek per is lehet a vége.- bár ha bárki komolyan is veszi.
Nem osztom az észt a műveltségről, kedves Nirvaniaunnepel (azt Gábor Bálint József szokta, de nem állt/áll jól neki), egyszerűen csak fel szerettem volna hívni a figyelmet - személyes tapasztalataim, illetve olyan ismerőseim, barátaim meglátásai alapján, akiknek a véleményére sokat adok - arra, hogy a dolognak van egy másik olvasata is, ami szerintem jóval közelebb áll a valósághoz, mint amit Ti gondoltok (sőt azt gondolom, hogy maga a valóság...). Akinek tetszik, nyugodtan olvasgassa csak József "atya" blogját. Ízlések és pofonok különbözőek...
Akkor inkább olvasd a Londoni naplóját, mielőtt műveltségről osztanád az észt, www.balintbeckett.blogspot.com on. Nyilván nem a te vagy az újságírózseni (igény)szintje. Nézd meg A privát naplójegyzet bejegyzést dec.8 ról, pontos válasz mit csinálnak itt egyesek.
Nagyon egyetértek Ladislas szavaival!
Te Nirvania hagyjad már a józsef blogjának promótálását! Mi köze van a témához?! Attól még lehet egy műkedvelő/szerető ember, hogy közben hasonló dolgokat művel!
Lehetne mesélni a történeteket napestig, annyi van! Nem is lényeg hogy tanár vagyok, vagy diák, de tudom mi zajlik/zajlott ott!
A "nem zörög a haraszt..." valóban közhely ahogy Angel írta, de tényleg úgy is van ahogy mondja: egy ember miatt zörög évek óta!!!
Milyen más iskoláról szól a média már évek óta?! Honnét hallani ennyi panaszt?! Kiről?! Amikor még a Karáth volt igazgató SEMMI hasonló nem történt! Ezzel összevetve sem furcsa a dolog?! Lehet követelni a bizonyítékokat, de sajnos vannak olyan estek ahol a elmondásokra kell hagyatkozni (pl. diák bántalmazás, telefon összetörés, együtt alvás egy bizonyos személlyel, stb... ) és valóban szerintem egy ilyen posztban lévő embernél, már a vádak léte is elegendő lenne a leváltáshoz! Valaki ezt fejtse meg miért tartanak ki ennyi éve e mellett a ....?!
A diáklétszám megduplázódott... József PR-szakemberként tényleg jó volt. Csakhogy mennyiség volt ugyan, de milyen volt a minőség? És mekkora volt a kétségtelenül lendületes és vonzó propaganda valóságtartalma? Aki ezt a gimnáziumot (tartalmilag) keresztény iskolának meri nevezni, az vagy végtelenül (és egészségtelenül) jóhiszemű, vagy fogalma sincsen ennek a kifejezésnek a jelentéséről, vagy pedig hazudik. (Vannak még egyébként tartalmilag is keresztény tanárok az iskolában? Talán mutatóba akad még egy-kettő...Hajlamos vagyok elhinni azt a vádat, hogy ebben az iskolában keresztényüldözés zajlott/zajlik.)
Márton "kanonok úr" tényleg nem nevezhető József bizalmasának. Valószínűleg a szívük mélyén utálják egymást. Viszont érdekszövetséget kötöttek, felosztották maguk között a koncot, ezért egyelőre összetartanak. Márton sem szellemileg, sem pedig lelkileg nem képvisel színvonalat (és akkor még enyhén fogalmaztam), apáttá választása "méltó" megkoronázása lenne a valamikor nagyon tiszteletreméltó csornai premontrei közösség évek óta tartó hanyatlásának.
Véghné Busics Hilda okleveles puccsistáról csak annyit, hogy az alattomosság és képmutatás szobrát róla lehetne mintázni.
"József atya egy rendkívül művelt, modern gondolkodású ember, nagy koponya. Pont ez a bajuk vele az embereknek, hogy őt nem lehet kézi vezérléssel működtetni, önálló gondolatai vannak, nem befolyásolható."
Én inkább úgy fogalmaznék, hogy műveletlen, félművelt vagy nem igazán odafigyelő emberekre ezt a benyomást tudja tenni. Valójában felületes, hiányos a műveltsége, a "csillogó" külső meglehetősen üres belsőt takar. Teológiai végzettségű ismerőseim nem győztek szörnyülködni a prédikációi hallatán, hogy micsoda ostobaságokat hord össze. Irodalmi vénájú barátaimat pedig a hányinger kerülgette művészieskedő, ámde minden valós tartalmat nélkülöző szövegeit hallva/olvasva.
