Végre megtalálták a Rohoncon kivégzett sok száz zsidó munkaszolgálatos tömegsírjait

A mészárlás helyszínétől, az ún. keresztpajtától ilyen messze még senki sem kereste a tömegsírokat.
 
 

Végre megtalálták a Rohoncon kivégzett sok száz zsidó munkaszolgálatos tömegsírjait

A mészárlás helyszínétől, az ún. keresztpajtától ilyen messze még senki sem kereste a tömegsírokat.
 
 
 
 
Tetszünk, ugye? Akkor lájkolj minket! 
 

Végre megtalálták a Rohoncon kivégzett sok száz zsidó munkaszolgálatos tömegsírjait

A mészárlás helyszínétől, az ún. keresztpajtától ilyen messze még senki sem kereste a tömegsírokat.

A háború végének egyik legszörnyűbb tömeggyilkossága történt a Kőszeghez közeli Rohoncon, Batthyány Margit birtokán. 1945. március 24-én 1000 magyar zsidót szállítottak vonattal Kőszegről Rohoncra, akiket a délebbre fekvő táborokba indítottak. Mintegy 200 fáradt, beteg, megkínzott munkaszolgálatost azonban a rohonci vasútállomásról az úgynevezett keresztpajtába (börtönjellegű téglaépület alaprajza keresztet formáz) vittek, mert már járni is alig voltak képesek.

Ugyanaznap éjjel Batthyány Ivánné, született Margit von Thyssen-Bornemisza kastélyában, a helyi építési alszakasz székhelyén nemzetiszocialista „bajtársi” ünnepséget rendeztek. Innen kelt útra a helyi Gestapo-fönök felszólítására egy 15 fős, a vendégek közül jelentkezett helyi önkéntesekből álló fegyveres csoport a keresztpajta felé, ahová a teljesen kimerült zsidókat vitték, hogy a „tífuszhordozókat” megöljék. A március 25-re virradó éjszakán körülbelül 180 embert gyilkoltak meg az „ünnepség” résztvevői. Mintegy 20 férfit életben hagytak, hogy társaik tetemét elföldeljék, holmijukat teherautóra rakják fel és visszavigyék a kastélyba. A következő estén őket is megölték.

Az áldozatok nyugvóhelyét 1946 óta hiába próbálják megtalálni

A közelmúlt drámai fordulata lehet, hogy az évtizedek óta keresett munkaszolgálatos-sírok végre napvilágra kerülhetnek dr. Vadász Gábor sebész-aneszteziológus szakorvos (és édesanyja, a néhai Steiner Ilona) és Engelbert Kenyeri, volt rohonci polgármester kitartó nyomozása eredményeképp - számol be róla a zsido. com. (A témával foglalkozó teljes cikk az Egység magazin 96. számában jelent meg.) Vadász Gábor most abban bízik, hogy 72 év kitartó kutatómunka után végre feltárni és azonosítani a sírokat. Azonban úgy véli, már nem sza­bad a halottak nyugalmát megbolygatni, és a tetemeket exhumáltatni.

Vadász Géza emlékezete

Apám nem akart megszökni és buj­kál­ni 1944 vége felé sem, ahogy anyám és én tettük – kezdte történe­tét dr. Vadász Gábor. – Úgy vélte, hogy munkaszolgálatosként is a magyar királyi honvédség tagja, így kevésbé kiszolgáltatott a nyilas suhancok utcai terrorjának. November végéig, amíg apámat, Vadász Gézát és ikertestvérét Árpádot ki nem vitték a józsefvárosi pályaudvarra, munkaszolgálatos századával egy Anker közi panzióban „dekkolt”. Anyám minden nap lá­togatta. Ebben az időszakban a Ló­nyay utcai re­formátus kollégiumban húz­tuk meg ma­gunkat. Már nyolc­éves voltam, jól emlékszem a szállást ke­reső keringéseinkre anyámmal.

Élesen emlékszem arra az alacsony szőke fiatalemberre is, aki a felszabadulás után meghozta a hírt, hogy apámékat vonattal Rohoncra vitték, és ott megölték. Anyám kivette a szekrényből apám egyik ruháját, és neki ajándékozta.