Igen, az egerszegi per ítéletét tényleg érdemes lenne tanulmányozni. Mint ahogyan Józseféknek is érdemes lett volna alaposabban tanulmányozniuk a Munka Törvénykönyvét. Így talán elkerülhették volna a sorozatos törvénysértéseket, és megúszhattak volna egy elvesztett munkaügyi pert. (Ha esetleg nem tudnád, kedves mediemil: az iskolavezetés a pert másodfokon jogerősen elbukta. A Józseféknek kedvező elsőfokú ítélet hatalmas bírói melléfogásnak bizonyult. Ha igaz a hír, hogy az iskolavezetést a perben Szőke Zoltán szombathelyi munkaügyi bíró, a szülői munkaközösség elnöke látta el tanácsokkal, akkor bizony ő sem lehet büszke a teljesítményére.)
Motoreger! Sajna nem rohadtál bele Anyádba, mielőtt a világra pottyantott. Azért, mert véleményem van, nem kell kocsibérencnek titulálni. Az egyházból nekem igen, elegem van. De jogom van hozzá.
Csak ismételni tudom magam és Conventio83-at. Mindenkinek ajánlom József atya honlapját, színvonalát mutatja a www.balintbeckett.blogspot.com
Ezt érdemes olvasni nem ezt a középnirvániai pszicho-szadomazót. Négy év igazgatóság alatt dupla lett a diáklétszám, mert gondolkodva csinálta az iskolát. Ennyit a tényekről.
Ennek örülök, hogy írnak olyan emberek is akik átélték azt a KEMÉNY 4 évet és nem csak úgy beszélnek össze-vissza.
Ha valaki cigizik, lóg, meg néha, néha iszik mikor party van az mért függ össze a tanulmányi eredménnyel meg, hogy csak rossz ember lehet.
Tudok olyat, aki a gimnázium évei alatt cigizett, lógott is és még ivott is mikor party volt.
De mégis sikerült neki diplomát (BME) szerezni-e és van rendes munkája is.
De mindig csak az általánosítás megy, hogy biztos olyan mint a többi….
Hát ebben a cikkben van minden!
1. Véghné igazgatása alatt az iskolában normálisan, fegyelmezetten lehet élni az életünket, néhány alapvető szabály mellett, ami teljesen elfogadható és még így is megkapjuk a szükséges szellemi nevelést.
2. Fazekas Zoltán Márton atya nem Bálint József Bálint pártfogoltja. Márton atya lenne a legjobb választás az igazgatói posztra.
Utóbbi 2 évben József atya külföldön tartózkodott, így nem volt túúúl sok tanár változás, de volt akiket jelentős mértékben befolyásolt. Pl ofő váltás vagy érettségi előtt új tanárral dolgozni ki szeretne?
Elgondolkodtató, hogy mi folyhat a tanári szobában és Csornán. Ha visszajön, remélem nem kell megválnom osztálytársaimtól, szeretett tanáraimtól és az iskola barátságos légkörétől.
Pop661 hozzászólását személyes tapasztalat alapján alátámaszthatom…
2003-2007 voltam a Premontrei tanulója. Évfolyamunkban nagy volt az összetartás és az iskolánk, tanáraink iránti tisztelet… Büszkén vallottam, vallom magam Premontreis/volt Premontreis diáknak. Épp emiatt az érzés miatt ragadtam most „tollat”,és szilárd meggyőződésem,h azon diáktársam is ezen érzéstől vezérelt, aki a levelet eljuttatta a nyugat.hu szerkesztőségének.
Az én szemüvegemen keresztül egyszerű a helyzet: Van egy köztiszteletben álló gimnázium, ahol, úgy tűnik, arra illetéktelen személy kapta meg az igazgatói posztot..És most itt lehet hozni a pro és kontrákat…Nem zörög a haraszt…(Kedves védelmező, cinikus, agresszív gyorsreagálók: Az kiabál akinek a háza ég… Ne vagdalkozzunk, érveljünk) Ha egyszerű a helyzet, nem értem miért nem egyszerű a megoldás? A fejlett demokráciákban úgy tudom, ha egy arra illetéktelen személy kerül felelős posztra, azonnal eltávolítják,ha akár csak a gyanú is felmerül,h nem kellő alázattal és felelősséggel látja el posztját.. Nos,itt a gyanú fogalmán túlmutató tényekről is beszélhetünk, úgy gondolom..
Tisztelt Illetékesek!Ne sajátítsuk el az országos szinten divatos strucc politikát,és a megtévedtek minden áron való védelmét…Attól válik naggyá egy közösség (akár egyházi, akár világi), ha kiveti magából a vadhajtásokat…Attól lesz nemes a virág..
A tények: az iskolában eltöltött 4 évem alatt, és az elmúlt 2 évben egymás után hagyták el azok a tanárok az intézményt, akik azzá tették Iskolánkat, Ami (volt)… Számunkra az iskola olyan volt mint az otthonunk; Amit nem az Egyház önmaga, nem a hit tett azzá, ami méltó helyére emelte, hanem azok az ott dolgozó tanárok, akik a hitükkel, tudásukkal és emberségükkel neveltek minket az életre. (Ide emelve Apát Urat, a minket nevelő atyákat is..)
Azok a tanárok, akik az iskola védjegyei voltak..Én a jövőmet a Tőlük kapott tudásnak köszönhetem;és igenis felháborít, h többüket méltatlanul eltávolították, vagy épp állásukat féltve némaságra ítélik őket..
Iskolánk szellemisége nevelt minket arra,hogy ne hagyjuk magunkat, ne hajoljon a gerincünk (mint ahogy azt az iskolát emiatt elhagyni kényszerülő tanáraink sem tették)…Ezért emeljük fel a szavunkat, a Premontrei ettől több,mint bármelyik más gimnázium, hogy merjünk kiállni az emberség és a tisztesség mellett; így két év elteltével is személyes sértésnek veszem, úgy hiszem mondhatom több száz diáktársammal együtt, hogy a hajdan volt nagy Premontreit cirkusszá tegyék…Az anya azt mondja gyermekének: érted haragszom, nem ellened….- én is ezt vallom!
Nyilvánvaló,hogy az iskolában gondok vannak,és számtalan forrásból egyetlen név tör a felszínre újra és újra..Kérdem én: Ki ez az ember,hogy ér annyit az ő neve,h az iskola évtizedes hírnevét porba döntse?
Butaság ezt az ügyet az Egyházzal párhuzamba hozni… Jézus Péter apostolra építette Egyházát, aki ember volt; utódai szintén emberek…Mi emberek pedig gyarlók vagyunk.. Nem az a baj,h valaki/valakik hibázott/hibáztak…Ne legyünk farizeusok…
Azért ne állítsuk pellengérre a mai fiatalokat. Az általad említett tanár-diák konfliktusok miként akkor, ma is megvannak, de más középiskolák diákjaira nem jellemző hogy váltanának, lázadnának, vagy leveleket írogatnának. Nem hinném hogy generációs problémáról lenne szó.
Mediemilnek igaza van! Az az érdekes, hogy amikor én voltam középiskolás is tanítottak olyan tanárok az iskolámban, akik nem voltak szimpatikusak, urambocsá még utáltam is őket, de eszembe se jutott volna ez ellen lázadni, nem pedig iskolát váltani, leveleket írogatni. Talán ma már a farok csóválja a kutyát?
Valóban, a cikk nem mélyült el a tények felkutatásában, és lealacsonyodott a kocsmai pletyka szintre, de nem zörög a haraszt, .....
Én ugyan kívül álló vagyok, soha nem jártam oda, és az elődjének mondható Nagy Lajosban sem, de van egy két ismerős, és legalább 2 tanárról tudok, aki ott hagyta az iskolát. Abból az egyik 20 év után. Azért ez is mond valamit.
Az hogy az iskola vezetése mennyire eredményes, mennyire nem, azt elárulják majd a különböző statisztikák (a végzett diákok milyen arányban tudtak tovább tanulni, illetve elhelyezkedni a munkaerő piacon, milyen minőségű munkátkapnak, stb.). Annak idején a Nagy Lajos országos szinten, éveken át a 6-7-8. helyet foglalta el.
Lehet, hogy belügy, de ha kérdések merülnek fel, amire a fentartó nem hajlandó válaszolni, akkor teret kapnak a pletykák, amik vagy igazak vagy nem.