A kutatás kezdetei

Azóta keressük apám sírját. Szinte min­den hivatallal levelezni kezdtünk. Anyám első Rohoncra küldött levelére érkezett válasz dátuma 1947. január 6.: „Nem tudjuk hol van a 200 ember elföldelve.” El­jutottunk a pápáig is – és vissza. Ugyanis írtunk a rohonci plé­bá­nos­nak, akinek feladata lenne egy „his­toria domus” vezetése, nincs-e ab­ban információ, de nem is válaszolt. Írtunk a püspöknek Eisenstadtba, de ő sem válaszolt. Múltak a hónapok, évek, s mikor német pap ült a pápai trónra, akkor javasoltam anyámnak: most, hogy német pápa lett, lehet talán némi lelkiismeretfurdalása. Persze ő sem válaszolt. De fél év múlva érkezett egy magyar nyelvű levél a nunciatúrától, hogy szíveskedjünk az eisenstadti püspökhöz fordulni a problémánkkal. Ez a kör bezárult.

Új remény osztrák oldalról

Édesanyám 100 évet élt. 2011-ben halt meg. Nem jutott el a sírokig. Amikor a 70-es években már átmehettünk Ausztriába, akkor Rohoncon együtt kerestük a gyilkosság helyét. Akkor ott csak egy kukoricás volt. Anyám át sem tudott vágni rajta, én bóklásztam a kukoricaszárak között, és meg is találtam a kereszt alakú pajta romos épületét, ahol utolsó óráikat töltötték. Hallottuk, hogy történt valami a régi vágóhídnál is. Elindultunk oda, és szembejött traktoron egy nő, olyan korú, aki 1945-ben már jócskán élhetett. Anyám jól tudott németül. Megkérdezte, mit tud ezekről a megölt zsidókról? Én olyan gyűlölködő arcot még nem láttam, mint amilyenné az asszony arca vált.

Valamelyik polgármester Frau So­mogyihoz irányította anyámat, hogy az ő földjén is vannak munka­szol­gálatosok eltemetve. Anyám le­ve­le­zett is vele. Frau Somogyi meg­írta, tíz egynéhány munkaszolgálatos tö­megsírja lehet a földje végén. Kenyeri polgármester szerint azok sírjai voltak ott, akik a megölt munkaszolgálatosokat elföldelték. Őket egy nappal később végeztek ki.

Az utóbbi évtizedben sok mindent megtettek a rohonciak és mások is annak érdekében, hogy megtalálják a sírokat. Azért sem találták meg, mert a keresés területe pontatlan volt. Egy szemtanú az 1946-os helyszíni tárgyaláson azt vallotta, hogy a kereszt alakú pajta mögött vannak a sírok, és erről helyszínrajzot is készített. A vallomás időközben – főleg a számunkra – e­ltűnt. Amikor 2012. március 25-én a Keleti Birodalmi Védőfal építésén meg­­öltekre emlékező szabadtéri mú­zeumot felavatta az osztrák ál­lam­­elnök, Heinz Fischer, akkor ki­jelentette, hogy megkeresik a halottakat, ekkor a helyszínrajz is azonnal előkerült.

Az osztrákok az 1946-os helyszínrajz alapján készítettek kutatási tervet 2014-ben

Földradaros módszert választottak, de csak kisebb területet kutattak át, mert a műszerük is elromlott, így abba is maradt a kutatás. A Mazsihisz támogatta újabb kutatási tervek megrendelésével a feltárást, és az Országos Földtani és Geofizikai intézetben éppen ott dolgozó fiamra osztották a kutatási terv elkészítését. De mégsem ez a feltárás kezdődött meg, hanem az osztrákok vágtak ismét elénk azzal, hogy a kijelölt területet megkutatták helyben dolgozó – mellesleg egy kelta falut kereső – régészek, de nem találtak semmit. Az elmúlt háromnegyed évben légifelvételeket kértem oroszoktól, angoloktól, osztrákoktól, amerikaiaktól, németektől, de sehonnan sem kaptam pozitív választ. A magyar honvédség anyagának átnézése sem vezetett eredményre.

Kísértő múlt

Rohoncnak egy emberséges, tisztességes polgármestere volt, ma már nyugdíjas, Engelbert Kenyeri. Egy szót sem tud magyarul. De évekkel ezelőtt elhatározta, hogy lemossa a gyalázatot a városáról, azt a véleményt, hogy a helyiek örökre elrejtették bűneik tanúit, a sírokat, és a lakosság hallgatása miatt nem lehetett azokat mindmáig megtalálni.

Volt mit szégyellni ugyanis. Apámék Rohoncra már félholtan érkeztek Kőszegről. Megkínzott, éhező, tetves, beteg, fagyott emberek.