Úgy ahogy belügy, ha a minden iskolának járó normatív támogatáson felül (köztudottan ez egy intézmény fentartására sem elegendő) szükséges összegeket az egyház saját adóbevételéből és perselypénzéből pótolja ki. Ha az adófizetők (akik más felekezetűek is lehetnek) adójából történik, akkor már nem annyira belügy.
Amúgy meg néha fel kell tárni a tényeket, mert ha majd oda jut a gyermekem, akkor én is szeretnék tudni egy-két infót egy-egy iskoláról, hogy tudjam, oda nyugodt szível beírathatom a gyereket, és nem kell közben iskolát váltani. Az iskola nem autó, hogyha nem tetszik, akkor lecserélem. Azt megfontoltan kell választani, amihez egy-két tényt is ismerni kell.
Hangsúlyozom: TÉNYEKET és nem légből kapott mende-mondákat.
Egyébként sok sikert az iskola működtetéséhez, a diákoknak meg jó tanárokat!
Az egyházi iskolák az egyház kommunizmus alatt elvett birtokai ellenértékének fejében kapja a plusz állami normatívát.. Lehet ez ellen tiltakozni, adják vissza az egyházi tulajdont, és minden rendben lesz..
És talán a diáklétszám megduplázódott.. De hány tanárt is üldözött el az iskolából tevékenysége alatt? Én a bőrömön éreztem, ahoyg egymás után mentek el a legjobb tanárok az iskolából.. Azért mert szerintük az iskola nem az újjáindításkor lefektetett elvek irányába fejlődött. Az emberek nem az igazgató személye miatt küldték az iskolába diákjaikat, hanem a tanárok és a szellemiség miatt. Énis ezért mentem oda..és csalódnom kellett. A tanárok, akiket szerettem, majd mind máshol tanítanak már..
Akinek nem tetszik a nyugat.hu az ne nézegesse, van más oldal is! Szerintem ez az egyház átverés, és csak pénzt húzzák le az emberekről... Régen aki kitalálta ezt a sok mesét nagy ember volt, még most is elhiszik hogy Isten teremtette a Földet.. :D
De nem is megyek ebbe bele, én biztos nem fogom egyházi iskolába járatni a gyerekemet!
convention83 te meg egy géniusz vagy, te mindenhol ott vagy főleg ha kisebbségről van szó, mindig a sötét oldalt véded, de sebaj mindig is tudtam hogy vannak sötét emberek.
A Premontreibe csak azok jelentkezzenek akik vállalják az iskola szellemiségét!Lelki nap, templomba járás,stb. Persze néhány nebulónak a cigi,pia,lógás jobban tetszik hát azoknak ajánlom a MŰM egyetemet és az SM (segédmunkás)képzőt.Az én gyermekem az idén érettségizett az intézményben kitűnőre pedig nem egy magolós típus.A tanárai maximális hozzá állása és kitartása is kellet az eredményhez! Csak köszönet és hála az iskolának és tanárainak!
A Vas Népében leírt dolgokat a Zalaegerszegi bíróság tárgyalta,ajánlom a cikk írójának az ítéletet (sürgős) olvasmánynak!!
Csatlakozom Conventio83-hoz. Mindenkinek ajánlom József atya honlapját, színvonalát mutatja a www.balintbeckett.blogspot.com
Ezt érdemes olvasni nem ezt a középnirvániai szadomazót. Négy év igazgatóság alatt dupla lett a diáklétszám, mert gondolkodva csinálta az iskolát. Ennyit a tényekről.
Tanárvándorlás: 3ofő, 3 némettanár, 3 hittan tanár (papok).
4év alatt és még tudnám sorolni….
Lelki nap: egyik évben volt lelki napunk és egypáran ellógtak róla vagy el sem jöttek.
Másnap egyik óra alatt bejött egy testvér (szociális testvér, akinek elmondhatjuk, hogy mi nyomja a lelkünket) és kérte azokat a diákokat, akik ellógták a lelki napot, hogy álljanak fel és megígérte nekik, hogy NEM LESZ SEMMI KÖVETKEZMÉNYE! Na, már most a becsületes diákok felálltak és ezzel elismerték, hogy lógtak. A drága Gábor Bálint József kirúgással fenyegetőzött és a végén igazgatóit adott nekik. Ja és a lista ment stikában, hogy kik lógták el a lelki napot.
Szerintem el lehetett volna azzal rendezni, hogy kapjanak igazolatlant arra a napra és ennyi.
Ezek után az osztály létszám is megcsappant és évről évre kevesebben lettünk.
Keresztény összetartás, megbocsátás és, hogy legyünk becsületesek ezt tanultuk a gimnáziumban, de mi ott szinte mindig csak az ellenkezőjét láttuk.
Szerintem a József jó TANÁR és nem iskola igazgatónak való.
nem egyenlő, mivel minden közoktatási intézmény (állami, magán, egyházi) megkapja a normatívát.
A magán iskolák az ezen felülit úgy gazdálkodják ki ahogy akarják (alapítványi pénzből, pénzbefizetésből, stb.), az állami iskoláknak az önkormányzat adja. Viszont az egyházi iskolák még a normatíván felül is kapnak állami pénzt, holott mint a többi iskolánál a fenntartónak (jelen esetben az egyház) kéne kigazdálkodnia.
Ez nevetséges.Azt hittem, azok fognak ide többet írni, akik igazat adnak a cikknek. Lehet, hogy nem tudnak mindent egyértelműen az újságírók, még maguk a diákok sem tudnak mindent, de a lényeget igen. És a lényeg, hogy egy egyházi iskolának NEM ÍGY KELLENE MŰKÖDNIE. Állíthat akárki akármit, azt már mindenki tudja, hogy igenis nagy gondok vannak a premontreiben. És a legnevetségesebb, hogy azt mondják azokra a levelekre, hogy "diákcsínyek". Annak "örülne" mindenki a legjobban, ha csak azok lennének. De ha már olyan eszközhöz fordulnak a diákok, hogy levelet írnak, és felhívják az emberek figyelmét arra, ami történt és történik, akkor az komoly dolog. És ez elszomorító. A másik pedig, amit egy előbbi kommentben olvastam, idézem: "és ha ez valakinek nem tetszik ne járassa oda a gyerekét." Húha, mert azok, akik éppen beiratkoznak, vagy beiratkoztak honnan tudták volna, mi folyik abban a szépen lefestett, EGYHÁZI iskolában, amit olyan nagy előszeretettel ajánlgatnak mindenkinek? És mi lenne akkor, ha minden szülő megfogadná ezt a "jó tanácsot", és máshová vinné a gyerekét? Erősen gyanítom, hogy az iskolának több mint a fele eltűnne...Mint ahogyan eltűntek a tanárok is. Mondjon akárki akármit, azok, akik benne vannak a dolgokban, itt gondolok a tanárokra inkább, azok szenvedik el a híres vezetőség hülyeségeit. És azok, akik próbálnak szépíteni a dolgokon, vagy hazudozni össze-vissza, nézzenek mélyen magukba... tényleg jó mélyen!
Tiszteletem!
"József atya egy rendkívül művelt, modern gondolkodású ember, nagy koponya. Pont ez a bajuk vele az embereknek, hogy őt nem lehet kézi vezérléssel működtetni, önálló gondolatai vannak, nem befolyásolható."
Nagyjából még egyet is értek, de folytatnám: makacs, önfejű, kompromisszumképtelen, és nem hinném hogy a legjobb jelölt lenne az iskola vezetésére. Tanárként semmi kifogásom nincs ellene, engem személyesen is tanított.
"De nyilvánvaló, hogy alaptalanok ezek a vádak, pár sértődött diák így próbálja besározni az igazgatót vélt vagy valós sérelmeikért."
Ha neked ez nyilvánvaló, akkor nem is nagyon van értelme az eszmecserének.
"- Két levél alapján ragadott tollat. És ha az a két levél nem más, mint kitaláció? Diákcsíny?"
Nem hinném hogy erről van szó. A Vas Népében egykét éve megjelent cikk (tekinthető ezen iromány előzményeként) igazságtartalmáról személyesen is meggyőződhetett aki oda járt.
Úgy látom nem sok minden változott az elmúlt pár évben mióta végeztem, és egyre több gyerek kerül ki az intézmény falai közül, aki nem szívesen emlékszik vissza arra a négy évre amit ott töltött. Kár érte, mert magával az oktatás színvonalával, az oktatók (nagyrészének) hozzáállásával semmi gond nem volt. Hozzáteszem nem tudom ma mi a helyzet, az engem tanító tanárok nagy része már nincs az iskolában, pedig mindössze 2 éve, 2007-ben végeztem.