Március 24-én, érkezésük napján, nagyszombat éjszakáján a rohonci Batthyány-kastélyban tartott „bajtársi” buliban jelenlévők telefonon kaptak parancsot a regionális építkezés vezetőjétől, Josef Muraltertől, hogy öljék meg a zsidókat. A helyi Gestapo vezetője, Podozin elordította magát, hogy „önkénteseket keresek”, és éjjel 11-kor mintegy 12 helyi, rohonci önkéntes levonult egy kis zsidóölésre. Nem igazolható, hogy a házigazda, Batthyány Margit is részt vett volna az éjjeli gyilkosságban. A gyanú árnya viszont örök­re rávetődött. Felelősségre so­ha nem vonták.

Mintegy 200 embert 25-én, hajnal előtt kivégeztek. Másnap eltemettették a halottakat, a holmijukat szétosztották, és kivégezték a sírásókat is, hogy tanú ne maradjon. Egyes források szerint még a nem zsidó teherautó-sofőröket is, akik az állomásról szállították a pajtához az embereket. Ez a kisváros nagyon kicsi ahhoz, hogy e történet ne jusson el mindenkihez. És Rohonc évtizedekig hallgatott.

„Sírgyanús” területek a légifelvételeken

Kenyeri volt polgármester nem régen kapott az amerikaiaktól egy 1945. augusztus 6-i légifelvételt, s ezen jól látszanak a sírgyanús terüle­tek. Nem messze van a síroktól az árok­rendszer, a műholdfelvételen jól látszanak a harckocsi-elhárító és a gyalogsági futóárkok, előttük a géppuskafészkekkel, amelyeket a folyamatosan vert, kínzott, éhezte­tett munkaszolgálatosok ástak ki azért, hogy ez a soványka védvonal meg­állítsa a Volgától Ausztriáig ro­bogó orosz harckocsikat. Nem ál­lította meg őket. A város pár nap múlva már az oroszok kezére került.

Korábban azoktól az árkoktól ilyen messze senki sem kereste a sírokat.

A légifelvételt most, 2017 májusában kaptam meg, és Kenyeri volt polgármester úr kérésére a fiam GPS-koordinátákkal meghatározta a rohonci munkaszolgálatosok feltételezett sírjainak a pontos helyét.

Ha sikerül feltárni és azonosítani a sírokat, úgy vélem, már nem sza­bad őket megbolygatni. Semmi ér­telme azonosítani egy koponyát vagy lábszárcsontot, hogy vajon ez az apám vagy az ikertestvére, vagy akár­ki. Ennek már semmi értelme sincs. Tudnunk kell, hogy valóban a munkaszolgálatosok nyugszanak-e ott, és kötelességünk, hogy föléjük emlékművet állítsunk. Ezt a régóta hangoztatott álláspontomat – a sírok megtalálásának hírével – az elmúlt hetekben sokaknak elküldtem Ausztriában. A bűnére azzal kérhet bűn­bocsánatot az osztrák állam, hogy méltó emléket állít a rohonciak által megölt százaknak.

A levelekre még nem kaptam választ. Lassan írok nekik megint. Ahogy 72 éve folyamatosan.

(forrás: Egység magazin 96. szám / zsido.com )

Szemtanúkat kivégezték, felelősségre senkit sem vontak

A történethez hozzátartozik, hogy a rohonci Gestapo-főnök, a mészárlást kitervelő Franz Podezin 1945-ben – feltehetően a grófnő segítségével – eltűnt, szemtanú pedig nemigen akad, mivel egy híján mindenkit kivégeztek. Az osztag egyetlen életben maradt tagját 1946-ban meggyilkolták. Az ügyben felemelte a szavát a jeruzsálemi Simon Wiesenthal Központ is, követelve a tömeggyilkosság teljes és pontos feltárását. Az intézet szerint a korábbi nyomozásokat furcsa módon leállították, vádat senki ellen sem emeltek.

Batthyány Margit néhány év Svájc után Németországban lótenyésztéssel foglalkozott. Változatlanul Európa egyik leggazdagabb asszonya maradt, akit soha sem vontak felelősségre. Margit grófnő 1989-ben Svájcban halt meg.

A rohonci eseményeknek és emlékhelynek külön honlapja van Ausztriában, és magyar nyelven is elérhető. http://www.gedenkweg.at/index.php/kreuzstadl-ungarisch

A rohonci tragédiáról bővebben itt olvashat: A legbizarabb mulatság

 

 

Támogass, hogy még több és jobb cikkeket írhassunk!

A Nyugat.hu, amit épp most olvasol, háttérhatalom nélkül, hirdetésekből és támogatásokból tartja fenn magát. Célunk a hiteles, igazságkereső hírgyártás, a jó tartalom. Ehhez kérjük támogatásodat! Kattints és légy részese a szabadságnak.

 

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

 

 


 
 

 
 
 

 
 

 
 
 
 
 
 
 

Hirdetés

Hirdetés