Üdv.: vassté
Csatlakozom Convention83-hoz. Mindenkinek ajánlom József atya honlapját,színvonalát mutatja a honlapja: www.balintbeckett.blogspot.com
Ezt érdemes olvasni nem a középnirvániai szadomazót
József atya egy rendkívül művelt, modern gondolkodású ember, nagy koponya. Pont ez a bajuk vele az embereknek, hogy őt nem lehet kézi vezérléssel működtetni, önálló gondolatai vannak, nem befolyásolható.
Undorító ez a cikk, tényleg bulvárra hajaz az egész, még ha így is lenne akkor sem lenne ehhez semmi köze a nyugat.hu-nak ez az iskola belügye.
De nyilvánvaló, hogy alaptalanok ezek a vádak, pár sértődött diák így próbálja besározni az igazgatót vélt vagy valós sérelmeikért.
Egyébként meg az egyházi iskolák egyenrangúak a világi iskolákkal, egyenlő költségvetési támogatásra jogosultak, a vallásszabadság alkotmányos alapjogába tartozik az is, hogy valamely vallás követői a saját felekezetük iskolájába járatják a gyerekeiket. Ízléstelen ebbe beleavatkoznia egy internetes magazinnak.
Szegény nyugat.hu nem talál jobb témákat, minthogy a város biciklitárolóiról tudósítson, és minden bizonyíték nélkül az iskolákat zargassa??? Csatlakozom az elöttem szólókhoz, hol vannak a tények?
"Két évvel ezelőtt – állítólag –..." állítólag ön egy újságíró!
És kik lennének azok az egyházhoz közel álló segítők, akik állítják, hogy Fazakas Zoltán Márton atya Gábor Bálint József bizalmasa? Nem tartom valami közelinek...
Szerintem meg te engedsz meg magadnak egy kicsit sokat a hozzászólásoddal Botox! A kommentedből kiderül, hogy fogalmad sincs az egyházi ügyekkel kapcsolatban, de mentségedül szolgáljon: boldogok a lelki szegények. Egyébiránt majd pont te mondod meg mit csináljon az egyház, te komcsibérenc. ÉN teljesen egyetértek pokroc hozzászólásával, ez a cikk szemétbe való.
/Egyébiránt megjegyzem az iskola egyházi intézmény, így az ott történtek az egyház belügye, és ha ez valakinek nem tetszik ne járassa oda a gyerekét./
Pokroc! Ha szerinted csak 400 embert érint ez a dolog, ami mellesleg közvélemény felháborodását keltette, akkor nagyon buta vagy. A közvélemény nem 400 főből áll, gondolj csak a város lakosságának lélekszámára, s akkor nem beszéltünk még azokról, akiket országszerte felháborít az a jelenség, hogy az egyház mit meg nem enged magának manapság. Jó lenne már nagyon, ha a felsőbb szervek beszabályoznák és korlátok közé szorítanák a működésüket és jogosultságaikat, mert az egyház kérviselői az utóbbi időben igencsak mocskos, aljas, söpredék csopotosulássá nőtte ki magát. Az, hogy egy középiskolában milyen mocsokságok történnek, nem csak a dolgozókra és tanulókra tartozik. Elvégre a szombathelyi adófizetők pénzéből nem kevés csurran-cseppen a közintézményeknek. Ha lenne beleszólásom, az egyháznak elkülönített pénzeket növény-, állat- és környezetvédelemre fordítanám.
Kedves Nyugat!
Nhány dologra szeretném felhívni a - nyilván újságíró iskolát nem végzett cikkíró figyelmét.
- A cikk stílusa kísértetieset hasonlít a Drazsé szemek stílusára.
- Ön képes több ezer olvasó elé bocsájtani egy olyan fantazmagóriát, amelyet semmilyen konkrét ténnyel nem támaszt alá.
- Ez a téma eredendően néhányszáz embert érint mégis a cikk hatására (akik elhiszik ) többezren háborodnak majd fel.
- Két levél alapján ragadott tollat. És ha az a két levél nem más, mint kitaláció? Diákcsíny?
Ez a cikk egy nesze semmi fogd meg jól. Tényeket!!!